Mechler Anna műve, a Gubacs és az erdei állatok nem egyszerűen állatbemutató mesekönyv, hanem egy jól felépített, kalandos „tanuljunk együtt!” történet, amelyben a természetismeret szinte észrevétlenül simul bele a mesébe.
KÖNYVAJÁNLÓGUBACS ÉS AZ ERDEI ÁLLATOK
Szerző: Mechler AnnaIllusztrátor: Szert-Szabó DorottyaKiadó: Manó KönyvekKötés: keménytábla, 64 oldal
Mechler Anna: Gubacs és az erdei állatok – Mesés kalandozás az erdő lakói között
Mi történik, ha egy varázslabda megszökik?
Egy óvodás számára egy elgurult labda nem egyszerűen egy elgurult labda - az egy küldetés. Utána kell menni, meg kell keresni, közben pedig bármi megtörténhet, akár az is, hogy az ember – vagy jelen esetben egy kis manó – egy egész erdőnyi különleges állattal találkozik. Mechler Anna, hogy, hogy nem, éppen arra járt, amikor ezek történtek, és szépen leírta leskelődésének eredményeit a Gubacs és az erdei állatok című meseregényében. Gubacs, a kíváncsi kismanó csintalan varázslabdája elgurul, ő pedig természetesen azonnal a nyomába ered, ám a keresés hamarosan sokkal érdekesebb kalanddá válik, mint amire számított: az erdő lakói egymás után kerülnek az útjába, Gubacs pedig mindegyiküktől megtud valami újat. Mire a manó megtalálja a labdáját, az olvasó is rájön valamire: az erdő tele van történetekkel – csak meg kell állni, és észre kell venni őket.
A kötet 2026-ban jelent meg a Manó Könyvek gondozásában, 64 oldalon, Szert-Szabó Dorottya bájos, kifejező rajzaival. A kiadó 5 éves kortól ajánlja.
Műfaji besorolás: meseregény és játékos természetismeret
A Gubacs és az erdei állatok leginkább ismeretterjesztő elemekkel átszőtt meseregényként, illetve természetismereti mesekönyvként határozható meg, mindkét meghatározás illik rá. Nem tankönyv, hiszen Gubacs kalandjait követjük, és nem pusztán egy állathatározó, mert minden információ egy-egy történetbe ágyazva jelenik meg. A szerző módszere egyszerű, de nagyon hatásos: Gubacs kérdez, az állatok válaszolnak, a gyerek pedig vele együtt fedezi fel az erdőt. A természetismereti tudás így nem különálló leckeként jelenik meg, hanem a cselekmény természetes részeként. Megtudjuk például, hogyan dolgozik a harkály, miért dagonyáznak a vaddisznók, hogyan tájékozódik a galacsinhajtó bogár, mire használja különleges színezetét a havasi cincér, vagy hogyan próbálja megtéveszteni ellenségeit a vízisikló. Ez a „észrevétlen tanítás” különösen kisgyermekkorban működőképes: amit egy történet részeként tudunk meg, arra könnyebben emlékezünk.
Gubacs – az óvodás kíváncsiság megtestesítője
Gubacs nem klasszikus értelemben vett hős. Nem kell megmentenie a világot, nem küzd gonosz ellen, és nincs szüksége különleges képességekre ahhoz, hogy érdekes legyen: legfontosabb tulajdonsága a kíváncsisága, emiatt válik könnyen az óvodás befogadó társává. Gubacs ugyanazt szeretné tudni, amit egy kisgyerek is megkérdezne:
Mi ez?
Miért csinálja?
Miért néz ki így?
Miért lakik ott?
Mit eszik?
És egyáltalán: miért jó az, amit csinál?
Gubacs szülei, Suskagubacs és Tölgygubacs, már önmagukban is kedvesen jelzik azt a játékos világot, amelyben a történet játszódik. A kismanó azonban a történet során tulajdonképpen egyre kijjebb kerül a saját megszokott világából, és az erdőben találkozik az övétől teljesen eltérő életformákkal. ami pedig számtalan humoros helyzetet eredményez.
A varázslabda mint dramaturgiai motor
A könyv dramaturgiája egyszerű és jó döntés: hogy az állatok bemutatását egy jól követhető kereséstörténet fogja össze. A kiinduló helyzet világos: Gubacs elveszíti a varázslabdáját, a cél is világos: meg kell találni, a köztes állomások pedig az erdei állatok. Így a könyv epizodikus szerkezete ellenére sem válik egyszerű felsorolássá, Gubacs mindig azért jut el a következő helyszínre, mert keres valamit, közben azonban újabb és újabb élményekkel gazdagodik. A dramaturgia lépcsőzetesen építkezik:
labda elvesztése → keresés → találkozások → felfedezés → egyre több különleges élmény → a labda megtalálása → hazatérés.
Ez egy óvodás számára ideális szerkezet. nem túl bonyolult, könnyen követhető, ugyanakkor minden új fejezet tartogat valami meglepetést. A történet végére a kezdeti probléma megoldódik: Gubacs megtalálja a varázslabdáját, és elégedetten távozik az erdőből, csakhogy közben már nem ugyanaz a kismanó, aki elindult. Tapasztalatokkal gazdagodott.
Az erdő mint hatalmas, élő tanterem
Az erdő ábrázolása Mechler Annánál nem idealizált, cukormázas meseerdőt jelent. Az erdő itt valódi élőhely, ahol minden állatnak megvan a maga helye, szokása, tápláléka és védekezési módja. A harkály kopogása például nem egyszerű hanghatás, hanem az állat életmódjának bemutatására ad lehetőséget. A borzok „palotája” a borzvár különleges világába vezet. A vaddisznók dagonyázása pedig Gubacs számára meglehetősen kellemetlen, az olvasónak viszont annál mulatságosabb élmény - a vaddisznók ugyanis nem értik, miért sértés az, ha valaki nyakig sáros lesz. Számukra a dagonya remek szórakozás, ráadásul fontos szerepe is van: segít a szaguk elfedésében, Gubacs szemszögéből azonban ez egyszerűen csak egy hatalmas, sáros kalamajka, viszont ettől működik az egész.
Humor egy óvodás szemével
A könyv humora nem felnőttes poénokra épül, hanem abból fakad, hogy Gubacs logikája találkozik az állatok természetes viselkedésével. Különösen jó példa erre A válogatós hercegnő története. Az őzsuta kényes ízléssel keresgéli, mit egyen: ez a bokor száraz, a másiknak nem jó az illata, a harmadikon végigmászott egy csiga, csak nem gondolod, hogy megeszem?! Egy kisgyermek számára ez azonnal érthető humorforrás: a válogatós őzben könnyű felismerni a válogatós kisgyereket. Hasonlóan játékos a találkozás az erdei békával, ahol Gubacs saját ugróképessége is összehasonlítási alap lesz. Vagy amikor egy sün csámcsogása miatt Gubacs valamilyen hatalmas szörnyre gyanakszik. A szerző tulajdonképpen folyamatosan ugyanarra a gyermeki tapasztalatra épít: ami ismeretlen, az egyszerre lehet izgalmas és félelmetes - a megismerés azonban feloldja a félelmet.
A különböző állatok – egyetlen erdő sokféle lakója
A könyvben nem csupán a legismertebb erdei állatokkal találkozhatunk, hanem olyanokkal is, akik nem kerültek át a köztudatba: a róka, harkály, borz, vaddisznó, őz, mókus, sün és bagoly mellett olyan állatok is helyet kapnak, amelyekről egy kisgyerek talán kevesebbet tud. Ilyen például a havasi cincér, amelynek különleges színezete éppen az álcázást szolgálja. Gubacs számára azonban elsőre természetesen inkább egy különleges „páncélnak” tűnik. A párbeszéd itt nagyon szépen mutatja meg a könyv pedagógiai módszerét:
– Igazán szép a páncélod!
– Nos, ez nem a páncélom. Nézd meg közelebbről! Cirip-cirip. Úgy hívják, hogy kitinszőrzet.
Majd jön a gyermeki logika következő kérdése: ha ilyen feltűnő a színe, akkor biztosan azért van, hogy mindenki észrevegye. És itt érkezik a felismerés: éppen az ellenkezője igaz, a feltűnő szín is lehet álcázás. Ez már nem egyszerű adatközlés, hanem gondolkodásra késztető ismeretterjesztés.
Különösen jók a párbeszédek
A kötet nyelvezete egyszerű, rövid mondatokkal, könnyen befogadható szöveggel dolgozik. Ez megfelel annak a korosztálynak, amelynek a könyv elsősorban készült. A párbeszédek ugyanakkor nem lebutítottak, inkább a gyermeki kérdezés logikáját követik. Nagyon szellemes például a galacsinhajtó bogárral való találkozás:
– Mondd csak, miért fontos neked annyira ez a galacsin?
– Egyrészt táplálékot jelent. De még ennél is fontosabb, hogy benne vannak a petéim!– A petéid?
– Igen! A petéimből lesznek az utódjaim.
– Aha, szóval ez egy mozgó bölcső!
A „mozgó bölcső” gyermeki hasonlata egyszerre humoros és találó, a gyerek nem szakszavakat kap, hanem egy olyan képet, amelyet megért és megjegyez.
Az illusztrációk nem csupán díszítik a könyvet
Szert-Szabó Dorottya rajzai a könyv szerves részét képezik. A kedves, kifejező illusztrációk segítenek abban, hogy az állatok valóban „megelevenedjenek” Gubacs világában. Különösen fontos ez egy olyan kötet esetében, amelynek egyik célja az állatok megismertetése, egy kisgyermek számára ugyanis egy kép sokszor többet mond, mint a hosszabb leírás. A rajz segít összekapcsolni az állat nevét annak alakjával, színeivel, mozgásával és élőhelyével. A könyv szerkezete ezt is támogatja: közvetlenül a fedél után már az erdei állatok rajzos bemutatásával találkozunk, a kötet végén pedig ez a rész tovább folytatódik. Ez szinte „erdei kisokossá” teszi a mesekönyvet.
A kötet úgy tanít, hogy nem tanítani akar
A Gubacs és az erdei állatok című meseregényen nem érezzük az ismeretterjesztés terhét, a gyermek nem azért olvassa, vagy nem azért olvassa neki a szülő, hogy „megtanulja” a galacsinhajtó bogár életét. A mesét befogadó Gubacsot követi, nem azt akarja megtudni, hogyan védekezik a vízisikló, hanem azért kíváncsi arra is, mert Gubacs éppen ott van. Nem azért érdekli a havasi cincér színezete, mert természetismereti órán erről tanul, hanem mert egy beszélő cincérrel találkozott. Ezek a különbségek óriásik! A könyv a kíváncsiságot használja a tanulás motorjaként.
Kinek ajánlható?
Elsősorban óvodás és kisiskolás gyerekeknek, nagyjából 5 éves kortól ajánlható. A könyv kiadói ajánlása is ezt a korosztályt jelöli meg.
Különösen jó választás lehet:
Felnőttként olvasva is kellemes élmény lehet, különösen közös felolvasáskor, mert a történetekben akadnak olyan apró humoros részletek, amelyeken a gyerek és a vele olvasó felnőtt egyszerre tud nevetni.
Zárszó
A Gubacs és az erdei állatok egy szerethető, könnyen befogadható mesekönyv, amely pontosan tudja, hogy egy óvodás számára a világ legfontosabb kérdései gyakran ilyen egyszerűen hangzanak: „Mi ez?”, „Miért csinálja?”, „Mit eszik?”, „Hol lakik?” Mechler Anna ezeket a kérdéseket történetté alakította, játékosan felhívva a figyelmet az erdő állataira.
Gubacs elveszett varázslabdája így végül sokkal többet ad, mint egy játékot: egy egész erdőt fedez fel. Megismeri annak lakóit, furcsa szokásait, különleges képességeit, és közben megtanulja azt is, hogy ami elsőre félelmetes vagy furcsa, az közelebbről nézve gyakran egészen érdekes. Nem azt mondja a gyereknek: „Most tanulj meg valamit az erdei állatokról!”, hanem azt mondja: „Gyere, nézzük meg, mi van ott a fák között!” Mire Gubacs végül megtalálja a varázslabdáját, az olvasó már tudja: az erdőben nemcsak egy elveszett labdát lehet megtalálni. Lehet találni rókalyukat, borzvárat, mókuskölyköt, cincért, békát, baglyot, galacsinhajtót – és talán valami még fontosabbat is: a természet iránti kíváncsiságot. Ez pedig olyan „varázslabda”, amelyet érdemes tovább gurítani.
Fülszöveg
Tudtátok, hogy a borzok lábtörlőt készítenek a borzvár elé? És hogy a vízisikló gyakran mérgeskígyónak adja ki magát? És hogy a galacsinhajtó bogár a Tejút alapján is tud tájékozódni?
Ha nem, olvassátok el Mechler Anna legújabb sorozatának első részét, és Gubacs segítségével játszva tanulhattok az erdők lakóiról, amik Szert-Szabó Dorottya csodaszép illusztrációin elevenednek meg.
A kép Mechler Anna Facebook oldaláról származik
a kiadó oldalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése