Könyvajánló – Feldmár András, Kröber Edith: Diagnózisok homokozója
A modern világ egyik furcsa ellentmondása, hogy miközben egyre többet tudunk az emberi agyról, a pszichéről és a mentális betegségekről, sokszor mégis hajlamosak vagyunk néhány szóval elintézni egymást. Depressziós. Bipoláris. Függő. Kényszeres. Skizofrén. Kimondjuk a diagnózist, és gyakran úgy teszünk, mintha ezzel meg is értettük volna az embert. A Diagnózisok homokozója ezt a gondolkodásmódot kérdőjelezi meg.
A könyv alapját valós pszichiátriai esetek adják, amelyeket Dr. Kröber Edith hoz magával egy németországi pszichiátriai osztály mindennapjaiból. Ezekről a történetekről beszélget Feldmár Andrással, és a hangsúly már itt sem azon van, hogy végleges válaszokat találjanak. Sokkal inkább azon, hogy kérdezni merjenek. Hogy a diagnózis mögött meglássák azt az embert, akiről a diagnózis született.
Ez talán a könyv egyik legfontosabb erénye. Nem akar szakmai tekintéllyel lesújtani az olvasóra, nem akarja eldönteni, kinek van igaza. Inkább gondolkodásra hív. Olyan érzés olvasni, mintha az ember valóban leülne egy hosszú beszélgetésre két olyan emberrel, akik ugyan nem mindenben értenek egyet, de kíváncsiak egymás nézőpontjára.
A kötet központi témája valójában nem is a pszichiátria, hanem a trauma. Az a kérdés, hogy mi történik velünk, amikor valami olyan élményt élünk át, amely alapjaiban változtatja meg a világhoz való viszonyunkat. Hogyan lehet tovább élni veszteségek, bántalmazás, kiszolgáltatottság vagy éppen elhanyagolás után? Mi marad az emberből, amikor összetörik benne valami, amit korábban természetesnek hitt?
Feldmár szemlélete sokak számára ismerős lehet. Évtizedek óta következetesen képviseli azt a nézetet, hogy az emberi szenvedés jelentős része kapcsolati természetű, és hogy a gyógyulás is elsősorban kapcsolatokban történik. Ez a gondolat a könyv szinte minden oldalán jelen van. Nem elméletként, hanem nagyon konkrét emberi történeteken keresztül.
Különösen érdekes volt számomra, hogy a szerzők milyen óvatosan bánnak a kategóriákkal. Nem tagadják a diagnózisok létjogosultságát, hiszen a pszichiátriának szüksége van valamiféle közös nyelvre. Ugyanakkor folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a diagnózis térkép, nem maga a táj. Egy szó vagy kódszám nem tudja leírni egy ember teljes történetét, a veszteségeit, a félelmeit, a kapcsolatait vagy azokat a körülményeket, amelyek között az élete alakult.
Ugyanakkor fontos kitérni rá, hogy mennyi embernek nyújt segítséget már önmagában egy diagnózis. Hogy végre nevet kapott az, amiben van, és esetleg megfelelő gyógyszereket is kaphat, hogy rájön, hogy nem "hülye", hanem valamilyen állapota vagy betegsége van.
A könyv olvasása közben többször eszembe jutott, mennyire szeretjük elválasztani magunktól azokat, akiket valamilyen mentális betegséggel diagnosztizáltak. Mintha létezne egy éles határ „ők” és „mi” között. A szerzők egyik legerősebb állítása éppen ennek az illúziónak a lebontása. Nem léteznek azok az egészséges emberek, akik soha nem sérülnek, nem szoronganak, nem omlanak össze vagy nem veszítik el időnként a kapaszkodóikat. Az emberi sérülékenység közös tapasztalat.
Talán ezért működik olyan jól a könyv címében szereplő homokozó képe is. A homokozó nem előadóterem, bíróság, vagy épp diagnosztikai kézikönyv. A homokozó a játék, a kísérletezés, az újragondolás tere. Olyan hely, ahol szabad megkérdőjelezni azt, amit biztosnak hittünk, és ahol nem tragédia, ha valamit újra kell építeni.
A Diagnózisok homokozója emiatt nem feltétlenül azoknak lesz a legérdekesebb, akik egy konkrét mentális zavarról szeretnének részletes szakmai leírást olvasni. Sokkal inkább azoknak, akiket az ember érdekel. Az ember a diagnózis előtt. Az ember a diagnózis mögött. Az ember, aki szenved, próbál alkalmazkodni, túlélni, kapcsolatokat találni, és valahogy értelmet adni annak, ami vele történt.
A könyv végére nem lesz kevesebb kérdésünk. Talán több is lesz, de ezek már jobb kérdések. És néha ez többet ér a kész válaszoknál.
A kötet a HVG Könyvek jóvoltából jelent meg, és a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése