Mitől leszünk jó apák? Hogyan óvjuk meg gyerekeinket mindazoktól a traumáktól, amelyeket mi szenvedtünk el saját apáinktól? Egyáltalán: mi az apaság? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Grecsó Krisztián a Lányos apa című könyvében.
KönyvajánlóGrecsó KrisztiánLányos apa
Sorskérdésekre adható válaszok a szülőségen keresztül - hiszen mindenki hordozza saját és generációs traumáit, ha akarja, ha nem. Grecsó Krisztián - bár nem földim - felidézi saját gyerekkorom történéseit, nagy különbség nincs köztünk, azonos társadalmi rétegből, alkoholista apától származunk, akik hordozták saját tehetetlenségüket és akaratlanul is ránk pakolták megoldatlan problémáik jórészét. (Persze, azért van minimum egy óriási különbség közöttünk: sokkal jobban ír, mint én valaha is akarnék:)
Mi az apaság? Hogyan lehet jó apává válni - ez az egyik nagy kérdéskör, amivel a három részre tagolt mű közepe, a Lányos apa része foglalkozik. A szerző Budapestre költözéskor hozta magával gyökereit, már ebbe az élettérbe született meg kislánya, Hanna. A Nők Lapja hetilapba írt cikkeiből van válogatás a novelláskötet ezen részében, ahol szülői tapasztalatainak leszűrt tanulságait, szösszeneteit és felismeréseit továbbítja a nagyérdeműnek, ha úgy tetszik, leckéket ad szülőségből: vágyak, szorongások, félelmek, de rácsodálkozások, boldogságok is. Hiteles, érzékeny látlelet, tanulási folyamat a szülővé, családdá válás folyamatában, azokból több hétköznapi, de mégis meghatározó esemény kiragadásával.
A földek emberei rész a szerző gyerekkorával, eszmélésével, de leginkább az apja emlékeivel hozza az olvasó elé az háború és a szocializmus eseményeit, amelyeket egyes emberek csak folyamatos alkoholködön tudtak elviselhetővé szorongani. Hogy mi volt előbb, a trauma vagy a bódító hatású folyadék okozta függőség? A válasz mindig megér egy misét. Sorsok, amelyek egymásba öltődnek, szerelmek, amelyeknek be kellett volna teljesülnie, vagy éppen soha nem szabadott volna egymáshoz érni sem a feleknek, tragédiák, amikből keresztre feszített lélekkel tápászkodik fel az ember, mert menni kell tovább. Hiszen ott a család, azért felelősek vagyunk, nem lehet csak úgy elheverni az árokparton, magunkat siratva, nem azért férfi a férfi és nem azért nő a nő, hogy így járjon el, hanem felelősséget vállalva lemond, áldozatot hoz, felejteni igyekszik vagy elhallgat tényeket még önmaga elől is, de legalábbis megszépíti a múltat.
A harmadik rész a szerző gyerek és fiatalkorába viszi magával az olvasót. Úttörőtáborok hangulata, szerelmek ízei, kezdő pedagógus élményei, tapasztalásai táródnak fel a novellákból, hozva a szocializmus tipikus hangulatait, problémáit, ellentmondásait, helyenként a rendszer szolgalelkűségét megtestesítő / kiváltó eseményeit.
Grecsó Krisztián biztos kézzel nyúl a múlt és a mindennapok eseményeihez, amelyeket megélve-átélve-átengedve önmagán, egyetemes igazságokat képes megvillantani saját tanulságán túl. Nem kiabál vele, csak csendesen leírja, hogy így van ez gyerekek, nem másképpen, és ha valaki nem ért vele egyet, hát finoman vállat von, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Ilyeneket mond, hogy "saját csapdáink elől nincs menekvés", vagy a kicsi, fontos hibák, apró vétkek gonoszok, kártékonyak, azt hisszük, ezekkel együtt is megy tovább az élet - és igen, megy, csak nem úgy, mint addig. Magabiztosság, évtizedek alatt megérlelt és feldolgozott traumák esszenciája sűrűsödik a sorokban. A három rész összefügg, az egyikben apja sorsát dolgozza fel, a másikban sajátját, a harmadikban pedig fiatalkora felkészülését a felnőtt életre, családi életre. A kötet nyitó és záró novellája mintegy kiszól az olvasónak, hogy eszmélj, gondolkodj, sőt: viselkedj, mert „Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk."
És hogy mire utal a fedlapon a körhinta? Hát, ehhez fel kell lapoznod a könyvet!
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Családi történetek olvashatók ebben a könyvben: a szülőkről, akik nevelnek minket, vagy épp a szülőkről, akikké válhatunk. Hogyan határozzák meg a saját gyerekkorunk történetei a felnőttkori választásainkat? Meg lehet-e szakítani a rossz mintákat, meg lehet-e őrizni a jókat? Hogyan lehet érvényesen elmesélni, mekkora boldogság – minden nehézség ellenére – apává válni? Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak – legyen az egy játszótéri séta a kislányával vagy egy kamaszkori emlék –, ám rendre olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. A nehéz témák elmesélésén is átüt a derű, a boldogság keresése, amely minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon bonyolult állapot.
Megjegyzés küldése