Kultúrpara

2024. április 18., csütörtök

Anneliese Michel - A valódi Emily Rose története

 Van egy ördögűzési ügy, ami a mai napig érzékenyen érinti az egyházat, és amibe végül a fiatal lány bele is halt. Anneliese Michel története ihlette a 2005-ös Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose) című filmet is. De mi történt a lánnyal valójában?

Anneliese 1952-ben született a németországi Leibfingben, fanatikus vallásos családban. Három testvére volt, és egészen a lány 16 éves koráig minden rendben volt. Aztán egyszer csak, röviddel 16. születésnapja után, 1968 őszén Anneliese fájdalmakkal küszködött, végül reggel moccanni sem bírt. Neurológiai vizsgálatot végeztek, de az semmit nem mutatott ki, ennek ellenére a lány a lelki betegek szanatóriumába került. Rendbe jött, de nem százszázalékosan, és nem tudták kideríteni, mi baja van. Egy évvel később a lány arra panaszkodott, hogy a szobájában furcsa zajokat hall, aztán már az egész család hallott kopogást, kaparászást a falakon, a szekrények mögött, a plafonon. Az istenfélő család biztos volt abban, hogy a gonosz szállta meg a házat - és a lányukat is talán -, ezért papot hívtak, aki megszentelte az egész házat. Anneliese állapota pedig egyre drasztikusabb: állítólag a falakon ugrált, vizeletet ivott, a wc-be dugta a fejét, a falat kaparta, kiverte a saját fogait. A Michel házaspár felkérte ezért a római katolikus egyház püspökét, hogy tisztítsa meg a lányuk lelkét.

A würzburgi érsek, Josef Stangl Arnold Renzt bízta meg az ördögűzéssel, a művelet során pedig Ernst Alt volt a segítségére. 1975. december 30-án, némi huzavona után sor került az ördögűzésre. Fontos, hogy az egyház szabályai szerint exorcizmust csak magas rangú egyházi méltóság (pl. érsek vagy püspök) rendelhet el, és csakis erre képzett, feddhetetlen papot jelölhet ki. Miután megtalálták a kellő képzettségű személyt, végre kezdetét vehette az ördögűzés.

"Anneliese a szenteltvízre reagált a legerősebben. Vinnyog és sikoltozik. Maga körül harapdál, rugdal."

Ernst Alt, Arnold Renz, és a Michel szülők

Arnold Renz jegyezte fel a fenti szavakat, aztán elmondása szerint a házat egy hatalmas visítás rengette meg, Anneliese kiabált:

"Nem megyünk el, mert Ő nem engedi!"

A lány ezután elájult. 1975 decemberétől 1976 július 1-jéig, Anneliese haláláig, vagyis fél év alatt 67 ördögűzési szertartást végeztek el rajta. A halála előtti estén Renz elmondása alapján feloldozást kért Anneliese, majd a pap megparancsolta az őt sanyargató démonoknak, hogy hagyják elaludni a lányt. Másnap reggel holtan találták, a kiérkező orvos egyértelműen megállapította, hogy alultápláltság és dehidratáció okozta a halálát. Szörnyű állapotban találták: teste összekaszabolva, fogai kiverve, csontsoványra fogyott.

1978 márciusában vette kezdetét a per, amely során a két papot és a szülőket gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták. A szülőket Erich Schmidt-Leichner védte, aki a második világháború után a náci háborús bűnösök védőügyvédje is volt. A vádlottakat hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és három év felfüggesztettre ítélték végül.

De mi volt a valódi baja Anneliese-nek? Theo Weber-Arma svájci orvos tüzetesen átvizsgálta az orvosi jelentéseket, már a tárgyalás során is felmerült az epilepszia vagy skizofrénia gyanúja, ám a lányon három EEG-vizsgálat zárta ki az epilepsziát, mégis erre való gyógyszert kapott. Tudni kell az epilepszia elleni gyógyszerekről, hogy ezeket ma már csak a legvégső esetben használják, mivel rendkívül erősek, és az agyban több kárt okozhatnak. Ulrich Niemann, jezsuita pap és pszichiáter szerint egyértelmű, hogy Anneliese esetében szó sem lehetett megszállásról, egyszerű betegség, idegi probléma állt a háttérben. Az epilepsziát kizárták a műszeres vizsgálatok, és sajnos a vallásos család nem járult hozzá, hogy elhunyt lányuk agyát tanulmányozzák, de a skizofrénia nagy súllyal esik a latba. Főleg, hogy a skizofrénia első jelei 12-18 éves kor között mutatkoznak, Anneliese-nek pedig 16 éves koráig semmi baja nem volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy kezdetben olyan rövid, gyors rohamok gyötörték, ami során hangokat hallott, úgy érezte, hogy nem ura a saját testének.

Egy kép a 2005-ös filmből

A 20. századra Európában és Amerikában szinte megszűnt az ördögűzés gyakorlata, nagyon ritkán került elő, ám aztán elkészült, és hatalmas károkat okozott az 1973-as Az ördögűző c. film. Utána mind Európában, mind Amerikában megnőtt a "kereslet" és az igény az ördögűzésekre, és ezt a keresztény egyházak boldogan vállalták. Látható, hogy hová vezet az elvakultság: Anneliese esetében skizofréniára epilepszia elleni gyógyszer, ami valószínűleg súlyosbította a tüneteket, mély vallásosság, tudatlanság... az ördögűzések 99%-át epilepsziás vagy skizofrén betegek (vagy epilepsziás és skizofrén, esetleg autista betegek) szenvedik el, épp ezért rendkívül szomorú, hogy néhány évvel ezelőtt a Vatikán több tucat papot rendelt be, hogy megtanítsák az ördögűzésre, és ezért szomorú, hogy egy magyar országgyűlési képviselő arról beszélhetett felelősségre vonás nélkül, hogy a sátán ellen keresztényi kötelesség küzdeni, és a gonosz által megszálltaknak merte nevezni azokat, akik nem értenek vele egyet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése