Kultúrpara

▼

2026. október 31., szombat

Auschwitzi ​fénykép

Könyvajánló - Julie Tulba: Auschwitzi ​fénykép

"Az Auschwitzi fénykép a barátság, a remény, a túlélés és az árulás lebilincselő története."

fokep_5.png

Nemrég jelent meg Julie Tulba Auschwitzi fénykép című fikciós történelmi regénye, ami teljesen beszippantott. A történet egy Becky nevű fiatal nővel indul, akinek az édesapja, Sam, egyike volt a koncentrációs táborokat megjárt túlélőknek. Sam azonban egész életében mély hallgatásba burkolózott a borzalmakról és Becky csak annyit tudott a családjáról, hogy apja a szüleit, a testvérét, mindenkit, akit szeretett elveszített a háborúban, míg ő maga csodával határos módon megmenekült.

Becky apjával való kapcsolata egész életében feszült és távolságtartó volt. Sam egész életében hordozta a a háború alatt elszenvedett traumákat, erre jó példa az is, amikor Becky 13 éves korában megkérte, hogy meséljen a táborbeli éveiről az iskolájában, de Sam rettenetesen dühbe gurult, és később sem volt hajlandó megszólalni a témában.

Becky édesanyja halála után bukkan rá egy régi noteszre és egy 1944-es auschwitzi fényképre, ami teljesen felkavarja az állóvizet és elindítja Becky-t egy fájdalmas, de elkerülhetetlen nyomozás útján Berlinbe. Apja múltja hirtelen nem is tűnik olyan egyszerűnek, mint ahogy azt ő egész gyerekkorában hitte. Most azzal a félelmetes gondolattal kell szembenéznie, hogy talán egyáltalán nem is ismerte az édesapját.

Két idősík között ugrálunk, így vissza is utazunk az 1938-as Berlinbe is, ahol megismerjük a fiatal Samet és a legjobb barátját, Maxot. Két teljesen átlagos kölyök, akik tervezgetik a jövőjüket egészen addig, míg a náci eszmék és a kíméletlen antiszemitizmus elképesztő gyorsasággal meg nem mérgezte a mindennapjaikat. Annyira, hogy végül könyörtelenül kettészakította a barátságukat.

A karakterek összetettek és emberiek, nincsenek tökéletes hősök. Sam alakja szerintem kifejezetten megosztóra sikeredett, mert a táborban átélt pokol olyan nehéz morális döntésekre kényszerítette, amelyeknek a súlyát évtizedekig cipelnie kellett. Becky pedig egy roppant makacs nő, aki apja múltjában keresi önmagát és a második generációs túlélők csoportján keresztül próbálja megérteni, hogyan öröklődnek át a szülői traumák a gyerekekre.

Az egész könyv lényegében arról szól, hogy a háborús bűnök és a kényszerű kompromisszumok milyen mélyen mérgezik meg az emberi lelket, és hogy milyen nehéz szembenézni az igazsággal, amikor kiderül, hogy a szeretteink múltja sötét titkokat rejt. Ha szereted az olyan drámai történeteket, amelyek a generációkon átívelő bűntudatot boncolgatják, ezt érdemes elolvasnod.

Számomra a legmegrázóbb Sam és Max kapcsolata. Látni, hogy mit tett ez a háború és egy elborult eszme egy zsidó kölyök és egy nácik közé felkapaszkodó német srác barátságával...szomorú. Főleg, amikor újra találkoznak a haláltáborban, ami olyan morális kényszerhelyzeteket és túlélési alkukat szül, amelyek végleg megpecsételik a sorsukat.

A regény valódi tétje az a nyugtalanító felismerés, hogy mi történik, ha a múltunk egészen más, mint amilyennek addig hittük? Vajon Sam valóban az volt, akinek mutatta magát, vagy a borzalmak közepette olyan titkokat őrzött, olyan álarc mögé rejtőzött, esetleg olyan tetteket követett el, amelyekkel még a saját lányának is szembe kell néznie? A felismerés végül mindent megkérdőjelezhet, amit a lány az édesapjáról tudni vélt, és rádöbbentheti arra, hogy az apja egész élete talán egy hazugságokra épülő, gondosan fenntartott illúzió volt.

Nekem tetszett, hogy Becky nyomozása és a benne növekvő feszültséggel párhuzamosan éljük át a múlt eseményeit Berlinben és Auschwitzban. Bátran ajánlom azoknak, akik szívesen olvasnak a témában, nálam nyert a kötet.

0ausfenykep.jpgKöszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak!

A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

A máglyára ítélt művek könyvtárosa

Menekülés ​Budapestről

Egy anya választása a háború árnyékában

2026. október 30., péntek

Ketten indultak

A Ketten indultak című regény a történelmi múltat ötvözi a jelen problémáival, megspékelve időutazással. A mű az 1944-es háborús Magyarország és egy mai kamasz történetének összekapcsolásával a gyermekek kiszolgáltatottságára, a háborús propaganda veszélyeire, valamint a generációkon átöröklődő hallgatás következményeire irányítja a figyelmet.

KÖNYVAJÁNLÓ
KETTEN INDULTAK

Szerző: Stájn Emma
Kiadó: Menő Könyvek
Kötés: kartonált, 208 oldal 


Stájn Emma: Ketten indultak – de vajon ki jut haza?

Az életben, ha nem is gyakran, de mindig akadnak olyan utak, amelyekre nem önszántunkból lépünk rá, és léteznek múltbéli sebek, amelyek akkor is tovább véreznek, amikor már azt hisszük, magunk mögött hagytuk őket. De mi történik, ha valaki nemcsak a saját traumájával kénytelen szembenézni, hanem egy egész korszak könyörtelenségével is? Stájn Emma Ketten indultak című regénye erre a kérdésre keresi a választ egy különös időutazáson keresztül, amelyben a túlélés nem játék, a múlt pedig nagyon is eleven.

Két testvér, két világ, egy feloldatlan tragédia

Fischer Levin és húga, Magdaléna, akit mindenki Lénának hív, 2016 augusztusában nyomtalanul eltűnnek. A tizenöt éves fiú öt nappal később előkerül, kiszáradva, bántalmazás nyomaival, ám a húgának se híre, se hamva, Levin pedig nem tudja vagy nem képes felidézni, mi történt velük. A család széthullik a történtek súlya alatt, az édesanya pedig képtelen megbocsátani fiának, hogy ő hazatért, Léna viszont nem. Két évvel később Levin még mindig a történtek foglya, a pszichológiai kezelések nem vezetnek eredményre, az emlékezet mélyére zárt események pedig továbbra sem engedik szabadulni a traumától. Egy újabb, különös incidens után pszichológusnő segítségével próbálnak közelebb jutni az igazsághoz. A regény azonban nem egyszerűen egy eltűnés rejtélyének felgöngyölítése: a hipnózis során feltáruló emléktöredékek egy egészen másik világba vezetnek, 1944 augusztusába, a második világháború utolsó, Magyarország számára is egyre pusztítóbb szakaszába.

Levin és Léna olyan közegbe kerül, ahol a mai gyermekkor természetesnek vett biztonsága ismeretlen fogalom. A fizikai erőszak, a tekintélyelvűség, a nélkülözés és a háborús fenyegetettség nem rendkívüli esemény, hanem a mindennapok része. A modern világ szabályai szerint gondolkodó fiú hamar ráébred: hiába ismeri a videojátékok csatáit, az életben nincsen újrakezdés gomb. A történet két idősíkja fokozatosan kapcsolódik össze. A jelenben Levin megpróbálja megérteni önmagát, a múltban pedig a túlélésért küzd. A két szál közötti kapcsolat nem pusztán a rejtély megoldásához visz közelebb, hanem ahhoz is, hogy megértsük, mit tesz az emberrel az erőszak, a félelem és az elhallgatás. 


Főbb karakterek elemzése

Levin – a gamer, akinek a valóság nem ad új életet

Levin a regény egyik legizgalmasabb alakja, mert egyszerre hordozza magában a modern kamasz sérülékenységét és a rendkívüli helyzetekben megmutatkozó alkalmazkodóképességet. A jelenben a szabályok és a kiszámíthatóság biztonságot jelentenek számára. Az online világban otthonosan mozog: ott megtalálja a helyét, ott figyelnek rá, és ott a kudarc is más természetű, mint a való életben. A játékok logikája világos: vannak feladatok, szabályok, ellenfelek és megoldások, de a valóságban nem minden helyzet értelmezhető ilyen egyszerűen. A háborús környezetben Levin olyan készségekről tesz tanúbizonyságot, amelyekről maga sem gondolta volna, hogy birtokában vannak. A modern fiú, aki korábban a képernyő előtt érezte magát biztonságban, hirtelen egy olyan világban találja magát, ahol a testi ügyesség, a gyakorlati tudás és a gyors döntés életet menthet. Mindez azonban nem teszi sérthetetlenné. Levin hajlamos azt hinni, hogy a dolgok megértése egyenlő az irányításukkal, pedig a trauma éppen arra figyelmezteti, hogy vannak események, amelyeket nem lehet egyszerűen logikai feladattá alakítani.

A fiú tragédiájának fontos része a kommunikációképtelensége is. Nem tudja szavakba önteni, mi történt vele, és az elfojtott emlékekkel együtt saját érzéseihez sem talál utat. A hallgatás kezdetben védekezésnek tűnhet, hosszú távon azonban akadállyá válik: nemcsak a múlt feltárását nehezíti meg, hanem a hozzá legközelebb álló emberekkel való kapcsolatát is.

Zsigmond – a túlélés könyörtelen logikája

Zsigmond, Frici apja a regény egyik legkeményebb figurája. Racionális, gyakorlatias ember, aki a világot nem annak alapján ítéli meg, milyennek kellene lennie, hanem aszerint, amilyen valójában. Az ő szemében a túléléshez fegyelem, alkalmazkodás és józan ítélőképesség kell. A háború nem romantikus kaland, a hősködés pedig egyszerűen balgaság, ha az ember nem érti, mivel jár a valódi veszély. Ezt különösen jól mutatja, amikor fia a honvédelemről és a katonai előmenetelről lelkesedik - Zsigmond indulatosan figyelmezteti: aki békében él, terített asztalhoz ül és vasalt inget visel, ne képzelje magát hősnek, amíg nem tudja, milyen árat követel a háború.

Zsigmond keménységét nem érdemes egyszerűen gonoszságként értelmezni, magatartásában ott van egy olyan korszak tapasztalata, amelyben a túlzott engedékenység, a naivitás vagy egy rossz döntés végzetes lehetett. Csakhogy az önvédelemre berendezkedett gondolkodásnak is megvan a maga ára: az ember könnyen elveszítheti a kapcsolatot azokkal az érzelmekkel, amelyek nem illeszkednek a túlélés logikájába, de mégis fontosok lennének. Zsigmond a regényben azt a világot képviseli, amelyben az embernek sokszor gyorsabban kell cselekednie, mint ahogyan megérthetné, mi történik körülötte.

Irén – az emberség a legkeményebb időkben

Irén, Zsigmond felesége más módon alkalmazkodik a kor elvárásaihoz. Elfogadja a hagyományos családi szerepeket, és általában nem kérdőjelezi meg férje döntéseit, ám mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne saját erkölcsi mércéje. Ha a helyzet úgy kívánja, képes szembeszállni a környezetével, sőt vakmerő bátorsággal kiállni az igazságtalansággal szemben. Amikor Levinből bűnbakot akarnak csinálni, Irén nem marad néma szemlélő: indulatosan és határozottan lép fel a fiú védelmében. Irén nem modern értelemben vett lázadó, mégis képes túllépni a szerepén, ha egy másik ember élete vagy méltósága forog kockán. Embersége nem elvont erkölcsi tanítás, hanem cselekvés. A regényben ő emlékeztet arra, hogy a történelmi körülmények magyarázhatják az emberek viselkedését, de nem mentenek fel minden döntést. A legnehezebb időkben is marad választásunk abban, hogy a kiszolgáltatottat magára hagyjuk-e, vagy megpróbáljuk megvédeni.

A pszichológusnő – a múlt kulcsát keresi

A pszichológusnő feladata első pillantásra világos: megérteni Levin különös viselkedését, feltárni az emlékezetében rejlő hiányokat, és megtalálni az összefüggést a fiú eltűnése, visszatérése és későbbi tettei között. A hipnózis segítségével nem egyszerűen emlékeket próbál előhívni, hanem olyan képességek és reakciók eredetére is választ keres, amelyek nehezen illeszthetők Levin addigi élettörténetébe. Miért képes olyan dolgokra, amelyeket elvileg soha nem tanult? Honnan származik az a gyakorlati tudás, amely egy másik korban akár az életben maradás feltétele lehetett?

A szakember ugyanakkor nem teljesen kívülálló. Saját családi múltja és traumákkal terhelt tapasztalatai is összekapcsolják Levin történetével. Ő maga is szembesült azzal, milyen nehéz az idősebb generációk hallgatásán áttörni, és hogy az igazságot nem lehet sem kikényszeríteni, sem pusztán könyörgéssel előcsalogatni. A pszichológusnő így nem csupán a rejtély megoldásának eszköze, hanem a regény egyik fontos kérdését is képviseli: hogyan lehet hozzáférni ahhoz, amit valaki már önmaga elől is elzárt?

A történelmi háttér 

1944 – amikor a gyermekből katonát akarnak faragni

Illusztráció a kiadványból
A történet történelmi hátterét nem szabad pusztán izgalmas díszletnek tekintenünk. 1944 augusztusában Magyarország még a második világháború résztvevője volt, a német megszállás következményei pedig egyre súlyosabban nehezedtek az országra. A keleti front közeledett, a katonai helyzet romlott, augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára. A háború végkifejlete már egyre kevésbé volt kétséges, de a szenvedésből még rengeteg volt hátra. Ebben a világban a gyermekkor biztonsága könnyen semmivé válhatott, a felnőttek döntései, a háborús propaganda és a katonai kényszer olyan fiatalokat is veszélybe sodortak, akiknek még a felnőtté válásig is éveik lettek volna. A leventemozgalom az 1921-es testnevelési törvény nyomán szerveződött meg. ami a 12–21 éves fiúk testnevelését, fegyelmi és nemzeti szellemű nevelését, valamint katonai előképzését szolgálta. A háború előrehaladtával a katonai jelleg mind erőteljesebbé vált, 1944 végén pedig a nyilas hatalom a fiatalabb korosztályokat is mozgósította. A leventék közül sokakat elhurcoltak, nyugatra vittek, vagy közvetlenül is a háború áldozataivá váltak.

Stájn Emma regénye éppen azért hatásos, mert a történelmet nem pusztán évszámok és rendeletek soraként mutatja be, hanem a fiatalok szemszögéből láttatja, mit jelentett a gyakorlatban, amikor a hazafias szólamok mögött valódi életveszély húzódott meg. Frici lelkesedése, a katonai előmenetelről és az SS-be kerülés lehetőségéről szőtt álmai az akkori propaganda erejét mutatják, Zsigmond reakciója pedig kijózanító ellenpont: ő tudja, hogy a háború nem a hősiesség látványos pillanataiból, hanem a veszteség, a nélkülözés és a kiszolgáltatottság mindennapjaiból áll. A regény így a leventekorszak egyik legfontosabb tanulságára világít rá: a gyermekek és kamaszok nem a saját döntésükből kerülnek a történelem viharába, mégis nekik kell megfizetniük az árát.

Mit ad hozzá az időutazás?

Az időutazás a regényben sokkal több egy különleges történetvezetési megoldásnál, közvetlen összehasonlításra ad lehetőséget két korszak között: Levin nem könyvből tanulja meg, milyen volt 1944-ben élni, hanem kénytelen megtapasztalni. A gamer fiú számára a múlt kezdetben szinte abszurd, idegen világ. Nem érti az ott megszokott, mindennapi erőszakot, a testi fenyítést, a szigorú hierarchiát, és azt sem, miért kell olyan feladatokat elvégeznie, amelyek a jelenben már különlegesnek számítanának. 

Az időutazás ennek révén kétirányú tükröt tart elénk. Egyrészt láthatóvá teszi, mennyi minden változott az elmúlt évtizedekben, másrészt felteszi a kérdést: vajon a technikai fejlődés mellett nem veszítettünk-e el olyan készségeket, amelyek válsághelyzetben létfontosságúak lehetnek? A múlt és a jelen különbségei humorforrást is jelentenek. Levin mai szóhasználata, gondolkodásmódja és a régi világra adott reakciói oldják a történet komorságát. Ez a humor azonban nem teszi jelentéktelenné a veszélyt; éppen ellenkezőleg, még élesebbé teszi a két korszak közötti kontrasztot. Az időutazás a történelmi tanulságot személyes tapasztalattá alakítja, a múlt többé nem távoli, lezárt fejezet, hanem olyan valóság, amelynek következményei az emberi sorsokon keresztül ma is megérthetők.

Amikor a hallgatás is sebet ejt

A regény egyik legfájdalmasabb rétege Levin és édesanyja kapcsolatában bontakozik ki. Levin nem képes beszélni arról, ami vele történt, a trauma, az emlékezet hiányai és a szégyen vagy félelem lehetősége egyaránt megnehezíthetik, hogy szavakba öntse a történteket. Az anya azonban a saját fájdalmának foglya: nem tudja feldolgozni, hogy a lánya eltűnt, miközben a fia életben maradt. A gyász és a kétségbeesés lassan váddá keményedik benne. Mindketten hallgatnak, de egészen más okból. Levin azért, mert nem találja az utat az emlékeihez és a saját érzéseihez; az anya pedig azért, mert a fájdalma elzárja attól, hogy meghallja a fiát.

A kommunikációképtelenség így önálló tragédiává válik. Az anya nem tudja megadni Levinnek azt a biztonságot, amelyre a traumája után szüksége lenne, Levin pedig nem tudja megmutatni neki, hogy a hallgatása nem feltétlenül közöny vagy bűntudatot leplező menekülés. Nem tudnak egymás felé fordulni, mert mindketten a saját szenvedésükben rekedtek. Fontos azonban, hogy a hallgatást ne tekintsük egyszerűen tudatos döntésnek. A traumatikus emlékek felidézése nem mindig akarat kérdése, és a gyász sem oldható fel egyetlen őszinte beszélgetéssel. A regény mégis arra figyelmeztet: ha nem próbálunk kapcsolatot teremteni egymással, a kimondatlan fájdalom könnyen továbböröklődik.

Stájn Emma saját megfogalmazása szerint az emberi interakciót a túlélés egyik legfontosabb zálogának tartja, ez a gondolat a család történetében különösen erőteljesen jelenik meg. A társadalmi szintű erőszak és az egyéni tragédia ugyanarra a problémára mutat rá: mi történik velünk, amikor megszűnik a párbeszéd lehetősége?

A cikk szerzőjének személyes megjegyzése

A Ketten indultak c. ifjúsági regényt olvasva azt figyeltem meg, hogy békében és jobb időkben csökkennek az emberek által krízishelyzetekben magától értődően használt, önfenntartást szolgáló készségek sora. Csak gondoljunk bele! Ki tud ma már olyasmiket elvégezni, amikkel akár 50-100 évvel ezelőtt is tömegek éltek? Ki tart jószágot (baromfit, tehenet, juhokat, stb.), ki vágja le saját kezűleg? Hány emberről lehet szó, akiknek nem hűtőpultban terem a csirke? Egyáltalán ki tudja már, milyen kést kell ehhez megfogni, ki tudja, hogyan válik egy háztartásban élessé egy kés? Ki kaszál még, és nem drága gépbe ruház be fűnyírásra? Hová lett a gyermekek családi integrálása a koruknak és erejüknek megfelelő házimunkákba? Hiszen lassan már a szobájukat sem kell saját maguknak kitakarítani. Mihez kezdene egy mai városi a tehén tőgyéből asztalára kerülő tejjel? Nem, nem a boltban árult, erősen lecsökkent minőségű 2.8%-ossal, hanem a teljes tejjel, amihez képest a bolti gyakorlatilag vízízű? Hányan vannak annak a képességnek birtokában, hogy egy mező kincseit ismerve, nem halnak éhen oda kikerülve? Persze, változik a világ és benne változunk mi magunk is. Nem kell félni kényelmesebben élni, csak egyszerűen jó talonban tartani olyan készségek megfelelő szintű tudását, amelyeknek gyakran egy életben csak egyszer kell birtokában lennünk, de akkor nagyon. Jóleső izgalommal olvastam a könyvet, az alábbi szófordulat elcsépelt, kerülni is szoktam alkalmazását, de most igaz: a történet beszippantott. Reménykedő, riadozó örömmel vetettem bele magam egy fiatal felnőtt kor küszöbén álló fiú elképesztő kalandjaiba az izgalmas időutazás során. A helyszínek és életmódok különbözése éles kontraszttal nyitottak utat számomra múlt és jelenlegi korunk szokásainak összevetéséhez.

A légy, amely többet jelent önmagánál

A regény egyik visszatérő motívuma a légy, amelynek jelentéséről a szerző külön is beszélt. Stájn Emma számára a légy azt jelképezi, hogy egy aprónak, jelentéktelennek tűnő dolog is sorsfordítóvá válhat. A motívum végigkíséri a történetet, összekapcsolja a szereplőket, és a megoldáshoz is kulcsot ad. A szerző még azt is elárulta, hogy a múltban a légy helyét egy szúnyog veszi át, mert a jelenet realitása ezt kívánta meg. A motívum azonban nem pusztán játékos írói ötlet, Stájn Emma értelmezésében Levin legnagyobb tragédiája nem kizárólag a húga elvesztése vagy a háború megtapasztalása, hanem az is, hogy volt lehetősége változtatni a helyzetén, megnyugvást találni és továbblépni, ám nem ismerte fel ezt a lehetőséget - ez pedig különösen nyugtalanító gondolat. Sokszor a nagy fordulatokat keressük az életünkben, miközben nem vesszük észre a jelentéktelennek látszó pillanatokat, amelyekben még más irányba fordulhatnánk. A regény légy-motívuma arra emlékeztet, hogy a sorsfordító események nem mindig látványosak, néha egy apró részlet, egy félreértett jel vagy egy elmaradt beszélgetés változtat meg mindent.

A szerző személyes családi emléket is beépített a történetbe: Halász István fényképe (lásd a blogillusztráció főképén), aki a regényben Halász Friciként jelenik meg, valós történelmi kötődést hordoz. A fénykép és a keret motívuma így a fikció mögött meghúzódó emlékezet fontosságát is hangsúlyozza. (Halász István fotója és a légy tárgyiasult figurája a szerző jóvoltából került a könyv mellé, egyes olvasók birtokába.)

A szerző szándéka: a múlt nem maradhat puszta történelem

Stájn Emma Facebook oldaláról és nekem adott nyilatkozatából egyértelmű, hogy a Ketten indultak nem kizárólag a múlt feldolgozására vállalkozik, a szerző a regény mélyebb mondanivalóját kifejezetten a jelenhez kapcsolja. Saját megfogalmazása szerint nap mint nap olyan gyermekekkel dolgozik, akiknek történetei kísértetiesen emlékeztetnek arra, amit történelemnek nevezünk, az írást ezért olyan lehetőségnek tekinti, amellyel a közgondolkodás formálásához is hozzájárulhat. Különösen fontos számára, hogy a fiúk ne váljanak ágyútöltelékké, a lányok pedig ne legyenek kénytelenek olyan traumákat átélni, amilyenekről Polcz Alaine is beszámolt.

A regény egyik társadalmi üzenete így hangzik: a politika saját céljai érdekében a legfiatalabb generációkat is feláldozhatja, márpedig ez nem helyes. A háborús propaganda, a hősiesség hamis ígérete és a közösségi elvárások olyan fiatalokat is veszélybe terelhetnek, akik még nem rendelkeznek a döntéshez szükséges élettapasztalattal. (Ezt határozottan kiemelve tacepaóznám az iskolák, középületek homlokzatára.) A másik fontos üzenet a múlthoz való viszonyunkról szól. Ahogy távolodunk egy tragikus történelmi korszak eseményeitől, úgy halványulhatnak el a tanulságok is. A korábban magától értetődőnek hitt figyelmeztetéseket hajlamosak vagyunk elfelejteni, és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat. A szerző szándéka azért is figyelemre méltó, mert a súlyos témákat nem száraz történelmi tanulmányként, hanem kalandos, humorral átszőtt történetben dolgozza fel. A gamer főhős nézőpontja megkönnyíti a fiatalabb olvasók számára is a kapcsolódást, miközben a regény a felnőtteknek is bőven ad gondolkodnivalót.

Stájn Emma önmagáról


Mindig is a történelem és az emberek álltak az érdeklődésem középpontjában. Kezdetben leginkább a halott emberek, mivel azonban régész tanulmányaimnak gyorsan véget vetett a nem létező rajztudásom, maradtak az élők. 2000-ben szociális munkásként diplomáztam a Szegedi Tudományegyetemen és a végzettségem megszerzése óta a szakmámban dolgozom, 2012 óta azonban már Németországban egy pszichoszociális centrum szakmai vezetőjeként, ahol főként háborúban traumatizált gyerekekkel dolgozunk.

 

Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva mesterkurzusának elvégzését követően a kézirat azonnal elnyerte a Libri Kiadó tetszését és nyitókötete lett a Saját Szoba sorozatnak, 2024-től pedig már az egyetemi szociális munkás képzés szakirodalmi listáján is szerepel.

 

  • 2022-ben a Felhő Café Kiadó gondozásában megjelent Abortusztörténetek című antológiában jelent meg egy, a tanácsadás emberi– és szakmai oldalát is bemutató novellám. Szerkesztők: Erdődi- Juhász Ágnes és Mérő Vera.

https://moly.hu/konyvek/erdodi-juhasz-agnes-mero-vera-szerk-abortusztortenetek

 

  • A nevelőszülőség témában több írásom is megjelent a wmn.hu oldalon.

 

 

***

 

Csak arról írok, ami foglalkoztat és csak úgy, amit magam is szívesen olvasok.

A történeteim rövidek és velősek, az olvasóim szerint egy „koncentrátum” vagyok.

Zárszó

Ketten indultak – de vajon ki jut haza?

Stájn Emma regénye kalandos utazásnak indul, de jóval többet ad egy izgalmas időutazásnál. Megmutatja, milyen törékeny a biztonság, mennyire kiszolgáltatottá teheti az embert a történelem, és milyen súlyos következményekkel járhat, ha a félelem és a fájdalom elnémítja azokat, akiknek a leginkább szükségük lenne egymásra. A háborúban a túléléshez nem elég az ügyesség és a bátorság, szükség van emberségre, figyelemre és arra a képességre is, hogy észrevegyük a másik ember szenvedését. A regény tanulsága, hogy nem mindig az a legnagyobb veszteség, amit elszenvedünk, néha az is tragédia, ha nem vesszük észre, mikor nyílik lehetőségünk arra, hogy megmentsünk valamit abból, ami még megmaradt.

Mert valóban ketten indultak, két testvér, akiknek a sorsa elválaszthatatlannak látszott. De a történet végső kérdése túlmutat rajtuk: vajon mi felismerjük-e időben azokat az apró jeleket, amelyek még esélyt adnak a változtatásra? Meghalljuk-e a másik embert, mielőtt a hallgatás végleg közénk áll? És képesek vagyunk-e tanulni a múltból, mielőtt újra megismételjük annak legsötétebb hibáit? A Ketten indultak nem engedi, hogy a háború tragédiáját egyszerűen a történelem távoli, idegen eseményeként kezeljük, arra emlékeztet, hogy a történelem végső soron emberek életéből áll – olyan gyermekekéből, akiknek nem hősökké, hanem egyszerűen felnőttekké kellett volna válniuk.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Stájn Emma rendkívüli arányérzékkel keveri regényében a fikciót és a történelem megrendítő tényeit, fonódik össze jelen és múlt. Egyszerre követjük a 17 éves Levint napjainkban a Viharsarokban, miközben próbál visszaemlékezni arra, mi okozhatta a családjukat megtörő tragédiát, és találjuk magunkat 1944-ben, a II. világháború idején. Megelevenedik a leventeképzők világa, és a videojátékokon felnőtt főhőssel együtt szembesülünk azzal, hogy a konzolokkal ellentétben a valóságban nincs sem sebezhetetlenség, sem végtelen élet. Ketten indultak ebben a történetben, de az olvasó nem tud nem velük tartani ebben a rendkívüli hangulatú, nagyon fontos kérdéseket és témákat feszegető és elgondolkodtató regényben.

„Valahol azt olvastam, hogy ha életben akarsz maradni, akkor néha jobb, ha bizony szemet hunysz bizonyos dolgok fölött. Veszek hát egy mély lélegzetet, és egyszer sem nézek hátra.”

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva
a kiadó érdekeltségébe tartozó oldalon.
Kövess minket Facebookon is!


2026. október 29., csütörtök

A birtok

 Könyvajánló - Stefan Ahnhem: A birtok

Fabian Risk tizenhárom viszonylag nyugodt évet élt meg a válása és Theodor elvesztése után, de most rá kell ébrednie: a szélcsendet gyakran vihar követi.

Egy késő nyári estén a lányával, Matildával a vitorlása fedélzetén pihen, amikor a parton hirtelen olyan sötét lesz, mintha az országot egyetlen ecsetvonással eltüntették volna a föld színéről. Hamarosan kiderül, hogy az óriási területet érintő áramkimaradás nem lehetett véletlen.

Visszatérve Helsingborgba, kollégáival együtt szembesül az üzemzavar lehetséges okaival és következményeivel. Az áramszünet alatt ugyanis történt egy több száz milliós bankrablás, valamint egy gyanús halálesetet is felfedeznek.

Az új taggal kiegészült csapat nyomozni kezd, ám a tanúk furcsán viselkednek, és sehogyan sem áll össze a kép. Fabiant ezzel egy időben megkeresi egy régi barátnője, mert eltűnt a kislánya, és arra gyanakszik, hogy elrabolták. A nyomozó előtt a különböző esetek lassanként igen meglepő mintázatot kezdenek kirajzolni. De vajon mi az, amit még ő sem vesz észre?

Helsingborg városa, Svédország


Bevallom, én nem vagyok jó a fülszövegek olvasásában. Tényleg. Párom nézegette az egyik új regényt, és kérdezte, hogy "Ez azért érdekelt, mert az alvásparalízisről is szó van benne?" Meglepődtem, mondtam nem, el sem olvastam a fülszöveget, csak olvastam már a szerzőtől és jókat. Tudja, hogy érdekel a téma, főleg mert nekem is nagyon sűrűn van alvásparalízisem. Na, ennél a könyvnél pontosan ilyen meglepetés ért, amikor kinyitottam, és Fabian Riskkel találtam magam szembe. Nem tudom, miért, azt gondoltam, ez egy a sorozattól független kötet, más szereplőkkel, és kellemes meglepetés volt, hogy egy "régi ismerőst" látok viszont a lapokon. Főleg egy ilyen sztori keretében.

Egy országos vagy nagy területre kiterjedő áramszünet önmagában is komoly káoszt okozhat, de mi történik akkor, ha a sötétség nem egyszerű műszaki hiba következménye, hanem valaki szándékosan idézi elő? És mi van akkor, ha az események, amelyek elsőre egymástól teljesen függetlennek tűnnek, valójában egy sokkal nagyobb terv részei? Stefan Ahnhem Fabian Risk-sorozatának újabb kötete ezekkel a kérdésekkel indít, és már a kiinduló helyzetből érezhető, hogy ezúttal nem egyetlen bűntény megoldása vár a nyomozókra.

Fabian Risk életében az előző évek viszonylagos nyugalmat hoztak. A válás és Theodor elvesztése után tizenhárom év telt el, ám a múlt sebei nem tűnnek el nyomtalanul attól, hogy az ember megtanul együtt élni velük. Egy késő nyári estén Fabian a lányával, Matildával vitorlázik, amikor a parton hirtelen kialszanak a fények. A hatalmas területet érintő áramszünet első pillantásra megmagyarázhatatlan, és hamar kiderül, hogy a háttérben aligha egyszerű meghibásodás áll. Fabian visszatér Helsingborgba, ahol kollégáival együtt próbálja feltárni, mi történt, és milyen következményekkel kell számolniuk.

Az áramszünet idején ugyanis több különös esemény is történik. Egy több száz millió értékű bankrablás, egy gyanús haláleset és a tanúk különös viselkedése olyan ügyek sorát eredményezi, amelyek között elsőre nehéz megtalálni az összefüggést. A nyomozócsoport új taggal bővül, a vizsgálat mégsem halad úgy, ahogy szeretnék. A vallomások nem feltétlenül visznek közelebb a megoldáshoz, az információk nem állnak össze egységes képpé, és minden újabb részlet újabb kérdéseket vet fel. Az olvasó is ugyanebben a bizonytalanságban találja magát: vajon valóban különálló esetekről van szó, vagy valaki tudatosan alakítja úgy az eseményeket, hogy a nyomozók ne lássák át az egészet?

A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Fabiant egy régi barátnője keresi meg. Eltűnt a kislánya, és attól tart, hogy a gyermeket elrabolták. Ez az ügy személyesebb szálat hoz a történetbe, miközben a nyomozó figyelmét több irányba húzza. A különböző esetek lassanként összekapcsolódni látszanak, de az összefüggések felismerése még nem jelenti azt, hogy a teljes kép is láthatóvá válik.

A történet alaphelyzete azért is érdekes, mert az áramszünet nem csupán látványos nyitányként szolgál. A modern társadalom működése annyira szorosan függ az elektromos hálózattól, hogy egy nagyobb kimaradás pillanatok alatt megzavarhatja a mindennapi életet, akadályozhatja a kommunikációt, és olyan lehetőségeket teremthet, amelyek normális körülmények között nem állnának rendelkezésre. A sötétség így nem egyszerűen a bűncselekmények háttere, hanem a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság forrása is. Egy ilyen helyzetben a megszokott rendszerek megbízhatatlanná válnak, az információk hiányosak, és a legkisebb mulasztásnak is komoly következménye lehet.

Fabian Risk karaktere szintén fontos része a sorozatnak. A magánéleti veszteségek és a hosszú évek tapasztalatai olyan nyomozóvá formálták, aki nemcsak a bizonyítékokat próbálja értelmezni, hanem az emberi viselkedés mögötti indítékokat is keresi. A régi barátnő felbukkanása és a gyerek eltűnése ráadásul nem hagyja, hogy kizárólag szakmai távolságból közelítsen az eseményekhez. Amikor egy ügy személyesen is érinti a nyomozót, nehéz elválasztani azt, amit tudni szeretne, attól, amit a bizonyítékok valóban alátámasztanak. A kérdés ilyenkor nemcsak az, hogy képes-e megtalálni az igazságot, hanem az is, hogy felismeri-e időben, ha a saját érzelmei vagy előfeltevései rossz irányba terelik.

Ez a kötet több, egymásba fonódó rejtélyre épít, és fokozatosan tárja fel a köztük húzódó kapcsolatokat. Az ilyen történetekben különösen fontos, hogy ne csak kövessük a nyomozást, hanem olvasás közben mi magunk is próbáljuk összerakni a mozaikdarabokat. A gyanús körülmények, a furcsán viselkedő tanúk és a látszólag különálló bűncselekmények mind arra késztetnek, hogy újraértékeljük a korábbi feltételezéseinket. Amikor pedig egyre több szál fut össze, már nemcsak az a kérdés, ki követte el az egyes bűncselekményeket, hanem az is, hogy mekkora terv részei lehetnek az események.

Az áramszünettel induló eseménysor egyszerre teremt fenyegető alaphangulatot és kínál lehetőséget egy összetett nyomozás kibontására. Fabian Risknek ezúttal nemcsak azt kell kiderítenie, mi történt, hanem azt is, hogy a különböző ügyek mögött milyen kapcsolat rejtőzik, és melyek azok a részletek, amelyek fölött eddig elsiklott. Mert a legnagyobb veszély nem az, amit már látunk, hanem az, aminek a létezéséről még fogalmunk sincs.

Különös élmény volt olvasni ezt a könyvet már csak azért is, mert maga a nagy területre kiterjedő és hosszú ideig tartó áramszünet is egy érdekes téma számomra, okozza azt EMP bomba vagy az okos mérőórák tömegek meghackelése vagy bármi más. A mindennapi életünkben észre sem vesszük, mennyi minden függ ma az elektromos áramtól. Talán túlságosan sok minden is. 100 évvel ezelőtt egy áramkimaradást jóformán észre sem vett volna egy átlagember, és mekkorát fordult a világ azóta! Ráadásul véleményem szerint ez a kötet lett a sorozat egyik legerősebb darabja, pedig akadnak igazán jók Fabian Risk történetei között! Aki még esetleg nem ismeri, érdemes az elejéről kezdve ismerkedni vele.

2026. november 28-án 10 órától a Margitszigeten, a Kristály Színtéren Krimifesztivál lesz az Animus Kiadóval, ahol többféle bemutatók és érdekes beszélgetések mellett lehetőség lesz találkozni a skandináv krimi két nagyágyújával, Stefan Ahnhemmel és Jørn Lier Horsttal is! A programról részletek és jegyek IDE kattintva érhetőek el.

A kötet az Animus Kiadó jóvoltából, Erdődy Andrea fordításában jelent meg, és a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



2026. október 28., szerda

Déli Szél

Könyvajánló - Alexandria Warwick: Déli ​Szél (Négy Szél 3.)

Alexandria Warwick Négy Szél sorozata egy olyan egyedi, mitológiai elemekkel átszőtt sötét romantasy-világot épít fel, amelyben a természet elemeit megtestesítő istenek és a halandók sorsa elválaszthatatlanul összefonódik...

deli_szel_3d.jpg

Alexandria Warwick Négy Szél univerzumának harmadik kötete, a Déli szél megérkezett, és pontosan olyan fülledt, perzselő és magával ragadó lett, mint amire a sorozat rajongóiként mindannyian vártunk. Ha eddig ez a sorozat elkerülte a figyelmed, akkor ajánlom az első két részről írt kedvcsinálóimat a figyelmedbe:

#1 Északi ​Szél

#2 Nyugati Szél

A történet ezúttal a homoktengerbe, a perzselő hőségbe és a titkokkal teli, fojtogató paloták falai közé kalauzol el minket, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik. A főhősnőnk, Sarai, aki nem egy átlagos hercegnő, vág az esze, bátor és kicsit vakmerő, akinek sajnos egy durva átok nehezíti a mindennapjait. A huszonötéves nőnek kevesebb mint három hónapja maradt hátra, mielőtt lejár az ideje. Nyilván mondanom sem kell, ez a határidő nem éppen a stresszmentes élet receptje.

Ráadásul a népe sem épp a legboldogabb napjait éli, mert a birodalmat brutális aszály sújtja, és Sarai kénytelen lenne hozzámenni egy Balior nevű rejtélyes, ambiciózus, elsőre nem túl szimpatikus herceghez, ha meg akarja menteni a népét. Szerencsénkre a csaj nem az a típus, aki ölbe tett kézzel várja a végzetét, hanem mindent megtesz, hogy kijátssza a sorsot.

És itt lép a képbe az én abszolút kedvencem: Notus, a Déli Szél isteni megtestesülése. Ő nem más, mint a főhősnőnk múltjából visszatérő, titokzatos ex, aki egyszerre veszélyes, lehengerlő és olyan mentőöv, amiért a fél karunkat odaadnánk. Egykor összetörte a lány szívét, most pedig mindent megtesz, hogy jóvátegye múltbeli hibáit.

Persze, mivel egy vérbeli fantasy-ról beszélünk, a dolgok nem mennek simán. A páros egy klasszikus, imádnivaló színlelt eljegyzés szituációban találja magát. Lehetetlennek tűnő küldetésre vállalkoznak, amikor együtt próbálnak túljárni a gyanakvó udvar és a sötét erők eszén, miközben a köztük lévő feszültségtől izzik a levegő.

A könyv legnagyobb erőssége pont ez a lassan égő, gyönyörűen kibontakozó második esély hozta dinamika Sarai és Notus között. A kapcsolatuk nem mondanám, hogy idilli, megvannak a maguk drámái, és vannak pillanatok, amikor fogtam a fejem az ostoba félreértéseik miatt. Oké, tudom, kell a dráma és ezek a gyarlóságok és traumák teszik őket ennyire hús-vérré és szerethetővé.

Engem picit jobban beszippantott a sorozat előző két része, de ha olyan olvasmányra vágysz, ami egyszerre fűtött, izgalmas, mitológiai ihletésű, akkor csapj le a Déli szélre. Izgatottan várom ettől függetlenül a sorozat záró kötetét. Reméljük az lesz a sorozat koronája majd.

deli_szel_b1.jpgKöszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak!

A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

2026. október 27., kedd

Újrakezdés életed utolsó órájában?

Fekete Judit Dolli című könyve észrevétlenül benyúl saját életünk legfájdalmasabb emlékei közé, olvasás közben egyszerre mosolyogtatott meg, késztetett gondolkodásra, és érintett meg ott, ahol az emberi méltóság, az öregedés, a gondoskodás és az elmúlás már nem irodalmi fogalom, hanem személyes tapasztalat.

KÖNYVAJÁNLÓ
DOLLI

Szerző: Fekete Judit
Kiadó: Partvonal Kiadó
Kötés: kartonált, 240 oldal


Fekete Judit: Dolli

Amikor üt az utolsó órád, itt az idő elkezdeni élni

Fekete Judit Dolli című könyve észrevétlenül benyúl saját életünk legfájdalmasabb emlékei közé, olvasás közben egyszerre mosolyogtatott meg, késztetett gondolkodásra, és érintett meg ott, ahol az emberi méltóság, az öregedés, a gondoskodás és az elmúlás már nem irodalmi fogalom, hanem személyes tapasztalat.

Amikor az ember már nem akar csendben maradni

Mi történik, ha hetvenhat évesen egyszer csak ráébredsz, hogy az életed nagy részét mások elvárásai szerint élted? Ha hosszú évtizedeken keresztül megtanultad, hogy illik alkalmazkodni, nem illik hangoskodni, nem illik túl sokat kérni, és különösen nem illik kellemetlenséget okozni? Mi történik, ha egy nap a tested is jelezni kezd, a mellkasodban pillangók röppennek fel, és valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság arra ösztönöz, hogy végre te magad is számíts? Fekete Judit Dolli című regényének főhőse egy átlagosnak tűnő, hetvenhat éves nyugdíjas asszony, aki a kiszámítható hétköznapok biztonságában él. Nem szereti a változásokat, nem rajong az újdonságokért, és sokáig úgy gondolja, hogy a világ rendjéhez neki is alkalmazkodnia kell. Aztán történik valami. Dolli mellkasában furcsa szívdobbanások jelentkeznek, a megszokott élete kizökken a helyéről, és a korábban engedelmesen elfogadott szabályok egyszer csak megkérdőjelezhetővé válnak.

A Margaréta Idősek Otthonába kerülve olyan helyzetekkel találkozik, amelyek egyre kevésbé hagyják nyugodni. Az étkezés, a házirend, a személyzethez való viszony, az idősek kiszolgáltatottsága és a mindennapok apró igazságtalanságai lassan összeadódnak benne. Dolli pedig egyszer csak nem hajlandó többé szó nélkül tűrni, és meg kezdődik az igazi történet. Nem egy szuperhős születésének vagyunk tanúi, hanem egy idős nőének, aki lassan ráébred: attól, hogy megöregedett, még nem szűnt meg felnőtt embernek lenni. Még mindig vannak vágyai, igényei, gondolatai, és joga van ahhoz, hogy ezeket kifejezze.

A Dolli nem pusztán egy humoros lázadás története

Fekete Judit regénye könnyed, olvasmányos, helyenként egészen abszurd humorral dolgozik. Dolli kalandjai, a pizzával való különleges kapcsolata, a bizarr helyzetek és a nyomozásba torkolló események számos alkalmat adnak a nevetésre. A szerző azonban nem azért nevettet, hogy elterelje a figyelmünket a komolyabb kérdésekről, ennek segítségével mutat rá olyan problémákra, amelyekkel gyakran nem szívesen nézünk szembe.

Mert mi történik azzal az emberrel, akit az életkorára hivatkozva lassan láthatatlanná tesznek?

Aki fölött családtagjai döntenek, akinek az igényeit másodlagosnak tekintik, akit a kórházban vagy egy szociális intézményben nem mindig partnerként, hanem kezelendő feladatként látnak? Aki hiába élt le egy teljes életet, hiába nevelt gyermeket, dolgozott, szeretett, veszített és küzdött, egyszer csak azt tapasztalja, hogy mások úgy beszélnek vele, mintha már nem volna képes megérteni a saját helyzetét? Az öregedés nem jogosít fel senkit sem arra, hogy elvegye egy másik ember önrendelkezését! Az idősek társadalmi láthatatlansága, a generációk közötti feszültségek, az egészségügyi ellátás nehézségei és az intézményi élet visszásságai mind megjelennek a történetben. A Margaréta Idősek Otthona fiktív helyszín, de az ott felvetett kérdések nagyon is valóságosak. Hogyan lehet megőrizni az egyéniséget egy olyan közegben, ahol a közös szabályok elkerülhetetlenül meghatározzák a mindennapokat? Hol húzódik a határ a szükséges rend és a túlzott korlátozás között? És ki hallja meg azokat, akiknek a hangját a koruk miatt egyre kevésbé veszik komolyan?

A regény nem szociológiai tanulmány, és nem is várhatjuk tőle, hogy minden kérdésre árnyalt, gyakorlati megoldást adjon. Szatirikus, helyenként meseszerű történet, amely a maga eszközeivel mutat rá a problémákra. Éppen ezért érdemes úgy olvasni, hogy közben a nevetés mellett a kényelmetlen kérdéseknek is hagyunk helyet.

Dolli – a nő, aki későn, de végre meghallja a saját hangját

Dolli figurája azért szerethető, mert nem tökéletes. Nem egy eleve bölcs, minden helyzetben helyesen döntő, példamutató idős hölgyet kapunk, hanem egy kissé megkeseredett, szokásaihoz ragaszkodó, olykor nehézkes, máskor kifejezetten bosszantó asszonyt. Hetvenhat évesen még mindig sok mindenben a megszokásai irányítják. Fontos számára a kiszámíthatóság, a rend, az, hogy mit gondolnak róla mások. A társadalmi elvárások, a családi szerepek és a hosszú évek alatt rögzült viselkedési minták szinte észrevétlenül szűkítették be a mozgásterét.

Dolli nem egyik pillanatról a másikra válik bátorrá. A változása inkább lassú ébredés: először csak furcsán érzi magát, aztán kérdéseket tesz fel, vitába száll, tiltakozik, végül pedig olyan helyzetekben is hallatja a hangját, amelyekben korábban inkább meghúzódott volna. Dolli történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy az önérvényesítés nem korhoz kötött képesség, és az újrakezdésnek nincs lejárati ideje. Lehet valaki hetven-, nyolcvan- vagy akár kilencvenéves is: attól még vágyhat új élményekre, barátságra, szerelemre, szabadságra és arra, hogy végre a saját igényeit is komolyan vegye - ugyanakkor Dolli lázadása nem minden pillanatában követendő példa. A szabályszegései, a hirtelen döntései és a helyenként túlzó reakciói a regény humorának fontos elemei, de a való életben a közösségi együttélésnek szüksége van határokra. Az önérvényesítés nem azt jelenti, hogy minden szabályt felrúgunk, hanem azt, hogy képesek vagyunk megfogalmazni, mi nem elfogadható számunkra, és kiállni a méltányos bánásmódért.

Amikor az olvasmány személyes történetté válik

Számomra a Dolli nem csupán egy szórakoztató regény az időskorról, hanem triggerpont. Olyan könyv, amelynek bizonyos helyzetei mögött már nemcsak az írói fantáziát látom, hanem a saját életem tapasztalatait is. Tavaly, az otthonápolást követően eltemettem a férjemet, három hónappal később pedig haldokolni kezdett az az idős barátnőm, aki saját elhatározásából költözött idősek otthonába. Attól kezdve hosszú hónapokig napjaim többségét ott töltöttem vele, a nap 4-6 órájában mellette voltam. Nem kívülállóként figyeltem az intézményi életet, jelen voltam. Láttam a mindennapokat, érzékeltem a működését, és testközelből tapasztaltam meg, milyen kérdéseket vet fel az idősotthoni gondoskodás, a kiszolgáltatottság, az egyéni igények és a közös szabályok viszonya.

Igen, voltak események, amelyek emlékeztettek a regényben olvasottakra, éppen ezért nem tudtam minden helyzetet pusztán humoros epizódként kezelni. Ami a könyvben mulatságos, az a valóságban olykor feszültséggel, tehetetlenséggel vagy fájdalommal járhat: a fikció megengedheti magának a szélsőségeket; a való életben azonban emberek, kapcsolatok és következmények vannak a döntéseink mögött. Azt is megtapasztaltam, hogy a házirendnek és az intézményi kereteknek megvan a maguk szerepe, és nem érdemes mindenáron, olyan mértékben megszegni őket, ahogyan azt Dolli teszi. Az együttműködés, a megfelelő hangnem és az asszertív kommunikáció sokszor nem is hinnénk, milyen csodákra képes.

A férjem elvesztése és a barátnőm mellett töltött utolsó időszak olyan tapasztalatokat adott, amelyek után másként olvasok minden történetet az öregedésről, a gondoskodásról és az elmúlásról. Másként figyelek a kimondatlan mondatokra, a kiszolgáltatott helyzetekre és azokra az apró gesztusokra, amelyek egy nehéz napon különösen sokat jelenthetnek. Dolli története nekem nem azt üzeni, hogy minden szabály rossz, és minden lázadás helyes, inkább azt, hogy egy intézmény működésének középpontjában nem pusztán a rendnek, hanem az embernek kell állnia.  Fekete Judit regénye humorral, iróniával és némi meseszerű túlzással mutatja meg, hogy az életnek hetven felett is lehetnek meglepetései. Dolli nem szent, nem példakép minden cselekedetében, és nem is kell annak lennie. Éppen az a szerethető benne, hogy esendő, makacs, néha túlzó, de végül elindul valami felé, amit sokan egész életükben halogatnak: önmaga felé.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akik szeretik a humorral átszőtt, társadalmi kérdéseket feszegető történeteket. Azoknak, akik szívesen olvasnak különc, szerethető, nem tökéletes karakterekről. Azoknak, akik szeretnének másként gondolkodni az időskorról, és azoknak is, akiknek már van tapasztalatuk az idős hozzátartozók gondozásában vagy az intézményi ellátás világában. Utóbbiaknak talán különösen sokat adhat a könyv, de érdemes felkészülniük arra, hogy a nevetés mellett személyes emlékeket is megmozgathat.

A szerzőről


Fekete Judit 1979-ben született Budapesten. 2017-ben jelent meg az Időkapszula című, tiniknek szóló naplója, majd ugyanebben az évben a Margó Irodalmi Fesztivál által alapított Margó elsőkönyves díj tízes listájára került Az őrület határán című regénye, mely humorral dolgozza fel a munkanélküliség témáját.

Huszonéves kora óta PR és marketing feladatokat végez könyvkiadók számára, e mellett rendszeresen ír női magazinokba. 2023 óta vezeti Tiplivan nevű blogját is, melyben spanyolországi kétlaki életéről mesél. Majdnemférjével, két fiával, három teknőssel és két csincsillával éli a Családom és egyéb állatfajtákhoz hasonló életét.
Forrás: lira.hu

Zárszó

A Dolli nem mindenben kínál valósághű megoldásokat, és nem is ez a feladata. Inkább kérdéseket tesz fel, előítéleteket bont le, és arra ösztönöz, hogy az időskor ne a lemondás szinonimája legyen. A könyvajánló központi gondolata számomra az lett, hogy az idős ember nem gyerek, nem feladat, és nem egy intézményi napirend része – hanem egy teljes életet megélt, érző ember, akinek a méltósága az utolsó órájáig megmarad. Meg kell, hogy maradjon.

Személyes veszteségeim után, és saját időskoromba immár belépve, arra gondolok, milyen törékeny az idő, amelyet egymásnak adhatunk, mennyire fontos néhány együtt töltött óra, egy figyelmes kérdés, egy meghallgatott mondat, egy emberi gesztus. Dolli a maga harsány, olykor őrültnek tűnő módján arra emlékeztet, hogy ne várjunk örökké az élet elkezdésével. Én pedig hozzáteszem: ne várjunk azzal sem, hogy emberségesen bánjunk egymással,  mert az utolsó óránk időpontját nem mi választjuk meg, de azt viszont igen, hogy amíg lehetőségünk van rá, csendben félreállunk-e, vagy megpróbálunk teljes emberként jelen lenni a saját életünkben – és egymáséban.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Dolli pontosan tudja, mit szeret, és mit nem. Nem szereti a parkokat, a hangos embereket, a pizzát és általában semmit sem, ami kizökkenti a megszokott rendjéből. Hetven fölött már az ember megtanulja, hogy a világ akkor működik jól, ha kiszámítható. Csakhogy Dolli testében mostanában valami egészen furcsa dolog történik: különös szívdobbanások, megmagyarázhatatlan érzések törnek rá, mintha valami változna benne. Miközben Dolli próbál rájönni, mi ez a nyugtalanító átalakulás, átmeneti szállásán, a Margaréta Idősek Otthonában is egyre több a furcsa és aggasztó jel. Mikor úgy dönt, kideríti, mi folyik körülötte, véletlenül lázadást szít és alaposan fel is forgatja az otthon addigi nyomasztó rendjét. Fekete Judit hol nevettető hol torokszorító története az újrakezdésről szól – hetven felett, gurulós bevásárlótáskával, pizzával, lázadással és egy csipetnyinél több bátorsággal. Az író kíméletlen humorral mutatja be: a fejünkben a családi-, az anyai- és a női szerepek mellett az öregedés is be lett betonozva.

„Dolli hetvenvalahány év után rájött, hogy kár volt megtanulnia csendben maradni. Úgyhogy elkezdi megismerni a saját hangját. Vitába száll a konyhással, az eladóval, a biztonsági őrrel, de még a saját vérnyomásával is. Akár úgy is tűnhetne, bosszantó kis nőszemély. Akár. Csakhogy legfeljebb azért idegesít, mert – vele ellentétben – te nagyon is megtanultál csendben maradni. Na és élni? Úgy igazán? Hát, azzal Dollinak is van még némi dolga. Akár csatlakozhatnál is hozzá. S hogy mi lesz ebből? Ha szívvel olvasod, lehet, hogy kompót.” Csepelyi Adrienn

„Mi jár egy kisnyugdíjas fejében? Hogyan él? Most őszintén, ez kit érdekel?! Hát ez az… Annyit papolunk arról, hogy így meg úgy kell az élet hétköznapi csodáit megélni… Fekete Judit zseniális és tabutörő könyvének főszereplője, Dolli, a kissé megkeseredett és tipikusnak mondható szépkorú özvegy azonban magát is meglepve egy nap fellázad sorsa és a társadalmi elvárások ellen. A szépkorúság szupererejét magában felfedező Dolli korosztálya nevében kikéri magának (sőt, másoknak is): ne elégedjenek meg azzal, amit kapnak. Bár a regény rendkívül szórakoztató, a helyzet élét nem veszi el. A szépkorúság lehetőség ahhoz, hogy mindazt megéljük, amire egyszer vágytunk, csak lehet, hogy elfelejtettük, hogyan is kell… Hiánypótló, tabutörő és realista mű, úgy facsarja a szívedet, hogy közben nevetsz. I love Dolli.” Rácz Zsuzsa

„Szatírába oltott kiáltvány az idősekért, amelyben Dolli a szócső: méltóságot, tiszteletet, felnőtt bánásmódot követel korosztályának. A szerző végigvezet bennünket az olyannyira ismerős és tipikusan hazai szituációkon, amikor az idős embereket gyerekként kezelik, megalázzák, semmibe veszik. A témafelvetés újszerű és fontos, ismerős lehet fiatalnak, idősnek egyaránt, illetve a generációkat is közelebb hozza egymáshoz. Családi olvasmány, minden értelemben!” Laik Eszter


A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva
a kiadó érdekeltségébe tartozó oldalon.
Kövess minket Facebookon is!
A képek a szerző Facebook oldaláról származnak.