Könyvajánló - Kordos Szabolcs: Eszem-iszom, Hungary
"Milyen bűnös titkokat őriznek az éjszakai mulatók sokat látott alkalmazottai? Miként válik a konzerv töltött káposztából luxuséttermi főfogás? Mi hever a tányérunkon valójában és egyáltalán: hogyan került a csizma az asztalra?"
Az Eszem-iszom, Hungary Kordos Szabolcs nagy sikerű Hungary-sorozatának 4. darabja, mely 2014-ben jelent meg és a fenti kérdésekre megkaphatjuk belőle a válaszokat. Idén a szerző legújabb könyvében ismét az éttermek világába leshetünk be, ezért a 21. Század Kiadó elhozta újra az olvasóknak izgalmas, színes, új borítóval a könyvet egy időben a sorozat 8. kötetével, a Restaurant, Hungary-vel.
Na, de milyen izgalmas sztorikat tartogat az Eszem-iszom, Hungary? Ezúttal a vendéglátás olykor bűzös, sötét és viszolyogtató, de még gyakrabban izgalmas, izgató világába kalauz el minket a szerző. Megismerjük a vendéglátósok tapasztalatait, hétköznapjait. Kapunk egy kis bepillantást a puccos bárok, diszkók, menő éttermek, késdobálók és büfék kulisszatitkaiba. Megismerkedünk néhány trükkel és jó néhány problémás vendégről szóló történetről is. Ezek közül jöjjön néhány ízelítőül.
A szerző első riportalanya egy húszas éveiben járó hölgy, aki született vendéglátós. Mindenhol dolgozott már, kezdve a lángososbódéval, keresztül a késdobálón, flancos báron és még luxus étteremben is. Mindig mosolyog, imádja a munkáját. Miért? Hát ezért:
"Hogy annyi hülye van a világon, és mindennap találkozhatok újabbakkal!"
Fesztiválos élményekről mesél, ahol néhány nap alatt is nagyon jó pénzeket lehet keresni, és még a pult mögött is buli az élet. Nem állítom, hogy korrekt, amiket csinálnak, hogy a vendéglátós jól járjon. Például, ha nem fogy az alkoholmentes sör, ami lássuk be, érhető egy fesztiválon, akkor a buli felétől keverik az alkoholosat a mentessel. Tíz korsó után már senkinek nem tűnik fel a különbség. Végülis tekinthetünk erre szociális jócselekedetként is, na de azért mégis genyóság. Vannak jó arc vendégek és persze problémásak is, a bunkókból pedig végtelen számban akad.
"Emlékezetes esetek azért voltak, egy fazon például reggel nyolckor érkezett, kipakolta a kokaint a pultra, a bankkártyájával csíkokba rendezte, majd illedelmesen megkérdezte, hogy elnézést, zavarna-e, ha egy kicsit szippantana. Hát, apukám, ha téged nem zavar, hogy ugyanazzal a ronggyal törölgetjük a pultot négy napja, és már körülbelül négyezer izzadó ember könyökölt rajta, akkor engem miért zavarna?"
Megismerkedünk a pult mögött álló sráccal, akinek minden éjjelre jut egy kaland és, aki imádja a pörgést, amivel egy fesztivál jár, még az ellenőrzések is csak motiválják, tovább pörgetik és olyankor a stressz sem zavarja. Ő is született vendéglátós, aki élvezettel adózik a munkájának. Aztán ott van Gergő, aki egy flancos étteremről mesél, ahol volt, hogy heti 75 órát nyomtak le. A személyzet jó része vagy piával vagy kokainnal vészelte át a 14 órás műszakokat. Zárás után pedig kiitták a bárt, de ez a kutyát sem zavarta. Akkor nem tudták kié a hely, azóta kiderítette és az a gyanúja, hogy pénzmosodának használták az éttermet. Mesélt olyan milliárdos vendégről, akinek még a szivarozást is megengedték a nemdohányzó étteremben, mert ő volt a "Valaki", de főként olyanok jártak oda, akik csak felvágásból mentek és sokszor fogalmuk sem volt róla, hogy mit is rendelnek, amikor valami francia ínyencségnek tűnő dologra böktek az étlapon, csak mert az volt a legdrágább.
A szerző otthonosan mozog a budapesti luxusszállódákban, erről már olvashattunk a Luxushotel, Hungary című könyvében. Ezúttal azonban az éttermet vette célba, hogy megtudja miként működik a vendéglátás krémje. Nem könnyű boldogulni egy olyan helyen, ahol reggelinél 700 embert kell kiszolgálni, egy vacsora pedig jelenthet 1500 vendéget is. Az első és legfontosabb tanács: a jó vendéglátós nem kér elnézést, mert az csak olaj a tűzre.
