Kényszer alatt

Könyvajánló - John Hart: Kényszer alatt


Gibby mindkét bátyja járt a háborúban: az egyikük elesett, a másik visszatért ugyan, de teljesen megváltozott – annyira, hogy börtönbe is került. Amikor Jason szabadul, fel akarja venni a kapcsolatot az öccsével, ezért eltöltenek egy napot egy tó mellett – napsütésben, whisky és nők társaságában. Az egyik nőt azonban pár nappal később brutálisan meggyilkolják, Jason pedig a büntetett előélete miatt azonnal első számú gyanúsítottá válik. Amikor pedig a másik nőt elrabolják, Gibby is a rendőrség látókörébe kerül. A fiú be akarja bizonyítani, hogy a bátyja ártatlan, és a rendőrséget megkerülve nyomozni kezd Jason múltjában. Amit talál, még a legrosszabb rémálmánál is borzasztóbb.

 

A regény 1972-ben játszódik a dél-karolinai Charlestonban, az állam második legnagyobb városában. Ekkor még javában zajlik a vietnami háború és fiatalokat soroznak be katonának. A főszereplő, Gibby életét is nagyban meghatározza ez a háború: az egyik bátyja odaveszett, a másik, Jason azonban hazatér, de teljesen megváltozik, gyilkosság miatt börtönbe is kerül. 

Szabadulása után fel akarja venni a kapcsolatot fiatal öccsével, aminek a családja nem örül - a tizennyolc éves srác azonban ismerni akarja a bátyját, és nem akar puhánynak sem látszani előtte - Jason előtt, aki a háború során sok viszontagságon ment keresztül és pszichikailag sérültként tért haza, akit otthon a börtön vár. 

Buliznak egyet a tóparton - pia, nők, minden, ami kell - másnap azonban az egyik lányt holtan találják: a hatóságok számára pedig nem is kérdéses, mi történhetett: egyértelmű, hogy Jason ölte meg. Aztán eltűnik egy másik lány, így az ifjú Gibbyre is ráirányul a figyelem. Gibby azonban tudja, hogy a bátyja ártatlan, ezért nyomozni kezd, de vajon felkészült arra, amit talál? Felkészült arra, hogy felfedje Jason múltjának minden titkát?

Egy feszültséggel teli krimi-thriller, amelynek az alaphangulatát erősen meghatározza a család gyásza és fájdalma, hogy így vagy úgy, de két fiukat is elvesztették. Minden erejükkel azon vannak, hogy a legifjabbat megóvják - a bátyjától éppúgy, mint a világtól. De saját magától és az igazságtól nem óvhatják meg Gibbyt. Ezt az eleve sötét, komor hátteret tovább árnyalja mindaz, amit Jason átélt a fronton, és nagyon jól megmutatja, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak. 

John Hart ügyesen kelt feszültséget és jól festette meg a karaktereket, egyedül a börtönből mindent is irányító figurával esett kissé túlzásba, de ez a kis botlás megbocsátható. Pörgős, olvasmányos, egy perc megállás nincs, miközben nagyon kemény kérdéseket feszeget és mutat be. A krimi-thriller műfajának kedvelői szeretni fogják.

Köszönöm a lehetőséget a General Press Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



Kövess minket Facebookon!


Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes