Könyvajánló - Elena Fischer: Paradise Garden
Érdekes felnövéstörténet egy lányról, aki anyja elvesztése után, elindul megkeresni biológiai apját, de útközben sokkal jobbat, saját magát is megtalálja...
Elena Fischer: Paradise Garden című regénye a cím alapján, akár egy könnyed nyári olvasmány is lehetne, de nem, ez nem az. Egy szomorkás, elgondolkodtató útkeresős történet egy tizennégyéves lányról, Billie-ről, aki az anyukájával, Marikával él egy nem túl fényűző német lakótelepen. Sok pénzük nincs, de annál több fantáziájuk. Anya és lánya egy egészen különleges kis világot építettek maguk köré, egy saját kis szigetet, ahol nem számít a pénz, sőt még álmodozni is jó Az egyik álmuk például az, hogy egyszer eljussanak a tengerhez.
Minden békés és bár nem idilli, ők boldogok, aztán minden egy csapásra megváltozik, amikor megérkezik a beteg nagyi. Számos konfliktus, veszekedések, aztán bekövetkezik a legrosszab: Marika meghal, Billie pedig egyedül marad a rengeteg megválaszolatlan kérdésével. Ki volt valójában az anyja? Ki az apja? Miért titkolt el előle ennyi mindent? És vajon hol lehet az a férfi, akiről Billie szinte semmit sem tud?
És itt jön egy kicsit meseszerű csavar, amikor Billie bekerül állami gondozásba, de meglép és fogja az anyja régi autóját, majd útnak indul, hogy megkeresse az apját. Így lesz a gyászregényből egy furcsa, kalandos autós túra tele új emberekkel, családi titkokkal, váratlan találkozásokkal (és spoiler: a tengerrel).
Billie körül forog minden. Még csak tizennégy éves, egyszerre gyerek, de közben időnként elképesztően koravén. Rengeteget van egyedül, figyel, elemez, metaforákban gondolkodik, közben érzékeny, kíváncsi, néha naiv, néha meglepően bölcs és nagyon erős a képzelőereje. Az ő szemén keresztül látjuk ezt az egész kissé furcsa, néha vicces, néha szívszorító világot.
És ott van Marika, aki szerintem könnyen belopja magát az olvasó szívébe. Nem tökéletes anya, sőt, a történet előrehaladtával kiderül, hogy jó néhány titkot őriz. De ami nagyon erősen érződik, hogy mennyire szereti Billie-t, és hogy mindent elkövetett azért, hogy a kevésből igazi boldog gyerekkort teremtsen Billie-nek.
A környezetemen is látom és a saját családomon is, hogy legtöbben nem is igazán ismerjük a szüleinket. A könyvnek is épp ez az egyik érdekes kérdése, hogy vajon mennyire ismerjük igazán a szüleinket. Billie a történet során lassan rájön, hogy az anyukájának is volt egy élete előtte szerelmekkel, hibákkal, fájdalmakkal és olyan döntésekkel, amelyekről soha nem beszélt. Szomorú volt olvasni a traumákról, hogy az anyja nem véletlenül ment el Magyarországról egy másik országba, és hogy a bántalmazó nagyi milyen fájdalmas zűrt hozott magával.
De a sok szomorkodás dráma és tragédia mellett, ami tetszett, jól építette fel a szerző, az Billie a önmagának a megtalálása, miközben az apját keresi. Utóbbi is érdekes emberekhez viszi, de valójában sokkal többet talál, mint egy biológiai szülő, mert lassan elkezdi összerakni a saját történetét.
A Paradise Garden nem hibátlan könyv. Néha kicsit meseszerű, és azért egy tizennégy éves lány magányos autós utazása Németországon keresztül nem feltétlenül a realizmus csúcsa. De talán nem is ez a lényeg. Inkább az érzés, amit hagy maga után. Mert bár van jelentősége az útnak a Paradise Garden végső soron egy könyv a gyászról, az elengedésről, a családi titkokról és arról, hogyan lehet továbbmenni akkor is, amikor az ember elveszíti azt, aki addig az egész világát jelentette. Aztán amikor az anyukájával feépített paradicsom összeomlik, apránként rájön, hogy nem visszamenni kell oda, hanem fel kell építeni egy újat.
Szóval ha egy érzékeny, de nem túl nehéz, kicsit szomorkás, kicsit vicces, családi titkokkal és egy jó adag úton levéssel megpakolt történetre vágytok, Elena Fischer könyvét érdemes felvenni a várólistára.
Köszönjük, Helikon Kiadó!
Többet szeretnél megtudni a kötetről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Kövess minket a Facebook-on is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése