Joschka Fischer, volt német külügyminiszter egyetlen kérdést tesz fel A jelen háborúi című kiadványában, Európa képes lesz-e felnőni a történelemhez, vagy a történelem nő túl Európán? Szerinte az idő fogy - a kötet legfontosabb üzenete az, hogy az új világrend nem akkor fog megszületni, amikor készen állunk rá, hanem már születik. Most dől el, hogy Európa alakítója lesz-e – vagy csupán elszenvedője.
KÖNYVAJÁNLÓA JELEN HÁBORÚI
Egy új világrend születése
Szerző: Joschka FischerFordító: Csősz RóbertKiadó: HVG KönyvekKötés: keménytábla, védőborító, 240 oldal
Joschka Fischer: A jelen háborúi – Amikor Európának végre saját kezébe kell vennie a sorsát
Egy új világrend születik, ahol a kérdés már nem az, hogy akarjuk-e, hanem az, hogy Európa képes lesz-e helyet találni magának benne. Joschka Fischer A jelen háborúi – Egy új világrend születése című könyvének olvasásakor egyre kellemetlenebb érzésünk támad: bizony, nem egy távoli geopolitikai játszma történetét olvassuk, hanem a saját jelenünket. A 2025-ben magyarul is megjelent, mintegy 240 oldalas könyvben az egykori német külügyminiszter nem egyetlen konfliktust akar megfejteni, hanem sokkal nagyobb kérdést tesz fel: mi történik azzal a világrenddel, amelyben Európa az elmúlt évtizedekben biztonságban érezhette magát – és mi történik magával Európával, ha ez a biztonság többé nem magától értetődő?
A béke illúziója után
A könyv egyik legfontosabb állítása, hogy a történelem nem ért véget (nincs kantoni örökbéke), és a nagyhatalmi politika sem tűnt el a 20. századdal együtt. Az orosz–ukrán háborúval a háború, a határok, a területi igények és a katonai erő kérdése ismét Európa közvetlen valóságává vált. Közben a Közel-Kelet újabb konfliktusai, Kína és Tajvan viszonya, az Egyesült Államok változó szerepe, valamint a globális Dél növekvő önállósága egyetlen összefüggő képpé áll össze. Fischer könyvének szerkezete is ezt a sokközpontú világot tükrözi. A fejezetek az amerikai elnökválasztás következményeitől és a nemzetközi kapcsolatok káoszának kérdésétől Oroszországon, a Közel-Keleten és Kínán át egészen Európa megoldatlan hatalmi problémájáig és a nacionalista kihívásig vezetnek. Nem véletlenül: Fischer szerint a mai világot már nem lehet egyetlen tengely mentén értelmezni. Nem egyetlen háborút próbál elmagyarázni, hanem a háborús konfliktusok mögött meghúzódó hatalmi átrendeződést.
Idézet a műből
"Képesek-e egyáltalán az európaiak az Egyesült Államok nélkül gondoskodni saját biztonságukról? Ez először is és mindenekelőtt nem a pénzen és a technológián múlik, Európa ugyanis mindkettőnek birtokában van, hanem elsősorban a politikai akaraton és a politikai vezetésen. Rendelkezik Európa a szükséges energiával és az elengedhetetlenül szükséges egységgel és elszántsággal a védelmi unió megteremtéséhez? Vagyis röviden: képes-e még egyáltalán Európa az Egyesült Államok nélkül elrettenteni az ellenfeleit és megvédeni önmagát?"
Európa: gazdag, de politikailag bizonytalan
A kötet valódi főszereplője mégis Európa. Fischer egyik legfontosabb kérdése az, hogy képes-e Európa az Egyesült Államok nélkül gondoskodni saját biztonságáról, a válasznál pedig különösen érdekes, hogy nem elsősorban pénzügyi vagy technológiai problémát lát. Megítélése szerint Európának megvan a gazdasági ereje, rendelkezik technológiával, ipari kapacitással és jelentős katonai potenciállal is, de ami hiányzik, az sokkal nehezebben előállítható: a politikai akarat, az egység és a vezetés. Ez a gondolat tulajdonképpen az egész könyv egyik kulcsa. Mert ha Európa továbbra is huszonhét különálló nemzeti érdek összegére redukálja önmagát, miközben a világ nagyhatalmai stratégiai léptékben gondolkodnak, akkor szükségszerűen veszít a súlyából. A geopolitikában ugyanis nem elegendő gazdagnak lenni. Erőnek is kell látszani – és adott esetben képesnek kell lenni az erő alkalmazására is. Fischer ezért nem egyszerűen nagyobb európai hadsereget sürget, szuverén Európát akar. Olyan Európát, amely nem Amerika ellenében határozza meg magát, de akkor is képes megvédeni saját érdekeit, ha Washington figyelme máshová fordul.
Oroszország: nem lehet visszatérni a régi illúziókhoz
Fischer Oroszország értelmezésében különösen határozott álláspontot képvisel. A szerző szerint hiba lenne abban reménykedni, hogy Moszkvát pusztán gazdasági kapcsolatokkal, kereskedelemmel vagy diplomáciai engedményekkel vissza lehet terelni a korábbi európai biztonsági rendszerbe. A Putyin-féle Oroszországot imperialista hatalmi törekvések vezérlik, amelyek nem csupán Ukrajnáról szólnak. A kérdés tehát Fischer értelmezésében nem az, hogyan lehet visszaállítani a régi status quót, hanem az, hogyan lehet alkalmazkodni ahhoz a világhoz, amelyben a status quo már megszűnt. Ez kemény felismerés, különösen egy olyan kontinensen, amely évtizedeken át hajlamos volt úgy tekinteni a békére, mintha az történelmi állapot, nem pedig folyamatos politikai teljesítmény lenne.
Amerika: a régi szövetség már nem ugyanaz
A másik nagy törésvonal az Egyesült Államokhoz fűződő európai viszony. Fischer értelmezésében az amerikai Európa-politika változása nem Donald Trumppal kezdődött, már korábban is érzékelhető volt, hogy Washington stratégiai figyelme fokozatosan más térségek felé fordul (Barack Obama). Trump politikája azonban radikálisabbá és látványosabbá tette azt, amit Európának már korábban is fel kellett volna ismernie: az Egyesült Államokkal való szövetség fontos, de nem jelenthet teljes európai politikai függőséget. Ez nem Amerika-ellenes állítás, éppen ellenkezőleg: Fischer gondolatmenetének egyik legerősebb eleme, hogy Európának úgy kell megerősödnie, hogy közben ne rombolja le a transzatlanti kapcsolatot. Az önállóbb Európa nem az Egyesült Államok ellensége lenne, hanem egy olyan partner, amely képes saját biztonságáról és érdekeiről is gondoskodni.
Ki az a Joschka Fischer?
Joschka Fischer 1948. április 12-én született a németországi Gerabronnban. Fiatalon részt vett az 1960-as évek végének diákmozgalmaiban, majd a radikális baloldali közegből fokozatosan a parlamentáris politika felé fordult. 1982-ben csatlakozott a Zöldekhez, és a párt realista, úgynevezett „Realo” szárnyának egyik meghatározó alakjává vált. 1985-ben Hessen környezetvédelmi és energiaügyi minisztere lett, ezzel ő volt az első zöld politikus, aki tartományi kormányban miniszteri tisztséget töltött be. 1998 és 2005 között Gerhard Schröder kormányában Németország külügyminisztere és alkancellárja volt.
Életútja különösen érdekessé teszi A jelen háborúi gondolatvilágát. Fischer ugyanis saját politikai pályáján is végigélte azt az átalakulást, amelyben a pacifista baloldali mozgalmárból egy európai nagyhatalom külpolitikájának egyik meghatározó alakja lett. Külügyminiszterként ráadásul olyan döntéseket is támogatott, amelyekben Németország a második világháború után először vett részt ismét katonai műveletekben, például Koszovóban és Afganisztánban. Ez a politikai múlt megmagyarázza, miért olyan fontos számára az értékek és a geopolitikai realitás közötti feszültség.
Kína és a globális Dél: a világ már nem nyugati történet
A könyvben ecsetelt Kína szerepét sem lehet megkerülni. A korábbi évtizedekben Európa elsősorban gazdasági partnerként tekinthetett Kínára, mára azonban egyre világosabb, hogy Peking egyszerre gazdasági versenytárs, geopolitikai szereplő és egy másik politikai modell képviselője. Fischer ennél is tovább megy: a világ átrendeződésének egyik fontos eleme, hogy a globális Dél többé nem akar pusztán a Nyugat által kialakított szabályokhoz alkalmazkodni, saját érdekeit nyomatékosabban veszi figyelembe, nagyobb beleszólást és nagyobb részesedést követel a nemzetközi rendszer alakításában. A kialakuló új világrend ezért nem egyszerűen Washington és Peking párharca, miközben a Nyugat elveszítette kizárólagos helyzetét. És igen, ezt Európának talán nehezebb elfogadnia, mint bármi mást.
A káosz mint új rendezőelv
A könyv egyik legérdekesebb fejezete már a címével is provokál: „A káosz mint a nemzetközi kapcsolatok jövőbeli rendezőelve.” Ez elsőre paradoxonnak tűnik. Hogyan lehet a káosz rendezőelv? Fischer azt mutatja meg, hogy a korábbi, viszonylag kiszámítható nemzetközi struktúrák meggyengülésével nem egy új, stabil rendszer lépett a helyükre, hanem egyelőre inkább a bizonytalanság, a versengő hatalmi központok, a regionális konfliktusok és az egymást átfedő érdekek világa alakult ki - és ebben a közegben a régi reflexek már nem működnek. A semlegesség nem feltétlenül jelent biztonságot, a gazdasági függőség nem garantálja a békét, a diplomácia önmagában nem mindig elég, és a szövetséges sem feltétlenül marad örökre ugyanott. Fischer könyvének igazi üzenete nem az, hogy háborúra kell készülni, hanem az, hogy fel kell készülni a történelem visszatérésére.
A nacionalizmus belülről is veszélyezteti Európát
Fischer nemcsak a külső veszélyekről beszél, hanem a belső feszítőerőkről is. A nacionalista és antidemokratikus mozgalmak erősödése szerinte azért is különösen veszélyes, mert éppen azt az európai együttműködést gyengítheti, amelyre a kontinensnek a megváltozott világban minden korábbinál nagyobb szüksége lenne. Itt válik a könyv igazán európai politikai vitairattá, mert a kérdés már nem csupán az, hogy mit tesz Oroszország, Amerika vagy Kína, hanem az is, hogy mit tesz Európa saját magával. Ha a tagállamok kizárólag nemzeti érdekeik mentén gondolkodnak, akkor éppen azt a politikai súlyt veszítik el, amelyet külön-külön soha nem tudnának megszerezni, Fischer szerint Európának ezért nem kevesebb, hanem több politikai egységre van szüksége.
Amikor a világrend recsegni kezd – Alexander Stubb és Joschka Fischer ugyanarról a törésvonalról beszél
Érdekes és érdemes egymás mellé tenni Joschka Fischer A jelen háborúi című könyvét és Alexander Stubb A hatalom háromszöge című munkáját. A két könyv más szemszögből közelít ugyanahhoz a történelmi fordulóponthoz. Stubb három nagy pólus – a globális Nyugat, Kelet és Dél – erőterében próbálja értelmezni az új világrendet, és azt hangsúlyozza, hogy a korábbi liberális nemzetközi rendszer helyét egyre inkább a multipoláris rivalizálás veszi át. Fischer fókusza ennél európaibb és sürgetőbb: ő elsősorban azt kérdezi, mi lesz Európával ebben az átrendeződésben. Stubb mintha a magasból rajzolná fel a geopolitikai térképet, Fischer pedig egyre közelebb zoomol Európára, és azt mondja: lehet elemezni a világ új erőviszonyait, de közben el kell dönteni, hogy Európa szereplője vagy elszenvedője lesz-e a változásoknak.
A két szerző azonban a megoldásban találkozik: egyikük sem hiszi, hogy a régi világrend egyszerűen visszaállítható. Stubb az új egyensúly megtalálásának, az együttműködés és az értékalapú realizmus szükségességének oldaláról közelít, miközben arra figyelmeztet, hogy a Nyugatnak meg kell tanulnia figyelni a világ többi részére. Fischer ennél keményebb hangot üt meg: Európának előbb saját erejét kell megtalálnia, különben az új világrend alakítói között nem lesz valódi szava. Ha Stubb könyve azt kérdezi, hogyan lehet újra egyensúlyt teremteni a világban, Fischeré azt kérdezi: lesz-e egyáltalán elég erős Európa ahhoz, hogy részt vegyen ennek az egyensúlynak a kialakításában? A két könyv ezért remekül olvasható egymás után: Stubb megrajzolja a háromszöget, Fischer pedig megmutatja, milyen következményei lehetnek annak, ha Európa nem találja meg benne a saját helyét.
Műfaji besorolás
A mű politikai esszé, geopolitikai elemzés és külpolitikai vitairat. A könyv nem akadémiai szakkönyv a szó szoros értelmében, és nem is történelmi összefoglaló. Fischer elsősorban politikai gondolkodóként és egykori döntéshozóként szólal meg. A kötet egyik legfontosabb értéke a tapasztalati háttér: a szerző nem kívülállóként figyelte az elmúlt évtizedek európai és nemzetközi politikáját, hanem aktív szereplőként vett részt benne.
Kinek ajánlom?
Nem feltétlenül ajánlanám annak, aki könnyed, kiegyensúlyozott politikai olvasmányt keres. Fischer ugyanis nem akar megnyugtatni. Ébresztőt fúj.
A könyv igazi kérdése
A jelen háborúi számomra nem elsősorban a háborúkról szól, hanem a felelősségről. Arról, hogy egy kontinens meddig élhet abból a biztonságból, amelyet mások ereje garantál, arról, hogy a gazdasági jólét önmagában nem jelent geopolitikai súlyt, arról, hogy a demokratikus értékek csak akkor védhetők meg, ha azok mögött politikai akarat is áll. És mindenekelőtt arról, hogy Európa nem várhatja meg, amíg mások eldöntik helyette, milyen világban fog élni. Fischer könyve nem egyszerűen pesszimista, inkább figyelmeztető, mert ugyanaz a történelmi fordulat, amely veszélyt jelent Európára, egyben ritka lehetőséget is kínál: hogy a kontinens végre ne csupán gazdasági közösségként, hanem valódi politikai és stratégiai hatalomként gondoljon önmagára. A kérdés azonban könyörtelenül egyszerű: Európa képes lesz-e felnőni a történelemhez, vagy a történelem nő túl Európán? Joschka Fischer szerint az idő fogy. A jelen háborúi legfontosabb üzenete: az új világrend nem akkor fog megszületni, amikor készen állunk rá, hanem már születik. Most dől el, hogy Európa alakítója lesz-e – vagy csupán elszenvedője.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Techet Péter politikai elemző előszavával
Az egykori német külügyminiszter ébresztőt és riadót fúj
JOSCHKA FISCHER egykori német külügyminiszter felvázolja a kialakulóban lévő új világrend alapvonalait, és megmutatja, milyen veszélyeket és kihívásokat hordoznak az európai politika számára a napjainkban zajló változások.
a kiadó oldalán.
Megjegyzés küldése