"A harcos angyalok városa elesett, a démonkirály, Asroth kiszabadult csillagkő börtönéből. Szörnyek és szektások, Kadoshim démonok és újjáélesztett rémségek gyülekeznek a zászlai alatt, és ördögi arája, a hitszegő Fritha oldalán arra készül, hogy az egész világot borzasztó uralma alá hajtsa."

John Gwynne Vér és Csont trilógiája egy sötét, epikus fantasy, ahol a világot démoni erők visszatérése fenyegeti és néhány fiatal harcos, élükön Dremmel, Rivvel és Bleddivel kénytelen szembenézni a sorsával. Végignézhetjük a remény küzdelmét a pusztulás, az árulás és a mindent felemésztő sötétség ellen.

Ha eddig nem ismerted ezt a sorozatot, akkor mindenképpen ajánlom figyelmedbe az első részről ajánlómat:

#1 A rettenet árnyéka

#2 A ​vér évszaka

És most elérkeztünk a trilógia zárásához (legnagyobb bánatomra, mert szívesen olvastam volna még...), ami érdekes, izgalmas, akciódús, méltó lezárása lett a sorozatnak. Elérkeztünk a végső nagy összecsapáshoz, minden ami az előző kötetben felépült, hogy teljesedik ki.

Hőseink – Drem, Riv, Bleda és a többiek – mind a saját frontjukon próbálják megállni a helyüket, miközben rengeteg kérdés dől el arról, hogy ki képes szembenézni a sötétséggel, és ki roppan össze alatta. Jó volt végignézni az útjukat.

Drem, az egyszerű fiú, aki vadászból hőssé válik. Látjuk hogyan lehet valaki a „kisemberből” kulcsszereplő a világ sorsát eldöntő harcban. Kitartása és szíve sokszor fontosabbnak bizonyul, mint a fegyver a kezében. És ott van Riv, a heves és harcias félvér, aki mindig is két világ között érezte magát. Az ő útja a bizonytalanságból a valódi vezetővé válás felé vezet, miközben meg kell küzdenie a saját múltjával és a benne lobogó tűzzel. És persze ne feledkezzünk meg Bledáról, a hercegről, akit gyerekkora óta a kötelesség súlya nyom. A lojalitás, a hagyomány és a személyes vágyak között próbál egyensúlyozni, hogy végül megtalálja a saját hangját a káoszban.

Együtt hárman nagyon különbözőek, mégis mind ugyanahhoz a ponthoz jutnak el: választaniuk kell, hogy kiállnak-e a sötétséggel szemben bármi áron. Akkor is, ha az áldozatok elkerülhetetlenek...

A könyv tele van grandiózus csatajelenetekkel, de nem csak a kardcsattogásról szól: van itt szívszorító áldozathozatal, néhány váratlan fordulat, és persze a jól ismert Gwynne-féle stílus, ahol sosem lehetsz biztos benne, hogy a kedvenc szereplőd átvészeli-e a következő fejezetet. Az egész trilógia valahogy úgy zárul le, hogy egyszerre érzed a győzelem keserédes ízét és azt, hogy a szereplők tényleg végigmentek egy olyan úton, amiért érdemes volt őket követni.

Ha szereted az epikus csatákat, ahol seregek csapnak össze és a harc közben minden döntés sorsfordító lehet, akkor ez a könyv nagyon betalál. De azoknak is igazi csemege, akik a karakterközpontú fantasykat keresik, mert itt nem csak a világot kell megmenteni, hanem a szereplőknek saját félelmeikkel, kétségeikkel és belső démonaikkal is szembe kell nézniük.

Ez az ütős trilógia azoknak szól leginkább, akik bírják a sötét, de reményteljes hangulatot: ahol van árulás és veszteség, de közben a barátság, a hűség és a remény is folyamatosan jelen van. Gwynne stílusa dinamikus, filmszerű és kíméletlen, szóval ha szereted, amikor egy könyv nem hagyja, hogy túl kényelmesen hátradőlj olvasás közben, akkor ez nagyon a te tereped lesz.