Örökségek súlya és a csend örvényei, ezzel az egy mondattal jellemezhető Cserháti Éva közelmúltban megjelent könyve, A múlt lankái. Örökölt hallgatások borította lepel arról, hogyan él tovább a kimondatlan fájdalom - generációkon át. 

KÖNYVAJÁNLÓ

A MÚLT LANKÁI

Szerző: Cserháti Éva
Kiadó: General Press Kiadó
Kötés: keménytábla, védőborító, 264 oldal

Örökségek súlya és a csend örvényei - ezzel az egy mondattal jellemezhető Cserháti Éva közelmúltban megjelent könyve, A múlt lankái. Egy halk, melankolikus, mégis mélyen megrázó történet női sorsokról, örökölt hallgatásokról és arról a különös pontról, ahol a múlt már nemcsak emlék, hanem teher is. A regény nem egyszerűen családtörténet: sokkal inkább annak vizsgálata, hogyan él tovább generációkon keresztül a kimondatlan fájdalom.

A kötet elsősorban lélektani családregény, erős szépirodalmi igénnyel. A történet lassú sodrású, atmoszférikus, erősen érzelmi fókuszú mű, amelyben legalább akkora szerepe van a belső történéseknek, mint a konkrét eseményeknek. A regény hangulatát végig átitatja az esőáztatta angol táj melankóliája, a múlt súlya és az identitáskeresés bizonytalansága. Ez a könyv nem a látványos cselekményre épít, hanem az emberi kapcsolatok rezdüléseire, a trauma öröklődésére és a gyógyulás apró, törékeny pillanataira.

A középpontban Emese áll, egy húszas évei végén járó tanárnő, aki testi-lelki összeomlás után Angliába utazik, hogy teljesítse nagyanyja utolsó kívánságát. A távoli kisváros, az idegen ház és a csendes dombvidék azonban nemcsak menedékké válik számára, hanem egyfajta belső átjáróvá is: a múlt lassan elkezdi feltárni magát előtte. A történet három nő - Emese, az édesanyja és a nagymama, Olga - sorsát kapcsolja össze. A regény egyik legerősebb kérdése az, hogy vajon mennyit hordozunk magunkban azokból az életekből, amelyeket előttünk éltek végig. A családi örökség itt nem tárgyakat vagy vagyont jelent, hanem elhallgatott történeteket, félelmeket, túlélési stratégiákat és kimondatlan szeretetet. A múlt fokozatos feltárása közben Emese nemcsak a családja történetével szembesül, hanem önmagával is. A regény egyik legnagyobb ereje éppen az, hogy a külső utazást finoman belső utazássá alakítja.

A könyv dramaturgiája rétegzett és érzékenyen felépített. A jelen és múlt egymásba fonódása fokozatosan mélyíti a történetet, miközben a szerző ügyesen adagolja az érzelmi csúcspontokat. A regény nem lineárisan halad: az emlékek, családi titkok és történelmi lenyomatok lassan rakódnak egymásra. A tempó tudatosan lassú, szemlélődő. Ez a fajta narráció különösen jól működik, mert az olvasó szinte együtt lélegzik Emesével. A csendeknek, a tájleírásoknak és a hétköznapi pillanatoknak is jelentőségük lesz. A történet emiatt nem olvastatja magát harsány eszközökkel - inkább beszippant. A finoman adagolt múltfeltárás és az érzelmi realizmus miatt a regény végig megőrzi feszültségét, még akkor is, amikor látszólag kevés esemény történik.

A karaktereket elemezve, Emese figurája rendkívül hiteles. Sebezhető, elfáradt, önmagát kereső nő, aki egyszerre próbál menekülni és válaszokat találni. Nem klasszikus erős női főhős, inkább nagyon emberi: bizonytalan, sérült és fokozatosan tanul újra kapcsolódni önmagához. Olga, a nagymama alakja a regény egyik legizgalmasabb figurája. Az ő múltja nemcsak családi emlékként jelenik meg, hanem történelmi és erkölcsi kérdéseket is felvet. Olga generációja a túlélés nyelvét beszélte – még akkor is, ha ennek ára a hallgatás volt. A regény fontos témája, hogyan öröklődnek a női minták generációról generációra. Az anyák és lányok kapcsolata itt nem idealizált, hanem fájdalmasan valóságos: szeretet és távolság, gondoskodás és elhallgatás egyszerre van jelen bennük. Helyet kap még a témák közül a generációs traumák, a női identitáskeresés, a hallgatás öröksége, a gyász és feldolgozás és az újrakezdés lehetősége.

Ez a regény elsősorban azoknak szól, akik szeretik az érzelmileg mély, lassú építkezésű történeteket. Ajánlható a kortárs magyar szépirodalom kedvelőinek, valamint azoknak az olvasóknak, akik szeretik a generációs családregényeket és a női sorsokat középpontba állító történeteket. Ha valaki a fordulatos, pörgős cselekményt keresi, talán türelmet igényel majd tőle ez a könyv. De aki hajlandó belemerülni a csendjeibe és a finom rezdüléseibe, annak nagyon sokat adhat.

A múlt lankái nem egyszerűen a múltról szól, hanem arról is, hogyan próbálunk együtt élni vele. Arról, hogy a családi történetek akkor is bennünk élnek, ha senki nem mondja ki őket hangosan. És arról, hogy néha a legnagyobb bátorság nem a menekülésben, hanem a visszanézésben rejlik.

Fülszöveg

Három nő, három sors. Egy hallgatásokból, veszteségekből és kimondatlan szeretetből épült örökség.

Emese, a húszas évei végén járó tanárnő élete mélypontjára kerül. Egy testi és lelki összeomlás után úgy dönt, Angliába utazik, hogy eleget tegyen nagyanyja, Olga utolsó kívánságának. Egy távoli kisvárosban, egy ismeretlen nő vendégszobájában próbálja meg újrarendezni az életét, vagy legalább lezárni mindazt, amit már nem bír tovább cipelni.
De a csend, az eső, az idegen ház konyhája és a Long Mynd szemközti dombjai mögül lassan új hangok szűrődnek be. Emese teste és lelke elkezd emlékezni, mozdulni, érzékelni. Egy váratlan vihar, egy forró tea, egy reggel, amikor már nem olyan nehéz felkelni. És valami, ami még nem a megoldás, de már nem is a vég.
Cserháti Éva regényében három nő sorsa fonódik össze egy finoman rétegzett történetben. A múlt lankái a női örökség súlyáról és erejéről mesél, arról, amit kimondtak, és arról is, amit elhallgattak. Mit kezdünk a családi múlt hibáival, eszméivel, hallgatásaival? Hogyan tud egy nő saját utat találni, ha a nagymamája a forradalmat, az anyja a túlélést választotta – és ő egyikben sem hisz?

„A belső csendből, melyhez csak hozzátett a fülembe fütyülő, kapucnimat cibáló szél, egyetlen érzés fakadt: egy percre teljesnek éreztem magam… Nem gyászoltam a múlt veszteségeit, és nem szorongattak a jövő lehetséges fájdalmai. Teljességérzetem testetlen volt, de figyelmem egyetlen képre összpontosult: Sarah apró háza, mint örök ígéret húzódott meg a dombok ölelésében”.

Cserháti Éva kortárs magyar író és műfordító, aki elsősorban krimijeivel vált ismertté az olvasók körében. Nevéhez fűződik a népszerű K.É.Z.-sorozat is, amelyben a bűnügyi történeteket pszichológiai érzékenységgel ötvözi. Emellett a magyar Krimifesztivál egyik szervezője, és aktívan részt vesz az irodalmi életben. Idejét Magyarország és Anglia között osztja meg, ahol kreatív írást és pilatest is oktat. A múlt lankái című művével új oldalát mutatta meg: a krimi helyett ezúttal egy mélyen személyes, lélektani családregényt írt.