A sokszoros díjnyertes, Európa-szerte olvasott és népszerű svéd írónő, Anne Swärd nagyszabású, érzelmileg is letaglózó, a második világháborút és az azt követő korszakot gyermeki szemmel bemutató regényében tűpontos látleletét adja erőszak terhelte világunknak, amelyben az emberi gonoszság természetes adottságként lepleződik le.
1945-ben egy fiatal, viselős lány érkezik Lengyelországból Svédországba, hamis névvel, valaki más táskájával a kezében, ahol végül egy gazdag család egyik fiának felesége lesz. Sandrine, Ivan, a kapós nőgyógyász feleségének történetét és múltját fokozatosan ismerjük meg. A történet a télvíz idején megtartott lakodalommal kezdődik, és szépen lassan megismerjük Ivan, a vőlegény kiterjedt családját is. Sandrine-nak mindössze egy feladata van: hogy beilleszkedjen a családban, hogy jó feleség legyen, de a fiatal lányt folyton űzi a múltja, a háború szörnyű emlékei, ami elől menekült.
Rajtam kívül mindenki jelen van. Én vagyok az űr a szobában. A chintznek és az organzának nagy fehér halomba kellene rogynia az üres tér körül, ami én vagyok. Én valahol messze járok, egy olyan helyen, aminek a létezéséről a többiek még csak nem is tudnak.
Hamarosan kiderül, hogy a háború megnyomorította azok életét és lelkét is, akiket nem érintett annyira közvetlenül, és hogy az emberi gonoszság, a kapzsiság és hazugság sokkal mélyebben a lényünk része, mint hinni szeretnénk. Nemzedékről nemzedékre magunkkal cipelt traumák kereszttüzében próbálunk meg boldogulni, időről időre elkövetve a magunk egyedi, saját hibáit is.
Kifejezetten nyomasztó hangulatú, ezzel együtt rendkívül különleges és életszerű történet, ahol a meglepő, sőt, néha kifejezetten megdöbbentő titkok fokozatosan kerülnek napvilágra az olvasó előtt is. Lassú folyású, a tragédiát is magában hordozó különös könyv, ahol az első oldalaktól kezdve folyamatosan adagolja a szerző az információkat az egyes családtagokról. Érdekes, és kifejezetten jó arra, hogy átgondoljuk a saját családtagjainkkal való kapcsolatunkat, főleg, ahogyan megismerjük egy diszfunkcionális, de mégis - sajnos - teljesen normális család tagjainak kapcsolatait egymással. Árulás, szerelem, erőszak, zsarolás, hazugságok és bántalmazás - mindez a része a történetnek, és ezeket Anne Swärd tipikus skandináv módon vegyíti.
Mindent el kell fedni, rejteni, bepúderozni: a karomat, a nyakamat elöl-hátul, a mellemet. Mit gondolna a nővérem és a húgom, ha most látna… Erről álmodtál?
Egy ismerős mondta évekkel ezelőtt, és megragadt bennem a mondat, mert annyira igaz: a skandináv szépírók a lehető legkevesebb karakterben tudnak a lehető legtöbbet mondani. Ez pontosan így van, és pontosan ezért szeretem nagyon skandináv szépirodalmat. Őszinte, a problémákra összpontosító, a traumákat feltárni, megérteni és egyrészt preventív, másrészt szórakoztató jelleggel megörökíteni akaró írások. Hogy miért alakult így? Jó kérdés, de biztosan benne vannak az okok között az elmúlt néhány évtized fontos társadalmi változásai is, amelyek alakították főként a skandináv társadalmakat. Ezek a változások, illetve a rengeteg elszenvedett trauma, amit sokszor az alkohol és a családon belüli erőszak magas száma okozott évtizedekkel ezelőtt, kitermelték azt a szépíróréteget, akik mindezeket megörökítik és kibeszélik műveikben. És messzebbre is mennek az időben, ahogy a svéd Anne Swärd is tette: múltunk hihetetlen traumákkal terhelt, és ezen sem az elhallgatás, sem a kényszeres szépítés és felelőskeresés rítusa nem segít. Egy dolog segíthet: az őszinte, tényszerű feltárás és kibeszélés.
Anne Swärd 1969-ben született, regényei számtalan svéd és nemzetközi díjat kaptak. Ez a kötet, amely eredetileg Vera címen jelent meg, a negyedik regénye. A könyvet Magyarországon Papolczy Péter fordításában az Európa Könyvkiadó adta ki.
Köszönöm a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése