Könyvesbolti karácsony

Könnyen olvasható, annyira romantikus, annyira karácsonyi, annyira bájos és annyira üde, amennyire ilyentájt egy leverte az ékszíjat a fejem helyzetben kell, hogy legyen - november végén, advent első vasárnapja előtt ilyet kell levenni a polcról, ha az embernek hangulata támad rá. Pedig hát mi van benne? Egy hóvihar, egy idegen, egy szikra, egy tökéletesnek induló szerelem, és egy könyvesbolt (az fontos!). 

Könyvajánló 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Egy romantikus könyv attól remek történet, hogy a tökéletesnek induló szerelem nem is olyan tökéletes. Főhősünk, Megan Taylor, már túl van egy traumán, megözvegyült, és pontosan tudja, hogy az élet igencsak bonyolult tud lenni anélkül is, hogy bárki bonyolítani akarná. Hogy maga mögött hagyja a traumatikus élményeit, New Yorkot választja lakóhelyéül, de itt talán még magányosabb, mint előző városában. Már három éve a férje halálának, de még mindig magányos, amikor az egyik boltban szó szerint rátolják a lábára a bevásárlókocsit. A tettes egy díjnyertes író, Xander Stone, aki enyhén arrogáns, mindenről saját, jól kiforrott véleménye van, ÉÉÉÉS még Megan irodalmi ízlését IS fikáza. Skandallum! A magas, sötét hajú férfi, méregdrága ruhákban egyszerűen felforgatja Megan életét, ha (eleinte) nem pont olyan tökéletesen, ahogy egy minden klappol szerelmi történetben illik, de igen, felforgatja. Persze, Xander is hordozza a maga terheit, fájdalmait - fognak-e nyitni egymás irányába?

Két fiatal, akik ugyan már nem annyira fiatalok, de jár nekik az újrakezdés öröme és lehetősége. A női főhős traumáktól sújtott, őszintén szólva, nagyon is, a mindennapokhoz kicsit balga, a saját jól felfogott érdekei valahol visítva rohannak utána, és az úristennek sem tud elvonatkoztatni kedvenc könyves szereplőitől, én pedig, a vén csataló, csak fogom a fejem, hogy ezt édes lelkem, pár jól irányzott mondattal rövidre lehetett volna zárni. De nem baj - hiszen miből táplálkozott volna a regény és a karakter? Mert a szerző remekül az olvasó elé varázsolja a kicsit naiv, kicsit bizonytalan, gyászszindrómától sújtott, állandó szorongásoktól gyötört, helyenként önreflexióra képtelen felnőtt ember képét a lefestett tulajdonságai és a tetteiből levonható tanulságok alapján. Eléggé felnőttnek kéne már lennie ahhoz, hogy önállóan gondoskodjon magáról, de az az igazság, hogy az anyja nélkül a férje halála óta eltelt három évet fogalma sincs, hogy élte volna túl.

A kötetet a címén kívül is bátran hívhatjuk karácsonyinak: megjelennek benne erre az ünnepre jellemző motívumok, a társuló illatokat szinte az orrában érzi az olvasó, a meseszövés pedig a jóindulat, a boldogság érzését erősíti fel bárkiben. Megan a mű végére megtanul aggodalom és bűntudat nélkül válaszolni különféle sorsdöntő, de mégis egyértelmű és egyszerűen helyénvaló kérdésekre. Muszáj megérkeznünk önmagunkhoz - karácsonykor is. Az út rögös, tele akadályokkal, titkokkal, de amikor megérkezünk... amikor megérkezünk, nem is értjük, min hezitáltunk annyi ideig.

Azt mondják, amikor egy történetben szerelem, karácsony ÉS egy kutya is van, recept a sikerre. Nos, itt mindenesetre bejött.

Szerintem olvassátok! Igazi karácsonyi, bekuckózós, ékszíjledobós hangulatra való kötet.

Fülszöveg

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.
Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.
Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.


Rachel Burton (a képen), amióta az eszét tudja, történeteket alkotott, és mindig is arról álmodott, hogy író legyen, de valahogy mindig közbejött valami. Klasszikus és angol irodalom szakos diploma megszerzése után jogi pályára került, de végül sikerült megírnia első könyvét az ebédszüneteiről. Szereti a szavakat, Shakespeare-t, teát, a Beatles-t, a zsebes ruhákat és a nagyon magas romantikus hősöket (nem feltétlenül ebben a sorrendben), férjével és két macskájával él Yorkshire-ben. A Könyvesbolti karácsony döntős volt az RNA Romantic Novel Awards listáján 2022-ben.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
Köszönjük, General Press Kiadó!
Kövess bennünket Facebookon!

Termékadatok
Cím: Könyvesbolti karácsony
Eredeti cím: The Bookshop Christmas
Szerző: Rachel Burton
Fordító: Gieler Gyöngyi
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalak száma: 296
Megjelenés: 2022. október 19.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634526636
Méret: 200 mm x 125 mm x 21 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes