Kultúrpara

2025. augusztus 17., vasárnap

A sellő legendája

 Könyvajánló - Sue Monk Kidd: A sellő legendája

Jessie Sullivan már túl van a negyvenen, és a fél életét házasságban élte le. Őszintén boldognak hiszi magát. Szereti az otthonát, számíthat a férjére, és rajonganak tizenéves lányukért, aki mindenben jól teljesít.

De ekkor váratlanul rossz hír érkezik az édesanyjáról: Jessie-nek vissza kell térnie a szigetre, ahol felnőtt. A szigeten pedig találkozik Thomas baráttal, aki bencés szerzetes, és nemsokára véglegesen fogadalmat akar tenni.

Jessie-ben vonzalom ébred a barát iránt. Egyfelől ki akar tartani házassága mellett, másfelől viszont nem tudja, mit kezdjen a vágyaival. Ennyi év után csak most kezdi valójában megérteni, ki is ő, és hová tartozik. Vajon mennyi helyet lesz képes szorítani a régi élete számára az újban?



Vannak könyvek, amik nem úgy érkeznek az ember életébe, mint egy régóta várt vendég, hanem inkább úgy, mint amikor véletlenül félretolsz egy szekrényt, és találsz mögötte egy rejtett szobát. Nem számítottál rá, nem kerested, de ahogy belépsz, érzed, hogy itt dolgod van, itt helyed van. A sellő legendája nekem pont ilyen volt. Nem harsány, nem tolja az arcodba a mondanivalót, hanem szépen, lassan, de határozottan vezet be egy olyan történetbe, ami valójában a saját történeted is lehetne – még ha a szigeten, bencés szerzetesek és családi legendák között te soha nem is jártál.

Jessie Sullivan negyven felett jár, van férje, gyereke, egy látszólag stabil élete. Pont az a fajta élet, amire a külvilág azt mondja: "na, ez rendben van". Aztán jön egy telefonhívás, egy beteg édesanya, és a visszatérés a gyerekkor helyszínére, ami olyan, mint amikor kinyitsz egy dobozt, ami tele van emlékekkel, és amiben évek óta nem mertél turkálni. Mert tudod, hogy van benne minden: régi illatok, félig elfelejtett, de teljesen soha fel nem oldott fájdalmak és néhány kérdés, amire eddig nem mertél válaszolni.

A szigeten Jessie találkozik Thomas baráttal, a szerzetessel, aki fogadalom előtt áll. A kapcsolatuk lassan bontakozik ki, miközben kettejük között finoman, de tagadhatatlanul ott izzik valami, Jessie-ben elkezd egyre erősebben visszhangozni a kérdés: tényleg ez az életem? Tényleg az a nő vagyok, akinek eddig hittem magam? És ha nem... akkor ki vagyok valójában?

Ez a könyv nem a nagy drámai pálfordulásokról szól. Nem az a történet, ahol a főhős a 242. oldalon becsapja maga mögött az ajtót, és szélnek ereszti a múltját. Inkább olyan, mint amikor egy régi, beragadt ablakot feszegetsz: eleinte csak nyikorog, majd egyszer csak egy kis résen bejön a friss levegő. És onnantól már nem ugyanúgy lélegzel. Kidd elképesztően finom kézzel ábrázolja ezt a lassú ébredést – azt, ahogy Jessie rájön, hogy a vágy nem csak fizikai lehet, hanem intellektuális, lelki, sőt spirituális is. És hogy néha a legnagyobb árulást nem másokkal, hanem a saját elnyomott vágyaiddal szemben követed el.

Olvasás közben folyton azon kaptam magam, hogy miközben figyelem Jessie vívódását, én is elkezdek magamban számolgatni. Hány olyan döntésem van, amit azért hoztam meg, mert "így illik", "ez a biztonságos", "így szoktuk"? Vannak ilyenek, de némi örömmel konstatáltam, hogy nem sok. És vajon hány olyan vágyat csomagoltam be szépen, és tettem el egy dobozba, csak mert nem fért bele az életem aktuális verziójába? Hát ebből már jóval több van... A sellő legendája alatt ezek a kérdések nem hagynak nyugodni, de valahogy nem bántóan – inkább úgy, mintha a könyv halk, kitartó hangon azt suttogná: "Nézz bele abba a dobozba. Nem csak fájdalom és csalódás van benne."


És közben ott van a sziget, a tenger, a sellő-legenda, ami lassan beleszövi magát a szereplők történetébe. Egy, a háttérben folyamatosan pulzáló, női sorsokat összekötő motívum. Mint egy régi dal, amit mindenki ismer, de mindenhol kicsit máshogy ismerik.

Sue Monk Kidd számomra ebben a regényben is hozza azt a finom, lírai, de mégis hús-vér stílust, amit az A méhek titkos élete óta nagyon szeretek. Nem fél a lassú tempótól, nem fél a csöndtől. Hagyja, hogy a karakterei ne csak éljenek, hanem gondolkodjanak, hibázzanak, és néha teljesen elakadjanak. És épp ezért lesz hiteles. Kidd 1948-ban született, és mielőtt író lett, női spirituális témákkal foglalkozó esszéista volt – talán innen is ered az a különös érzékenység, amivel a női életközepi válságot képes megfogni. A sellő legendája nem akar minden áron tanítani, de mire leteszed, észrevétlenül már egy kicsit máshogy tekintesz a saját életedre.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése