Kultúrpara

2023. március 30., csütörtök

A Tesla lenyűgöző története

Könyvajánló - Tim Higgins: Tesla - Elon Musk és az évszázad fogadása

Egy markonyi ember szállt szembe a gyáróriásokkal, hogy valami igazán különlegeset alkossanak. Így született meg a Tesla, amely parádés újítók sokszor reménytelennek tűnő vállalkozásának nézett ki, de mára a legsikeresebb az elektromos autók terén. Elon Musk és csapata szembement a lehetetlennel és sikerre vitték.

Tim Higgins a Wall Street Journal újságírójaként már korábban is sokat foglalkozott a Teslával, végül pedig komoly és alapos kutatómunka után megírta a Tesla című könyvet, melyben időrendben haladva számos történeten keresztül meséli el a Tesla történetét.

Az elmúlt több mint két évtizedben számos arcát láthattuk már Elon Musknak. Egy karizmatikus, de megosztó, munkamániás zseni, egy látnok, aki nem fél saját vagyonát kockára tenni formabontó ötleteiért. Persze nem sikerülhet minden, ha az ember új dolgokkal kísérletezik, ezért nem egyszer pengeélen táncolt, miközben saját magától és környezetétől is elvárta, hogy a maximumot nyújtsák.

A világ akkor figyelt fel rá először, amikor hatalmas vagyonért, másfél milliárd dollárért eladta első igazán sikeres vállalkozását, a PayPalt és nagy részét betolta a SpaceX és a Tesla indulásába. Mindegyik olyan projekt, ami idő, mire pénzt termel, így nem csoda, hogy többször volt csődközelben, mégis a fél világ neki szurkolt. Jött egy fura zseni, aki milliárdokat költ egy űrprogramra, majd közli, hogy övé lesz az első igazán parádés elektromos autó is. Ki ne figyelne fel egy ilyen figurára?

Ám a befektetők messziről elkerülték, a szakma pedig jókat mulatott rajta a 2000-es évek elején, amikor űrhajógyártásra adta a fejét. Ó, mekkorát tévedtek! Akkoriban kevesen hittek benne, hogy a pasi egy olyan céget fog összerakni, ami 20 évvel később tízezer embernek ad munkát, miközben eszközt, ellátmányt, embert is szállít majd az űrbe saját gyártású űrhajójával.

A történeteken keresztül jobban megismerhetjük Muskot, beleshetünk a Tesla alkalmazottainak mindennapjaiba. Megtudjuk milyen az élet egy szeszélyes, maximalista főnök mellett. Karizmatikus egyénisége és elhivatottsága, szenvedélye könnyen beszippantja az embert, de nem mindig egyszerű a munka egy szeszélyes zsenivel. Láthajuk azt is, hogy sokan el is hagyták már a fedélzetet azok közül, akik segítettek sikerre vinni a projektet.

Izgalmas volt kicsit belesni a gyár működésébe, látni milyen nyitott, modern és rugalmas a tervezés és a gyártás is. Rengeteg információ található a kötetben a különböző típusokról, sikerekről, kudarcokról, gyártósori fennakadásokról és hatalmi harcokról. Tim Higgins könyvéből jobban megismerjük nemcsak ezt a mára státuszszimbólummá váló autót, hanem a megálmodóit, Elon Muskot és csapatát is.

20 év története egy olvasmányos, érdekességekkel tarkított kötetben, amely elmeséli, hogy egy maroknyi merész mérnök és vállalkozó miként vette fel a kesztyűt a nagy gyárakkal szemben, hogy létrehozzanak valami újat, valami egyedit, valami szexit, ami lenyűgözi majd az embereket. Az eredményt pedig mindenki láthatja: elsöprő siker.

zp87fzqib6qxtk0smsxjvd3qylzcbt0finvjdc2d_cover.jpegSzeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel be is szerezheted!

Köszönjük, Animus Kiadó és Central Könyvek!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Elon Musk és a fantasztikus jövő feltalálása

Inspiráló TED-előadások: Vezetés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése