Julie Johnson The Wind Weaver - A szélfonó (A szélfonó 1.)
"Julie Johnson romantasyregénye kaland és mágia magával söprő örvénye..."

Julie Johnson A szélfonó című sorozatindító kötete beszippant már az első oldalakon. Egy háború dúlta birodalomban járunk, ahol a mágia nem hogy tiltott, de egyenesen halálos bűnnek számít. Itt él Rhya Fleetwood, egy félvér lány, akit rögtön a könyv elején halálra is ítélnek. Aztán fordul egyet a sors, amikor a rettegett Commander Scythe közbelép, és nemcsak megmenti, hanem egy egészen új útra sodorja. Ez az indulás már önmagában elég izgalmas, de az igazi kaland csak ezután kezdődik.
Ahogy Rhya az északi, fagyos tájakon utazik, lassan szembesül azzal, hogy valami különleges erő rejlik benne. A mellkasán viselt titokzatos jel és az egyre erősebben feltörő szelek nem hagynak kétséget: ő egy Remnant, egyike a négy kiválasztottnak, akik képesek lehetnek helyreállítani a világot. Csakhogy ez nem egy ajándék, hanem súlyos teher, mert a mágia pusztulása a Föld pusztulását hozza és Rhya döntésein múlik, hogy újjászületés vagy végleges romlás vár Anwyvnre.
A történetben nemcsak a mágia és a prófécia játszik főszerepet, hanem a szív kérdései is. Rhya és Scythe kapcsolata lassan, szinte fájdalmasan épül, tele bizalmatlansággal, kimondatlan érzelmekkel és a tiltott vonzalom veszélyével. Az ő dinamikájuk adja a regény egyik finom rétegét: egyszerre szikrázik köztük a feszültség és mutatkozik meg az a törékeny bizalom, amire mindketten vágynak. A szerelem itt nem rózsaszín háttér, hanem igazi erőpróba, amely ugyanúgy formálja a hőst, mint a harcok és a mágia.
Julie Johnson világépítése rendkívül gazdag. A történet középpontjában áll a mágia és az előítéletek kérdése, a társadalmi kirekesztés, a hatalommal való visszaélés és mindez egy olyan háttér előtt zajlik, ahol a bolygó maga beteg. A rothadás szimbolikája gyönyörűen tükrözi, hogy amikor a hatalommal élők kiirtják a különbözőséget, az egész világ belerokkan. Rhya útja így nemcsak egyéni kaland, hanem allegória is arról, hogy a sokféleség és az egyensúly nélkül nincs valódi élet.
És nem tudok szó nélkül elmenni a borító mellett sem. Gyönyörű minta, gyönyörű színek, tökéletesen adja vissza a könyv hangulatát. Pont az a fajta borító, amit az ember kitesz a polcra, mert önmagában is szép és még mesél is. Egyszerre sugall erőt, titokzatosságot és azt a fajta elemi szépséget, amit a történet középpontjában álló szélmágia képvisel.
Köszönjük Alexandra Kiadó és Pioneer Books!
Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel megrendelheted a kötetet!
Érdekelnek a könyvújdonságok?
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése