Eső

Könyvajánló – William Somerset Maugham: Eső

„Az emberek gyakran azért írnak homályosan, mert sohasem vették a fáradságot, hogy világosan írjanak” – mondta egyszer William Somerset Maugham, és azt hiszem, ennél jobban nehéz lenne összefoglalni az írói hitvallását. Maugham novellái nem akarnak többnek látszani annál, amik: jól felépített, pontosan megírt történetek, amelyekben az emberi természet sokszor kevésbé szép oldalával találkozunk. Az Eső című kötet öt novellát tartalmaz, amelyek meglehetősen különböző témákat dolgoznak fel, de engem leginkább a címadó történet fogott meg.

A történet a Csendes-óceán egyik szigetén, Pago Pagóban játszódik, ahol egy misszionárius házaspár, egy orvos és annak felesége, valamint egy fiatal nő kénytelen hosszabb időre egy helyen maradni a folyamatos esőzés miatt. A helyzet önmagában is elég kellemetlen, de a bezártság csak fokozza a szereplők közötti feszültséget. Különösen a szigorú erkölcsi elveket valló Davidson tiszteletes és Miss Thompson között alakul ki egyre élesebb konfliktus. Két egészen különböző ember, két egészen különböző világkép, és egy olyan történet, amelyben hamar kiderül, hogy az erkölcs és a tisztesség nem feltétlenül ugyanazt jelenti mindenkinek.

Maugham nagyon jól bánik az emberi jellemekkel. Nem magyarázza túl a szereplőit, nem tesz hozzájuk hosszú lélektani elemzéseket, egyszerűen hagyja, hogy a viselkedésükből és a döntéseikből megismerjük őket. Sokan unalmasnak és fantáziátlannak tartják Maugham írásmódját, de szerintem ez inkább annak szólhat, hogy magát az elbeszélés műfaját nem kedvelik. Én úgy gondolom, hogy ez a forma nagyon is megállja a helyét, és Maugham éppen azt mutatja meg, mennyi minden elfér egy viszonylag rövid történetben. A karaktereit ráadásul sok esetben a saját élményei, az útjai során megismert emberek ihlették. Davidson alakja is érdekes ebből a szempontból. Az ember olvasás közben folyamatosan figyeli, hogyan viszonyul másokhoz, mennyire biztos a saját igazában, és vajon mennyire látja azt, ami valójában történik körülötte. A történet pedig éppen attól működik olyan jól, hogy nem adja meg a válaszokat.

És van még valami, ami különlegessé teszi ezt a novellát: Maugham nem a képzeletéből választotta a helyszínt. 1916-ban valóban járt Pago Pagóban, amikor egy utazás során a hajója karantén miatt hosszabb időre ott rekedt. Az ott megismert emberek és a saját élményei adták az ötletet a történethez, amely eredetileg Miss Thompson címmel jelent meg. Vagyis az eső, a sziget és a bezártság nem pusztán egy jól kitalált irodalmi háttér. Maugham maga is megtapasztalta ezt a világot, és az ott látottakból építette fel az egyik legismertebb novelláját.

A kötetben a címadó Eső mellett a Mr. Mindentudó, a Kerti mulatság, Az ezredes felesége és Az áruló kapott helyet. Az utóbbi különösen érdekes lehet annak fényében, hogy Maugham az első világháború idején maga is dolgozott a brit hírszerzésnek, így a kémhistóriák világa sem volt teljesen idegen számára. Az öt történet más-más helyzeteket és emberi viszonyokat mutat be, de közös bennük Maugham éles megfigyelőképessége és az a fajta irónia, amellyel az emberi természetet szemléli.

Maugham stílusa könnyed, olvasmányos, néhol kifejezetten szórakoztató, de az iróniája mögött sokszor elég keserű tapasztalatok húzódnak meg. Nem ítélkezik, hagyja, hogy az olvasó maga vonja le a következtetéseket. A novellák rövidek, feszesek, nincs bennük felesleges körítés, és a befejezések között akadnak igazán emlékezetesek is. Nem véletlenül tartják Maughamet a novella műfajának egyik nagy mesterének, még ha egyesek fantáziátlannak is gondolják. A tájleírásai vagy éppen a helyszínek említése során is elmerengtem azon, hogy nekem most, 2026-ból milyen egyszerű dolgom van: tudom, hogyan néznek ki Nebraska tájai, hegyei, még ha nem is jártam ott, és egy pillanatba telik utánanézni Pago Pagónak, ahogy gyakorlatilag bárminek. Az ő korában, száz éve, és persze még korábban is, az ember kétféleképpen tudhatott meg bármit ezekről a helyekről: vagy fáradságos munkával, sok időt, veszélyes utakat és jelentős költségeket vállalva odautazott, vagy azoknak a szavára hagyatkozott, akik már jártak ott. Sok útleíróval szemben Maugham egyszerű szavaiból ténylegesen árad a saját tapasztalat. Érezni, hogy ő maga is járt ezeken a helyeken, ha nem is feltétlenül mélyrehatóan ismerte meg őket, de látott, tapasztalt, és mindezt valahogy bele tudta szőni a történeteibe.

Az Eső jó választás azoknak, akik szeretik a klasszikus irodalmat, de nem feltétlenül szeretnének egy több száz oldalas regénybe belekezdeni. A novellák önállóan is jól működnek, így akár egyenként is olvashatók. Nekem a címadó történet vitte el a pálmát, de a többi írás is érdekes betekintést ad Maugham világába. Érdemes kézbe venni, különösen akkor, ha valaki szívesen olvas rövid, jól megírt történeteket az emberi természet különböző oldalairól.

William Somerset Maugham 1874-ben született Párizsban, angol író és drámaíró volt. Orvosi tanulmányokat folytatott, de végül az írást választotta. Az első világháború idején hírszerzőként dolgozott, később pedig rengeteget utazott: megfordult többek között Amerikában, Kínában, Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceán szigetein is. Utazásai számos művéhez szolgáltattak alapanyagot, így az Eső című novellához is. Regényei, színdarabjai és elbeszélései révén a 20. századi angol irodalom egyik legismertebb szerzőjévé vált. 1965-ben hunyt el a francia Riviérán.

A kötetet a Magvető Kiadó adta ki, az egyes novellákat Benedek András, Nagy Péter, Réz Ádám, Gy. Horváth László, és Vályi Nagy Ervin fordította. A könyv elérhető a kiadó oldalán, a borítóra kattintva, kedvezményes áron.