Acél és Lazurit

Az elrabolt lányból mestertolvaj lesz az Osonók bandájában, az otthonvilágból idejött idegen haldoklik - mindkettőjükön egy térkép és egy medál segíthet csak pillanatnyi szorult helyzetükben. Kettejük találkozása ezernyi titok megfejtését sejteti, miközben az érdekszövetségen túl fellángol a szerelem. Segíthetnek-e egymáson? Érdes, szikrázó párbeszédű, kalandokkal teli, misztikummal ötvözött érzéki fantasy történelmi tablóba ágyazva, egyhúzásra elolvasást garantáló késztetéssel. 

Könyvajánló
Hercz Júlia
Acél és Lazurit

Sarah utcagyerek, az Osonók bandájában ügyeskezű tolvaj. Van a nyakában egy varázslattal megbűvölt medál, egy stilizált Életfa, amit azért nem vettek még ki a nyakából, mert csak ő adhatja oda annak, akinek gondolja - önként. Álmaiban visszatérő motívumként szerepel egy asszony, aki azt mantrázza neki, hogy sosem veheti le, csak akkor, amikor elérkezik az ideje - mert a medál utat mutat neki és védelmezi. Soha nem sikerült eddig még rájönni, hogy mitől védelmezi, ráadásul 10 éves kora előtti emlékei egyszerűen nincsenek. Az olvasó is csak a Prológusból tudja meg, hogy 10 évvel azelőtt elrabolták a szüleitől, most pedig a legjobb tolvaj- és bérgyilkoscéhnek dolgozik, akinek kegyetlen főnöke egy térkép megszerzését követeli fogadott húga életéért cserébe.

Aiden orvos, de külvilági, nem földi ember, az otthonvilágban élt. Valamikor katona volt, de nem tudta megvédeni családját, akik ezért nyomorultul elpusztultak. Ő ekkor fogságba esett, amiből egy aljas alku teljesítése árán szabadult csak. A jelenben viszont haldoklik, és kell neki egy medál meg egy térkép ahhoz, hogy gyógyulásra lehessen reménye. Amikor a két főhős találkozik, tűz és víz csap össze...

A kötet karakterei pompásan vannak megalkotva, szikrázik a levegő a szarkazmustól, elfojtott érzékiségtől, macsó beszólásoktól, feminin szurka-piszkáktól, tolvajzsargontól. A két főhős (meg Aiden szimbiótája) érdekek táncát lejti egymással szemben, és nagyon nehéz a félreértések kavalkádjából kikerekedni annak a szerelmi történetnek, amelynek szálai végighúzódnak a történeten. Felüdülés a mű, dramaturgiája csöpögteti az információkat, ami az olvasót kis körömrágásra készteti. Persze, azért hamar rájön a lényegre a fifikás olvasó, de a lényegen túl még ezernyi apró titok fűszerezi a történetet.

A misztikum alkalmazása beleteszi a műbe azt a pluszt, amitől az olvasó kíváncsisága nem engedi a történetet - magam is egy kánikulai napon szinte együltő - illetve, fekvő - helyemben abszolváltam a regényt, miközben a légkondi kellemes halksággal, és ami még fontosabb, frissítően hűvös levegőt keringetett a teljesen besötétített szobában. Őszintén szólva, ezt vízparton, hegyoldalban, fa árnyékában is ugyanígy el tudtam volna képzelni, mert a történet alaposan körüljárt, megfelelően kidolgozott, csiklandósan pikáns, pimaszul szókimondó, sodortatja az olvasót a cselekménnyel. Úgy néz ki, a történelmi romantikába kevert fantasy nagyon eteti magát a témára fogékonyaknál.

Az Arany és Ónix világát szeretők újabb kedvencet avathatnak a témában. Nem feltétele egyik kötet ismerete a másiknak, legfeljebb erősen ajánlott, mert az is kiváló mű a maga nemében, ugyanazzal a világfelépítéssel, de önmagában külön-külön élvezhető, független tartalommal.

Szerintem olvassátok! Itt a nyár, vidd magaddal a nyaralásra!

Fülszöveg

Egy rablás…
Egy medál…
Egy szerződés…

Sarah csupán gyerek volt, amikor elrabolták, és elvesztette az emlékeit. Tíz évvel később tolvajként él, és azt tervezi, hogy új életet kezd Amerikában Tessával, akit húgaként szeret.

Csakhogy minden terve meghiúsul, amikor Tessa eltűnik, őt pedig eladják egy titokzatos idegennek. Vajon mit akar tőle ez a férfi? Létezhet olyan egyezség közöttük, ami segíti Sarah-t?

Aiden egy otthonvilágát elhagyó égi, aki évek óta kutatja a szervezetében keringő méreg ellenszerét. Éppen kirabolják, amikor megpillantja gyógyulása kulcsát: egy medált.

Hirtelen új lehetőség nyílik meg előtte, amikor megvásárolja a tolvajt, aki kirabolta. Csakhogy Sarah olyan emlékeket és érzéseket ébreszt benne, amiket már rég eltemetett.

Vajon Sarah és Aiden képes segíteni egymást? Az érdekkapcsolaton túl szövődhet köztük igazi szerelem? Visszakapja Sarah az emlékeit? És ha igen, lesz benne köszönet?

Egyedülálló, a régenskorban gyökerező fantasytörténet.

"Lebilincselő. Hercz Júlia történetmesélése hibátlan, a világa magával ragadó. Az első perctől kezdve elvarázsolt, és végig izgalomban tartott."
- B. Alexandra -

"Finoman vezet át a valós világból a fantasztikumba, és ha már ott vagy, bármi lehetséges!"
- Kaponya Krisztina -

Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
16 éves kortól ajánljuk!


Hercz Júlia 1981. február 2-án született Budapesten, majd nem sokkal utána szüleivel Pécsre költözött. Itt végezte tanulmányit, majd férjhez ment, három kislány édesanyja.

A legelső novellái a gimnáziumi évek alatt íródtak angol nyelvű pályázatokra, majd hosszú szünet következett. 2008-ban a fanfiction oldalak felfedezésekor kezdett újra az írással foglalkozni. Fejlesztette magát, írástechnikával foglalkozó könyveket és angol nyelvű folyóiratot olvasott, elvégzett írókurzusokat is.

Első regénye, az Arany és Ónix a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve, amelyben a fantasy elemekkel színesített régenskori Angliába kalauzolja az olvasót. Második regénye, az Acél és Lazurit ugyanebben a világban játszódik.

Forrás: moly.hu

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Könyvmolyképző Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek Hercz Júlia oldalairól származnak. 

Termékadatok
Cím: Acél és lazurit
Szerző: Hercz Júlia
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalak száma: 408
Megjelenés: 2022. december 03.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632459349
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes