Ha kitör a háború

Könyvajánló - Julia Kelly: Ha kitör a háború

"Három gyerekkori barát szembesül a dilemmával: választaniuk kell egymás és a hazájuk között."

Julia Kelly 1939-be repíti az olvasókat. A történelem sötét korszakába, amikor három csodálatos megmutatja, hogy képesek felülkerekedni az emberiség szörnyűségein egymásért. Három nő, Nora, Marie és Hazel, akik már gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátnők. Mindhárman különbözőek, különféle háttérrel, mentalitással.

Maire, a német emigráns, akit szülei Németországból egy angol bentlakásos iskolába küldtek nagynénje segítségével, ma pedig titkárnőként dolgozik az egyetemen. Hazel, aki egy nagyvilági nő lányaként apa nélkül nőtt fel és boldogtalan házasságával küzd, miközben másoknak igyekszik megtalálni a társat a boldogsághoz. Valamint Nora, aki fiatalon fellázadt a tradicionális nőszerep ellen, igazi társasági nő, aki titkárságvezetőként igyekszik érvényesülni a Belügyminisztériumban.

A lányok rendszeresen találkoznak, hogy kibeszéljék életüket. 1939 nyarán már érzik, hogy valami szörnyűség készül. Aztán eljön a nap, amikor a minisztériumba behívják kihallgatásra a német származású lakosokat. Marie is sorra kerül, ráadásul még az állását is elveszti. A három nő attól retteg, ha kitör a háború Marie integrálótáborba vagy börtönbe kerül.

A háború borzalmaitól igyekeznek megmenteni Marie-t, de mégsem a háború van a regény középpontjában és csak akkor tudjuk, hogy mitől féltették, ha ismerjük a történelmet. Középpontban ennek a három nőnek a barátsága, egymás iránti szeretete és lojalitása van. Bármit képesek lennének megtenni barátnőjük megmentéséért.

Barátság, összetartás, szerelmi drámák a háború árnyékában. Mindennek pedig ötletes keretet adott a szerző, ugyanis egyikük unokája, Samantha igyekszik megismerni nagyanyja múltját. Ez egy könnyed olvasmány, ami talán kaphatott volna kicsit többet is a történelem sötétségéből, hogy még hatásosabb legyen ez a csodálatos barátság.

Ha valaki nem tudja, hogy mit jelentett akkoriban, ha az állam ellenségének nevezték ki, akkor nem is érzi igazán, hogy mekkora súlya van annak, amitől Hazel és Nora igyekszik megvédeni Marie-t. De, ha nem vagyok ilyen szigorú, akkor egy kellemes kikapcsolódást nyújtó, szép regény, egy csodálatos barátság története.

3460658.jpgKöszönjük Next21 Kiadó!

A kötet a borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelhető a kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

Az utolsó kert Angliában

Egy a lányok közül

Dereng a világ

Lily fogadalma

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes