Könyvajánló - Anthony Ryan: A fekete acél ösvénye (A Harag Kora 1.)
Vikinges, sötét és fordulatokkal teli fantasy, ahol ősi istenek, véres háborúk, hatalmi játszmák és négy nagyon különböző sors fonódik össze. A fekete acél ösvénye lassan építkezik, aztán úgy ránt magával, hogy mire összeáll a kép, már te is tudni akarod, mi rejtőzik a legendák és a tenger túloldalán.
Anthony Ryan új trilógiája, A harag kora A fekete acél ösvénye című kötettel indul. Ez egy olyan fantasy, ami szépen lassan építkezik, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy egy rakás különböző ember sorsát követed, közben pedig sejted, hogy valami egészen nagy és nagyon csúnya dolog készülődik a háttérben.
A történet Ascarlia világában játszódik, nagyjából két évtizeddel a Szentek és zsiványok trilógia eseményei után. Nem kell megijedni, tökéletesen működik önállóan is ez a sorozat, de vannak kikacsintások az előző sorozatra, szerintem érdemes azt is kézbe venni. Ezúttal is megkapjuk az északi, vikinges hangulatot hajókkal, klánokkal, ősi istenekkel, háborúkkal és egy rakás titokkal. Van benne hasonulás a skandináv mitológiával, de Ryan saját világot épít, saját vallásokkal, népekkel és történelemmel.
A sztori egyik szálán Ruhlint, egy fiatal halászt ismerünk meg, akinek a falujára kegyetlen, vörös tetoválásokat viselő harcosok törnek rá. A támadás brutális és Ruhlin életét gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt szétverik. Aztán amikor szembesül a halállal és a rettegéssel, valami elszabadul benne. Olyan erő tör elő belőle, amit ő maga sem ért. Rövid úton fogollyá, majd rabszolgává válik, és miközben mások szórakoztatására kell harcolnia, így még azzal is meg kell küzdenie, hogy meddig maradhat ember, ha egyre inkább valami vadállati erő lakik benne. És ezek miatt lesz Ruhlin története a dark fantasy része a kötetnek, miközben egy nagyon kegyetlen felnövéstörténetté válik.
Aztán ott van Feketelándzsás Thera, aki nagyjából az a karakter, akitől egy rosszfiú biztosan nem szeretné megkapni a névjegykártyáját. Ő a Testvérkirálynők szolgálatában álló egyfajta igazságszolgáltató, aki nem feltétlenül kérdez sokat, ha valakit rendbe kell tenni. Thera kemény, kötelességtudó és elképesztően kompetens, miközben azért neki is megvannak a maga személyes sebei. Amikor a királyság északi részeiről furcsa hírek kezdenek érkezni, őt küldik utánajárni és hamar kiderül, hogy nem egy-két lázadó szigetről van szó, hanem valami sokkal nagyobb mozgolódik a tengeren túl.
És akkor jöjjön Felnir, Thera bátyja, aki számomra az egyik legérdekesebb figura. Ő nem az a klasszikus nemes harcos, aki valójában jó ember típus. Felnirnek van múltja, van mit szégyellnie, és van egy egész hadseregnyi ember, aki szerint jobb lenne, ha eltűnne a színről. Ennek ellenére van benne valami megkapó. Ezt az is igazolja, hogy a saját emberei kifejezetten lojálisak hozzá. Aztán jön egy küldetés, amivel kap egy utolsó esélyt arra, hogy visszaszerezze a becsületét. A feladat nem könnyű: meg kell találnia az Altvarok Kamráját, az istenek legendás kincstárát. Na, innen már sejthető, hogy ez az a pont, ahol egy józan ember azt mondaná: „Talán nem kéne feltúrni az istenek régi kincseskamráját.” Felnir természetesen nem józan ember, aminek olvasóként csak örülni tudok. :-)
Felnir mellé kerül Elvine, egy fiatal tudós, írástudó, aki talán a legkevésbé harcos szereplő az egész társaságban. Ami mit sem von le az értékeiből, szerintem kifejezetten szerethető figura. Elvine nem karddal oldja meg a problémákat, hanem könyvekkel, történetekkel és azzal, hogy hajlandó olyan kérdéseket feltenni, amiket mások inkább messziről elkerülnének. A vallásával kapcsolatban ráadásul olyan nézeteket vall, amelyek Ascarlia uralkodói számára meglehetősen kellemetlenek. Így amikor a Testvérkirálynők egy ősi titok nyomába küldik Felnirrel, tulajdonképpen két, meglehetősen rossz ötleteket kedvelő ember indul neki egy olyan küldetésnek, amelyről egyre inkább kiderül, hogy nem véletlenül temették el olyan mélyre a múltban.
Ami közben igazán izgalmassá teszi a könyvet, hogy ezek a történetek sokáig szinte külön történetként futnak egymás mellett. Ruhlin a rabszolgaság és a harc világában próbál túlélni, Thera nyomoz és háborús fenyegetéssel szembesül, Felnir és Elvine pedig az ősi múlt, az istenek és a legendás kincstár nyomába ered. Aztán apránként, ahogy haladunk előre a sztoriban elkezdtem észrevenni, hogy ezek a szálak szépen összeértek. Egy név, egy régi történet, egy furcsa alak, egy vallási utalás, és felvillant a fejemben a körte, elkezdett összeállni valami, amiről tudtam, hogy sokkal nagyobb, mint aminek az első száz oldalon tűnt. Bocsi a ködös írásért, de nem akarok spoilerezni, mert én élveztem a felfedezéseket.
A világ nem békés hely, elég komolyan beindul a háború is. Az északi szigetekről érkező vörös tetovált harcosok nem egyszerű kalózok vagy portyázók. Profik, szervezettek, kegyetlenek és konkrét céljuk van. Falvakat gyújtanak fel, emberek tűnnek el, a királyság pedig próbálja kitalálni, hogy pontosan mivel áll szemben. Ráadásul a veszély nem csak kívülről érkezik. A szerző szépen adagolja azt az érzést, hogy talán a saját oldalon sem lehet mindenkiben megbízni, és minél többet tudunk meg a régi vallásokról, a királyság múltjáról és az istenekről, annál kevésbé tűnik egyszerűnek, hogy ki is a valódi ellenség.
A könyv egyik legjobb húzása szerintem éppen az, hogy nem kell választanod a karakterek között. Thera története a kötelességről és a hatalomról szól, Felniré a becsületről és a megváltásról, Elviné a hitről és a tudásról, Ruhliné pedig arról, hogyan próbálod megőrizni önmagad egy olyan világban, amely már elvett tőled szinte mindent. És persze mindegyiküknek megvan a maga baja, titka és rossz döntése. Parádés karakterek. Ebben mindig is kiemelkedő volt Anthony Ryan.
Összességében, ha olyan fantasyre vágysz, ahol van tenger, hajózás, kardcsattogás, ősi istenek, véres csaták, rabszolgaság, politika, testvéri konfliktus, elveszett kincsek és egyre nyomasztóbb érzés, hogy valami nagyon rossz közeleg, akkor szerintem A fekete acél ösvénye jó választás. Nem egy villámgyors, két oldal után már mindenki öl mindenkit típusú könyv. Szépen felépíti a világot és a négy főszereplőt. De érdemes kitartani, mert a kötet második felére szépen felpörög, a szálak elkezdenek összeérni, és a végére (köszi Ryan) kapunk egy csúnya, gonosz cliffhangert, ami után nagyjából annyi lesz a reakciód, hogy ezt most azonnal folytatni akarom...
A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
A képre kattintva kedvezményes áron elérhető a kötet a kiadónál!
Kövess minket a Facebookon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése