Kultúrpara

2021. december 31., péntek

Szörnyek a populáris kultúrában

 Tibitron írása

Könyvajánló - Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

Nem állnak messze tőlem a szörnyek, gyerekkoromban is mindig ilyeneket szerettem rajzolni a legjobban. Főleg saját fantáziából, de ismert szörnyeket is. Főképp a fizikai felépítésük, a groteszkségük, a különös alakzataik vonzottak. De vajon van-e lelkük, vannak-e a sima pusztításnál nagyobb motivációik? Vajon mik vezettek bizonyos szörnyek megalkotásához, mindet csak a félelmeink hívták életre, hogy testet adjunk nekik, és így már nem is kellett annyira rettegni tőlük? Nos, ezekre keresi a választ a könyv és magyar szerzőcsapata.



A ​szörnyek népszerűsége töretlen, sőt felfelé ívelő: rémeink elválaszthatatlan részei mindennapi életünknek. De vajon mennyire értjük a szörnyeket, amelyeket mi magunk hozunk létre, csodálunk és félünk? Látjuk-e, mi köti össze a múlt ikonikus, frankensteini szörnyét a jövő mesterséges intelligenciájával? Mi köze van Marvel Kapitány macskájának az Alien-sorozathoz és miért félnek annyira a Star Trek kemény férfi karakterei az univerzum női szörnyeitől? Miért nem egyfélék a vámpírok, és miért kezdtek el fejlődni a zombik? Milyen szorongásainkat tárják fel az állati szörnyek és a különféle állat-ember és növény-ember hibridek?
Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt ez a népszerű regényeket és filmeket elemző tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert.
Szerzők:
Benczik Vera, Fodor András, Gyuris Norbert, Kérchy Anna, Limpár Ildikó, Panka Dániel, Pintér Károly, Rusvai Mónika, Sohár Anikó, Szujer Orsolya, Vancsó Éva

Róluk lesz szó:
Mary Shelley: Frankenstein; Jurassic World-filmek; Ex Machina; William Gibson: Neurománc; 2001. Űrodisszeia; Én, a robot, Mátrix-trilógia és Terminátor-sorozat; H. G. Wells: Világok harca; Star Trek – The Original Series; Batman; Pókember; Marvel kapitány; Angela Carter: Esték a cirkuszban; Terry Pratchett: Vadkanapó; China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás, Richard Matheson: Legenda vagyok; M. R. Carey: Kiéhezettek; Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete; Robert Holdstock: Lavondyss; Siobhan Dowd és Patrick Ness: Szólít a szörny

Maga a könyv amolyan esszékre, értekezésekre van felosztva, ahol az adott szerző példákkal, idézetekkel elmondja véleményét az adott szörnyről vagy jelenségről. Filmeket állítanak párhuzamba regényekkel, történelmi aspektusokat boncolgatnak, társadalmi problémákat próbálnak analogizálni a szörnnyel. Ez többnyire sikerül, bár sokszor úgy éreztem, hogy a szerző kicsit talán túl sokat idéz és citál elénk konkrét jeleneteket, mintsem a saját véleményét tárná elénk.
Nem minden művet ismertem, de a zömét láttam vagy olvastam. A nyitó szörny, Frankenstein szörnye már unalomig ismert figura. Mary Shelley klasszikus regényén túl rengeteg filmben feldolgozták tragikus "életét", viszonyát teremtőjéhez, a köztük lévő szörnyű kapcsolatot. Ez az esszé bevezetésnek hibátlan, hisz szinte mindenki ezekre a következtetésre jut maga is, ha kicsit is jobban elmélyül a lélektanban vagy rendelkezik minimális empátiával. Persze a mű keletkezése, az írónő motivációi érdekesek, és lehet ez a vonulat kevésbé ismert.




[…] a 20. század utolsó harmadáig az irodalomban bizonyos fajok gonoszak, és kész; ami félelmet vált ki, nem lehet jó. Aki szerencsétlenségére közéjük születik vagy más módon válik egy ilyen faj tagjává (gondoljunk csak a vámpírharapásra, ami átvitt értelemben az áldozathibáztatás non plus ultrája) kivétel nélkül szörnynek tekintendő.

A folytatásokban van aztán minden. Star Trek, Világok harca, mesterséges intelligencia, sőt, a már már unalomig kifuttatott zombik is. Ezekről mind-mind lehet sokat elmélkedni, mindnek van komoly társadalomlélektani vonulata, és valóban mélyen beleágyazódtak a popkultúrába.

A szerzők stílusa hullámzó, némelyik lényegretörően, érthetően viszi végig a gondolatmenetét, mások csaponganak, vargabetűkkel jutnak el a végső konkluzióhoz.
Van pár kakukktojás azért, amit nem értettem teljesen, mit is keres itt. Ilyen a Macskanő/fekete macska páros. Érteni véltem, hogy a női szexualitást fegyverként használó "szürke" karakterek ők, sötét múlttal, drámákkal, de azért nem szörnyek... a párhuzamot a vámpírokkal kissé erőltetettnek éreztem. Ilyen alapon bárkit lehetne szörnynek tekinteni akibe bele lehet magyarázni sötét motivációkat.  Mind szörnyek vagyunk bizonyos szempontból. Hisz a legtöbb szörny ember, erre már Scooby Doo, sőt, A Szépség és a Szörnyeteg is rávilágított, és közhely már, de tény, hogy az ember teszi a legszörnyűbb dolgokat a külvilággal.




Talán az utolsó esszé, a Szólít a szörny ad némi feloldozást, mert az ott látott szörny a bennünk lakozó félelem, rettegés, gyász feloldására szolgál, tehát pozitív szörny. A filmet láttam, szerintem érdemes megnézni, néhol kifejezetten erős jelenetei vannak.

Visszaélés-e a hatalommal, ha belenyúlunk egy élőlény tudatába és elhitetjük vele, hogy más, mint akinek-aminek addig tartotta magát? És ha a válasz erre igen, akkor mennyiségi kérdés-e, hogy az ilyen elkövetőt szörnynek ítéljük, vagy sem? Egy eset még belefér, főleg, ha a jó ügy érdekében tesszük, de kétszeri vagy a sorozatos elkövetés már elfogadhatatlan? Ha pozitív szereplő teszi, akkor rendben van a dolog?

Összességében érdekes utazásra indul, aki belevág a könyvbe. Néhol már unásig ismert dolgokat olvashat, karaktereket ismerhet fel, de mindig van egy-két mélyebb gondolat, amire talán nem is gondoltunk. Már emiatt is érdemes lehet belevágni.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.


Kövess minket Facebookon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése