Tizenöt év

 Könyvajánló - Vigdis Hjorth: Tizenöt év

Egy kamaszlány szellemi ébredésének története, a „forradalmi nyár”, amikor Paula rájön, hogy a felnőttek világa mennyire nem tiszta, őszinte és nagyszerű. Paula látszólag tökéletes családban él, az idill azonban megszakad, amikor a kislány felfedez egy halom levelet, amelyet anyja írt a nagymamájának. A levelekben leírt családi élet Paula számára felismerhetetlen a bennük lévő sok hazugság miatt. Egy világ omlik össze a legérzékenyebb korban lévő kamaszlány lelkében, ekkor következik be a „forradalmi tavasz“, Paula ettől fogva kritikusan szemléli környezetét és az egész világot, olyan lelki érési folyamaton megy keresztül, melynek végén felnőtt módon képes dönteni saját jövőjéről.

„Paula hazaszaladt, a nappaliban leült az írógéphez, befűzött egy papírt és írt, közben a kintről jövő hangokat figyelte, de hamarosan megfeledkezett róluk, elfelejtett mindent, csak a szavakat nem, amelyek áradtak a fejéből és a szívéből az ujjaiba majd a billentyűkre, onnan a papírra; nem kételkedett, nem is gondolkozott, belemerült az írásba, mint valamiféle kellemes, távoli dalba. Írt, és közben ő volt az írás tárgya is, mert gondolkodás és erőlködés nélkül követte a nyelv saját nyelvtanát és szabályait, ám amely szabályok ugyanakkor mégis ismeretlen utakra vezették, tartották bizonyos pályákon, irányították egy bizonyos irányba, olyan benne lakozó erők lendültek mozgásba, amelyekről nem is tudott, és már csak az volt a dolga, hogy ne fogja vissza magát. Nem is fogta vissza magát, elámult azon, amit írt, olyan szavakat használt, amelyeket azelőtt soha, és ez mégsem volt ijesztő, inkább örömteli és szabad.”

Kevés olyan életszakasz létezik, amely annyira bizonytalan és mégis meghatározó lenne, mint a kamaszkor. Az az időszak, amikor az ember már nem gyerek, de még nem is felnőtt, amikor egyszerre akar elszakadni mindentől, amit addig biztosnak hitt, és közben kétségbeesetten kapaszkodik ugyanazokba a dolgokba. Vigdis Hjorth regénye ennek az átmenetnek az egyik legpontosabb és legőszintébb ábrázolása, amellyel az utóbbi időben találkoztam.

A történet középpontjában a tizenöt éves Paula áll, aki látszólag rendezett, szerető családban él. A világ kiszámíthatónak tűnik körülötte, a szülei megbízható támpontot jelentenek, a családi életnek megvan a maga megszokott rendje. Aztán egy véletlen felfedezés mindent megváltoztat. Paula rábukkan az édesanyja leveleire, amelyekben a nő a saját anyjának ír a család életéről. Csakhogy az a család, amely ezekből a levelekből kirajzolódik, köszönőviszonyban sincs azzal, amelyben Paula élni hisz.

Ettől a ponttól kezdve a regény tulajdonképpen egy belső forradalom története. Nem külső események mozgatják a cselekményt, hanem egy fiatal lány fokozatos felismerése, hogy a felnőttek sem mindig őszinték, nem mindig következetesek, és sokszor saját maguknak is hazudnak. Az a világ, amely addig szilárdnak tűnt, egyszerre repedezni kezd.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy Hjorth nem idealizálja sem a gyermekkort, sem a felnőttséget. Paula nem egyik pillanatról a másikra válik lázadóvá vagy bölccsé. Inkább egyre figyelmesebben kezdi nézni az őt körülvevő világot, a kapcsolatokat. Meghall olyan mondatokat, amelyek korábban elsiklottak volna mellette. Észreveszi az ellentmondásokat. Felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket addig nem mert vagy akart feltenni.

Nagyon szerettem azt is, ahogyan a regény az íráshoz való viszonyt ábrázolja. Paula számára az írás nem egyszerűen önkifejezés, hanem felfedezés. A nyelv segítségével próbálja megérteni önmagát és a körülötte lévő világot. Az idézett részlet talán éppen ezért olyan szép: azt a ritka élményt ragadja meg, amikor az ember nem uralja a szavakat, hanem hagyja, hogy a szavak vezessék őt valami addig ismeretlen hely felé.

A Tizenöt év olvasása közben többször eszembe jutott, mennyire meghatározóak azok a pillanatok, amikor először látjuk meg a szüleinket valódi emberként. Nem szülőként, nem tekintélyként, hanem esendő, hibázó, sokszor önmagukkal is küzdő emberekként. Ez egyszerre felszabadító és ijesztő felismerés. Valami véget ér ilyenkor, de valami más el is kezdődik.

Hjorth regénye ezt a folyamatot rendkívüli érzékenységgel mutatja meg. Nem akar nagy igazságokat kimondani, nem akar ítélkezni a szereplői felett. Inkább figyel. Hagyja, hogy Paula szemén keresztül mi is végigjárjuk ezt az utat, amely a gyermeki bizonyosságoktól a felnőttkori kételyekig vezet.

A Tizenöt év csendes könyv, de sokáig velünk marad. Nem a hangos jelenetei vagy a drámai fordulatai miatt, hanem azért, mert szinte mindannyian átéltük valamilyen formában azt a pillanatot, amikor rájöttünk: a világ sokkal bonyolultabb, mint amilyennek gyerekként láttuk. És egyben sokkal egyszerűbb is. És onnantól már nem lehet ugyanúgy nézni rá.

A kötet a Polar Könyvek csapata jóvoltából, Kertész Judit fordításában került kiadásra. Elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva!