Könyvajánló – Amélie Nothomb: Oda se neki!
A gyerekkorunkból rengeteg mindenre emlékszünk. Egy illatra, egy szobára, egy mondatra, egy tárgyra, arra, hogyan sütött be a nap az ablakon. De arra vajon mennyire lehetünk képesek felnőttként visszaemlékezni, milyen volt valóban gyereknek lenni? Milyen érzés volt átélni valamit, amit akkor még nem értettünk, és csak évekkel később jöttünk rá, hogy valójában mit is jelentett?
Amélie Nothomb Oda se neki! című regényében egy kislány történetén keresztül ezt az élményt ragadja meg. Adrienne négyéves, amikor egy nyarat az anyai nagyanyjánál kell töltenie. A ház, a nagymama és maga az egész környezet nyomasztó, kiismerhetetlen és félelmetes. Olyan dolgok történnek vele, amelyeket nem tud értelmezni, csak azt érzi, hogy valami nagyon nincs rendben.
Nothomb egyik legérdekesebb húzása, hogy nem egy kiszolgáltatott gyerek nézőpontjából akar mindent megfejtetni az olvasóval. Adrienne sem érti, mi történik körülötte. Éppen ezért sokkal ijesztőbbek azok a helyzetek, amelyekben mi már felismerjük a kegyetlenséget, ő viszont még csak azt tudja, hogy fél. És közben próbál valahogy alkalmazkodni.
A nagymama kegyetlen, rideg és kiszámíthatatlan, a családi környezet pedig korántsem olyan biztonságos, amilyennek egy gyerek otthonának lennie kellene. Adrienne azonban talál magának egy apró kapaszkodót: egy mondatot, amelyet újra és újra elismétel magában.
Oda se neki!
Elsőre akár egy könnyed, vállvonogatós gyermeki mondatnak is tűnhet. Valójában azonban ennél sokkal fontosabb. Egyfajta mentális pajzzsá válik, amellyel Adrienne megpróbálja elviselhetővé tenni azt, amit nem tud megváltoztatni. Nem tudja eltüntetni a félelmet, nem tudja megváltoztatni a felnőtteket, ezért kialakít magának egy belső szabályt: nem engedi, hogy minden borzalom teljesen átvegye fölötte az uralmat.
A kislánynak olyan dolgokat kell megértenie, amelyekhez valójában még túl kicsi. Adrienne a saját eszközeivel próbálják értelmezni a világot. Nem rendelkezik azokkal a szavakkal és fogalmakkal, amelyekkel egy felnőtt leírná a családi erőszakot, az érzelmi elhanyagolást vagy a manipulációt. Van azonban képzelete, és ebből épít magának egy olyan belső világot, amelyben még képes valamennyire biztonságot találni.
Az első rész szinte egy sötét tündérmese hangulatát kelti, ahol van egy félelmetes öregasszony, egy különös ház, egy gyerek, akinek túl kell élnie a nyarat, és egy mágikusnak ható mondat, amely újra meg újra visszatér. Közben tudjuk, hogy a háttérben nagyon is valós, nagyon is emberi dolgok történnek.
Nothomb nem egyszerűen egy gonosz öregasszonyt rajzol elénk a nagymama képében. A történet idővel megmutatja, honnan érkezett ez a kegyetlenség, milyen családi mintákból született, és hogyan képes ugyanaz a működés egyik nemzedékről a másikra továbböröklődni. A regény ettől sokkal többről szól, mint egy borzalmas nyár egy borzalmas nagymamánál. Arról szól, hogy mit adunk tovább abból, amit mi kaptunk.
Egy családban nemcsak a szeretet öröklődik. Öröklődhetnek a félelmek, az elhallgatások, a bántó mondatok, a viselkedésminták és az a meggyőződés is, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen el kell viselni. Adrienne viszont valahogy már gyerekként elkezd kitörni ebből. Nem tudatosan. Nem valami nagy felismerés után. Egyszerűen csak megpróbál életben maradni úgy, hogy közben megőrizzen magában valamit abból a kislányból, aki volt.
A történet második része legalább annyira érdekes, mint az első, csak egészen más miatt. A könyv később felfedi, hogy Adrienne nem pusztán egy kitalált figura: ő Nothomb édesanyja. Innentől az egész történet új jelentést kap. A szerző nemcsak egy családi legendát mesél el, hanem megpróbálja megérteni azt a nőt, aki egyszerre volt az anyja és valakinek az unokája is, egy olyan nagymamáé, akit Amélie már nem ismert, csak történeteken keresztül.
Egészen eddig Adrienne-t egy gyerekként látjuk, akivel rossz dolgok történnek. Aztán hirtelen ott áll előttünk egy felnőtt nő élete is, egy anyáé, akinek a lánya írja meg a történetét. És felmerül a kérdés: mi történik egy emberrel, ha olyan családban nő fel, ahol nem kapja meg azt a szeretetet, amelyre szüksége lenne? Vajon továbbadja ugyanazt, vagy képes megszakítani a láncot? Nothomb válasza szerint igen, meg lehet szakítani. De nem egyszerűen.
Nem kell tökéletes gyerekkorból érkezni ahhoz, hogy valakiből szerető szülő váljon. Lehet úgy is más életet választani, hogy az embernek egyáltalán nem volt előtte jó mintája. A szeretet ráadásul itt sem válik egyszerűvé és magától értetődővé attól, hogy valaki felnő. Éppen ellenkezőleg. Nothomb és édesanyja kapcsolatában is megfér egymás mellett a szeretet, a sértettség, a különbözőség és a megnemértés. A szerző nem idealizálja az anyját, de nem is akarja egyszerűen elítélni. Inkább megpróbálja összerakni azt az embert, aki mögött ott van egy teljes élet, amelyet ő már csak részben ismerhetett.
És itt válik az Oda se neki! sokkal inkább emlékezetkönyvvé, mint egyszerű családregénnyé.
Mennyit tudunk a szüleink gyerekkoráról? Mennyit tudunk arról, milyen emberek voltak akkor, amikor még nem voltak a szüleink? Mennyit tudunk a gyerekkoruk valóságáról?
Egy anya számunkra gyakran egyszerűen anya. Nehéz elképzelni róla, hogy valaha ő is négyéves volt, félt valamitől, kötődött valakihez, dühös volt, hibázott, vagy éppen próbált túlélni egy olyan családi helyzetet, amelyről később soha nem beszélt. Nothomb ebben a könyvben ezt a láthatatlan múltat próbálja előhozni.
Különösen tetszett az a finom egyensúly is, ahogyan a súlyos történet mellé odaengedi a humort. Ez a szerző egyik sajátossága: képes úgy írni valami egészen sötétről, hogy közben legyen benne abszurditás és játékosság is. A történet egyszerre kegyetlen, megható, különös és vicces.
Persze nekem sem működött minden ugyanúgy. A könyv vége például egészen másféle élményt ad, mint az első része. Van, akit ez a váltás kizökkentett, mert addigra annyira beszippantja a mesei világ, hogy nehéz újra visszatérni a szerző saját valóságához.
Én mégis fontosnak érzem ezt a váltást. Mert végül ettől válik világossá, hogy Amélie Nothomb miért mesélte el ezt a történetet: nem egyszerűen azért, hogy megmutassa, milyen rettenetes gyerekkora volt az anyjának. Hanem azért, hogy megpróbálja megérteni, hogyan lett abból a kislányból az a nő, akit ő csak anyaként ismert.
Hogyan szerethetünk valakit úgy, hogy közben tudjuk róla, mennyi mindent hordoz magában? Hogyan érthetünk meg valakit anélkül, hogy minden tettét felmentenénk? És hogyan lehet a saját életünket úgy továbbadni a következő nemzedéknek, hogy ne ugyanazokat a sebeket adjuk vele együtt?
Az Oda se neki! számomra erről szól. Egy kislány történetéből lassan egy család több nemzedéken átívelő története lesz, amelyben a szeretet mellett ott van a félelem, a hallgatás, a kegyetlenség, a humor és a túlélés. És talán a legfontosabb kérdés nem is az, hogy mi történt Adrienne-nel, hanem az, hogy végül mit adott ebből tovább, hogyan dolgozta fel és hogyan magyarázta meg a történteket.
Egy gyerekkort nem lehet visszacsinálni. De talán lehet úgy felnőni belőle, hogy az ember már egészen más történetet ír tovább.
Amélie Nothomb belga, francia nyelven alkotó író, akinek születési adatai körül némi különlegesség van: hivatalos életrajzában 1967. augusztus 13., Kobe, Japán szerepel, miközben más, dokumentált életrajzi források 1966. július 9-ét és Brüsszel melletti Etterbeeket adják meg; maga az írónő következetesen a kobéi születést vallja saját életrajzának részeként. Diplomata édesapja munkája miatt gyerekkorát több országban töltötte, köztük Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban, majd tizenhét évesen került vissza Belgiumba. Filológiát tanult, később tolmácsként visszatért Japánba, első regénye, A gyilkos higiéniája 1992-ben jelent meg, és azóta szinte minden évben új könyvvel jelentkezett. Több mint harminc regény szerzője, legismertebb művei közé tartozik többek között a Kegyelem, a Pezsgőfürdő, a Szilánkok, a Tokió jegyese, a Félelem és reszketés és az Első vér. Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el, többek között 1999-ben a Francia Akadémia nagydíjával, 2021-ben pedig a Renaudot-díjjal. 2015 óta a Belga Királyi Francia Nyelv és Irodalom Akadémiájának tagja.
A kötet az Európa Könyvkiadó jóvoltából, Balla Katalin fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!
Megjegyzés küldése