Még élek

 

 Könyvajánló - Martta Kaukonen: Még élek

Kaleidoszkópszerű krimi, amiben semmi nem az, aminek látszik

Négy évvel ezelőtt Ira terápián vett részt, hogy maga mögött hagyja fiatalkora démonait. Most az apjával él, riporterként dolgozik egy újságnál, próbálja egyben tartani traumatizált lelkét.

Kerttu, a helsinki rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője éppen nyugdíjba készül, amikor kezébe kerül egy gyilkos naplója. A megdöbbentő bizonyíték egy emberölési ügy helyszínéről származik, ahol egy férfit baltával végeztek ki. Sietnie kell a nyomozással, mert a gyilkos már a következő akcióját tervezi. Néhány hét leforgása alatt sorra esnek áldozatul a társadalom peremén élő emberek: hajléktalanok, drogfüggők, éjszakai pillangók. Ám Kerttu és Ira kivételével senki sem gyanakszik bűntettre.

De vajon Ira többet tud, mint amennyit be mer vallani?

A szereplők ismerősek lehetnek a szerző első regényéből, a nemzetközi figyelmet keltő Kövesd a pillangót lebilincselő történetéből, ám ezúttal egy átlagon felül összetett bűnténnyel van dolgunk, aminél semmi nem az, aminek látszik – vagy mégis? Martta Kaukonen második könyvével végképp beírja magát a pszichológia thriller mestereinek sorába.

Vannak krimik, amelyek az első oldalakon elárulják, mire számíthatunk: tudjuk, ki lesz a nyomozó, ki a gyilkos, és már csak az a kérdés, mikor kapják el. Martta Kaukonen könyvei nem ilyenek. A Még élek nem lineáris, nem kényelmes, és semmi nem ott van benne, ahol várnánk. Ez a történet kaleidoszkópszerű: minden fejezet más színt, más formát villant fel, és ahogy forgatjuk, a kép folyton átrendeződik – míg végül magunk sem tudjuk, kitől és mitől félünk jobban: a gyilkostól vagy a saját emlékeinktől.

A regény középpontjában Ira áll, aki riporterként dolgozik, és próbál egyben tartani egy életet, ami valójában rég darabokra hullott. Négy évvel korábban terápián próbálta feldolgozni a fiatalkora traumáit – de mint minden trauma, ez sem tűnt el, csak formát váltott. Ira kívülről stabilnak tűnik, belül viszont ott feszül a múlt minden elfojtott rétege. Amikor egy különös gyilkosságsorozat híre bejárja Helsinkit, az események hirtelen az ő életébe is beszivárognak, mintha a múlt és a jelen között valaki direkt húzná meg a láthatatlan szálakat.

A másik főszereplő Kerttu, a nyugdíj előtt álló nyomozó, aki még egyszer – utoljára – rendet akar vágni a káoszban. Egy férfi holttestét találják meg, baltával kivégezve, és a helyszínen előkerül egy napló: egy gyilkos naplója. Innen indul a nyomozás, amely azonban messze nem a megszokott bűnügyi sémákat követi. Kaukonen történetében a nyomozás inkább pszichológiai utazás, mintsem logikai kirakós: a gyilkos, az áldozat és a megfigyelő szerepei folyamatosan elmosódnak.

Ahogy haladunk előre, a történet rétegei egymásba csúsznak: a bűntény és az elme határai szinte megkülönböztethetetlenné válnak. A Még élek nem egyszerűen krimi, hanem mélyen pszichológiai thriller, ahol minden tett mögött ott bujkál egy kérdés: mennyire ismerjük önmagunkat – és meddig menne el az ember, hogy elfelejthesse, amit tett?

Kaukonen elképesztően jól adagolja a feszültséget. Az elbeszélés hol hűvösen tárgyilagos, hol szinte álomszerű, néha már lidérces, mintha mi is a főszereplő elméjében bolyonganánk. Nincsenek egyszerű válaszok, nincsen egyetlen valóság – csak emlékfoszlányok, amelyek lassan állnak össze valamiféle igazsággá. És amikor végül azt hisszük, megértettük, mi történt, a szerző még egyszer kihúzza a talajt a lábunk alól.

A Még élek nemcsak a gyilkosságokról szól. A valódi tét az, hogy hogyan hatnak a múltbeli traumák az ember identitására. Hogy egy bántalmazás, egy elveszett gyerek, egy feldolgozatlan emlék miként képes átírni valaki életét – és akár a valóságát is. Kaukonen írásmódja rendkívül vizuális, néhol dokumentarista, néhol költőien torz, pont, mint maga az emberi emlékezet. A történet lüktet, és időnként annyira közel hozza a szereplők félelmeit, hogy az olvasóban is megszületik a szorongás.

Akik olvasták a szerző korábbi regényét, a Kövesd a pillangót, ismerhetik már Kerttu és Ira alakját, de a Még élek még sötétebb, még rétegzettebb, és sokkal inkább pszichológiai mélységekbe merül. Az előző könyvben ott volt az újdonság izgalma; itt a szerző már teljesen magabiztos. Tudja, mit akar elérni, és könyörtelenül el is éri: azt, hogy kétségbe vonjuk a valóságot.

Nem könnyű olvasmány. Vannak részek, ahol az embernek szinte meg kell állnia levegőt venni. De ez a fajta feszültség az, ami miatt Kaukonen kiemelkedik a skandináv krimiírók közül. Nem az erőszak vagy a vér miatt hatásos, hanem mert megmutatja: a legfélelmetesebb dolgok mindig a fejünkben történnek.

A Még élek azoknak való, akik szeretik, ha a thriller nemcsak izgalmas, hanem intellektuálisan is kihívást jelent. Akik nem bánják, ha a végén több kérdés marad, mint válasz, és ha a borzongás mellé kapnak egy adag önvizsgálatot is.

Martta Kaukonen finn újságíró és író, aki évekig filmkritikusként dolgozott, mielőtt az irodalom felé fordult. Első regénye, a Kövesd a pillangót nemzetközi figyelmet keltett, és rögtön a skandináv pszichológiai thrillerek élvonalába repítette. Kaukonen írásait különösen az emberi elme törékenységének pontos ábrázolása, a lélektani hitelesség és a filmes szerkesztésmód jellemzi. A Még élek ezt az utat viszi tovább – mélyebb, sötétebb, és még inkább szembesít bennünket azzal, hogy a határ józan és őrült között néha csak egy rosszul megválasztott gondolat.

A könyvet Divinyi Anna fordításában a Partvonal Kiadó hozta el, a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!