A kaméliás hölgy

 Könyvajánló - Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy

A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői. A mű középpontjában Marguerite Gautier, a fiatal és gyönyörű kurtizán áll, aki beleszeret a tiszta lelkű Armand Duvalba. Bár Marguerite őszintén szereti Armand-t, a társadalmi elvárások végül elválasztják őket egymástól. A regény Dumas saját élményeiből merít, és valós személy, Marie Duplessis sorsa ihlette. Dumas művében élesen bírálja a korabeli erkölcsöket. A történet világhírűvé vált, amelyből Giuseppe Verdi Traviata című operája született.

Részlet:

"Végre is belefáradtam már abba, hogy az emberek mindig ugyanazt kérik tőlem, megfizetnek, s azzal végeztek velem. Ha azok a nők, akik most kezdik meg szégyenletes mesterségüket gyakorolni, tudnák, hogy mire adják a fejüket, inkább szobalánynak állnának. De nem, a hiúság, hogy hintóink, grandiózus toalettjeink, gyémántjaink legyenek, magával ragad bennünket; hiszünk annak, amit hallunk, mert a prostitúciónak is megvan a maga hite. Közben pedig elhasználjuk szívünket, testünket, szépségünket; félnek tőlünk, mint vadállatoktól, megvetnek bennünket, mindig olyanok vannak körülöttünk, akik többet vesznek el tőlünk, mint amennyit adnak, s egy szép napon elpatkolunk, kutya módjára döglünk meg, miután tönkretettünk másokat és magunkat is."

Ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy c. regénye nem pusztán egy szerelmi regény a 19. századból, hanem örök érvényű vallomás a szerelem erejéről, a társadalom képmutatásáról és arról a fájdalmas igazságról, hogy a szív törékenyebb, mint hinnénk.

Marguerite Gautier története egyszerre meséje és tükörképe egy kornak. A párizsi társasági élet ragyogása mögött ott rejlik az árnyék: a kurtizánok világa, amely fényűzésnek látszik, de valójában kíméletlen önfeláldozás és lassú pusztulás. Marguerite – gyönyörű, ragyogó, mégis sebzett – úgy jelenik meg előttünk, mint egy virág, amely minden nap újra és újra kinyílik, hogy lenyűgözze a világot, miközben belül már szinte érzi a hervadás közeledtét. Amikor pedig találkozik Armand Duvallal, a tiszta, fiatal férfival, hirtelen úgy tűnik, hogy a szerelem képes lehet kiszakítani őt abból az életből, amelybe beleszorult.

De Dumas nem hazudik nekünk: az élet nem egy tündérmese. A társadalom ítélete, a férfiak gyávasága és az elkerülhetetlen sors mind közrejátszik abban, hogy ez a szerelem inkább seb marad, mint gyógyulássá válik. Marguerite és Armand története fájdalmasan szép, mert tudjuk: a szerelem önmagában kevés ahhoz, hogy legyőzze a világot. És talán éppen ezért olyan felejthetetlen – mert magában hordozza a felismerést, hogy a legigazibb érzések is megtörhetnek a kinti világ hideg falain.

Olvasás közben újra és újra elgondolkodtam azon, hogy mennyire ismerős mindez ma is. A formák, a szerepek változnak, de a lényege ugyanaz marad: a társadalom képes elvenni az egyéntől a boldogság jogát, képes bélyeget sütni, ítéletet hozni, miközben sokszor sokkal bűnösebb, mint azok, akiket kirekeszt. Marguerite alakja ezért nemcsak a tragikus szerelem, hanem a szabadság szimbóluma is: valakié, aki vágyott arra, hogy önmaga lehessen, de végül a külvilág térdre kényszerítette.

A kaméliás hölgy ugyanakkor nem csupán a tragédia könyve. Benne van a tiszta, megrendítő szerelem csodája is, amely rövid ideig mégis felemel. Benne van a fiatalság heve, a remény, a vágy fellángolása, hogy valaki többre hivatott, mint amit a körülmények kijelölnek számára. És ott van a kérdés, amely minden olvasóban megmarad: vajon mennyi esélyünk van szembemenni a társadalommal, ha az a szívünk választottját állítja velünk szembe?

Érdemes tudni, hogy a regény mögött valós történet húzódik meg: Dumas saját szerelmi élménye Marie Duplessis-szel, a híres párizsi kurtizánnal, akinek rövid, ám annál fényesebb életét és tragikus halálát a regény örökítette meg. A mű ereje éppen ebből a személyes élményből fakad: nem kitalált hősnő áll előttünk, nem kitalált érzelmekkel, hanem egy valóban létezett nő, akinek fájdalmát és szépségét az író látta és megörökítette az utókornak. Szakításuk után a nő együtt élt egy darabig Liszt Ferenccel is, de végül egy harmadik hódolójához ment hozzá, majd nagyon fiatalon, 1847-ben elhunyt tüdőbajban. 

Nem véletlen, hogy a világirodalom egyik legismertebb történetévé vált. A regényből készült Giuseppe Verdi legendás operája, a Traviata is, amely még inkább örökéletűvé tette Marguerite alakját. De akár regényben, akár színpadon találkozunk vele, a történet ugyanazt az érzést kelti: a meghatódottságot, a fájdalmat, és a csendes dühöt, hogy az emberi boldogság sokszor olyan törékeny, mint egy kamélia szirma.
A történetből több film is született, egyik legismertebb talán az 1936-os Camille c. amerikai változat Greta Garbo főszereplésével, de nem marad el mögötte egy 1984-es változat sem, amelyben Greta Scacchi alakítja a hölgyet, ifjú hódolóját pedig Colin Firth.

Ifjabb Alexandre Dumas – akit sokszor az édesapja, az idősebb Dumas munkássága alapján ítélnek meg – ezzel a regénnyel bizonyította, hogy saját hangja, saját ereje is van. Nem kalandregényt írt, nem hősöket és árulókat vonultatott fel, hanem egy olyan történetet, amely a szív legmélyére hatol. És bár a 19. századi Párizs kulisszái között játszódik, a kérdései, a dilemmái és az érzelmei időtlenek – ahogy maga a szerelem is.

A kötet az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának darabjaként jelent meg ismét, gyönyörű kiadásban. Köszönöm a lehetőséget a Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.