A történelem ott kezdődik, ahol meghallgatjuk egymást - derül ki dr. Aliczki Katalin Októberi zongoraszó című ifjúsági regényéből. A szerző 1956 valós eseményeken alapuló történetét a komor cselekmények között is friss, üde hangvétellel, családi szeretettől átfűtött hangulatban tárja fiatal olvasói elé. A gyakran megcsillanó humor vízbe dobott pezsgőtablettaként oldja az emlékezés tragikus vonulatait.

KÖNYVAJÁNLÓ

OKTÓBERI ZONGORASZÓ

Szerző: Dr. Aliczki Katalin

Kiadó: Manó Könyvek

Sorozat: Új Kedvencek

Kötés: keménytábla, 208 oldal 

Dr. Aliczki Katalin: Októberi zongoraszó - a történelem ott kezdődik, ahol meghallgatjuk egymást

Amikor a történelem bekopogtat a családi emlékek ajtaján, egy tízéves kislány számára is világossá válhat, hogy a múlt nem csupán évszámokból, ünnepi beszédekből és kényelmetlen ünneplőruhákból áll, hanem hús-vér emberekből, félelmekből, veszteségekből, apró örömökből és olyan döntésekből, amelyek egy egész életre nyomot hagynak. Dr. Aliczki Katalin Októberi zongoraszó című ifjúsági regénye az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójához kapcsolódva vezet vissza egy olyan világba, amely a mai gyerekek számára már szinte elképzelhetetlen. A történet nem felülről, a történelemkönyvek távolságtartó nézőpontjából közelít a múlthoz, hanem egy család életén, a gyerekek játékain, a nagyszülők emlékein és a hétköznapok apró történetein keresztül mutatja meg, mit jelentett egy olyan korban élni, amikor a legártatlanabbnak tűnő dolgoknak is súlyos következményei lehettek. A regény ráadásul nem mond le a derűről sem: friss, üde hangvétele, játékos családi jelenetei és humoros megjegyzései olyan természetességgel simulnak a történetbe, hogy a komorabb események még erősebben hatnak, a nevetés, a gyermeki kíváncsiság és a családi szeretet  segített a komor történelmi tények elviselésében.

A múlt, amely egyszer csak személyessé válik

A regény jelenében (számításaim szerint 2023-ban) Emi tízéves, ötödikes kislány. Kíváncsi, nyúlánk, búzaszőke hajú, pisze orrú, fogszabályzós gyerek, aki lelkesen mesél szüleinek iskolai élményeiről, de a közelgő október 23-i megemlékezés komoly fejtörést okoz neki. Korábban ez a nap inkább egy szép őszi kirándulás lehetőségét jelentette, míg az iskolai ünnepségek pedig többnyire az unalmas beszédek és a kényelmetlen ünneplőruhák világához tartoztak. Most azonban az igazgató az ünnepi beszédben felszólítja a diákokat, hogy családi emlékek segítségével idézzék fel 1956-ot. Emi számára ezzel valami megváltozik: a történelem többé nem egy távoli, kötelező tananyag, hanem a saját családjának története lesz. A nagyszülőknél tett látogatás során Nagyapa emlékei megnyitnak egy ajtót a múltba. Az általa elmesélt történet két gyerekszereplő, Peti és Öcsi élményein keresztül eleveníti fel az 1956-os ősz világát. (A múltbeli események elkülönített szedése az olvasónak is segít a két idősík közötti tájékozódásban.) A regény dramaturgiájának egyik fontos eleme, hogy a két történetszál nem pusztán párhuzamosan fut: a múlt lassan értelmet nyer a jelenben, a régi fénykép és a gondosan őrzött pléhdoboz pedig összekapcsolja a generációkat. Ami eleinte csak egy iskolai feladatnak tűnik, abból személyes nyomozás, családi felfedezés és érzelmi felismerés lesz. 

A könyv valós történelmi eseményekre és részben valós személyekre épít, de a történetmesélés érdekében fikciós elemeket is alkalmaz. A kötet végén található, a történet valóságtartalmát bemutató rész különösen hasznos: érdemes elolvasni, mert segít elválasztani a történelmi hátteret az írói megformálástól

A négy fontos szereplő – négyféle kapcsolat a múlttal

Emi – a kíváncsiság, amely közelebb hozza a történelmet

Emi eleven, érdeklődő, olykor pimasz kislány, aki nem fogad el mindent szó nélkül. Az iskolai ünnepség kezdetben inkább kellemetlen kötelesség számára, de a családi történetek hatására felfedezi, hogy a múlt nem elvont fogalom. A nagyszülei emlékei révén olyan kérdésekkel találkozik, amelyekre már nem lehet egyetlen tankönyvi mondattal válaszolni. Emi az olvasóval együtt tanul: a kíváncsisága hidat épít a generációk között.

Nagyapa – az emlékezet őrzője

A hetvenéves Nagyapa nem egyszerűen történeteket mesél, hanem egy eltűnt világot tesz újra láthatóvá. Az ő emlékein keresztül a családi múlt a történelem részévé válik. Figurájának jelentőségét az adja, hogy nem pusztán a nagy eseményekre emlékszik: a játékokra, az ételekre, a hétköznapi furcsaságokra és a veszteségekre is. Ezekből áll össze az a személyes történelem, amelyet a hivatalos évszámok önmagukban nem tudnak visszaadni.

Peti – a gyermek, aki még nem érti a felnőttek világát

A hároméves Peti számára a világ játékokról, családról, barátokról és az ennivalóról szól. Nem érti a felnőttek titokzatos beszélgetéseit, a tiltásokat, a szobrokhoz induló apja szándékait vagy az utcáról beszűrődő robajokat, nem érti, mi az a fegyverropogás, azt viszont megérzi, ha valami nincs rendben. A zsíros kenyér, amelyet útközben még a szalvétával együtt is felfal, egyszerre humoros és sokatmondó részlet: megmutatja, mennyire természetes része a gyerekkornak az éhség, ha az ennivaló ritka kincs.

Öcsi – a találékony túlélő

Petinél öt évvel idősebb unokatestvére, Öcsi már sokkal ügyesebben igazodik el a körülmények között. Üzletel, alkudozik, lehetőségeket keres, és a börtön rabjaival is kapcsolatot teremt: csikkeket gyűjt nekik, cserébe ólomból öntött játékokat kapnak. A gyerekek számára mindez kaland, az olvasó azonban látja a háttérben a szegénységet és a szabadság hiányát. Öcsi leleményessége a gyermeki játékosság és a felnőttek világához való korai alkalmazkodás különös keveréke.

A mellékszereplők is fontos színei a történetnek. Nemtréfa néni, azaz Ákontz tanárnő a tekintélyelvű, ellenszenves iskolai hatalmat képviseli, akivel Emi nem hajlandó minden helyzetben szótlanul együttműködni. Ezzel szemben a nagyszülők otthona a szeretet, a humor és a biztonság tere: olyan családi háttér, amely különösen értékesnek tűnik a regényben bemutatott széthulló sorsok között.

1956 hétköznapjai – amikor a kenyér sem magától értetődő

A regény az 1956-os történelmi fordulatot nem csupán a forradalom napjain keresztül mutatja be, hanem a korábbi évek nyomasztó légkörét is érzékelteti: a családok már az események előtt is szűkösségben, kiszolgáltatottságban és félelemben éltek. Az élelemhiány nem egyszerűen kellemetlenség, hanem a mindennapi életet meghatározó tapasztalat. Az étel megszerzése gyakran külön ügyeskedést kíván, és egy-egy falatnak is jelentősége van. A zsír titkolása, a tiltott libatartás vagy a fél libával megfizetett hallgatás groteszknek tűnhet, mégis pontosan érzékelteti, hogyan válhatott a megélhetés a szabályok kijátszásának folyamatos művészetévé. A magántulajdon elvesztése, a földek és vagyonok államosítása, az egyházi élet korlátozása és a politikai megtorlásoktól való félelem olyan világot teremtett, amelyben az embereknek nemcsak a pénzükkel, hanem a szavaikkal is takarékoskodniuk kellett. A csengőfrász – az éjszakai vagy váratlan csengetéstől való rettegés – a letartóztatástól és az államhatalom önkényétől való félelem tömör kifejezése. A regény érzékelteti, hogy a történelem a legkisebb hétköznapi tárgyakba is beköltözik: egy ólomkatona, egy hordókarika, egy régi fénykép vagy egy pléhdoboz sokkal többet őrizhet, mint amennyit első pillantásra gondolnánk.

Erkölcsi dilemmák – ki a hős, és mit jelent embernek maradni?

A történet hangulata – humor, játék és veszteség

A könyv friss hangvételét a szójátékok is erősítik. A „forr a dalom” típusú nyelvi játékok oldják a történelmi téma komolyságát, miközben a gyerekek szemszögéhez illő könnyedséget teremtenek. A gombfoci részletes bemutatása, az ólomkatonák, a hordókarika és a tiltott libák nem egyszerűen korabeli kellékek. Mindegyik egy olyan gyerekkort idéz meg, amelyben a játékoknak, a tárgyaknak és a leleményességnek egészen más szerep jutott, mint a mai fogyasztói világban. A hordókarika különösen szép jelképe annak, ahogyan egy tárgy egy elveszített életforma emlékét őrizheti. A Toto nevű liba története egyszerre mulatságos és szívszorító. Peti számára Toto nem gazdasági érték vagy tiltott jószág, hanem barát. Amikor a liba „Afrikába repül”, a kisfiú vigasztalhatatlansága a gyermeki veszteség valódiságát mutatja meg. A felnőttek számára talán szükségszerű döntés, a gyerek számára azonban egy szeretett társ eltűnése.

Ugyanilyen erős a felismerés, hogy egyetlen pillanat alatt megváltozhat a világ. A regényben a humor nem eltakarja a tragédiát, hanem még élesebbé teszi a kontrasztot a biztonságos családi pillanatok és a történelmi erőszak között.

Röviden a szerzőről

Dr. Aliczki Katalin Kornélia Debrecenben született, a Debreceni Egyetemen agrár- és környezetgazdálkodási mérnöki végzettséget szerzett, majd állattenyésztési tudományokból PhD-fokozatot kapott. Korábban kutatóintézetben dolgozott, tudományos munkájában többek között a régi magyar lúdfajták genetikai változatosságával foglalkozott. Jelenleg Németországban, Dortmundban él a családjával. Két kislány édesanyjaként fontosnak tartja, hogy a külföldön élő magyar gyerekek megőrizzék kulturális identitásukat, és a történelmen, valamint az irodalmon keresztül is kapcsolódni tudjanak a gyökereikhez. Az Októberi zongoraszó mögött ezért nemcsak kutatói alaposság, hanem személyes családi kötődés és a történelmi emlékezet továbbadásának szándéka is áll.

Kinek ajánlom?

Az Októberi zongoraszó elsősorban a tízévesnél idősebb, történelem iránt érdeklődő gyerekeknek ajánlható, de azoknak a felnőtteknek is értékes olvasmány lehet, akik szeretnék közelebb hozni a fiatalabb generációhoz 1956 történetét. Különösen hasznos lehet családi közös olvasáshoz, iskolai beszélgetésekhez és az ünnepi megemlékezések kiegészítéseként. A regény azoknak is sokat adhat, akik nem pusztán a forradalom eseményeire kíváncsiak, hanem arra is, hogyan éltek, játszottak, féltek, szerettek és reménykedtek az emberek egy nehéz történelmi korszakban. A történelmi háttér olykor komor, a veszteségek pedig valódi súllyal vannak jelen, de a családi szeretet, a humor és a gyermeki kíváncsiság végig megtartja a történet emberi léptékét.

Zárszó – a történelem ott kezdődik, ahol meghallgatjuk egymást

Dr. Aliczki Katalin regénye arra emlékeztet, hogy a múlt nem múlik el teljesen. Ott él a nagyszülők történeteiben, a régi fényképeken, a megőrzött tárgyakban, a családi legendákban – és azokban a döntésekben is, amelyekről talán évtizedekig nem beszéltünk. Emi története azért fontos, mert megmutatja, hogyan válhat egy kötelező iskolai megemlékezésből valódi személyes felismerés. Peti és Öcsi gyerekkora pedig arra figyelmeztet, hogy a történelem nemcsak a felnőttek nagy döntéseiről szól: a legkisebbek életét is átrendezi, sokszor úgy, hogy ők még a történtek nevét sem tudják. Hetven év távlatából különösen fontos, hogy ne csak a hősökre és az eseményekre emlékezzünk, hanem azokra a hétköznapi emberekre is, akik a maguk módján próbáltak emberek maradni. Mert a múlt megértése nem pusztán emlékezés, hanem felelősség is: annak felismerése, hogy a szabadság, az együttérzés és a lelkiismeret ma sem magától értetődő értékek. Az Októberi zongoraszó így nemcsak egy letűnt kor hangja, hanem figyelmeztetés és remény egyszerre: amíg meghallgatjuk egymás történeteit, addig a múlt nem válik néma emlékké, és a következő nemzedékek is megtanulhatják, mit jelent embernek maradni a történelem viharában.

Szerintem olvassátok!