Lázadó szellemek

 Könyvajánló - Andrea Wulf: Lázadó szellemek

A 18-19. század fordulójának Jénájához csak az ókori Athén vagy az Erzsébet-kori London mérhető – szellemi utórezgéseinek máig érezni a hatását!

Földényi F. László

Jéna, 1790-es évek. Forradalom. Az álmos német egyetemi városban nem katonák, politikusok, népvezérek lázadnak, hanem költők, drámaírók, filozófusok és tudósok. A jénai irodalmi élet vezéralakja Caroline, egy lenyűgözően szabad szellemű nő.

Andrea Wulf Lázadó szellemek című könyve Goethe, Schiller, Novalis, Humboldt, Fichte, Schelling és a Schlegel testvérek történetét eleveníti meg szerelmeiken, radikális vitáikon, sikereiken és veszteségeiken keresztül. Wulf láttató erővel kelti életre a máig ható gondolkodókat, az irodalom- és tudománytörténet hőseit, vágyaikat, árulásaikat, akarnokságukat vagy éppen törékenységüket.

A kötet határozott állásfoglalás amellett, hogy a világot a szabad gondolkodás viszi előre.

Vannak korszakok, amelyekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint történelemórán vagy épp irodalom, zeneórán bemagolandó nevekről és évszámokról. Goethe, Schiller, Novalis, Humboldt, Fichte, Schelling – a legtöbben valahol találkoztunk már velük, de gyakran úgy élnek a fejünkben, mint márványtalapzatra állított szobrok. Nagy gondolkodók, nagy költők, nagy tudósok. Andrea Wulf könyve ezeket a szobrokat letaszítja a talapzatról, és újra emberekké teszi a szereplőket.

A Lázadó szellemek középpontjában egy meglepően rövid időszak áll: az 1790-es évek Jénája. Egy apró német egyetemi város, amely néhány évre a nyugati gondolkodás egyik legfontosabb műhelyévé vált. Furcsa belegondolni, hogy miközben Európa a francia forradalom utóhatásait élte, háborúk és politikai felfordulások rázták meg a kontinenst, egy kisvárosban fiatal írók, filozófusok és tudósok ültek össze estéről estére, hogy a szabadságról, a természetről, az emberi lélekről és a világ működéséről vitatkozzanak. És milyen viták lehettek ezek!

Wulf nem egyszerűen elsorolja az eszméket vagy összefoglalja a filozófiai irányzatokat, sokkal inkább megmutatja azt a különös energiát, amely ezekből az emberekből áradt. Azt az érzést, hogy bármi lehetséges. Hogy a világ nem lezárt, nem végleges, hanem újragondolható. Hogy a természetet nemcsak mérni lehet, hanem csodálni is. Hogy az ember nem pusztán alattvaló vagy fogaskerék egy rendszerben, hanem önálló gondolkodó lény.

Különösen tetszett, hogy a könyv egyik központi alakja nem Goethe vagy Schiller, hanem Caroline Schlegel. A történelemkönyvek hajlamosak a nőket a háttérbe tolni, itt azonban világosan látszik, hogy Caroline nem egyszerűen jelen volt ebben a szellemi közegben, hanem formálta is azt. Szellemes, művelt, bátor nő volt egy olyan korban, amikor a társadalom nem igazán tudott mit kezdeni az ilyen nőkkel.

A könyv olvasása közben többször eszembe jutott, hogy mennyire szeretem azokat a történeteket, amelyek nem egyetlen ember életéről szólnak, hanem egy egész közösségről. Egy szellemi műhelyről. Egy korról. Itt nem egyetlen zseni áll a középpontban, hanem emberek hálózata. Barátságok, szerelmek, rivalizálások, közös álmok és csalódások. Az ötletek nem a semmiből születnek, hanem beszélgetésekből, vitákból, egymásra hatásokból.

Talán ezért olyan izgalmas a könyv annak is, akit egyébként nem érdekel különösebben a filozófia. Mert valójában nem filozófiatörténetet olvasunk, inkább azt látjuk, hogyan születnek az eszmék. Hogyan alakul át néhány fiatal ember lelkesedése olyan gondolatokká, amelyek kétszáz évvel később is hatnak ránk.

Külön öröm volt Humboldt jelenléte is. Azok után, hogy korábban olvastam Andrea Wulf A természet feltalálója című könyvét, szinte régi ismerősként találkoztam vele. És itt is jól látszik, mennyire összefonódott a tudomány, az irodalom és a filozófia ebben az időszakban. A világ még nem szakadt szét különálló tudományterületekre. A természet kutatása, a költészet és a filozófia ugyanannak a nagy kérdésnek különböző megközelítései voltak: kik vagyunk, és hogyan illeszkedünk a világba?

A Lázadó szellemek számomra elsősorban nem a romantikáról szólt, hanem a kíváncsiságról. Arról az állapotról, amikor emberek valóban hisznek benne, hogy a gondolatoknak erejük van. Hogy egy jól feltett kérdés képes megváltoztatni a világot. Ma, amikor sokszor úgy tűnik, hogy a hangos vélemények fontosabbak a valódi gondolkodásnál, különösen érdekes visszanézni erre a korszakra.

Andrea Wulf ráadásul kiváló mesélő. Történészként alapos, íróként pedig élvezetes. A könyv tele van apró részletekkel, emberi pillanatokkal, amelyek életre keltik a szereplőket. Nem száraz tudománytörténetet kapunk, hanem egy mozgalmas, sokszor meglepően személyes történetet emberekről, akik nem tudhatták, hogy egyszer majd korszakalkotó gondolkodókként emlékeznek rájuk.

Talán ezért marad meg ilyen sokáig az emberben ez a könyv. Nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen volt Jéna a 18–19. század fordulóján, hanem azt is, milyen ereje lehet a szabad gondolkodásnak. És hogy időnként egy kisvárosban zajló beszélgetések nagyobb hatással vannak a történelemre, mint a csatatereken eldőlő ütközetek.

Andrea Wulf (1967) történész, író. Újdelhiben született, Németországban nőtt fel, a tanulmányait Angliában fejezte be, ott is él. Ismeretterjesztő könyvei világszerte óriási népszerűségnek örvendenek. Ír többek között a The New York Times, a The Atlantic és a The Guardian számára, előadásokat tart Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban. A természet feltalálója című kötete 15 nemzetközi díjat nyert, három évig szerepelt a német bestsellerlistán, a The New York Times pedig 2015 tíz legjobb könyve közé választotta. A szerzőtől kiadónknál megjelent A természet feltalálója (2017), 2026-ban pedig érkezik A Vénusz nyomában című kötet.

A kötetet a Park Kiadó adta ki, a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!