"− Elnézést nem kértem. Ha az ember nem hibázik, ne kérjen elnézést, azzal csak magára szabadítja a bajt. Tiltott szó ez nálunk, mint ahogyan az sem csúszhat ki egyetlen pincérem száján sem, hogy valami nálunk nincs. Ha még az országban sem találni olyat, amilyet a vendég óhajt, akkor szóvirágokkal ajánlunk helyette mást, azzal úgyis sokkal jobban jár. Ha viszont kimondjuk, hogy nincs, akkor rögtön vérszemet kap. Az ajándék pedig mindig beválik. Mibe kerül a cégnek két pohár bor, egy koktél vagy egy előétel-kóstoló? Nagyjából semmibe, a hatása viszont elementáris − tartott gyorstalpalót vendéglátásból a veterán pincér, majd, ha már így belemelegedett, folytatta. − A vendégek szerint az étel általában el van sózva. Mi ilyenkor a megoldás? Kap egy ugyanolyat, és boldogan megeszi. Elnézést azonban még véletlenül sem kérünk!"
Amin jót mosolyogtam, hogy van egy rettenetes szokása az embereknek, amit, bár én sosem dolgoztam ezen a területen, a szolgáltatások élvezőjeként is sokat hallottam és rettenetes, udvariatlan dolognak tartom: lesz egy sör, lesz két Unicum. Már tudom, hogy erre szakmai berkekben még szállóige is létezik, ugyanis ezt nevezik a „mentalista rendelésnek”. Van olyan riportalany is a kötetben, aki úgy gondolta népművelő lesz és mindenkit megtanít a helyes viselkedésre, de azóta rájött, hogy lehetetlen küldetés.
Persze humoros sztorikban sem szűkölködik a kötet. Az emberi hülyeség tényleg határtalan...
"A bejárat melletti fekete táblán rendszeresen ott állt a délutáni ajánlat: kapucsínó somlói galuskával 500 forint! Hiszik, vagy sem, minden héten betért egy bizonytalan érdeklődő, aki megkérdezte: mondják, maguk tényleg beleteszik a somlóit a kávéba?"
Akad még sztori pszichiáterek partijáról, ahol azt gondolták, hogy laza, nyugis estéjük lesz. Csak annyit mondok, hogy kísérleti gyógyszerek. Olvashatunk korsókat hajigáló vízilabdásokról, lövöldözésről, sőt olyanról is, akinek annyira emberundora lett, hogy inkább pályát módosított. Akad sztori drogokkal teli rockbulikról, kocsmai bunyókról. Persze az "elit" sem maradhat ki, gazdagok, vállalatvezetők, élsportolók, művészek, celebek és az alvilág figurái. Ezt a mondatát kifejezetten imádtam az egyik riportalanynak:
"− Tanulóként a Parlament közelében dolgoztam egy kiskocsmában, ahol egyszer sört vittem az éppen távozó és a beiktatásra váró miniszterelnöknek. Kedélyesen társalogtak. Az orrom előtt zajlott le a kormányváltás érdemi része. Azóta tudom, hogy a politikát is emberek művelik, olyanok, mint mi, csak ügyesebben lopnak."
Az elegáns, drága helyeket a maffiózók is örömmel látogatják. Történt egyszer, hogy záráskor jött a telefon, hogy kellene egy hely egy fontos megbeszéléshez. A tulajdonos nem volt épp talpig megbízható üzletember, ezért a többséget hazaküldte és csak a főnök két bizalmi embere maradhatott. Függöny behúz, ajtó bezár, világítás egy része lekapcsolva, aztán tízen körbeültek egy asztalt és indult a megbeszélés. A személyzet csak akkor mehetett be, ha épp szólították őket.
"− Rejtői fordulattal élve, az asztalnál három náció foglalt helyet: a magyar nehézfiúk, néhány köteg amerikai dollár és pár orosz gyártmányú pisztoly. Ha a Maffiózók részeit nézem DVD-n, mindig ennek az estének az emlékképe ugrik be. Villámgyorsan szervíroztunk. Nem akartuk, hogy bármi olyan megüsse a fülünket, amiről nem lenne szabad hallanunk, a tudatlanság olykor életbiztosítás. Mindössze szófoszlányokra emlékszem, de maradjunk annyiban, hogy az asztalnál emberi sorsok felett döntöttek. Ki az, aki maradhat a piacon, és ki az, akinek mennie kell − így vagy úgy. Fogalmam sincs, hogy másnap kiért mentek az ukránok, de az biztos, hogy a beszélgetésnek hosszan tartó, súlyos következményei voltak."
Olvashatunk még az ázsiai turisták kiszolgálásáról, azok nehézségeiről, megtudjuk, hogy mit rendelnek legtöbbször az osztrák vendégek, hogy az angolok nem eszik meg a tejfölt és, hogy a skandinávok bármit megesznek, náluk csak az alkohol túlzott kedvelésével lehetnek gondok. Aztán bizony kapunk egy adagot konyhai trükkökből is. Ezek többségét otthon mind elkövetjük, de ha egy étterem mer trükközni, akkor vérszemet kapunk. Ugye?
"− Konyhai kisegítőként kezdtem, felszolgálóként folytattam az ipart. Mit tanultam a vendéglátásról az étteremben töltött évek alatt? Azt, hogy szemfényvesztés az egész. Semmi nem az, aminek látszik. Vegyük például a kiváló harcsahalászlét, ami valójában mélyfagyasztott pangasiusból készül. Harcsafajta az is, csak éppen a világon a legolcsóbb: egy rendes harcsa ára nyolcezer forint kilónként, ennek meg nyolcszáz. Szerintem soha az életben nem főztem még drága halat a halászlébe, még a raktárban sem tartottunk ilyesmit. Jó lesz ide vidékre az olcsóbb is − mondogatta a szakács, és igaza lehet, mert senki nem kérdőjelezte meg, hogy minőségi áru került-e a tányérjába..."
Vannak még felháborító játszmázások, de akadnak undorítóak is. Biztos akad olyan, akinek ettől elmegy a kedve az étterembe járástól, de azért nem mindenhol játszanak mocskosan. Bőven akad gyomorforgató lehúzás és aljasság is a kötetben, amiken joggal húzza fel magát az ember, de ettől függetlenül elismerésre, tiszteletre méltó, amit sokszor el kell viselniük a vendégektől.
Vannak még a vendéglátás aranybányáit jelentő céges partik, a celebeknek megrendezett nívós estélyek és az esküvők. Nem lehetett semmi például egy olyan lagzin felszolgálni, ahol a menyasszonytánc alatt 30 millió összejön. Szerencsére jattra is futotta rendesen belőle. Aztán egy fejezet jutott a magyar riviérának, hogy megtudjuk miként működik az élet a Balatonon. Sajnos azt is jól sejti mindenki, hogy nemcsak a vendégeket szokták lehúzni, hanem vannak olyanok is, akik a munkaadójukat is lenyúlják, de olyan is van, aki mesterien lopott a vendégektől és a főnökétől is.
Nem maradhatott ki a kötetből az örök ellentét szakácsok és pincérek között. Az egyik riportalany szakácsként kezdte, aztán pincérként folytatta. Így profin tudott képet adni a szerzőnek erről a helyzetről:
"− Volt egyszer egy nagynevű tanárom. Ő úgy fogalmazott, hogy három állatnak nincs helye a konyhában: poloskának, patkánynak és pincérnek. Ezt a viszályt nem lehet feloldani. A séfek rendíthetetlenül hiszik, hogy az étteremben csak ők végeznek értékelhető munkát, a pincérek meg amolyan lótifutik, akik ellenben talicskával tolják ki a fekete pénzt a hátsó ajtón. A felszolgálók szerint a séfek rossz ételt főznek, az ostor viszont nem rajtuk csattan, hanem azon, aki tálalja. Igaz. A pincér viszi ki a salátát, amit valaki elfelejtett lemosni, és rajta maradt a hernyó, ő szervírozza a porcos húst, amibe valaki talán beletöri a fogát."
Kapunk egy adagot a beszállítókról és a VIP vendégekről, amerikai filmsztárokról is, de miután gyros-büféből annyi van, mint égen a csillag, ők sem maradhattak ki. Az pedig, hogy az extravagáns luxuséttermekben is beleshetünk már csak hab a tortán. Bár tippem sincs, mennyire kéne gazdagnak lenne ahhoz, hogy ki akarjak pengetni egy milliót egy vacsira. :D A végére pedig még egy sikertörténet is jutott: egy vendéglátásban teljesen járatlan hölgy felépített a semmiből egy sikeres kávézót. Mert nagyot álmodni és bejött neki.
Imádom Kordos Szabolcs könyveit. Olyan helyekre repít el, ahova az átlagember sosem leshetne be. Ezúttal is egy szórakoztató, időnként pedig megbotránkoztató kötetet olvashattam izgalmas szereplőkkel, érdekes történetekkel. Ha még sosem dolgoztál vendéglátósként, akkor ezt a könyvet el kell olvasnod, de akkor is hasznos, ha épp azt tervezed, hogy ezen a porondon szeretnél érvényesülni. Öt év alatt ez a piac is változott valamennyit, ezért izgatottan várom legújabb könyvét. Szóval látogassatok vissza oldalunkra pár nap múlva, amikor a Restaurant, Hungary-ről fogok mesélni nektek. :)
Kordos Szabolcs könyveit a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
A szerző remek köteteit a képre kattintva meg is rendelheted kedvezményes áron a kiadó honlapján akár csomagban is!
Kövess minket a Facebook-on is!
Budapesti luxushotelek és vidéki kastélyszállók, wellness központok titkai
Kalandozások a luxushotelek titokzatos, izgalmas világában
Megjegyzés küldése