Könyvajánló – George Bernard Shaw: Pygmalion
A történet alaphelyzete egyszerű, mégis rengeteg társadalmi kérdést képes felvetni. George Bernard Shaw Pygmalion című darabjában Henry Higgins nyelvészprofesszor fogadást köt, hogy fél év alatt úrihölgyet farag Eliza Doolittle-ből, a szerény körülmények között élő virágáruslányból. A kísérlet elsőre szórakoztató játéknak tűnik, ám hamar kiderül, hogy jóval többről van szó a helyes kiejtés és a kifogástalan modor elsajátításánál.
Shaw a nyelvhasználaton keresztül mutatja meg, mennyire meghatározza az ember társadalmi megítélését a származása és az, ahogyan beszél. Eliza nem azért kerül hátrányos helyzetbe, mert kevesebb lenne másoknál, hanem mert a környezete a beszédmódja alapján ítéli meg. Higgins képes megváltoztatni a lány kiejtését, megtanítani neki a társasági viselkedés szabályait, de közben mintha megfeledkezne arról, hogy nem egy kísérleti alanyt, hanem egy érző, önálló akarattal rendelkező embert formál. A történet egyik érdekes kérdése az, hogy vajon attól, hogy valakit megtanítanak egy másik társadalmi közeg szabályaira, valóban megváltozik-e a helyzete is?
A darab humora és szellemes párbeszédei mögött meglehetősen keserű társadalomkritika húzódik meg. A külsőségek, a megfelelő kiejtés és a kifinomult viselkedés könnyen megtéveszthetik a környezetet, de a társadalmi különbségek nem tűnnek el attól, hogy valaki megtanul másként beszélni. A vagyon és a társadalmi háttér továbbra is meghatározza, milyen lehetőségek állnak az ember előtt. Shaw ráadásul nem idealizálja a szereplőit: Higgins különcsége és arroganciája, Eliza önérvényesítési küzdelme, valamint a körülöttük lévők reakciói egyaránt sokat elárulnak az emberi kapcsolatokról.
Különleges élmény volt számomra olvasni ezt a darabot. Bár korábban már láttam a történetet színpadon, a szöveget most vettem először kézbe. Érdekes módon az, hogy sem a színészi játék, sem a rendezés vagy a film esetén a vágások, kihagyások nem emeltek ki különösebben egy-egy karakterjegyet, most inkább a darab javára vált. Olvasás közben sokkal tisztábban kirajzolódott Shaw írói tehetsége, a párbeszédek finomsága, a humor és a mondanivaló közötti egyensúly. Nem kellett egyetlen értelmezéshez igazodnom, így a szereplők és a köztük lévő viszonyok is szabadabban bontakozhattak ki előttem.
Nádasdy Ádám fordítása kétségkívül elsőrangú, a szöveg gördülékeny és élvezetes, a dialógusok pedig magyarul is megőrzik Shaw szellemességét. Ennek ellenére elhatároztam, hogy beszerzem Mészöly Dezső fordításában is. Több Shakespeare-, Villon-, Gogol- és Shelley-művet ismertem meg és szerettem meg az ő tolmácsolásában, ezért kíváncsi vagyok, milyen arcát mutatja majd a Pygmalion az ő fordításában.
George Bernard Shaw darabja több mint egy szórakoztató átváltozástörténet: a társadalmi előítéletekről, az önállóságról és arról is szól, hogy ki jogosult meghatározni, mivé válhat egy másik ember. Aki szereti a szellemes, gondolatébresztő színdarabokat, annak mindenképpen érdemes elolvasnia. Ráadásul Shaw utószava a szereplők későbbi sorsáról is mesél, így azok számára is tartogat meglepetést, akik a történetet eddig csak a színpadról vagy a filmvászonról ismerték.
A kötet a Magvető Kiadó jóvoltából jelent meg, elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron.
