Az emberi elmében laknak a legveszélyesebb szörnyek

Könyvajánló - Nathan Ballingrud: Szörnyvidék

Kilenc történet, ahol az igazi szörnyek az emberek lelkében laknak.
Van, aki képes ellenállni nekik és van, akit elnyel a sötétség...

monsterland-featured-image.png

Nathan Ballingrud novelláskötetében kilenc olyan történetet olvashatunk az élet olyan helyzetbe sodorta a szereplőket, ahol szörnyekké váltak. Akik szeretik az érdekes, izgalmas, félelmetes, beteg, drámai sztorikat, azok nem fognak csalódni. Az emberi elme sötét bugyraiba vezet minket a szerző, ahol megrázó élményékben lesz részünk.

Minden emberben ott lapul a szörnyeteg, ami bármikor képes kitörni. A szerző pedig nagyon jól festi le azokat a pillanatokat, érzéseket, lelkiállapotokat, amikor elszabadul a bennünk lakó sötétség. A kötet nagyon olvasmányos, pörgős és úgy beleeszi magát a fejünkbe, hogy még napokkal később is ott motoszkál egy-egy frappáns sztori. Néha az is előfordul, hogy napok kellenek, hogy megemésszük, megértsük, hogy mi is történt. Apránként adagolva kell olvasni őket, mert könnyen megfekszik az ember gyomrát.

A novellák erőssége, hogy minden szereplő hétköznapi figura. Bármelyikük lehetne a szomszédunk, a kollégánk vagy akár egy családtagunk. A cím alapján azt gondolhatnánk, hogy majd ijesztő, vérengző, földönkívüli szörnyekről fogunk olvasni. Ennél azonban legtöbb esetben sokkal egyszerűbb a helyzet, mert olyan emberekből kitörő sötétségről olvashatunk, akiket félelmeik, belső vívódásaik terelnek rossz irányba.

Mint minden novelláskötetnél, ennél is úgy jártam, hogy volt, amelyik nagyon megfogott és volt, ami kevésbé. Igazi érzelmi hullámvasút a kötet, ezért egy-egy történet után időnként muszáj volt szünetet tartanom. Ízelítőül kiemelem az egyik kedvencemet, amely A mennyország szörnyetegei címet kapta. Ez egy nagyon-nagyon elmebeteg történet, amely a maga bizarr, szórakoztató módján még tanulságot is hordoz.

Ebben a történetben a főszereplő Brian, akinek elrabolták a fiát. Fogalma sincs, hogy él-e vagy hal, de minden nap számtalanszor eszébe jut kisfia és azon morfondírozik mit lenne képes tenni azokkal, akik elragadták tőle a gyermekét.

"A képzelgései eleinte döbbenetesen erőszakosak voltak. Általában úgy indultak, hogy felkutatta a férfit, aki elrabolta a fiút, és egy szeghúzó kalapáccsal meglékelte a koponyáját."

Egy ilyen szörnyű esemény darabokra téphet egy családot. Brian és felesége, Amy is megsínylették fiuk eltűnését. Volt, hogy napokig egy szót sem szóltak egymáshoz. Briant mardosta bűntudat, mert együtt voltak a parkban, amikor Toby eltűnt. Megismerjük a párt, a problémáikat és Toby eltűnésének körülményeit. Eddig egy szomorú családi dráma, ahol egy gyermek eltűnése az apát az alkoholhoz űzi, az anyát pedig egy másik férfi vigasztaló karjaiba. De tudjuk, hogy nemcsak ennyi lesz a sztori. Főleg, mert közben vannak apró elejtett megjegyzések egy különös lényről. Először a folyónál bukkantak rá, aztán egyre több és több került elő közülük. A sajtó angyaloknak nevezte őket. Brian is talál egy ilyen sebesült ijesztő, karmos teremtményt és hazaviszi magával. Aztán a történet ezzel át is fordul valami bizarr angyalzabáló őrületbe. Tanulság: csupán egy lökés kell és bárkiből előtör az állati ösztönöktől vezérelt, sötét énje.

Ezek a történetek nagyon ütnek! Hét éve jelent meg a könyv az Államokban, amely hatalmas sikert aratott akkor és azóta is tarol. Shirley Jackson-díjat kapott és jelölték a Bram Stoker-, World Fantasy- és British Fantasy-díjakra is. Hollywoodban is szemet szúrt a történetekben rejlő potenciál és a Hulu készített belőle sorozatot, mely idén októberben debütált. A trailer nagyon látványos lett, két ünnep közötti pihenésemre mindenképp beiktatom ezt a sorozatot.

Lélektani horrorok, belső vívódások, drámák, egy-két gyomorforgató jelenet, vérengzés, karmos angyalok, vámpírok,  élőhalott feleség, időnként szürreális események. Bár a történetekben többségében megjelennek ijesztő vagy misztikus lények, a szörnyetegek mégsem ők. Minden szörnyet az emberi önzés, önfejűség szabadít a világra. Kétségbeesett emberek hibás döntéseinek sora. Ebben a kötetben a szörnyek az emberek lelkében laknak. Ez ember és a szörny között csupán egy vékony választóvonal található. Van, aki képes ellenállni a gonosznak és van, akit elnyel a sötétség...

nathan_ballingrud_szornyvidek_b1_300dpi.jpgA kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Fordító: Juhász Viktor, Huszár András, Pék Zoltán, Benkő Ferenc, Horváth Norbert, Beke Cz. Zsolt

Eldobható testek - örök élet csak egy kattintásra?

A ​csendmadár

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes