Katasztrófák árnyékában - Krakatau-kitörés, 1883, Indonézia
1883 augusztusában a világ nagy része még nem tudta, milyen törékeny is valójában az a rendszer, amelyben él. A kontinensek közötti távolság nagy volt, a hírek hetekig, hónapokig vándoroltak, a természet pedig – legalábbis az európai ember szemében – többnyire háttérként szolgált az emberi történelemhez. A Krakatau vulkán kitörése ezen a nyáron brutális egyértelműséggel cáfolta ezt az elképzelést.
A Krakatau (vagy Krakatoa) Indonézia területén, a Szunda-szorosban feküdt, Jáva és Szumátra között. Egy vulkáni szigetcsoport része volt, amely már évszázadok óta „élt”, mozgott, lélegzett – de hosszú ideig nem mutatta az erejét teljes valójában. A 19. század közepén még lakott területnek számított, halászfalvakkal, kereskedelmi útvonalakkal, csendes, kiszámíthatónak hitt tengeri térséggel.
A kitörés előjátéka – amikor a természet figyelmeztet
1883 tavaszán és kora nyarán a Krakatau egyre nyugtalanabbá vált. Gőzkitörések, kisebb robbanások, hamufelhők jelentek meg. A környéken élők számára ezek nem voltak ismeretlen jelenségek: a vulkánokkal együtt élni Indonéziában nem furcsa, ez a norma. A legtöbben nem menekültek el. Nem volt okuk rá.
Augusztus 26–27-én a Krakatau olyan erejű kitöréssorozatot produkált, amelyhez hasonlót az emberiség írott történelme addig nem jegyzett fel. A végső robbanás hangját több mint 4500 kilométerre is hallották. Ausztráliában, Indiában, sőt még az Indiai-óceán távoli pontjain is úgy írták le, mintha ágyúlövés vagy égzengés rázta volna meg a levegőt.
Ez volt az egyik leghangosabb hang, amit az ember valaha érzékelt.
A pusztítás pillanata – amikor egy sziget eltűnik
A Krakatau gyakorlatilag felrobbant. A sziget nagy része megsemmisült, a vulkáni kúp összeomlott, és helyét egy hatalmas kaldera vette át. A robbanás energiája akkora volt, hogy a lökéshullám többször is körbejárta a Földet – ezt később barométerek világszerte rögzítették.
De a legpusztítóbb hatás nem a levegőben, hanem a vízen érkezett.
A tengert hirtelen kiszorító anyag óriási cunamihullámokat indított el. Egyes hullámok elérték a 30–40 méteres magasságot. Jáva és Szumátra partvidékén teljes városok tűntek el percek alatt. Hajók kerültek kilométerekre a szárazföld belsejébe. Falvak szűntek meg úgy, hogy gyakorlatilag nyomuk sem maradt.
A halottak számát ma körülbelül 36 000 főre becsülik, de a valós szám ennél valószínűleg jóval magasabb volt. A legtöbben nem magától a robbanástól haltak meg, hanem a cunami miatt – olyan gyorsan, hogy esélyük sem volt felfogni, mi történik.
Ez nem egyszerű természeti csapás volt. Ez egy lokális világvége.
A közvetlen hatások – sötétség, hamu, fulladás
A kitörés során több tíz köbkilométernyi hamu, kőzet és gáz került a légkörbe. A környező térségben nappal is sötétség uralkodott. A vulkáni hamu súlya alatt háztetők omlottak be, a levegő belélegezhetetlenné vált, az ivóvízforrások szennyeződtek.
Az állatvilág szinte teljesen eltűnt a környékről. Halak pusztultak tömegesen, a növényzet megégett vagy betemetődött. A Krakatau környéke egy ideig valóban élettelen táj lett.
A közvetett hatások – amikor a világ egésze megérzi
A Krakatau azonban nem elégedett meg a helyi pusztítással.
A magaslégkörbe jutó kén-dioxid és vulkáni aeroszolok világszerte megváltoztatták az éghajlatot. A következő években globális lehűlés következett be: az átlaghőmérséklet mintegy 0,5–1 Celsius-fokkal csökkent. Ez elsőre jelentéktelennek tűnhet, de mezőgazdasági szempontból drámai következményekkel járt.
Rossz termések, éhínségek, gazdasági nehézségek jelentek meg különböző kontinenseken. Európában és Észak-Amerikában különösen szokatlan, vöröses-lilás naplementéket figyeltek meg – festők is megörökítették ezt az apokaliptikus fényvilágot, William Ashcroft pl. több ezer festményt és rajzot készített, ezek közül látható a fenti képen három. De még Edvard Munch híres alkotása, A sikoly háttere is megmutatja ezt. Az emberek nem tudták, miért változott meg az ég színe. A Krakatau hatása láthatatlanul, de kérlelhetetlenül ért el hozzájuk.
Ez volt az egyik első globálisan dokumentált bizonyíték arra, hogy egyetlen természeti esemény képes az egész bolygóra hatni.
Tudomány és tanulság – mit tanított nekünk a Krakatau?
A Krakatau kitörése fordulópont volt a vulkanológia és a klímatudomány számára. Először vált világossá, hogy a vulkánok nem csupán helyi veszélyforrások, hanem globális rendszerek befolyásolói. A légkör, az óceánok és az emberi társadalmak összefonódása ekkor vált igazán kézzelfoghatóvá.
A Krakatau árnyéka ma is velünk él. Ott van minden vulkáni megfigyelőállomásban, minden cunami-riasztásban, minden klímamodellezésben. És ott van abban a felismerésben is, hogy a világ nem mindig lassan változik. Néha egyetlen nap elég hozzá.
Ez a Katasztrófák árnyékában sorozat egyik alapállítása is: nem a múlt borzalmait idézzük fel pusztán emlékezésből, hanem azért, mert ezek a történetek ma is rólunk szólnak. A Krakatau nem csak egy vulkán volt. Hanem egy figyelmeztetés – amelynek visszhangját még mindig halljuk. A Krakatau helyén ma is egy aktív vulkán van, az Anak Krakatau, vagyis a Krakatau gyermeke. És most képzeljük el, mekkora pusztítást képes okozni egy szupervulkán, mint amilyen pl. a Yellowstone, ha annak az ereje minimum tízszerese a Krakatau-kitörésének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése