A csillagtudósok

 Könyvajánló - Vetle Lid Larssen: A csillagtudósok

Hell Miksa bécsi udvari főcsillagász 1767-ben meglepő megbízást kap: az ismert világon belül utazzon a lehető legmesszebbre északra és keletre, hogy megfigyelje a Vénusz-átvonulást.

Ötezer kilométeres utazás vár rá zord körülmények között, a bolygó legkíméletlenebb helyére, Vardobe, egyetlen célt szem előtt tartva: hogy megmérje a Föld és a Nap távolságát.

Az expedíció több évig tart, a kor legfejlettebb technológiáját biztosítják számára, és a világ tudományos elitje árgus szemmel figyeli, ő azonban megoldhatatlan problémákkal szembesül: logisztikai gondokkal, elszigeteltséggel, önellentmondásokkal és a természet mindent elsöprő erejével.

Hell Miksát azonban Isten kíséri az útján.

És ott van vele Sajnovics János is, aki különleges nyelvi felfedezést tesz.

Meg Jens Finne Borchgrevink, egy elfuserált norvég.

Három férfi. Egy kétségbeesésbe hajló vállalkozás. Egy emberfeletti cél. De hogyan lehet kiszámítani a Föld és a Nap távolságát, ha az ember még a saját szívét sem ismeri?

A csillagtudósok valós történések által ihletett, nagy ívű regény becsvágyról, féltékenységről és az álmodott, fényes sikerről a sarkvidéki éjszaka sötétjében.

Amikor az ember arra gondol, hogyan mérték meg először a Föld és a Nap távolságát, könnyű egy tankönyvi mondatra gondolni. Valaki végzett néhány számítást, megfigyelt valamit az égen, aztán megszületett egy adat. A valóság azonban ennél sokkal érdekesebb volt. A 18. században egy ilyen méréshez embereknek több ezer kilométert kellett utazniuk, olyan helyekre, ahol a közlekedés, az időjárás és sokszor még maga a túlélés is komoly problémát jelentett.

Vetle Lid Larssen regénye ezt a történetet veszi alapul.

1767-ben Hell Miksa, a bécsi udvar főcsillagásza megbízást kap, hogy az ismert világon belül utazzon a lehető legmesszebbre északra és keletre, egészen Vardøig, hogy megfigyelje a Vénusz 1769-es átvonulását. A cél egyszerűnek hangzik: a megfigyelések segítségével pontosabban meghatározni a Föld és a Nap távolságát. Maga az expedíció azonban minden, csak nem egyszerű. A több ezer kilométeres út, a sarkvidéki környezet, az elszigeteltség, a politikai és vallási feszültségek, a logisztikai problémák és a résztvevők egyre bonyolultabb kapcsolata mind akadályt gördít a tudományos cél elé.

És közben ott van három egészen különböző férfi.

Hell Miksa számára a tudomány nem egyszerűen egy szakma. A küldetéshez személyes becsvágy, hit és küldetéstudat is társul. Sajnovics János, a jezsuita tudós pedig a csillagászat mellett olyan dologgal kezd foglalkozni, amely egészen más irányba viszi a kutatását: a számi nyelvvel. A történet harmadik fontos alakja Jens Finne Borchgrevink, a norvég segítő, aki jóval gyakorlatiasabb, földhözragadtabb figura, és talán éppen ezért egészen másképp viszonyul ahhoz a világhoz, amelyben Hell és Sajnovics mozog. A három szereplő személyisége és egymáshoz való viszonya legalább olyan fontossá válik, mint maga az expedíció.

A könyv egy valóban megtörtént eseményből indul ki, de nem elégszik meg azzal, hogy újrameséli a történelmet. Itt ugyanis nemcsak azt látjuk, hogy mit akartak elérni, hanem azt is, milyen emberek voltak azok, akik ezt megpróbálták. Mit jelent az, amikor valaki életének egyik legnagyobb célja egy tudományos felfedezés? Hol végződik a becsvágy, és honnan kezdődik a megszállottság? Mit tesz az emberrel, amikor egy egész tudományos közeg tőle várja a sikert, vagy legalábbis egy választ egy kérdésre?

És vajon mennyire képes egy tudós objektív maradni akkor, amikor már személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy az eredmény az legyen, amit ő szeretne?

A regény egyik legérdekesebb témája számomra éppen ez. A tudomány itt nem egy steril, hibátlanul működő rendszerként jelenik meg, amelyben az igazság mindig győz. Tudósok dolgoznak benne, vagyis emberek: vannak ambícióik, félelmeik, előítéleteik, vallási meggyőződésük, egymással szembeni konfliktusaik és saját elképzeléseik arról, hogyan kellene a világnak működnie. A kutatás pedig ettől válik igazán érdekessé, mert közben azt is látjuk, mennyire nehéz elválasztani a tudományos célt attól az embertől, aki azt meg akarja valósítani.

Sajnovics története különösen közel állt hozzám. Magyarként eleve egészen más érzés úgy olvasni ezt az expedíciót, hogy tudom: Vardøben a helyi számikkal való találkozása olyan nyelvi felfedezéshez vezet, amely később a magyar és a számi nyelv rokonságáról szóló tudományos munkájához is alapul szolgál. A történetben így a csillagászat mellett megjelenik a nyelvészet, a kultúrák találkozása és az is, hogyan reagál egy közösség egy olyan tudományos állításra, amely megkérdőjelezi a korábbi elképzeléseket.

És közben a természet is folyamatosan jelen van.

Az expedíció célja valójában egy csillagászati esemény megfigyelése, mégis a könyv egyik legerősebb eleme maga a sarkvidéki világ. A hideg, a távolság, a hosszú utazás, a nehéz közlekedési lehetőségek, az elszigeteltség mind meghatározza, hogyan tudnak egyáltalán dolgozni. Ma természetesnek vesszük, hogy egy csillagászati jelenséget akár élőben is követhetünk a világ másik felén, műholdképeket nézhetünk, pontos előrejelzéseket készíthetünk, és egyetlen kattintással hozzáférhetünk a korábbi megfigyelésekhez. 1769-ben viszont az embernek fizikailag oda kellett mennie. Ötezer kilométerre.

A 18. század tudományos expedíciói számomra mindig lenyűgözőek voltak. Nem pusztán azért, mert hihetetlenül nehéz körülmények között dolgoztak, hanem azért is, mert akkor még rengeteg olyan dolog volt, amit tényleg akkor kezdtek megérteni. Egy csillagászati megfigyelésnek valódi felfedezőút jellege volt. Nemcsak az eget tanulmányozták, hanem az utazás során megismerték a tájat, az embereket, a növény- és állatvilágot, a nyelveket, és közben olyan kérdéseket tettek fel, amelyek egy része ma már a tudomány alapjai közé tartozik.

Ezért is tetszett, hogy a könyv nem ragad le a csillagászatnál. A tudomány, a vallás, a politika, a nyelv, a természet és az emberi természet folyamatosan összekapcsolódik benne. Ettől sokkal nagyobb történetté válik, mint egyetlen expedíció története.

A regény ráadásul nem rövid. A magyar kiadás 576 oldalas, és a könyv gazdag részletekben, kitérőkben és mellékszálakban is. Ez néha kifejezetten jót tesz neki, mert ettől valóban nagy ívű történetté válik, ugyanakkor éppen ez lehet az egyik nehézsége is. Nem egy gyorsan végigszaladható kalandregény. A háttéranyag, a történelmi részletek és a szereplők belső világának kibontása miatt idő kell hozzá, de ez az idő nagyon is megéri.

Én egyébként kifejezetten szeretem, amikor egy könyvben rengeteg információ van. Sőt, engem sokszor éppen az tud beszippantani, amikor egy történet közben elkezdek külön is utánanézni valaminek, mert a regény felkelti az érdeklődésemet egy történelmi személy, egy tudományos probléma vagy egy távoli hely iránt. A csillagtudósok erre bőven ad lehetőséget.

A szerző ráadásul sok kutatómunkát fektetett a történetbe. Az ötlet körülbelül húsz évvel a könyv megjelenése előtt született meg, amikor egy Vardøben tett utazás során rábukkant egy régi folyóirat egyik cikkére Hell Miksa expedíciójáról. Ezután kezdett egyre többet foglalkozni a történettel, amelyből végül megszületett a regény. Nekem ez valahogy érződik is rajta: olyan, mintha egy nagyon hosszú ideje érlelődő érdeklődésből állt volna össze. Ehhez az élményhez pedig mindenképpen hozzátesz az elsőrangú magyar fordítás is, ami Patat Bence munkáját dicséri.

Talán ezért tud működni akkor is, amikor már rég nem maga a Vénusz-átvonulás a legérdekesebb kérdés. Mert végül nem az lesz a legfontosabb, hogy sikerül-e elvégezniük a számítást. Hanem az, hogy mi történik velük közben.

Három ember indul el egy olyan helyre, ahová a saját korukban jóformán a világ végére kellett utazniuk, miközben mindhárman mást akarnak. Hell a tudományt és a sikert, Sajnovics a megértést és a felfedezést, Borchgrevink pedig talán elsősorban azt, hogy legyen valami értelme annak, amit csinál. Közben pedig kiderül, hogy az emberi természetet sokkal nehezebb kiszámítani, mint azt, hogy hol lesz egy bolygó az égbolton egy adott időpontban.

A csillagtudósok számomra ezért nem egyszerűen egy történelmi regény egy 18. századi expedícióról. Inkább annak a története, hogy mennyit vagyunk hajlandók vállalni valamiért, amit fontosnak tartunk. Hogy milyen messzire képes elmenni az ember egyetlen cél érdekében. És hogy miközben megpróbáljuk megfejteni a világ nagy kérdéseit, mennyire könnyű elveszíteni a saját magunkhoz vezető utat.

A Föld és a Nap távolságát talán meg lehet mérni.

Az ember saját szívét már sokkal nehezebb.

Vetle Lid Larssen norvég író és újságíró, 1960. szeptember 2-án született Stavangerben, és Oslóban nőtt fel. Újságíróként többek között a Morgenbladet és az Aftenposten munkatársa volt, pályája során pedig számos regényt, elbeszélést és publicisztikai művet írt. Első regénye 1990-ben jelent meg, azóta történelmi és kortárs témák egyaránt foglalkoztatták. Több könyvében is valós történelmi személyek és események életét dolgozza fel, miközben önéletrajzi ihletésű művet is írt. Munkásságát több rangos norvég újságírói és irodalmi díjjal ismerték el. A csillagtudósok megírásának ötlete egy Vardøben tett utazása során született meg, amikor megismerte Hell Miksa és Sajnovics János expedíciójának történetét.

A kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában, Patat Bence fordításában került kiadásra. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!