A Technokraták a pártállamban című kötet legfontosabb kérdései: lehet-e szakmailag racionális egy diktatúra? Mi történik akkor, amikor a politikai képződmény minden problémájára technikai megoldást keres, miközben magát a rendszert már senki sem meri megkérdőjelezni?
KÖNYVAJÁNLÓTECHNOKRATÁK A PÁRTÁLLAMBAN
Szerző: Bódy ZsomborKiadó: Jaffa KiadóKötés: keménytábla, 224 oldal
Vajon valóban kizárólag dilettáns pártkáderek irányították a szocialista Magyarországot? A közgondolkodásban máig él az a leegyszerűsítő kép, hogy a Rákosi- és Kádár-korszak gazdaságát politikailag lojális, de szakmailag gyenge vezetők működtették. Bódy Zsombor új könyve azonban ennél jóval árnyaltabb és nyugtalanítóbb képet rajzol fel: a pártállam működéséhez elengedhetetlen volt egy olyan technokrata elit, amelynek tagjai gyakran még a Horthy-korszakból „öröklődtek át” a kommunista rendszerbe. A Technokraták a pártállamban – A szakértelem és a hatalom dinamikája a szocializmusban nem egyszerű történeti monográfia. Sokkal inkább annak feltárása, hogyan próbált együtt élni egymással ideológia és szakértelem, politikai kontroll és mérnöki racionalitás egy olyan rendszerben, amely egyszerre akarta modernizálni és teljes ellenőrzés alatt tartani a társadalmat.
Bódy Zsombor könyve elsősorban történeti-szociológiai szakkönyv, ugyanakkor olvasmányos politikai-társadalomtörténeti esszéként is működik. A kötet a tudományos igényességet ötvözi az érthető, letisztult stílussal, így nemcsak szakembereknek, hanem a 20. századi magyar történelem iránt érdeklődő laikus olvasóknak is befogadható.
A kötet központi kérdése egyszerűnek tűnik: milyen szerepet játszottak a mérnökök, közgazdászok, műszaki szakemberek és technokraták az államszocialista rendszer működtetésében? Bódy szerint a technokrácia lényege az a hit, hogy a társadalom problémái tudományos alapon, szakértői racionalitással megoldhatók. A 20. század közepén ez a gondolat nemcsak Nyugaton, hanem a szocialista blokkban is meghatározóvá vált. A különbség inkább az volt, hogy a keleti blokkban mindezt egy ideológiailag vezérelt pártállam keretei között próbálták megvalósítani. A könyv főként az 1945 utáni két évtizedre koncentrál. Bemutatja, hogyan integrálta a kommunista rendszer a korábbi mérnökelitet, miként alakult át a műszaki értelmiség szervezeti világa, hogyan működött együtt a technokrata gondolkodás és a marxista ideológia, milyen szerepet kaptak a szakemberek az Akadémián és az iparirányításban, valamint hogyan születtek meg a korszak ikonikus nagyprojektjei.
A könyv egyik legerősebb felismerése, hogy a pártállam modernizációs sikereinek jelentős része valójában nem a kommunista rendszer saját teljesítménye volt, hanem korábbi - gyakran még a Horthy-korszakból származó - fejlesztési elképzelések továbbvitele.
Lehet-e szakmailag racionális egy diktatúra? Bódy egyik legnagyobb erénye, hogy nem moralizál túl sokat. Nem leegyszerűsítő ítéleteket mond, hanem rendszert próbál megérteni. A könyvből világosan kirajzolódik, hogy a kommunista vezetésnek szüksége volt a magasan képzett szakemberekre. Egy híd, egy erőmű vagy egy olajfinomító ugyanis nem ideológiai jelszavaktól működik, hanem mérnöki tudástól. Ezért fordulhatott elő, hogy korábbi konzervatív vagy jobboldali szakemberek is fontos pozíciókban maradhattak a pártállamban. A rendszer sokszor pragmatikusabb volt, mint azt utólag gondolnánk. A könyv különösen érdekes részei közé tartozik az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) működésének bemutatása. Ez a szervezet lényegében a szocialista Magyarország technológiai agyközpontjaként működött: fejlesztési koncepciókat készített, koordinálta az ipari modernizációt és részt vett a számítástechnikai fejlesztésekben is.
A SZTAKI, a Videoton vagy az energiaipari modernizáció története ma is meglepően aktuális kérdéseket vet fel:
- meddig tudja a szakértelem ellensúlyozni a rendszerhibákat?
Könyvében a szerző megmutatja, hogy a rendszer nem pusztán erőszakkal működött, hanem kompromisszumokkal, szakmai alkukkal és kölcsönös függésekkel. A mérnököknek szükségük volt az állam gigantikus projektjeire, az államnak pedig szüksége volt a mérnökökre. Ez az együttműködés azonban végül zsákutcába futott. A tervgazdaság képtelen volt megteremteni azt az innovációs környezetet, amely valódi technológiai áttörésekhez vezethetett volna. Magyarország fejlesztett, kutatott, modernizált - mégis fokozatosan lemaradt. A könyv egyik legkeserűbb tanulsága éppen ez, a szakértelem önmagában nem képes megmenteni egy rosszul működő rendszert.
Bódy Zsombor könyve fontos és ritka munka. Nem mítoszokat gyárt, hanem mítoszokat bont le. Megmutatja, hogy a pártállam világa nem fekete-fehér rendszer volt, hanem szakemberek, politikusok, kompromisszumok és kudarcok bonyolult hálózata. A Technokraták a pártállamban egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy képes egyszerre beszélni hatalomról, modernizációról, mérnöki racionalitásról és történelmi illúziókról, mindezt száraz akadémiai modor nélkül. És talán ez a könyv legfontosabb kérdése is: mi történik akkor, amikor egy rendszer minden problémájára technikai megoldást keres, miközben magát a rendszert már senki sem meri megkérdőjelezni?
Fülszöveg
A létező szocializmussal kapcsolatos egyik közkeletű vélekedés, hogy a pártállami rendszerben a politikai lojalitás, a párthűség mindennél többet ért, a szakértelemnél is – azaz hiába volt valaki nagy tudású szakember a maga területén, ha nem volt jó káder, akkor nem jutott előre. Ez a könyv azonban árnyalja a képet. A pártállam ugyanis meg volt győződve arról, hogy a technokrata szakemberek tudása a társadalmi fejlődés kulcsa, ami az országot a kapitalizmust meghaladó boldog szocialista jövőbe vezeti. Éppen ezért a nagy cél érdekében sokszor eltekintett a szakemberek nem éppen munkásmozgalmi politikai múltjától is.
Mégis, politika és szaktudás egymás mellett élése nem volt konfliktusmentes, és a korszak technokrata elitjének alaptapasztalata volt a hatalommal való folytonos viaskodás vagy éppen alkudozás kényszere. A szerző, Bódy Zsombor történész, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi tanára betekintést ad ebbe az együttélésbe, amelyben a tudományos elit a szocialista hatalommal hol együttműködött, hol küzdött, de mindig a határait feszegette. A könyvből kiderül az is, hogyan vált a szaktudás egyszerre a rendszer motorjává és áldozatává, és hogyan vallott kudarcot a pártállamnak a tudományba, a szaktudásba vetett hiten alapuló diktatórikus fejlesztő politikája.
a kiadó oldalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése