Kiváló katonai sci-fi, amit letenni…
legfeljebb akkor lehet, ha végigrágtad a körmöd olvasás közben.
Mondom.
Talán azért tetszik annyira, mert ismerős a szleng. Zsenge fiatalasszony korom meghatározó személyisége volt egy tökös tiszthelyettes, akinek a száján csak úgy repkedtek a lófaszok és húzz a retekbe indulatszavak, arról nem beszélve, hogy a katona vigyázzállás során köteles rezzenéstelenül állni, és ha a légy baszik az orrán, akkor sem mozdul, legfeljebb a löketeket számolja.
Na. Erre jön ez a kötet, amely hasonló modorban értekezik az olvasóval, és én… minden sorát falom. Ismerősként köszöntöm. Mert bár fárasztó egy ilyen élet, amelyet a tökös tiszthelyettesek diktálnak a magánéletben, de cseppet sem untató, az egyszer szent. És akkor képzeld el ugyanezt a hivatásában!
A mű főhőse, Andrew Grayson, egy a Föld egyáltalán nem rózsás jövőjében a sok milliárd segélyen tengődők közül. Ezeknek az embereknek többsége óriásvárosok betongettóiban tengetik mindennapjaikat, ahol az élet a legolcsóbb portéka. Éhen senki sem hal, de hidd el, ezen áron és ezzel a módszerrel élni sem akar feltétlenül mindenki. Így aztán ezekben az óriás metropoliszokban szinte állandó a lázongás, tüntetés, amellyel vagy megbirkóznak a helyi rendfenntartók, de inkább nem, és akkor jön a katonaság… amely könyörtelenül végez a jelenséggel és ha kell, az emberekkel is.
Grayson életében a kiugrási lehetőséget éppen ez a katonaság jelenti, és ő habozás nélkül jelentkezik is az alapkiképzésbe. Sikeresen abszolválja – ami nem is olyan kis teljesítmény, ha arra gondolsz, hogy a jelentkezők 10 százalékának sikerül eljutnia az avatásig. Még a kiképzés alatt belehaborodik egy csinos katonalány társába (Halley), akivel persze pontosan tudják, hogy kapcsolatuk nem (lehet) több a test vonzalmánál, mert jövőjük felettébb reménytelen: senki sem tudja, kit hová fognak vezényelni.
Ezzel el is érkeztünk a kötet lényeges alapkövéhez: a végzett tiszthelyetteseket és sorkatonákat számtalan helyre lehetséges küldeni: a Földre, az Űrbe, az űrben meghódított gyarmatok számtalan vidékére. Természetesen mindenki az Űrbe vágyik, a Földön – tekintettel a sorozatos balhékra a gettókban – senki sem szeretne szolgálatot teljesíteni.
Ám Graysonnak mégis ez a kártyalap jut, míg Halley azonnal további kiképzésre vezénylődik, amelynek végén komoly katonai gépeket vezethet – az Űrben.
A Földön a Honi Hadsereg az igazi katonaság, sokak szerint pedig az egyetlen igazi hadsereg, amely valóban puskaport szagol. Ez valószínűleg így is van, de Graysont nem vigasztalja, ő az Űrbe szeretett volna kijutni. Ettől függetlenül jól érzi magát a Földön is, főleg, mert kapott egy tökös rajparancsnokot is, Fallon főtörzsőrmestert, aki nőnemű és becsületéremmel is dicsekedhet. Becsületéremmel, amit 10 esetből kilencszer a koporsón lévő zászlóra szoktak helyezni.
A katonai múlttal rendelkező Marko Kloos a Frontvonalakat két kisgyermeke nevelése közben, főleg reggelente és esténként írta, majd a könyvkiadók több évnyi sorozatos visszautasítása után végül saját maga jelentette meg az Amazonon. Ahogy mondani szokás, a többi azóta történelem: a Frontvonalak kirobbanó sikert aratott a katonai sci-fik rajongóinak táborában, és azóta Kloos több folytatást is írt hozzá.
Grayson beleszokik a mindennapos melóba, ahol még a letolások is pengék, viharosak a beavatkozások, és mindenben gyorsan kell dönteni. Az egyik ilyen élet-halál helyzetben kissé túllő a célon, amely a hadsereg részéről vezéráldozatot kíván, ezt pedig – mint mindig – a helyszínen lévő, lehető legkisebb rendfokozatú ember szívja meg. Grayson bajba kerül, és csak Fallon főtörzs hathatós beavatkozásával tud úrrá lenni a helyzeten. A lényeg: el kell távolítani szem elől, és erre a legjobb megoldás, ha áthelyezik az Űrbe a szolgálati helyét.
Hű! Ilyenre nagyon ritkán kerül sor, és nem is sorkatonákra szokták az ilyesmit alkalmazni, de üsse kavics, ahogy írtam, Fallon főtörzsnek van egy becsületérme, meg egy jó erős keze, amely párosulva nyomatékos testi sértéssel, igen hatékonynak bizonyul ilyen kérdésekben.
Grayson tehát az Űrbe került, ahová mindig is vágyott. Ám, ha a Földön semmi sem volt rendben, az Űrre ez ugyanúgy igaz. Olyan kaland várja, amit elképzelni sem tudott addig.
Igazi katonai sci-fi, amelyet minden hivatásbeli nagy gyönyörűséggel fog olvasni, az érdeklődő laikus pedig szájtátva és röhögve abszolválja majd a sorokat.
Azt mondják, olyan, mint a Vének háborúja.
Igen, hasonló.
Másképpen, de hasonló.
És igen, százezer százalékig biztos voltam abban, hogy az írónak katonának kellett lennie valamikor. Csak szakmabeli képes ilyen mélységig, ilyen lazasággal, ilyen humorral, ilyen katonaszlenggel írni a hadsereg mindennapjairól.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadótól kedvezményesen meg is vásárolhatod!
Kövess minket a Facebookon is!
„Egyszer csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni.” Betojás, nem? Ha érdekel, kattints!
Megjegyzés küldése