Könyvajánló - Edvard Hoem: A hegedűkészítő

Az író dédnagyanyjának bácsikája, Lars Olsen, Norvégia egyik legelismertebb hangszerkészítője volt a 19. század elején. Parasztfiúból lett tengerész, háborúban edződött katona, hadifogoly majd hegedűkészítő. Részletgazdagon megírt kalandos élettörténete egyben a korszak tűpontos megjelenítése.

A képen egy 2014-ben állíttatott emlékoszlop látható.

Nagyon szeretem az életrajzokat, különösen azokat, amelyekből egy egész korszak története bontakozik ki. Mindig lenyűgöz, amikor egy valaha élt ember életén keresztül nemcsak őt magát ismerhetjük meg, hanem azt a világot is, amelyben élt. Mit jelentett egy parasztfiúnak a 19. század elején felnőni Norvégiában? Milyen volt katonának lenni a napóleoni háborúk idején? Milyen lehetett hadifogolyként élni? És hogyan jut el az ember egy egészen más élethez, amikor egyetlen különös találkozás megváltoztatja a sorsát?

Edvard Hoem A hegedűkészítő című regénye egy valós személy, Lars Olsen Hoem életét meséli el. Lars 1782-ben született Romsdalban, és parasztfiúként indult az életbe. A sorsa azonban hamar egészen más irányt vett: tengerész lett, majd besorozták, részt vett a napóleoni háborúk idején zajló harcokban, végül brit hadifogságba került. A fogságban találkozott egy franciával, aki megtanította hegedűt készíteni. Amikor végül hazatért, már nem az a fiatalember volt, aki annak idején elindult, hanem egy olyan ember, aki új mesterséget és egy új élet lehetőségét hozta magával. Később Kristiansundban telepedett le, ahol évtizedeken keresztül hegedűkészítőként dolgozott.

Ez önmagában is egészen hihetetlen életút. Az ember elindul egy nyugat-norvégiai kis gazdaságból, katona lesz, idegen országban kerül fogságba, aztán egy hadifogolytáborban megtanul egy olyan mesterséget, amely később az egész életét meghatározza. Mintha egy kalandregény főhősének történetét olvasnánk, csak éppen Lars valóban létezett, és valóban végigjárta ezt az utat.

Hoem azonban nem egy rendkívüli hőst próbál faragni belőle. Lars egy dolgos, gondolkodó, időnként bizonytalan és sokszor a körülmények által sodort férfi, akinek az élete tele van olyan fordulatokkal, amelyeket nem ő választott. A regény egyik fontos kérdése éppen az, mennyi mindent irányítunk a saját életünkben, és mennyit bízhatunk rá a véletlenre, sőt, mennyi helyzetben nincs igazán választásunk. A nagy történelmi események nem pusztán háttérként jelennek meg, hanem megmutatják, hogyan csapódnak le egyetlen ember életében.

Lars története közben a 19. század eleji Norvégiába is bepillantást nyeünk. Egy szegény, nehéz körülmények között élő országot látunk, ahol a hétköznapi életet ugyanúgy meghatározza a munka, a vallás és a család, mint a nagy történelmi események. Hoem részletesen mutatja be a korszak mindennapjait: a katonai szolgálatot, a tengeri utazásokat, a háborúkat és a hadifogság világát, de ugyanilyen figyelmet fordít arra is, hogyan dolgoztak az emberek, miből éltek, hogyan készítették az élelmiszert, vagy éppen milyen nehéz volt egy olyan mesterségből megélni, mint a hegedűkészítés.

Egészen természetesnek érezzük olvasás közben azt a világot, amely kétszáz évvel ezelőtt létezett. Hoem nagyon sok kutatómunkát végzett, a családi dokumentumokat és történelmi forrásokat pedig úgy használja fel, hogy közben nem válik száraz történelmi tanulmánnyá. Ahol biztos adat állt rendelkezésére, arra támaszkodik, ahol pedig már nincs forrás, ott íróként próbálja elképzelni, hogyan történhettek a dolgok. Ez a módszer a regény egyik erőssége, mert a dokumentarista és a szépirodalmi réteg szinte észrevétlenül olvad össze benne.

A könyv hangulatát különösen szerettem. Van benne valami csendes melankólia, ami nagyon illik ehhez a történethez. Egy távoli korszakban járunk, ahol az emberek élete sokkal szűkebb keretek között mozgott, mint a miénk, mégis ugyanúgy szerettek, dolgoztak, féltek, reménykedtek és próbálták valahogy túlélni azt, amit az élet eléjük vetett. Hoem nem akarja megszépíteni ezt a világot. A háború valóban kegyetlen, a fogság valóban embertelen, a szegénység pedig nem valami romantikus "régi idők" hangulatát jelenti, hanem kemény munkát és bizonytalanságot.

Közben viszont ott van a zene.

Lars számára a hegedűkészítés nem egyszerűen új foglalkozás. Valami olyat kap általa, amire korábban talán soha nem számított volna. A kezében lévő fa lassan hangszerré válik, a háború és a fogság után pedig egy teljesen más világ nyílik meg előtte. A regényben ezért a hegedű nem pusztán tárgy, hanem a továbbélés egyik jelképe is. Egy olyan ember kezében születik belőle zene, aki olyan dolgokon ment keresztül, amelyek könnyen összetörhették volna.

Hoem gyakorlatilag egy kétszáz éve meghalt emberből tudott közeli, eleven alakot teremteni. A regény úgy képes történelmet mesélni, hogy közben nem múzeumi tárgyként mutatja meg a múltat, hanem valami olyanként, amelyből ma is megérthetünk valamit arról, honnan jövünk. Mert bár a mi múltunk itt Kelet-Közép-Európában egészen más, mint Norvégiában, mégis a regény által nem csak a norvég múlt egy szeletére pillanthatunk rá, hanem szerintem a saját múltunk egy szeletére is. A saját felmenőink életére, legyenek ők bárkik. Közeli és biztos tudomásom nekem csupán az egyik oldali ükszüleimig terjed, akik az 1860-70-es években születtek. Ezen az ágon a felmenőim Mária Terézia idején betelepült kézműves, valamiféle mesterséget űző svábok voltak. Másik ágon Erdélybe nyúlnak a szálak, de róluk nem tudok sokat. Ezen könyv kapcsán is felmerült bennem a saját személyes múltam, a családom, a felmenőim élete, és bár időben is és térben is máshol játszódik, mégis ugyanazt éreztem mögötte, amit én is érzek. A természetes kíváncsiságot, a megismerés vágyát, a lelkesedést, amikor megtalálsz valamit egy felmenődről, amit addig nem tudtál róla, és kiderül, hogy egészen különleges életutat járt be. Ülnék megfigyelőként én is azon a hajón, amellyel az 1700-as években a felmenőim lehajóztak Bajorországból a Dunán, és kikötöttek végül itt. Kik voltak? Milyen emberek? Milyen volt az életük ott, miért jöttek ide? Mit tudtak létrehozni itt? Ezekre a kérdésekre Edvard Hoem egyik felmenője kapcsán megkapjuk a válaszokat.

Ez talán az egyik legfontosabb dolog számomra a történelmi könyvekben. Nem szeretem, amikor a múlt pusztán dátumokból, háborúkból és uralkodók neveiből áll. Sokkal érdekesebb, amikor egy ember életén keresztül meg lehet érteni, hogyan működött egy korszak. Lars Olsen Hoem neve valószínűleg keveseknek lenne ismerős Magyarországon, mégis annyi minden sűrűsödik a történetébe, hogy rajta keresztül egy egész világ válik láthatóvá.

Ráadásul maga a valós Lars Olsen Hoem sem akárki volt a mesterségében. A fennmaradt hangszerei ma is léteznek, a róla elnevezett Hoem-hegedűket a norvég hangszeres hagyomány különleges darabjaiként tartják számon. 1818 körül kezdett hegedűkészítőként dolgozni Kristiansundban, és 1852-ben bekövetkezett haláláig ezen a területen maradt. Az utána fennmaradt hangszerek jó minőségét és értékét ma is számon tartják.

A hegedűkészítő számomra ezért nem egyszerűen történelmi regény és nem is hagyományos életrajzi könyv, inkább egy családi emlékezetből előkerülő élet története, amelynek a megismerése közben egy egész ország és egy egész korszak is feltárul. Lassú tempójú, részletes, elmélyülős olvasmány, amelynek éppen ez a ritmusa adja meg a hangulatát. És bár több mint kétszáz év választ el bennünket Larstól, a története végére mégsem érezzük olyan távolinak.

Edvard Hoem 1949. március 10-én született a norvégiai Frænán, a mai Hustadvika község területén, Møre og Romsdalban. 1969-ben jelent meg első könyve, a Som grønne musikantar című verseskötet, azóta pedig rendkívül sokféle műfajban dolgozott: költő, regényíró, drámaíró, librettista és műfordító is. Több évtizedes pályafutása során számos díjat kapott, köztük a Kritikerprisen díját 1974-ben, az Ibsenprisen elismerését 2008-ban, 2019-ben pedig Brage-díjas életműdíjat kapott. 2020-ban a Szent Olav-rend parancsnoki fokozatával tüntették ki a norvég irodalom és kulturális örökség érdekében végzett munkájáért. Regényeinek jelentős része családja történetéből merít, így A hegedűkészítő is egy hosszabb családtörténeti vállalkozás része.

A kötet a Polar Egyesület jóvoltából jelent meg, Domsa Zsófia fordításában. Elérhető a könyv a borítóra kattintva, kedvezményes áron.