Nemzeti Parkok a világ minden tájáról - Duna-Ipoly Nemzeti Park, Magyarország
A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén a Kárpát-medence földtani története rétegről rétegre tárja fel magát. Nem egyetlen nagy, látványos egység, hanem sokféle táj találkozása: hegyvidék, folyóvölgy, szikla, láp, erdő és ártér élővilága fér itt meg egymás mellett, néha meglepően kis távolságra egymástól. Épp ettől ennyire gazdag – és ettől ennyire nehéz egyetlen szóval leírni.
Geológiai értelemben a terület igazi mozaik. A Visegrádi-hegység vulkáni eredetű: andezitből felépülő hegyek, meredek sziklafalak, mély szurdokvölgyek jelzik a miocén korban zajló heves vulkáni tevékenységet. A Börzsöny szintén vulkanikus múltat hordoz, de más karakterrel: kiterjedt, erdős hegység, ahol a lávaárak és vulkáni törmelékek mára lágyabb formákká szelídültek. Ezzel szemben a Pilis és a Budai-hegység mészkő- és dolomittömbjei jóval idősebbek, triász kori tengerek emlékét őrzik. Ezekben alakultak ki a barlangok, karsztos felszínek, víznyelők és források, amelyek ma is meghatározzák a táj arculatát.
A két névadó folyó, a Duna és az Ipoly, nemcsak határokat jelölnek, hanem formálják is a vidéket. A Duna kanyarulatai, árterei, kavicszátonyai folyamatos mozgásban vannak, új élőhelyeket hozva létre és régieket alakítva át. Az Ipoly mentén láprétek, mocsaras területek, holtágak maradtak fenn – olyan élőhelyek, amelyekből Európa-szerte egyre kevesebb van.
A nemzeti park mai formájában 1997 óta védett, de sok területe már korábban is természetvédelmi oltalom alatt állt. Kiterjedése közel 60 000 hektár, ami Magyarország egyik legváltozatosabb nemzeti parkjává teszi. Különlegessége, hogy a főváros közvetlen szomszédságában található – itt szó szerint egy karnyújtásnyira van a vadon a városi zajtól.
Az élővilága ennek megfelelően rendkívül sokszínű. Az erdőkben bükkösök, tölgyesek, gyertyános-tölgyesek váltják egymást, míg a száraz dolomitsziklákon különleges, szárazságtűrő növények kapaszkodnak meg. Tavasszal leánykökörcsin, pilisi len, különféle kosborfajok színesítik a réteket és erdőszegélyeket. Az ártéri területeken fűz- és nyárligetek, mocsárrétek, lápi növényzet maradt fenn, ami igazi ritkaságnak számít.
Az állatvilág ugyanilyen gazdag. A nagyobb emlősök közül szarvas, őz, vaddisznó járja az erdőket, de jelen van a vadmacska és az egyre terjeszkedő aranysakál is. A madárvilág kiemelkedő: fekete gólya, rétisas, kerecsensólyom, uhu és számos harkályfaj él itt. A vizes élőhelyek békák, gőték, szitakötők menedékei, míg a barlangok denevérek fontos szálláshelyei.
Csóványosi kilátó télen
A Duna–Ipoly Nemzeti Park csendes, rétegzett, lassan kibomló táj, amely akkor adja meg magát, ha időt szánunk rá. Ha hagyjuk, hogy egy szurdok hűvöse, egy erdei ösvény kanyarulata vagy egy ártéri rét párás reggele meséljen. Talán épp ezért különösen fontos: emlékeztet arra, hogy a természet nem mindig nagy gesztusokban, hanem apró részletekben mutatja meg magát – és hogy ez a gazdagság itt van velünk, egészen közel. A park területe egész évben látogatható, és mindig gyönyörű, de új arcát mutatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése