Kultúrpara

2019. március 2., szombat

A 2019-es Velencei Karnevál képekben

A világ legismertebb karneválja, a Velencei Karnevál idén február 16-án rajtolt, de még négy napig, március 5-ig van időtök ellátogatni a lagúnák városába, hogy élőben is megcsodálhassátok ezt a varázslatos forgatagot, a látványos és egyedi jelmezeket. Íme egy kis ízelítő az idei felhozatalból.

A világ talán legismertebb karneváljának már hosszú évek óta Olaszország egyik meseszép városa, Velence ad otthont. Sokan biztosan nem is sejtik, de az első Velencei Karnevált 1094-ben rendezték, legalábbis az első írásos emlékek erre utalnak. A város megtelt színekkel, élettel, a lakók jelmezeket öltöttek, hatalmas bállal nyitották meg az eseményt, az utcákon, tereken színielőadásokkal, koncertekkel és játékokkal szórakoztatták az ide látogatókat. Mindenki köpenyt viselt, álarcot, tollal díszített kalapot, és ezáltal, ha csak rövid időre is, de megszűntek a társadalmi különbségek.

Voltak hullámvölgyek és hegyek a karnevál történetében, de végül a 20. század utolsó két évtizedében sikerült igazi pompájában visszahozni ezt a színes farsangi eseményt. Turisták tízezrei látogatnak a városba minden évben, hogy ezzel a különleges eseménnyel búcsúzzanak a téltől.

A lagúnák városát ilyenkor ellepik a szebbnél szebb jelmezbe öltözött karneválozók a világ minden tájáról. Ráadásul, ha kedvet kapnátok, még négy napig tart a karnevál, nem késő autóba ülni és útnak indulni. :)

Lenyűgözőek ezek a jelmezek és még különlegesebbé teszi őket, hogy többségüket 9 hónapon keresztül a viselőjük készítette, nők, férfiak, mind aktívan készítik ezeket a különleges viseleteket. És az sem ritka, hogy egy női ruha férfit rejt vagy épp fordítva.

Kedves barátnőm, Barkóczi Brigitta megörvendeztetett gyönyörű fényképeivel, melyeket az elmúlt napokban készített. Ezek közül láthattok néhány különleges darabot. Íme:

Őszintén szólva az egyik személyes kedvencem ez a kép. Álomszép vörös uralta jelmez és gyönyörű beállítás: Paolo Olaszországból
És, aki ismer, biztosan nem fog meglepődni, hogy Brigitta unikornisos képpel is meglepett. A fotón Nadine és barátnője pózol Franciaországból

Ismét egy francia gyöngyszem, Perrine

Azok a színek...számomra pont ezt jelenti a karnevál :) Josselyn Franciaországból elöl, háttérben pedig a szintén francia Denise és Rémy


Olyan jó látni, amikor a család együtt élvez egy ilyen eseményt, a fenti képen egy anyuka és két fia Spanyolországból

Ebből a hármasból nem is tudnék kedvencet választani, balról: 1. Antonio és barátai, Olaszország, 2. Gabriele és Bernd, 3. Sylvie, Christophe és Fidji, a kutyus, Franciaország

dsc_0087_kicsi.jpg

Gyönyörű kék színekben Reine és családja Franciaországból

Akadnak egyszerű, de bohókás jelmezek is, Lou és partnere Franciaországból

Az a maszk nekem kicsit ijesztő, de nagyon jól fest egymás mellett Michel és Martine Franciaországból

Innen a szomszédból is akadnak pazar jelmezesek, gyönyörű legyezők, különleges ruha és maszkok Theresiát és Angelát rejtik, akik Ausztriából érkeztek a karneválra
Ismét egy látványos összeállítás, balról: 1. XIV. Lajos - Daniele, Olaszország, 2. Kalapos - Luca, Olaszország, 3. Írnok - nincs adat

dsc_0687_kicsi.jpg

Különleges szarvasos jelmezben Michel és partnere Franciaországból, a fotó pedig Burano szigetén készült
dsc_1287_kicsi.jpg

dsc_1138_kicsi.jpg

Az arany és a lila mesésen mutat együtt, ezt bizonyítja Corinne, Michele és Bruno Franciaországból

Ez a pár is ékesen bizonyítja, hogy a világ minden tájáról érkeznek a jelmezesek. A képen Joyce és Joseph látható, akik az Egyesült Államokból érkeztek

Egy újabb látványos hármas, balról: 1. Hófehérke - nincs adat, 2. Mauro és Gaetano, Olaszország, 3. Lili, Németország 

Daniela Németországból még egy vicces műkutyussal is megspékelte az idei jelmezét

dsc_4981_kicsi.jpg
Szolid elegancia: Christine és Eric Franciaországból
Egy csoportkép, jobbra és lent Bernd és Gabriele Németországból

Ha ez most kimaradt, akkor se aggódjatok, jövőre is lesz karnevál és ne feledjétek, Velence nem ér véget a karneválnál...Kattints!

Kövess minket a Facebook-on is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése