A 2020-as Velencei Karnevál képekben

Kíváncsi vagy, milyen volt az idei Velencei Karnevál? Barkóczi Brigitta gyönyörű képei most elrepítenek ebbe a mesés forgatagba.

Idén február 8-án hajós felvonulással vette kezdetét Európa leghíresebb jelmezes felvonulása, a Velencei Karnevál. Évről évre minden nap emberek tízezrei látogatnak el a lagúnák városába, hogy részesei lehessenek ennek a különleges eseménynek. A lelkesebbek parádés, színes, látványos, izgalmas, egyedi és sok esetben saját kezűleg készült jelmezekbe öltözve vetik bele magukat a forgatagba, míg mások gyönyörködnek a kosztümökben, fotóznak. Egyes napokon akár a százezret is elérheti a látogatók száma.

Tavaly novemberben az esőzések okozta áradás, majd januárban az apály is megnehezítette a város életét. Talán sokakban fel is merült a kérdés, hogy vajon mi lesz idén a karnevállal. A város sok mindent túlélt már, ezeket az akadályokat is sikerrel vették és elrajtolhatott ez az ősi hagyományokra épülő ünnepi kavalkád.

A koronavírus-járványtól való félelem miatt a szokásosnál kevesebben érkeztek ugyan, mint a korábbi években, de még így is több tízezren vonultak az utcákra, hogy élvezhessék ezt a gondolás felvonulással, álarcosbállal, összesen 150 farsangi programmal tarkított ünnepet. A városközpont és szinte minden sziget, múzeum, színház részt vesz a karneváli pezsgésben.

Idén sajnos a járvány miatt a tervezettnél két nappal korábban, február 23-án ért véget a móka, de egy kedves barátnőm hosszú évek óta állandó vendége az ünnepnek, és így is rengeteg gyönyörű és különleges képet készített. Tavaly már megmutattam nektek néhányat Barkóczi Brigitta mesés képeiből, aki idén is megörvendeztetett egy válogatással. Ha lemaradtál tavalyi képeiről, kattints a címre:

A 2019-es Velencei Karnevál képekben

Most pedig jöjjön egy válogatás az idei év különleges jelmezeiből:

Ezen a képen, akárcsak a főképen az olasz Paolo látható, aki minden évben parádés jelmezt készít magának (a tavalyi posztban is helyet kapott, mert akkor is meseszépet alkotott, érdemes meglesni)

Egy édes, bájos, igazi romantikus darabban pózolt Corinne, Belgiumból

Bevallom erős váltás a cukirózsaszín után, de valamiért tetszett a kontraszt a két kép között, a képen Falk látható Németországból.

Aranyba öltözött szépség, Eve Franciaországból

Azok a pávatollak! Engem megvett magának és lenyűgözött Irina Észtországból

Éééés az idei évben a "Reni kedvence" díjat kapja: Stella Franciországból! Ötletes, különleges és nem is tudom, de valamiért első látásra beleszerettem :)

Gyönyörű maszk, igéző tekintet, a hölgy pedig Nurun Nisa, Franciaországból

Ha álarcos esküvőt tartanék, valami ilyesmi lenne a tökéletes menyasszonyi viselet: Lili Németországból

Az Ősz boszorkánya, legalábbis nekem ez jutott eszembe Sabine különleges kosztümjéről és pazar maszkjáról. Gyönyörű!

Valamiért nekem ez a jelmez egy gonosz főhősre hajaz. Nem tudom mire gondolhatott a Cataniából érkező Mirko, mindenesetre emlékezetes darab, tetszik.

Furcsa páros mégis jól kiegészítik egymást: Joëlle és Christian Franciaországból

Álomszép kék, látványos jelmez, ráadásul Brigi tökéletesen komponálta meg a fotót, melyen a Franciaországból érkezett Liliane és partnere látható

Martina és barátnői Németországból utaztak Velencébe és magukkal vitték a négy évszakot is.

Annyira jól sikerült a kép, hogy csak másodszori nekifutásra tűnt fel, hogy csupán ketten vannak a képen, a harmadik maszk csak kiegészítő. Imádom ezeket a színeket és gyönyörűen sikerült a fotó is. A maszkok mögött pedig Reine és Annabelle Franciaországból

Többen érkeznek családdal, barátokkal és van, aki minden évben még a család legszőrösebb tagját is beöltözteti. Idén Fidji a finom eleganciát választotta. Tündéri, és még Facebook oldala is van :D 

zz_dsc_7093_small.jpg

És ilyen, amikor a maszk mögött egy fotós lapul, Jann Franciaországból :D 

fuggo01_small.jpgSabine Franciaországból - nincs adat - Solange Franciarországból

fuggo02_small_1.jpg

Yasmine Franciaországból  - nincs adat - Falk Németországból

Most pedig jöjjön még néhány kép, kattintsatok a galéria megnyitásához:

Kövess minket a Facebook-on is!

És ne feledjétek: Velence nem ér véget a karneválnál...kattints!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes