A születés, az elmúlás és az újrakezdés ugyanannak a körforgásnak a részei - fejtegeti Kollár Klemencz László az Anyám tenyere című identitástörténetében. A laza szövésű történetekből álló kötet arra figyelmeztet, hogy meg kell találnunk a helyünket a természet rendjében, és tudomásul kell vennünk, hogy a valódi harmónia nem a rohanó tempóban, hanem a természeti környezet lassú, ősi ritmusában rejlik.
KÖNYVAJÁNLÓANYÁM TENYERE
Szerző: Kollár-Klemencz LászóKiadó: Magvető KiadóKötés: keménytábla, védőborító, 240 oldal
Istenkeresés, természet, ember és állat együttélése, mindez a középkori Dunakanyar, Pilis díszletei mögé megálmodott mitikus regényben. Kollár-Klemencz László Az öreg banda című családregénye után - amelyben sváb felmenőinek állított emléket - egy fikciókkal teli munkával jelentkezik a nagyérdemű felé. A létezés legelemibb lehetőségeit felvillantva, a természet vad, zabolázatlan erejére teszi a hangsúlyt, amely nem kímél senkit és semmit. Egy remete szomjan hal, mert szamara, ami a vizet hordja számára, durva tréfa alanya lesz, egy asszony elveszti a családját és fájdalmában megnyugodni nem tud, eget-földet ostromol, hogy valami módon visszakaphassa szeretteit.
Akkor felmásztam a sziklához, sírt alatta a fa, sírtam én is, kért, lökjem arrébb, lökjem le róla terhét, de nem mertem, féltem, nehogy rájuk lökjem, de ők nincsenek, nem voltak ott, már az Úr Isten ölében fekszenek, az én bűnöm, mellettük kellett volna lennem, nekem kellett volna keresnem a percet, mikor csak velük lehetek, velük lehettem volna, feláldozták magukat, hogy láthassanak, hiába minden, mégis kimozdítottam egy nagy farúddal a sziklát, szenvedtem alatta, ott szenvedtem, s ahogy sokadjára nekiveselkedtem, megmozdult, s nagy robajjal belerohant a folyóba, hatalmas hullámok emelkedtek, felkavarodott a víz, zavaros lett az addig kristálytiszta folyó, a halak szétrebbentek, egész Budáig fodrozódott a felszín, s a süllyedő szikla fölött fehér ingecske emelkedett a felszínre, az én édes kislányom apró fehér ingecskéje.
A zenész, filmes és író hivatásokat birtokló szerző a remete személyében ember és állat között a feljebbvaló teremtette egység elvesztéséről regél, miközben bemutatja a remete istenkeresését. Egyfajta identitástörténet ez, amely az európai ember lényegét keresi-mutatja. Plasztikusan lefestett képek bukkannak fel az olvasók képzeletében, miközben a míves természetleírásokat olvassa. A lírai próza mitikus középkorra teszi Kollár Klemencz László gyermekkori élményeit, miközben a fent már említett természeti képeket vetíti az olvasók elé, mély filozófiai gondolatokkal. A mű központi témája az ember és a természet egysége, valamint az anyai szeretet, az elmúlás és az élet körforgásának elfogadása. A történet a Duna-kanyar és a Pilis erdős vidékein játszódik, ahol a szerző maga is él, így a táj nemcsak háttér, hanem a mű egyik legfontosabb szereplője.
Valaha itt nem volt se folyó, se erdő, azt mesélik, egy királylány észak felé menekült üldözői elől, és amikor a Börzsönyhöz ért, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargó folyóvá vált, üldözői keservesen ugyan, de átkeltek a sebes folyón, ekkor a királylány fésűjét dobta a háta mögé, amiből sűrű erdő lett, amin már nem tudták széles seregüket, szekereiket átpréselni. Így lett a börzsönyi erdők lábánál a Duna folyóban kanyar, ami a legfontosabb része a Fekete-erdőtől egész a Fekete-tengerig húzódó hosszú folyamnak. Ahol elkanyarodik egy folyó, ott van a legnagyobb biztonság, ott lépnek az istenek a földre. Kőbánya sem volt, csak egy barlang, élt itt egy bűnbe esett vezeklő remete, aki megfogadta, onnan soha nem jön le, még ha szomjan s éhen hal, akkor sem, az emberek vittek neki élelmet, egy szamárra rátettek két nagy víztartót, s betanították, menjen bele a folyóba, majd ahogy megtelnek a víztartók, a hátán a nagy súlyt megérezve induljon fel a hegyen, így mindennap volt vize a remetének, de voltak dömösiek, akik meg akarták tréfálni, s mikor a szamár a folyóhoz indult, megrakták kővel a bőr vizestartályokat, hogy víz helyett követ vigyen fel, de az annyira nehéz volt, hogy a szamár hiába kapaszkodott, nem tudott kijutni a folyómederből, elvitte az ár, s a remete szomjan halt.
Középpontban az anya alakja áll, akitől az életét kapta és gondoskodása az, ami megtartotta őt abban a környezetben, ahová született, ugyanakkor a felnőtté váláshoz el is kellett engednie magától azt, aki húsa és vére. A szerző a vidéki élet egészséges lüktetését hiányolja az egyre jobban rohanó világból a nem lineáris cselekményű, inkább érzéseket közvetítő művével, miközben feleleveníti emlékeit és filozofál egy sort rajtuk. A természet itt nem csupán háttér, hanem szereplő: a Duna-kanyar és a Pilis erdői az élet bölcsességét, az elmúlás békéjét közvetítik. A szerző ezzel arra tanít, hogy az ember csak akkor találhat harmóniát, ha újra megtanul a természet ritmusában élni, és elfogadja az élet mulandóságát. Meg kell találnunk a helyünket a természet rendjében, szögezi le, és tudomásul kell vennünk, hogy a valódi harmónia nem a rohanó tempóban, hanem a természeti környezet lassú, ősi ritmusában rejlik.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
A nagysikerű természetírásokat tartalmazó novelláskötetek és a sváb felmenőinek emléket állító Öreg banda című családregénye után Kollár-Klemencz László új műve tiszta fikció. Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Duna-kanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is. A természet vadsága és jámborsága, beláthatatlan ereje ebben a kötetben még nagyobb téttel jár, mint a szerző korábbi műveiben: Az Anyám tenyere nemcsak két ember találkozásának a krónikája, hanem a természet, ember és állat együttélésének, konfliktusainak és lehetséges harmóniájának megmutatása, legkivált pedig tanúságtétel Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól.
Kollár-Klemencz László 1966-ban született Budapesten. Zenészként és íróként is ismert: a Kistehén zenekar frontembere, dalszerzője és szövegírója. Az irodalom felé a 2010-es években fordult, első könyve az Egyszerű dalok volt, majd az Anyám tenyere (2021) hozta meg számára az irodalmi elismerést. Műveiben központi szerepet kap az ember és a természet kapcsolata, az elmúlás elfogadása és az anyai szeretet. A Pilisben él, a természet közelségében, ami írásainak legfőbb inspirációs forrása.
Megjegyzés küldése