Könyvajánló – Virginie Grimaldi: Elsa és Vincent
Elsa és Vincent minden szerdán ugyanabban a pszichiátriai rendelőben várják, hogy sorra kerüljenek. Egyikük rendszeresen késik, a másik mindig túl korán érkezik. Elsa mogorva, sebzett és meglehetősen szarkasztikus, Vincent álmodozóbb, nyugtalanabb, láthatóan könnyebben találja meg a humort a helyzetekben. Elsa temetkezési vállalkozó, Vincent író. Elsa frissen veszítette el az édesapját, Vincent pedig egy régi, súlyos traumát hordoz magában, amelyről nem szívesen beszél.
Talán nem éppen egy pszichiáter várója az a hely, ahol az ember egy új kapcsolat kezdetére számít. Nekik azonban éppen itt kezdődik valami, ami lassan sokkal több lesz néhány véletlenül elejtett mondatnál.
A legtöbb történet úgy kezdődik, ahogy az életben is összefutunk egy régen látott ismerőssel. Jól vagy? Jól, köszönöm, és te? Aztán ha elkezdünk tényleg beszélgetni, jönnek elő a problémák, a veszteségek, a fájdalmak. Olyan dolgok, amelyek mindannyiunk életében szerepelnek, de amelyek sosem láthatóak elsőre. Elsa és Vincent élete is megtépázott, épp ezért sérültek, bizonytalanok, néha mogorvák, néha viccesek, néha teljesen reménytelennek érzik a saját helyzetüket.
Elsa gyászol. Nem valamiféle elméleti, szépen körülírható gyászról van szó, hanem arról a mindent átható állapotról, amikor az ember elveszít valakit, és ettől a hétköznapi dolgok is elveszítik a korábbi jelentőségüket. Dolgozik, neveli a fiát, próbálja folytatni az életét, közben pedig valahogy mégis mindenhol ott van az apja hiánya és emléke is, amely még nagyon eleven.
Vincent története más, de bizonyos szempontból ugyanoda vezet. Ő egy régi traumával él együtt, amelynek következményeit hosszú ideje magával cipeli. Ez a múlt nem marad egy lezárt dobozban, hanem beszivárog a kapcsolataiba, a döntéseibe, az életébe. A történet nagyon szépen és egyben fájdalmasan is megmutatja, hogy egy régi esemény akkor is meghatározhatja a jelenünket, ha évtizedek óta nem beszélünk róla.
A könyv a gyógyulást nem valami nagy, egyszeri felismerésként kezeli. Nincs egyetlen pillanat, amikor minden megoldódik. Inkább apró lépések vannak, visszaesések, félreértések, hullámhegyek és hullámvölgyek, csendes pillanatok és újabb próbálkozások. Két ember találkozik, akiknek külön-külön is megvan a saját terhük, és közben valahogy mégis elkezdenek egymással kapcsolódni.
Elsa negyvenkét éves, Vincent is felnőtt ember, mindkettőjük mögött ott van egy egész élet, korábbi kapcsolatokkal, veszteségekkel, hibákkal és berögzült mintákkal. Ez egészen más helyzetet teremt, mint amikor két pályakezdő fiatal találkozik, és előttük áll még az egész élet. Itt már van múlt, van felelősség, vannak gyerekek, vannak régi döntések és olyan sebek, amelyeket nem lehet egyszerűen félretenni azért, mert megérkezett valaki új.
A cím ellenére a könyv szerintem nem pusztán kettejük története. Persze a kapcsolat Elsa és Vincent között fontos, de legalább ennyire fontos az is, hogy mit kezdenek a veszteségeikkel, a félelmeikkel és saját magukkal. A romantikus szál inkább következménynek érződik, mint célnak: először két ember találkozik, akiknek szükségük van arra, hogy valaki megértse őket, aztán ebből lassan valami más is kialakulhat.
Nagyon jó ötletnek tartom a pszichiáter váróját is mint közös teret. Az ember elméletileg azért érkezik oda, hogy saját magával foglalkozzon, közben viszont ott ül mellette egy teljesen idegen ember, aki ugyanezt a célt követi. És mindketten tudják egymásról, hogy valami nincs rendben. Talán éppen ettől lesz kevésbé kínos az első találkozásuk. Egy olyan helyen találkoznak, ahol egyiküknek sem kell úgy tennie, mintha tökéletesen működne az élete.
A könyv humora pedig szerintem különösen fontos. Elég merész vállalkozás egyszerre gyászról, depresszióról és traumáról írni úgy, hogy közben nevessünk is, de Grimaldi ezt egyik erősségeként használja. A nehezebb részek mellett is van könnyedség, és az író nem hagyja teljesen belesüppedni a történetet a szomorúságba.
Én kifejezetten szeretem ezt a fajta humort. Nem azt, amely kineveti a fájdalmat, hanem azt, amely megengedi, hogy az ember egy nehéz helyzet közepén is nevessen valamin. Hiszen az élet sem úgy működik, hogy hétfőn gyászolunk, kedden feldolgozzuk, szerdán pedig már minden rendben. Lehet valaki összetörve, és közben mondhat valami elképesztően vicceset. Lehet sírni és nevetni ugyanazon a napon, akár ugyanabban az órában.
A történet ritmusát is magával ragadó: rövidebb, lendületes fejezetekből építkezik, emiatt gyorsan lehet haladni vele. Ez nekem azért érdekes, mert a téma önmagában elég nehéz ahhoz, hogy könnyen túl tömény legyen. A rövid jelenetek, az egymást követő találkozások és a párbeszédek miatt azonban folyamatos mozgásban marad.
Az Elsa és Vincent számomra elsősorban a veszteségről, a gyógyulásról és arról szól, hogy néha egészen váratlan helyeken találunk valakit, aki egy kicsit könnyebbé teszi a saját terheinket. Két ember találkozik egy pszichiáter várójában, mindketten hoznak magukkal valamit, amitől nehéz élni, és miközben lassan megismerik egymást, talán önmagukból is megtanulnak valamivel többet.
Nem gondolom, hogy minden veszteségből valóban "fel lehet épülni" úgy, mintha semmi sem történt volna, sőt, ezt lehetetlennek is tartom. Talán inkább megtanulunk együtt élni azzal, amit elveszítettünk. És közben egyszer csak akad valaki, akivel már nem olyan nehéz.
A kötet az Athenaeum Kiadó jóvoltából, Balla Katalin fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!
Megjegyzés küldése