Tabea Bach A Rózsafa-villa című regénye egy mondatban összefoglalva így hangzik: elveszített álom, nehéz családi örökség és egy újrakezdés története. A műben a romantika, a családi konfliktusok, a zene és az újrakezdés lehetősége fonódik össze. De vajon valóban ilyen egyszerű visszatalálni önmagunkhoz, ha egyszer már hátat fordítottunk mindannak, amit szerettünk?

KÖNYVAJÁNLÓ

 A RÓZSAFA-VILLA

Szerző: Tabea Bach

Fordító: Fekete Lilla Sára

Kiadó: Animus Könyvek

Kötés: puhatábla, 336 oldal 

A Rózsafa-villa – A zene elhallgat, de a lélek még emlékszik

Vajon el lehet veszíteni valamit, amit egyszer már az életünk legfontosabb részének hittünk? És ha hosszú éveken keresztül megpróbálunk elmenekülni a múltunk elől, vajon elegendő néhány hét ahhoz, hogy újra szembenézzünk vele? A történetben a helyszín sokkal több egyszerű háttérnél: egy régi ház, egy tóparti műhely, egy hangszer vagy akár egyetlen dallam is képes arra, hogy előhívja mindazt, amit hosszú időn keresztül igyekeztünk elfelejteni. Tabea Bach A Rózsafa-villa című regényében a svájci Ticino festői vidékére kalauzol bennünket, ahol az egykor tehetséges csellista, Elisa, nemcsak a családjával való kapcsolatát kénytelen újragondolni, hanem azt is, hogy vajon végleg lemondott-e arról az életről, amelyre valaha vágyott.

A történetben a romantika, a családi konfliktusok, a zene és az újrakezdés lehetősége fonódik össze. De vajon valóban ilyen egyszerű visszatalálni önmagunkhoz, ha egyszer már hátat fordítottunk mindannak, amit szerettünk?

Miről szól A Rózsafa-villa?

Elisa életében a zene sokáig nem egyszerű hobbi vagy választott hivatás volt, hanem az egész létezését meghatározó szenvedély. Tehetséges csellistaként már fiatalon komoly lehetőségek előtt állt. Tizenhat éves korában azonban egy fontos fellépésen olyan kudarc érte, amely nemcsak a zenei pályáját törte ketté, hanem a családi kapcsolataira is hosszú árnyékot vetett. A fiatal lány végleg hátat fordított a csellónak, a koncerteknek és a klasszikus zenének. Nem akart többé emlékeztetőket, amelyek visszavezették volna ahhoz az élethez, amelyből fájdalmas módon kiszakadt. Tizenhat évvel később már egészen más világban él. Harminckét éves, légiutas-kísérőként járja a világot, élvezi a nagyvárosokat, a kollégái társaságát és a szabadságot, amelyet a munkája biztosít számára.

Egy New York-i tartózkodása során azonban váratlan telefonhívást kap az édesanyjától, Annától. Nagyapja, Niklas Eschbach stroke-ot kapott, és kórházi kezelésre szorul Svájcban. Elisa vonakodva indul útnak, nem véletlenül: nagyapjával hosszú évek óta nem beszélnek. Niklas ugyanis nem csupán a család idősebb tagja, hanem az a karmester is, akinek az irányítása alatt Elisa annak idején fellépett, és akinek a teljesítménykényszere jelentős szerepet játszott a lány életének egyik legfájdalmasabb időszakában. A találkozás így korántsem idilli. Niklas különc, makacs ember, aki láthatóan nem örül unokája érkezésének, a köztük lévő feszültséghez pedig hozzájárulnak azok a régi sérelmek is, amelyekről egyikük sem tudott vagy akart igazán beszélni.

A történet azonban nem kizárólag a nagyapa és az unoka kapcsolatáról szól.

A környék, a mélykék tó, az Alpok közelsége és a szomszédok lassan egy egészen új világot nyitnak meg Elisa előtt, megismerkedik egy hangszerkészítő műhellyel, amelyet két testvér vezet. A családi vállalkozásban nemcsak a hagyomány és a szakmai elkötelezettség fontos, hanem a testvérek eltérő személyisége és egymással való konfliktusa is. Fabio és testvére, Danilo egyaránt gyengéd érzelmeket táplálnak Elisa iránt, a lány így nemcsak a múltjával, hanem a jelenében kialakuló érzelmi helyzetekkel is kénytelen foglalkozni.

A Rózsafa-villa története lassan egy olyan újrakezdés lehetőségéről kezd szólni, amelyben a főszereplőnek nemcsak azt kell eldöntenie, kit szeretne maga mellett tudni, hanem azt is, hogy milyen életet szeretne élni.

Elisa – A tehetség, akinek a zene egyszerre lett álma és fájdalma

Elisa a regény legfontosabb és legösszetettebb karaktere. Az ő története azért érdekes, mert nem egyszerűen egy olyan emberről olvasunk, aki feladta az álmát, majd később szeretné újra megtalálni azt, sokkal inkább arról van szó, hogy egy korai kudarc hogyan képes hosszú időre meghatározni valakinek az önmagáról alkotott képét. Elisa nem pusztán a csellózást hagyta abba, hanem a zenével együtt egy egész korábbi identitását is elutasította. Nem jár koncertekre, nem hallgat zenét, és igyekszik távol tartani magát mindentől, ami a régi életére emlékeztethetné - ez a fajta elfordulás sokkal mélyebb annál, mint amikor valaki egyszerűen pályát módosít. A lány mintha saját magától is el akarná választani azt az embert, aki tizenhat éves korában még hitt a tehetségében. Érdekes kérdés, hogy vajon valóban a zene iránti szenvedélyét veszítette el, vagy inkább azt a fájdalmat próbálta elkerülni, amely a zenéhez kapcsolódott, de Ticinóban újra találkozik azzal a világgal, amelyet hosszú éveken át kizárt az életéből.

Elisa karakterének legfontosabb fejlődési lehetősége éppen ebben rejlik: képes-e különválasztani a zenét attól a családi és teljesítménykényszertől, amely egykor elvette tőle az örömét?

Niklas – A nagyapa, aki a teljesítményben hitt

Niklas Eschbach a történet egyik legfontosabb konfliktusforrása. Karmesterként a zenei világban valószínűleg hozzászokott ahhoz, hogy magas elvárásokat támasszon másokkal szemben, a teljesítmény, a fegyelem és a szakmai kiválóság számára meghatározó értékek. A probléma azonban az, hogy ezeket az elvárásokat nemcsak a zenében, hanem a családi kapcsolataiban is érvényesíti: Elisa mellett korábban saját lányát, Annát is a végletekig hajszolta, a zene így a családban nem feltétlenül az önfeledt alkotás és az öröm forrásává vált, hanem az elvárások és a megfelelés terepévé.

Niklas karaktere azért érdekes, mert a történetben nem feltétlenül egyszerűen jó vagy rossz emberként érdemes rá tekinteni, hanem inkább egy olyan családfőként, aki talán a saját értékrendje szerint akarta a legjobbat, de közben nem vette észre, hogy milyen árat fizetnek érte a hozzá közel állók. A nagy kérdés az, hogy a betegség és a kiszolgáltatottabb élethelyzet képes-e változtatni ezen a hozzáálláson, és talán még fontosabb: lehet-e valódi megbékélés ott, ahol hosszú éveken keresztül elmaradt az őszinte beszélgetés?

Anna – A generációkon átörökített megfelelési kényszer

Anna, Elisa édesanyja, a családi történet egy másik fontos szereplője. Az ő helyzete azért különösen érdekes, mert egyszerre anya és egykori gyermek, aki maga is megtapasztalta Niklas szigorú elvárásait - nem véletlen, hogy ő maga sem képes meglátogatni az édesapját, és inkább Elisát kéri meg erre. A történet ezen a ponton túlmutat egy egyszerű nagyapa-unoka konfliktuson. Felmerül a kérdés, hogy egy családon belül hogyan öröklődhetnek tovább a kimondatlan sérelmek, a megfelelési kényszer és az érzelmi távolság. Anna helyzete arra is rávilágít, hogy a felnőtté válás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember automatikusan feldolgozza a gyermekkorából hozott tapasztalatait, néha évtizedekkel később is ugyanazok a régi érzések határozzák meg a döntéseinket.

Fabio és Danilo – Két testvér, kétféle közeledés

A hangszerkészítő műhely két vezetője, Fabio és Danilo a regény romantikus szálának meghatározó szereplői. A két testvér nemcsak személyiségében és gondolkodásában különbözik egymástól, hanem abban is, hogyan viszonyul a családi vállalkozáshoz. A műhely fenntartása és a hangszerkészítés hagyományának továbbvitele közös ügyük, de az eltérő elképzelések folyamatos feszültséget teremtenek közöttük. Elisa megjelenése újabb bonyodalmat hoz a kapcsolatukba, hiszen mindketten vonzódni kezdenek hozzá. A szerelmi háromszög a romantikus regények ismert dramaturgiai eleme, de itt a testvéri kapcsolat miatt további konfliktusréteget is kap: a kérdés nem pusztán az, hogy Elisa melyik férfi mellett találja meg a boldogságát., hanem az is érdekes, hogy a két testvér képes-e megőrizni a kapcsolatát, miközben ugyanazért a nőért versengenek. A műhely és a családi hagyomány így a romantikus történetszál mellett önálló konfliktusforrássá válik.

A zene mint a történet valódi főszereplője

„A zenésznek és a hangszerének végül is közös lelke van.”

Ez a gondolat jól összefoglalja a regény egyik központi üzenetét: egy hangszer önmagában még nem zene, ahogyan a tehetség sem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy valaki valóban kiteljesedjen. A hangszer és a zenész egymásra találása, az alkotás és az előadás közötti kapcsolat legalább annyira fontos, mint maga a technikai tudás.

A Rózsafa-villa és Ticino – A táj, amely segít újrakezdeni

A regény helyszíne nem véletlen választás. Ticino, a svájci Alpok déli részén fekvő kanton, különleges kulturális és természeti környezetet kínál. A hegyek, a mélykék tavak, a mediterrán hangulat és az olasz nyelvi-kulturális közeg egészen más atmoszférát teremtenek, mint amit a svájci tájakról általában elképzelünk. A történetben a táj Elisa lelki változásának is fontos kísérője. A világjáró légiutas-kísérő megszokta a nagyvárosok pezsgését, az állandó mozgást és az utazás szabadságát. Ticinóban azonban egy lassabb, személyesebb világba kerül, ahol az emberek ismerik egymást, a családi történeteknek jelentősége van, és a mindennapi életben nagyobb szerepet kapnak a személyes kapcsolatok. A hangszerkészítő műhely szintén ezt a lassabb, hagyományokra épülő világot képviseli. A regény egyik érdekes ellentéte tehát a modern, folyamatosan mozgásban lévő élet és a kézműves hagyományokra épülő, nyugodtabb létforma között húzódik. Elisa számára ez a környezet teszi lehetővé, hogy először ne mások elvárásaira, hanem a saját érzéseire figyeljen.

A regény dramaturgiája – Amikor minden túl gyorsan történik?

A történet alaphelyzete kifejezetten erős. Egy fiatal nő, aki tizenhat éve elfordult a családjától és a zenétől, visszatér a múltjához. Nagyapja beteg, a régi sérelmek feldolgozatlanok, a családi kapcsolatok feszültek, és közben egy új közegben új lehetőségek jelennek meg előtte, ami elegendő alapot adna egy mélyebb lélektani és családi drámához - ugyanakkor olvasóként felmerülhet bennünk, hogy bizonyos változások túl gyorsan következnek be. Tizenhat év haragja, elhallgatása és érzelmi távolsága nem feltétlenül oldható fel néhány hét alatt, ugyanígy a szerelem kialakulásának gyorsasága is megoszthatja az olvasókat: a történet romantikus, érzelmes vonulata jól illeszkedik a műfajhoz, de aki lassabb, részletesebb lélektani fejlődést vár, annak hiányérzete támadhat, amit valamennyire kompenzál a több szálon futó történet, a hangulatos környezet, a zene és a családi kapcsolatok összekapcsolása. A regény nem feltétlenül a lélektani mélységével vagy a kiszámíthatatlan fordulataival akarja meglepni az olvasót, inkább egy hangulatos, érzelmekre építő történetet kínál, amelyben a zene, a szerelem és a családi múlt egyaránt fontos szerepet kap.

Tabea Bach – Az író, aki a zene és a történetmesélés világából érkezik

Tabea Bach néven elsősorban romantikus, családi és életútregényeiről ismert. Több nagyobb regénysorozata is megjelent, amelyekben gyakran egy különleges helyszín, egy családi vállalkozás vagy egy hagyományos mesterség köré épül a történet. A Rózsafa-villa-sorozat esetében a hangszerkészítés világa kerül a középpontba, amelyhez a szerző zenei érdeklődése és korábbi szakmai tapasztalata is érdekes hátteret ad.

Zárszó – Néha nem a múltat kell visszaszerezni, hanem önmagunkat

A Rózsafa-villa számomra elsősorban az újrakezdés lehetőségéről szól. Elisa történetében az a legérdekesebb, hogy nem egyszerűen vissza kell találnia egy régi szenvedélyhez, hanem először azt kell megértenie, miért fordult el tőle, és vajon valóban a saját döntése volt-e, hogy lemondott róla. A családi konfliktusok, a nagyapa és az unoka közötti hosszú hallgatás, az édesanyától örökölt sérelmek és a két testvér közötti feszültségek mind azt mutatják, hogy a múltunkat nem lehet egyszerűen magunk mögött hagyni, ugyanakkor a regény arra is emlékeztet, hogy nem feltétlenül kell ugyanott folytatnunk, ahol évekkel korábban abbahagytuk. Lehet, hogy már nem ugyanazok vagyunk, lehet, hogy megváltoztak a vágyaink, és az is lehet, hogy valamit csak másképpen tudunk újra szeretni. Néha a legfontosabb dallam nem az, amelyet egy nagy koncertteremben játszunk el, hanem az, amelyet hosszú hallgatás után végre újra meghallunk önmagunkban.

A Rózsafa-villa kellemes, romantikus és zenével átszőtt olvasmány lehet azoknak, akik szívesen időznek el egy családi történetben, és hisznek abban, hogy az életben néha egy második esély is elegendő lehet ahhoz, hogy megtaláljuk a saját utunkat.

Szerintem olvassátok!