Kik a boomerek és hogyan látják a világot? Milyen a viszonyuk a fiatalabb nemzedékekkel? Mit jelent ma idősebbnek lenni egy olyan világban, amely látszólag a fiatalságot ünnepli, miközben egyre kevésbé érti meg saját múltját?
KÖNYVAJÁNLÓOKÉ, BOOMER
Szerző: Jásdi IstvánKiadó: Jaffa KiadóKötés: puhatábla, 208 oldal
Amikor a generációk nemcsak elbeszélnek egymás mellett, hanem végre megszólalnak - őszintén, néha fájdalmasan, de mindig emberien. Jásdi István Oké, boomer című könyve nem egyszerűen reagál egy divatos kifejezésre: lebontja azt a falat, amely évtizedek óta választja el a különböző korosztályokat. Ez a kötet egyszerre személyes vallomás és társadalmi tükör, amelyben nemcsak a „boomerek”, hanem mindannyian felismerhetjük magunkat, akár tetszik, akár nem.
Az Oké, boomer leginkább esszékötetként határozható meg, de erősen átszövik naplószerű elemek, anekdoták és személyes reflexiók. A mű határterületen mozog: egyszerre memoár, társadalomkritika és generációs látlelet. Jásdi stílusa közvetlen, gyakran ironikus, helyenként szarkasztikus, de mindvégig megőrzi azt a fajta bölcsességet és önreflexiót, amely hitelessé teszi a megszólalását.
Idézetek a műből
Kik a boomerek? A szerző szerint idézem: "1945 előtt született csöndes veteránok, háború utáni baby boomerek és ratkósok vagyunk, akiknek szülei egykor, a mindenütt jelenlévő ÁVO-tól rettegve csak otthon, zárt ajtók mögött mertek beszélgetni a nem is mindenki számára oly boldog békeévekről, a Horthy-korszaknak csak a Rákosi diktatúra éveihez képest szépnek mondható időszakáról. Szegényen, ha nem is éhezve, de csak ritkán jóllakva töltöttük a gyerekkorunkat, rosszul fűtött lakásokban, de csaknem valamennyien biztonságot nyújtó családban, Minket, az 1945 után születetteket nevezett a kommunista diktatúra a "felszabadulás gyermekeinek". Erre büszkének kellett lennünk."
"Nem hittük azt, hogy a szocializmusnak nevezett rendszer az elképzelhető világok legjobbika, és örökké fog tartani. De azt tudtuk, hogy a mi életünkben biztosan kitart."
"Mi voltunk a 68-as fiatalság is. ... Leginkább a prágai tavaszé. Még akkor is, ha egyikünk, másikunk harckocsizós sorkatonaként részt vett a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásában, ami véget vetett a prágai tavasznak és az emberarcú szocializmus illúziójának."
"Majdnem észrevétlenül teltek az évek. Elég idő volt arra, hogy lassan megszokjuk a gondolatot, hogy elmúlt a fiatalság. Szellemi és fizikai állapotunk nem romlott látványosan. Talán csak a nemi hormonok, az ösztrogén és az androgén gyakorolt kisebb befolyást a mindennapokra. Ez a változás sem volt szembeszökő. Inkább csak visszatekintve volt nehezen érthető, hogyan lehetett évtizedeken keresztül a nemiség az, ami minden tettünkben, döntésünkben és gondolatunkban meghatározó szerepet kapott?"
"Túlélők vagyunk. Túlélők fiai és lányai."
A könyv középpontjában a generációk közötti feszültség áll, különösen a „boomer” és a fiatalabb nemzedékek viszonya. A szerző nem védekező pozícióból ír, hanem inkább értelmezni próbál: mit jelent ma idősebbnek lenni egy olyan világban, amely látszólag a fiatalságot ünnepli, miközben egyre kevésbé érti meg saját múltját?
Jásdi visszatekint saját életére, a rendszerváltás körüli időszakra, a társadalmi változásokra és arra, hogyan alakult át az értékrend az elmúlt évtizedekben. Nem idealizálja a múltat, de nem is mond le róla – inkább kontextusba helyezi. A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy nem egyszerűen kritikát fogalmaz meg a fiatalabb generációkkal szemben, hanem önkritikát is gyakorol. A szerző lebilincselően fogalmaz, képes gondolatok útján úgy rögzíteni mondanivalóját, hogy amennyiben még érdekli is az olvasót a téma, ne tegye le könnyen a művet. Úgy társalog 2001. 09. 11-ről, ahogy megállapítja, hogy a korosodással hogyan vész el a nemiség központi szerepe; úgy töprenkedik a zsebünkben a világ jelenségről, hogy azt is érezteti, nem feltétlenül jó az, hogy mindenről és azonnal tudunk. Ez utóbbi törvényszerűen hozta magával, hogy emberi tragédiákra közömbösek lettünk, mert túl sok ilyen hatás ér el bennünket nap nap után. Jó ez nekünk?
Főbb témák és motívumok:- generációs különbségek és félreértések
- identitás és öregedés kérdése
- társadalmi és kulturális változások
- múlt és jelen viszonya
- kommunikációs szakadékok
A cikk szerzőjének személyes megjegyzése
Egy szeles áprilisi vasárnapon húztam magam elé a művet, hogy na lássuk, mit is ígér ez a könyv mára. Ezernyi feladatom lett volna a kertben, de amikor így fúj a szél, fanyalogtam, jobb olvasni. Vékony kis könyvecske, jó, nem túl vékony, és a címe is megfogott: Oké, boomer. Hozzám képest egy generációval előrébb járó emberek könyve ez, olyanoké, akikhez mindig volt közöm kollégák, rokonok, társak vagy barátok minőségben. Az ő életük részben az én életem is a magam hatvanon túli életében. Ettől függetlenül kissé enerváltan ültem le a könyv mellé, laptopom nyitva, hogy rögzítsem olvasási benyomásaimat. Nos, egy idő után azt vettem észre, hogy bennragadtam a mű tartalmában. Csak olvastam, egyre-másra gépeltem be a számomra fontosnak tartott idézeteket a kötetből, miközben bólogattam, hogy igen, így van ez, de még mennyire, hogy így van! Aztán elmúlt a dél és én még nem is reggeliztem, aztán elmúlt 14 óra is, amikor felnéztem, hogy öööö... most már nagyon tudnék enni.
Az Oké, boomer végső soron nem generációkról, hanem emberekről szól. Arról, hogy miként próbáljuk megérteni egymást egy folyamatosan változó világban, és hogyan cipeljük magunkkal a múltunkat – akár akarjuk, akár nem. Jásdi István könyve nem kioktat, nem mentegetőzik, hanem párbeszédre hív. És ha van benne valódi tét, akkor az éppen ez: képesek vagyunk-e végre nem csak kimondani, hanem meghallani is egymást?
Fülszöveg
Bevásárlásnál a pénztárnál az idős férfi az apróját számolta. Amikor a sorban valaki türelmetlenkedett mögötte, a pénztárosnő avval nyugtatta, hogy hagyja szegény boomert! Méltatlankodott. Én boomer? Nem lehetek, hiszen 41-ben születtem, a baby boom meg csak 45-ben, a második világháború vége felé kezdődött. Abból is látszik, hogy boomer, hogy tudja, mikor volt a második világháború, mosolygott rá a pénztárban ülő kislány.
Jásdi István új kötetében a Balaton-parti árnyas fák alatt, egy pohár csopakit kortyolgatva, hajdani erős fiúk és egykori szép lányok beszélgetnek valaha gyorsan pergő, immár meglassult életük apró-cseprő vagy éppen fontos történéseiről és a világ sorsfordító eseményeiről. Családról, barátságról, ünnepekről, szüretekről, betegségekről és gyógyulásokról, 9/11-ről, klímaváltozásról, Covid-járványról, háborúról. A kilencvenes és kétezres évek emlékei hol szikár, naplószerű bejegyzésekben, hol finom humorral és iróniával átszőtt, olykor megható vagy fájdalmas életképekben idéződnek meg. Az Oké, boomer lapjain egy nemzedék ad számot önmagának és az utódainak életéről, elvégzett dolgairól az egyre gyorsabban múló idő és a fel-felsejlő halál árnyékában.
a kiadó oldalán.
Megjegyzés küldése