Szégyen

 Könyvajánló - Lina Areklew: Szégyen (Sofia Hjortén 3.)

A Hamu és koromból és a Sötét ügyek-ből megismert nyomozó, Sofia Hjortén gyermekgondozási szabadságon van kislányával, ám amikor két fiatal geoláda-keresés közben egy érckőbányában levágott kézfejre bukkan, visszatér a rendőrségre. A nyomok egy 1959-ben eltűnt asszony és erőszakos férje felé mutatnak, akit többen is szerettek volna holtan látni. Hamarosan újabb gyilkosság történik Ulvö szigetén, és a nyomozás szálai hol összefonódnak, hol messzire sodródnak egymástól.

Sofia számára azonban nem csak a munka jelent kihívást, amelyet nehezen, csak segítséggel tud összeegyeztetni az anyasággal. A kapcsolata egykori szerelmével, Fredrikkel, és egykori szeretőjével, Kajjal nem is lehetne kuszább, és az apaság kérdése tovább bonyolítja a helyzetet.

Az Estonia-kompbaleset túlélőjeként Fredrik magánélete úgyszintén meglehetősen viharos; ahogy régen a tenger, most az érzelmek hullámzásán kerekedik nehezen felül.

Miközben az ismerőseinkké vált szereplőkről egyre árnyaltabb képet kapunk, a nyomozás olyan fordulatot vesz, amely a tapasztalt krimiolvasókat is jócskán meglepheti.

A skandináv krimiket sokan a gyilkosságok és a nyomasztó hangulat miatt szeretik. Engem ezek mellett mindig az fog meg bennük, hogy szinte soha nem csak egy bűntényről szólnak. A nyomozás mögött ott vannak az emberi kapcsolatok, a múlt feldolgozatlan sebei, a családi történetek, a kimondatlan titkok. Mire a végére ér az ember, sokszor már nem is az a legfontosabb kérdés, hogy ki követte el a gyilkosságot, hanem az, hogyan jutottak el idáig a szereplők. Lina Areklew harmadik Sofia Hjortén-regénye is ezt az utat járja.

A történet egy egészen különös felfedezéssel indul. Két fiatal geoládát keres egy régi érckőbányában, amikor egy levágott emberi kézfejre bukkannak. Már önmagában ez is olyan nyitány, amely azonnal felkelti az ember kíváncsiságát. A nyomozás azonban nem egy friss bűncselekményhez vezet, hanem évtizedekkel korábbra. Egy 1959-ben eltűnt asszony történetéhez, egy erőszakos férjhez és egy olyan múltba, amelyről sokan azt hitték, végleg maga alá temette az idő.

Mindig szerettem azokat a krimiket, ahol több idősík fonódik össze. Van bennük valami különösen izgalmas, ahogy egy régi történet lassan elkezd beszivárogni a jelenbe, és apránként kiderül, hogy a múlt korántsem lezárt fejezet. Ebben a regényben is szépen épül egymásra a két szál, miközben újabb gyilkosság történik Ulvö szigetén, és egyre kevésbé lehet eldönteni, mi tartozik össze, és mi csak látszólag kapcsolódik egymáshoz.

Noha szerintem a skandináv krimi mára inkább önálló műfajjá vált, és nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy északi szerző írta vagy Északon játszódik, a helyszín mégis az egyik legnagyobb erőssége ezeknek a történeteknek. Az északi tengerpartok, a szigetek, a hosszú telek, a ködös reggelek és az a sajátos csend, amely szinte minden jelenetet áthat. Ezek a tájak nem pusztán díszletként szolgálnak, hanem ugyanúgy alakítják a történetet, mint maguk a szereplők. Lina Areklew ezt a hangulatot ezúttal is remekül használja ki.

Sofia Hjortén karakterét is egyre érdekesebbnek érzem. Gyermekgondozási szabadságon van, kisgyermeket nevel, mégis visszatér dolgozni, mert a nyomozás egy ponton már nem hagyja nyugodni. Közben azonban ugyanúgy ott vannak a hétköznapi dilemmák is: hogyan lehet összeegyeztetni a hivatást az anyasággal, hogyan lehet helytállni akkor, amikor az ember úgy érzi, minden szerepében egyszerre kellene tökéletesnek lennie.

Külön tetszik, hogy a szerző nem egyszerűsíti le a magánéleti szálakat sem. Sofia kapcsolatai éppolyan bonyolultak, mint amilyenek az életben is szoktak lenni. Nincsenek könnyű válaszok, nincsenek fekete-fehér helyzetek. Fredrik múltját továbbra is meghatározza az Estonia-kompkatasztrófa emléke, amely nemcsak egy történelmi tragédiaként jelenik meg, hanem olyan eseményként, amely évekkel később is alakítja az ember életét és döntéseit.

A cím, a Szégyen, olvasás közben egyre több jelentést kap. Nem csupán egyetlen szereplő érzéseit írja le, hanem azt is, hogyan öröklődhetnek tovább a hallgatások, a bűntudat vagy éppen a kimondatlan múlt. Az ember néha nemcsak a saját döntéseinek következményeit hordozza, hanem olyan történetek súlyát is, amelyek jóval a születése előtt kezdődtek.

Ami igazán szerethetővé teszi ezt a sorozatot, hogy nem akar mindenáron sokkolni, sokkal inkább türelmesen építkezik. Lassan adagolja az információkat, hagyja, hogy az olvasó maga rakja össze a mozaikdarabokat, miközben folyamatosan fenntartja a bizonytalanságot. Éppen ettől működik olyan jól. Szeretem a brutális, véres, vad krimiket is, van, akinél épp ez a vonzerő számomra, de a lassan épülő, feszültségkeltő krimiket legalább annyira. A Szégyen ez utóbbi.

A Szégyen ismét megmutatja, miért olyan népszerűek az északi krimik. Nemcsak egy bűnügyet kapunk, hanem egy összetett emberi történetet is, ahol a múlt és a jelen, a családi kapcsolatok, a veszteségek és a titkok ugyanannyira fontosak, mint maga a nyomozás. És mire az utolsó oldalhoz érünk, már nemcsak a tettes kiléte érdekel, hanem az is, hogy a szereplők hogyan élnek tovább mindazzal, amit az igazság felszínre hozott. Talán ezért működnek ennyire jól ezek a történetek. A bűntény csak a kiindulópont. A valódi kérdés mindig az, mit tesz a múlt az emberekkel, és mit kezdenek az emberek a saját múltjukkal.

A kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában, Papolczy Péter fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.