Patkós Ferenc Köszönöm, jól vagyok című novelláskötete hétköznapi történetekből építkezik, humorban, öniróniában pácolva az eseményekből levonható tanulságokat. Egy helyre kis kötet a hétköznapok abszurditásából, ami egyszerre képeszti el és készteti kuncogásra és súlyos bólintgatásokra az olvasót.
KÖNYVAJÁNLÓKÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK
Patkós Ferenc: Köszönöm, jól vagyok
Amikor a hétköznapok egyszer csak kifordulnak önmagukból
Sokszor gondoljuk azt, hogy velünk aztán nem történik semmi, de semmi. Mindenki felkel, dolgozik, utazik, bevásárol, vitatkozik, kibékül, bosszankodik, tervezget, aztán este leül a televízió elé. Ugyanazok az utcák, ugyanazok az emberek, ugyanazok az apró bosszúságok és örömök. A rutin miatt gyakran elfelejtjük, hogy az élet tele van történetekkel. Patkós Ferenc első novelláskötete, a Köszönöm, jól vagyok ezekből a hétköznapi történetekből építkezik. Nem érdeklik a nagy életigazságok, nem emel emlékművet a szereplőinek, és többnyire még csak különösebben rendkívüli embereket sem választ főhősül - inkább megfigyel. Figyeli az embert, a gyarlóságait, a rögeszméit, az előítéleteit, a döntéseit – és aztán egyetlen jól irányzott ötlettel kibillenti a megszokott világból. A kötet fülszövege szerint az emberi világ lényege éppen a hétköznapi pillanatokban, a kedves gesztusokban, a családban és az egymás mellett élő emberekben rejlik. A szerző ennek kibontásához az iróniát és a humort választja eszközül. Ez gyakorlatilag a kulcs a szerző művének megértéséhez, mert Patkós Ferenc novelláiban szinte semmi nem történik – és mégis, egyszer csak minden megváltozik.
Egy kötet a hétköznapok abszurditásáról
A Köszönöm, jól vagyok klasszikus értelemben vett novelláskötet: rövidebb, önálló történetek sorakoznak benne, amelyek különböző élethelyzetekből indulnak ki. A tartalomjegyzék alapján több tematikus blokkba rendeződnek a novellák, a szerkezet egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem a nagy történetvezetés, hanem az ötlet és a csattanó mozgatja a novellákat.
Ezek önmagukban egyszerű ötletek, de Patkós Ferenc rendszerint addig csavarja őket, amíg egy egészen más jelentésréteg nem jelenik meg mögöttük. A kötet egyik friss kritikája is éppen ezt emeli ki: a történetek többnyire banális élethelyzetből indulnak, majd váratlan fordulatokkal és perspektívaváltásokkal állítják új fénybe a megszokott szituációkat.
Műfaji besorolás
A könyv kortárs magyar novelláskötet, amelyen belül az abszurd, groteszk, ironikus és humoros novella elemei keverednek. Nem minden történet akar ugyanúgy nevettetni. Van, amelyik inkább csattanóra épül, másik groteszk ötletre, megint másik egy emberi tulajdonságot nagyít fel annyira, hogy az már szinte karikatúrává válik. A szerző saját meghatározása szerint is fontos számára a „fanyar humor”, illetve az a fajta szimbolikus, kissé groteszk látásmód, amellyel mélyebb emberi dolgokat lehet megmutatni. Írói pályája a covid időszakában indult, amikor a lelassult világ lehetőséget adott neki arra, hogy korábbi megfigyeléseit történetekké formálja. Bár gyakori, hogy az ember szája mosolyra húzódik abszolválás közben, de a kötetet mégsem érdemes pusztán „vicces novellák gyűjteményeként” olvasni, a humor itt nem végállomás, hanem módszer.
Dramaturgia – kevés történés, pontosan időzített fordulat
A kötet dramaturgiájának egyik legérdekesebb sajátossága, hogy a szerző szándékosan takarékosan bánik a történettel. Nincs szükség hosszú felvezetésre, a novella gyakran egyetlen helyzetből indul, majd fokozatosan épül fel a váratlan végkifejletig. Nos, ez a műfaj egyik legnagyobb veszélyét is magában hordozza, ha a csattanó nem működik, a történet valóban „semmi” marad, de Patkós Ferencnél többnyire éppen az a játék lényege, hogy az olvasó kezdetben nem tudja, hová tart a történet. Az első mondatok akár teljesen hétköznapinak tűnhetnek, aztán egy apró részlet elmozdítja a történetet, a végén pedig visszanézve már másként látjuk a korábbi mondatokat is. A humor mellett így kap jelentőséget az újraértelmezés dramaturgiája is.
Mi történik a novellákban? Szinte semmi.
Mi történik a novellákban? Szinte semmi. Tényleg! – ez a mondat remekül megfogja a kötet egyik legfontosabb paradoxonát, mert valóban: a történetek jelentős része hétköznapi helyzetből indul, csak aztán jön egy gondolat, egy félreértés, egy abszurd döntés, egy előítélet, egy váratlan lehetőség, és hirtelen kiderül, hogy az emberi természet sokkal érdekesebb, mint maga a történet. Már nem az a kérdés, hogy „mi történt?”, hanem inkább az, hogy mit árul el rólunk az, ahogyan a történtekre reagálunk?
A humor mögött mindig ott van az ember
A kötet szereplői nem klasszikus értelemben vett hősök, nem azért emlékezetesek, mert óriási tetteket hajtanak végre, hanem azért, mert valamelyik emberi tulajdonságunkat különösen élesen mutatják meg. Az egyik ember túlságosan előrelátó, a másik túlságosan elégedetlen, a harmadik önző, a negyedik előítéletes, az ötödik képtelen észrevenni, hogy már rég elvesztette azt, ami igazán fontos. Itt lép életbe a humor, mert nevetünk rajtuk, majd egy pillanat múlva rájövünk: jaj, hát ilyenek néha mi is vagyunk. A szerző célkitűzése is ehhez kapcsolódik: a fülszöveg szerint a hétköznapok monotóniájában szeretné megmutatni azokat az apró „gyémántszemeket”, amelyek mellett egyébként elrohannánk.
Köszönöm, jól vagyok
Egy ugrás, amelyben az egész élet lepereg
A kötet címadó novellája rögtön egy rendkívül erős, sötét helyzettel indít: K. Áron harmincöt éves, munkanélküli, a barátnője elhagyta, a munkahelyéről kirúgták, és úgy érzi, nincs tovább, ezért felmegy egy tízemeletes ház tetejére, és leugrik. Az olvasó itt még akár egy tragikus történetre is számíthatna, de a novella azonban egészen más irányba fordul.
A különleges dramaturgiai alapötlet
Az ugrás alatt Áronnak hirtelen ideje lesz élni, a föld felé zuhanva visszakapja mindazt, amit néhány perccel korábban elveszettnek hitt. A tizedik emeletnél a szülei jutnak eszébe, a hetediknél egy apró hétköznapi pillanatot lát meg, a hatodiknál észreveszi azt a lányt, aki mindig rámosolygott, a negyediknél előkerül egy régi könyvötlet, amit megírhatna, a másodiknál pedig már nem akar meghalni. A novella legfontosabb gondolati fordulata: az ember akkor érti meg igazán az élet értékét, amikor már azt hiszi, nincs ideje élni. A teljes történet mindössze néhány pillanatba sűríti egy ember egész életének újraértékelését.
Áron karaktere
Áron alapvetően nem gonosz, nem különleges, nem hősies figura, csak egy ember, aki beszorult a saját problémái közé. A barátnője elhagyása és a munkahely elvesztése számára nem két megoldandó probléma, hanem egyetlen nagy, megoldhatatlan élethelyzetté áll össze. Ez az egyik legérdekesebb pszichológiai mozzanat a novellában: amikor valaki krízisben van, hajlamos az adott pillanatot az egész jövővel azonosítani. Áron azonban az ugrás közben újra kapcsolatba kerül az emlékeivel és a lehetőségeivel. Rájön, hogy vannak szülei, van testvére, van egy lány, aki kedveli, van egy története, amelyet megírhatna, lehetne családja és lehetne jövője - vagyis rájön arra, hogy az élete nem egyetlen elveszített kapcsolatból és egy elveszített állásból áll.
A novella humora és tragikuma
A történet alaphelyzete súlyos, a szerző mégis megtalálja benne a groteszk humort, már a „létszámleépítés” és a barátnő távozásának párhuzama is ilyen: a barátnője „létszámleépítést” csinált, hiszen kettőjükből már csak egy maradt. Ez a szóvicc első pillantásra könnyed, de közben nagyon pontosan mutatja Áron gondolkodásának keserűségét. A történet végén pedig a cím értelmet nyer, Áron túléli a zuhanást, és a mentő felé tolva azt mondja:
„Köszönöm, jól vagyok!”
Ez nem egyszerű poén. A mondat egyszerre abszurd, komikus és katartikus, hiszen Áron előtte meg akart halni, most pedig ugyanaz az ember azt mondja, hogy jól van. A cím nem más, mint az élet újrafelfedezésének mondata.
A kötet egyik legérdekesebb témája: az előítélet
A Útitárs című novella Patkós humorának működési modellje. Az elbeszélő egy vonatfülkében ül, és azonnal elítéli a belépő férfit. Mezítláb van, papucsot visel, szendvicset eszik, sört iszik – az elbeszélő pedig egyre erősebb előítéleteket fogalmaz meg vele kapcsolatban. Aztán kiderül, hogy a férfi éppen az elbeszélő könyvét olvassa, és ekkor az egész addigi kép megfordul, a mezítlábas, mohón evő, sört ivó „gyanús alakból” egyszerre kulturált, szimpatikus ember lesz, a szendvics pedig már nem büdös, az ing nem ápolatlan, a papucs nem nevetséges. A könyvet olvasó férfi innentől „komoly ember”, a novella végén az elbeszélő oda talál nyilatkozni:
„Csak ne lenne ez a rengeteg előítélet!”
Ez nagyon jellemző Patkós Ferenc módszerére: nem kioktatja az olvasót az előítéletekről, hanem ráveszi, hogy nevessen a saját előítéletességén.
Amiért örömmel olvastam a novelláskötetet
1. Jó ötletekre épülő történetek
A novellák nagy része egyetlen erős ötlet köré épül, ami egyszerűvé és gyorsan befogadhatóvá teszi őket.
2. Váratlan fordulatok
A történetek nem feltétlenül ott érnek véget, ahol az olvasó várná.
3. Groteszk humor
A szerző képes súlyos témákat is úgy megközelíteni, hogy a humor ne feltétlenül oldja, hanem inkább kiemelje a mögöttes tragikumot.
4. Hétköznapi alapanyag
Nem kell különleges világokat teremteni: elég egy vonat, egy étterem, egy család, egy munkahely vagy egy hétköznapi ember.
5. Gyors olvashatóság
A történetek rövidek, a nyelvezet könnyen követhető, így a kötet akár néhány novella erejéig is elővehető.
Ami megoszthatja az olvasókat
A kötet egyik sajátossága egyben az egyik lehetséges gyenge pontja is: nem a részletes lélekábrázolásra épít. Aki hosszú, aprólékos karakterfejlődést, összetett történetvezetést vagy nagyívű cselekményt vár a novelláktól, annak néhány történet valóban túl egyszerűnek tűnhet. Patkós Ferenc inkább egy pillanatot ragad meg, egy emberi hibát, egy felismerést, váratlan fordulatot, majd elengedi a szereplőt. Ezért a művet inkább ötletközpontú, csattanóra és perspektívaváltásra építő novelláskötetként érdemes olvasni, ahonnan rá tudunk nézni saját problémáinkra, és képesek vagyunk nevetni önmagunkon.
Zárszó
Patkós Ferenc Köszönöm, jól vagyok című kötete nem akar minden történettel nagyot mondani, nem akarja mindenáron megmagyarázni az életet, hanem inkább fog egy hétköznapi helyzetet, egy emberi gyengeséget vagy egy abszurd ötletet, és addig csavarja, amíg egyszer csak magunkra ismerünk benne. Nevetünk, aztán egy pillanatra elhallgatunk, mert lehet, hogy a történet nem is annyira vicces, sőt, az a nyomorult példa egy kicsit rólunk is szól: nem kell ahhoz különleges életet élnünk, hogy ilyen történetek főszereplői legyünk. Elég felszállnunk egy vonatra, leülnünk egy étteremben, hazamennünk a családunkhoz - vagy egyszerűen csak észrevennünk, hogy a mellettünk álló embernek is van egy története. Mert végül tényleg mi vagyunk a történetek főszereplői, és ha szerencsénk van, a saját történetünk végén még elmondhatjuk:
Köszönöm, jól vagyok.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Az emberi világ lényege nem a nagy elméletekben, hanem a buszmegállóban várakozva töltött percekben, a kisbolt pénztárosának kedves gesztusaiban, a kutyánk hűségében vagy a családunk szeretetében rejlik. Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz, és kiszámíthatatlan ahhoz, hogy minden pillanatban komolyan vegyük. Az egyik legnagyobb öröm lehet, ha sikerül túllépnünk a hétköznapok profán gyötrelmein.
Patkós Ferenc ehhez nyújt kapaszkodót az irónia és a humor írói eszközeivel. Sírós-nevetős történeteivel segít könnyebben végigszáguldani ezen az életnek nevezett valamin. Mi vagyunk a történetek főszereplői.
A novelláit olvasva könnyebb megtalálni a hétköznapok monotóniájában megcsillanó gyémántszemeket. S az utcákat járva gyakrabban mosolyogni embertársainkra, tudván, mind útitársak vagyunk.
Patkós Ferenc 1973-ban született Kecskeméten. Huszonöt éve dolgozik a vendéglátásban. A munkája során szerzett tapasztalatok, emberi sorsok inspirálják történetei megírásában, melyekkel szeretne vidámságot csenni a hétköznapok szürkeségében elfásult olvasói életébe. Úgy gondolja, az élet sokkal könnyebb, ha időnként képesek vagyunk kívülről szemlélni, s problémáinkat elengedve nevetni önmagunkon.
https://www.facebook.com/profile.php?id=61590682041719
https://pfkiado.hu
vagy a kiadó oldalán.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése