Katasztrófák árnyékában - A valdiviai földrengés - 1960. május 22., Chile, Valdivia
A Föld felszíne első pillantásra mozdulatlannak tűnik. Hegyek, folyók, óceánok, kontinensek – mind olyan állandónak látszanak, mintha mindig is ugyanott lettek volna, és örökké ugyanott is maradnának. Valójában azonban bolygónk kérge folyamatos mozgásban van. A kontinensek évente csupán néhány centimétert vándorolnak, ezért ezt emberi léptékben szinte lehetetlen érzékelni. A feszültség azonban évtizedeken, évszázadokon át gyűlik a kőzetlemezek határain, majd néha néhány perc alatt szabadul fel.
Több mint két hét telt el a venezuelai kettős földrengés óta, amely romba döntötte Caracas egy részét, és jelentős károkat okozott, több ezer ember halálát okozva. A kutatási-mentési munkálatok még mindig tartanak, bár már nagyon kicsi az esélye, hogy élve találnak a romok alatt akár embert, akár állatot. A fél világot bejárta a videó, ahogyan 8 nap elteltével egy sértetlennek tűnő kutyát húztak ki a romok alól. Ez a földrengés "csak" 7,2-es magnitúdójú volt, persze rengeteget számít ilyenkor az epicentrum is, hogy az milyen távolságban van a földkéregtől. De most nem a venezuelai tragédiáról, hanem a műszerekkel valaha mért legerősebb földrengésről szeretnék írni.
1960. május 22-én Chile déli részén megmozdult a föld. A rengés a Richter-skála szerint 9,5-ös magnitúdójú volt, és máig ez a legerősebb földrengés, amelyet műszerekkel valaha mértek.
Chile földrajzi helyzete miatt a világ egyik legaktívabb országa földrengések tekintetében. A Csendes-óceáni Tűzgyűrű részeként itt találkozik a Nazca-kőzetlemez és a Dél-amerikai-lemez. Pontosabban nem egyszerűen találkoznak: a sűrűbb óceáni Nazca-lemez folyamatosan a kontinens alá bukik. Ezt a folyamatot szubdukciónak nevezzük.
A lemezek azonban nem csúsznak el egymás alatt egyenletesen. A súrlódás miatt hosszú időre "beragadnak", miközben a mozgás nem áll meg a mélyben. A feszültség egyre nő, míg végül a kőzet már nem képes tovább ellenállni. Ilyenkor következik be a földrengés.
A valdiviai rengés során közel ezer kilométer hosszú törésvonal mozdult el egyszerre. A felszabaduló energia olyan óriási volt, hogy a mai napig nincs nála nagyobb, hitelesen dokumentált esemény a műszeres földrengés-megfigyelések történetében.
A történet különös része, hogy a katasztrófa valójában egy nappal korábban kezdődött. 1960. május 21-én több nagy erejű rengés rázta meg Chile középső részét. A legerősebb meghaladta a 8-as magnitúdót. Városok dőltek romba, emberek haltak meg, épületek omlottak össze. Másnap bekövetkezett az, amire senki sem számított.
A legtöbb földrengés néhány másodpercig vagy legfeljebb egy-két percig tart. A valdiviai földrengés közel tíz percig rázta a térséget. Érdemes egy pillanatra belegondolni, mit jelent ez. Tíz teljes perc, amely alatt a talaj folyamatosan mozgott. Percek, amelyek alatt épületek dőltek össze, hidak szakadtak le, utak repedtek fel, egész városrészek változtak romhalmazzá. Az emberek nem tudták, hová meneküljenek, mert maga a föld sem jelentett biztonságot. Valdiviában sok túlélő később úgy emlékezett vissza, hogy a rengés alatt elveszítették az időérzéküket. Volt, aki biztosra vette, hogy már fél órája tart, másoknak néhány másodpercnek tűnt az egész. A valóságban közel tíz perc telt el.
A rengés különösen súlyosan érintette Valdiviát és a környező településeket, de hatását Chile hatalmas területén érezni lehetett. A veszély azonban nem ért véget a rengéssel. A földrengések egyik legnagyobb veszélye, hogy ritkán jelentenek önmagukban lezárult eseményt. A tengerfenék hirtelen elmozdulása ezúttal óriási cunamit indított el. A hullámok néhány helyen meghaladták a húsz méteres magasságot, végigsöpörtek Chile partvidékén, majd elindultak a Csendes-óceánon.
Hawaii partjainál több mint tíz órával később csaptak le, Japánban csaknem egy nappal a chilei rengés után értek partot. Több mint 17 000 kilométerre a földrengés epicentrumától még mindig emberek haltak meg egy olyan esemény következtében, amely a Föld másik oldalán kezdődött. Egyetlen geológiai esemény képes volt szinte az egész Csendes-óceánt megmozgatni.
A földrengés és a cunami után újabb veszély jelent meg. A környező hegyoldalakból hatalmas földcsuszamlások indultak el, amelyek eltorlaszolták a Riñihue-tó levezető folyóját, a tó vize pedig emelkedni kezdett. Ha a természetes gát egyszerre szakadt volna át, a lezúduló víztömeg teljesen elpusztíthatta volna Valdiviát. Ezután kezdődött a chilei történelem egyik legnagyobb mentési munkálata.
Mérnökök, katonák, munkások és önkéntesek ezrei heteken keresztül dolgoztak azon, hogy fokozatosan csökkentsék a vízszintet. Gépekkel, robbantásokkal, lapátokkal bontották le a torlaszt, miközben mindenki tudta, hogy az idő ellen dolgoznak. Végül sikerült megakadályozni az újabb tragédiát. Kevésbé ismert története ez a földrengésnek, pedig önmagában is lenyűgöző példája annak, mire képes az ember, amikor gyorsan kell alkalmazkodnia egy természeti katasztrófához.
Mintha ez sem lett volna elég, két nappal később kitört a Cordón Caulle vulkáni rendszer is. A vulkánkitörés valószínűleg összefüggött a földrengéssel, a rengés hatására megváltozott a földkéreg feszültségállapota, ami megkönnyíthette a magma felszínre jutását. A kitörés kb. két héten át tartott, ám mivel kevéssé lakott területen történt, áldozatokról nem tudunk. A természet ilyenkor megmutatja, hogy a különböző geológiai folyamatok nem különálló jelenségek. Egy földrengés előidézhet földcsuszamlásokat, cunamit, sőt akár vulkáni aktivitást is.
Mekkora volt a földrengés valójában?
A 9,5-ös magnitúdó önmagában nehezen értelmezhető szám, a magnitúdó-skála logaritmikus. Ez azt jelenti, hogy minden egyes egész számnyi növekedés nem egy kicsivel nagyobb rengést jelent, hanem sokszoros energiafelszabadulást.
A valdiviai földrengés körülbelül harmincszor több energiát szabadított fel, mint egy 8,5-ös rengés, és közel ezerszer annyit, mint egy 7,5-ös. Ez már olyan energiamennyiség, amelyet szinte lehetetlen hétköznapi fogalmakkal elképzelni. A rengés következtében több mint kétmillió ember maradt fedél nélkül, a halálos áldozatok számát legalább 1600-ra becsülik, de egyes források ennél jóval magasabb számokat is említenek.
Mit tanított nekünk Valdivia?
Az 1960-as chilei földrengés nem csupán rekord a szeizmológia történetében. Jelképe annak is, hogy a Föld nem statikus bolygó. A kontinensek ma is ugyanúgy mozognak, mint évmilliókkal ezelőtt. A hegyek ma is emelkednek, a lemezek ma is egymásnak feszülnek, csak mi ezt többnyire nem érzékeljük.
A valdiviai földrengés története egyszerre szól a természet elképesztő erejéről és az ember alkalmazkodóképességéről. A romok között dolgozó mentőcsapatokról, a Riñihue-tó gátját bontó emberekről, azokról, akik a pusztítás után újra felépítették az otthonukat.
A természetet legyőzni nem tudjuk. Megérteni viszont igen. És talán ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy érdemes újra és újra visszatérni ezekhez a történetekhez. Nem azért, mert szeretjük a katasztrófákat, hanem mert általuk egy kicsit jobban megismerhetjük azt a bolygót, amelyen élünk. A Földet, amely a hétköznapokban nyugodtnak tűnik, valójában azonban soha egyetlen pillanatra sem áll meg.
Megjegyzés küldése