Kultúrpara

2019. szeptember 25., szerda

Szlovákia: számtalan mesés természeti kincs és pazar építmények országa

Könyvajánló - Szlovákia (Marco Polo)

Mesés természeti látnivalók, pazar hegyek,
barlangok, ligetek, hévízforrások,
lenyűgöző építmények, köztük több mint 200 várrom
és több száz gyönyörű kastély. 

slovakia-spis-castle.jpg

Északi szomszédunk, Szlovákia is tartogat bőven látnivalókat. A Marco Polo kiadványában öt fejezetre bontva találjuk meg a legfontosabb látnivalókat. Az első fejezetben találjuk Pozsony és a Kis-Kárpátok kihagyhatatlan látnivalóit. Pozsony, azaz Bratislava eleven főváros, bár, ha délről közelítjük meg a várost, akkor először nem látunk mást, csak panelrengeteget. Ez a városrész Pozsonyligetfalu, amely 130 ezer lakosával város a városban. De, amint beérünk az Óvárosba, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Egy gyönyörűen restaurált városrész, mely fölé magasodik négy tornyával a Pozsonyi vár (lásd a lenti képen), de érdemes megnézni még többek között a Grassalkovich-palotát, a Zsidó Múzeumot, a Szent Márton-dómot, a szuveníreket pedig megvásárolhatjuk a Michalská ulica körüli sétálóutcákban. Pozsonyból gyorsan elérhetőek a Kis-Kárpátok települései. Többek között Cseszte, ahol megcsodálhatjuk a felvidék egyik legnagyszerűbb várát, ez a Vöröskő, aztán ihatunk egy hűsítőt a borászatáról híres Modra városában vagy megcsodálhatjuk a Tudományos Akadémia vendégházaként üzemelő szomolányi kastélyt.

2014-03-26_panoramio_6.jpg

Szlovákia két legnagyobb sík területe a Csallóköz és a Vág völgye. Aki ember által épített látnivalókra kíváncsi, annak ajánlom Révkomáromban az erődöt, az Európa teret, Nyitrában a Szent Emerám-székesegyházat, ahonnan a panoráma is lenyűgöző, de Nyitrától mintegy 34 kilométerre található Kistapolcsányi kastély is megér egy kiruccanást, ez volt az egykori Csehszlovákia elnökeinek nyári rezidenciája (lásd a lenti képen). De érdemes ellátogatni még a trencséni várhoz is, mely a Várhegyen magasodik a Vág völgye fölé.

5300119_kastelytura_szlovakiaban_bajmoc_vara_es_a_kistapolcsanyi_kastely_006.jpg

Ha pedig a természetbe vágyunk, kirándulnánk, túráznánk, barlangásznánk, sziklát másznánk, bringáznánk, vadvízi eveznénk vagy síelnénk, a mi helyünk a Fátra és a Tátra. Az ország legmagasabb hegyláncai lélegzetelállítóak. Mesés alpesi környezet, kitűnően kiépített túraútvonalak nemcsak profi túrázóknak, könnyű, kényelmes erdei sétára is bárki megtalálja itt a számításait. Ráadásul, aki egy hangulatos tó partján élvezné a pazar kilátást, annak ajánlom a mélykék Csorba-tavat (lásd a lenti képen). Sajnos nekem még nem volt szerencsém hozzá, de azt mondják Szlovákia egyik legszebb medencéjén haladhatunk végig, ha a Vrátna völgyét választjuk kirándulásunk helyszínéül a Kis-Fátrában, ha pedig a természet mesés kincseit szeretnénk látni, akkor feltétlen el kell látogatnunk a Deménfalvi-jégbarlangba, ahol egy fantasztikus jégvilág várja a kirándulókat.

A következő fejezet az ország földrajzi közepén található bányavárosokról szól. Szlovákiának ezen városaiban évszázadokon át minden csak úgy köszönt: "Jó szerencsét!". Egykor egész Európába szállították erről a vidékről az aranyat, ezüstöt és vörösrezet. Besztercebánya gyönyörű reneszánsz épületeivel hódítja meg a turistákat, Selmecbányán pedig a Bányászmúzeum megtekintése után még arra is van lehetősége előzetes bejelentkezés után, hogy egy 14. századi, az Óváros alatt húzódó aknába belépjünk (Blanzenber-akna). Ha pedig szeretnénk látni, milyen volt egy városi erődítmény, akkor látogassunk el Körmöcbányára a Mestsky hradba (lásd a lenti képen).

dal_8173.jpg

Szepesség és Kelet-Szlovákia maradt az utolsó nagy csomagra. Itt található a Felvidék egyik legszebb ékköve, legszebb kisvárosa, Lőcse, de a főképen látható hangulatos Szepesi várat is fel kell venni a látnivalók listájára. Személyes kedvencem Bártfa. A történelmi városka az UNESCO védelme alatt áll, gyönyörűen felújított főtere pedig, ahogy a lenti képen is látható. A térnek keretet adnak a késő gótikus, barokk és reneszánsz stílusú házak, melyek a restaurálás során egységes tetőzetet kaptak, amitől még különlegesebbé válik a tér. Mindezt megcsodálhatjuk a tér északi oldalán álló Szent Egyed bazilika tornyából. De ehhez a régióhoz tartozik még Kassa is, mely Szlovákia második legnagyobb városa és érdemes egy sétát tenni az ország kulturális központjában, ha pedig a pop-art királyának a rajongója, akkor feltétlenül látogasson el Mezőlaborcba az Andy Warhol Múzeumba.

Ez csupán néhány helyszín azok közül, melyeket megtalálunk a kötetben. A Marco Polótól már megszoktam, hogy minőséget kapok a kezem közé. Ez ezúttal sem volt másként. A látnivalók leírásai mellett vannak tippek spórolásra, esős napokra, ráadásul azt is megtudjuk, mik a tipikus szlovák szórakozási módok, ételek, játékok. Találunk naprakész információkat, szótár- és térképmellékletet, gasztro- és szállástippeket. De nem maradhattak ki az ünnepek és praktikus tanácsok sem. Ha pedig nem szeretnénk sokáig agyalni rajta, hogy egy autós túrán miként járjuk be az ország izgalmas helyszíneit, kapunk néhány túraútvonal ötletet is. Miért jó a Marco Polo? Kis helyen elfér, mégis sok információ belefér, nem kell külön térképet sem magunkkal vinni, ráadásul mindez kedvező áron kapható a Corvina Kiadónál. :) 

769981_3.jpgA könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Főkép: Szepesi vár, © Jakub Elcner

Kövess minket a Facebook-on is!

Kalandozások Portugáliában

Garda-tó: déli életérzés, bájos óvárosok, festői kikötők, ízletes ételek és italok

Montenegró, egy felfedezésre váró paradicsom

2019. szeptember 22., vasárnap

Egy zsidó kislány megrázó naplója a vészkorszakból

Könyvajánló - Zsolt Ágnes: Éva lányom

"Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!"

A holokauszt alatt számos gyermek és felnőtt is írt naplót. Ezek legtöbbje az enyészeté lett, de akad néhány történet, ami fennmaradt. Az egyik leghíresebb kötet az Anne Frank naplója. Sajnos Magyarországról és szomszédainktól is rengeteg ártatlant vonszoltak táborokba a vészkorszak alatt. Így járt a tizenhárom éves Heyman Éva is, akit 1944-ben Nagyváradon hurcoltak gettóba, majd Auschwitzba. A kislány naplóját édesanyja találta meg és adta ki. Rendkívül megrázó olvasmány, amit csak még tragikusabbá tesz a tény, hogy bár édesanyja túlélte a holokausztot, végül mély depressziója öngyilkosságba hajszolta.

A kötet néhány éve A piros bicikli címen is megjelent, idén pedig a 21. Század Kiadó ismét elhozta ezt a szívszorító gettónaplót új köntösben Éva lányom címmel. Éva naplója egy megrázó bejegyzéssel kezdődik, melyet a kislány édesanyja írt, majd jön az első napló bejegyzés 1944. február 13-án Éva tollából. Aznap ünnepelte a tizenharmadik születésnapját, boldogan sorolta, hogy mi mindent kapott. Aztán sorban kerülnek elő szomorúbb dolgok.

heyman_eva.jpg

Márta és családja, akiket elhurcoltak, Béla bácsi börtönben, az anyja, akit ritkán láthat, mert ő Pesten van. Közben azért olvashatunk átlagos gyerekes bejegyzéseket is. Kitűnő bizonyítvány, álmok, célok, barátok, szerelmek. De ahogy haladunk előre az időben egyre borúsabb és fájdalmasabb minden bejegyzés.

Olvasás közben nem egyszer kellett félretennem a könyvet. Több alkalommal a könnyeimmel küzdöttem és az emberiség pusztulását kívántam. Szörnyű volt olvasni az álmodozó kislányt, akit családja igyekszik védelmezni, de még, ha nem is érti mindig, hogy mi történik körülötte, hogy miről suttognak a felnőttek, azt biztosan érzi, tudja, hogy nagy a baj, de mégis reménykedik. Közben olvasóként látod a bejegyzések fölött a dátumokat. '44 márciusában még a jövőről fantáziált, de te már tudod, hogy csak néhány hónap van hátra az életéből.

"Folyton légó van Pesten, kis Naplóm, úgy félek, hogy itt is lesz. Alig tudok írni, mert mindig arra gondolok, hogy mi lesz, ha mégis bombázzák Váradot. Én élni akarok mindenáron."

Aztán mikor egyre többet tud, amikor már egyre közelebb a tragédia, mert a németek már megszállták a fővárost, szívszorító, megrázó, lelket darabokra törő ilyen sorokat lehet olvasni a naplójában. Többször említi Mártát, aki jó barátnője volt, de két éve elhurcolták és megölték őt és a családját is. A következő soroknál már a szívem szakadt meg. Milyen világ az, ahol egy tizenhárom éves gyereknek ilyen gondolatok miatt kell minden áldott nap sírnia és rettegnie?

"Kis Naplóm, eddig nem akartam beléd arról írni, mert elhessegettem magamtól, de amióta itt vannak a németek, csak Mártára gondolok. Ő is gyerek volt, mégis megölték a németek. De én nem akarom, hogy engem is megöljenek! Én fotóriporter akarok lenni, és huszonnégy éves koromban férjhez megyek..."

Egyre rosszabbra fordult a helyzet, darabokra hullott körülötte a világ, de ő még próbált erős lenni és nem múlt belőle az élni akarás. Végül Mengele volt az, aki feltuszkolta Auschwitzban a teherautóba, mely rövid élete végét jelentette.

eva-lanyom-zsolt-agnes-konyv-eva-stories.jpg

A napló számos országban megjelent, több nyelvre lefordították, nemrég pedig még Instragam sztori is indult Éva történetének feldolgozásával, mely néhány nap alatt több mint másfél milliós nézettségre tett szert. Szomorú, fájdalmas, dühítő, értelmetlen halál volt az övé, de ezekről a történetekről beszélni kell, hogy véletlenül se ismétlődhessen meg ez a rettenet.

eva-lanyom.jpgKöszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Kövess minket Facebookon!

Timothy Snyder: Fekete föld

2019. szeptember 21., szombat

A varázslatos svéd folklór és a peremlét történetei

 Mesék a peremlétről, amelyeknek elhiszed, hogy a mesés északon tényleg van varázslat.

3_7.png

Karin Tidbeck ezen könyvében egy csokor szürreális mesét hozott el nekünk az Agave Könyvek csapata. Van itt gépekbe beleszerető férfi és nő (ráadásul a nőnek még gyereke is születik a gőzgéptől, egy szénport fogyasztó csavaros gyerek), három matróna, akik csak esznek és esznek és esznek, és haláluk után a bennük fejlődő kis matrónát a matrónák húsával, zsírjával, agyvelejével táplálják az unokahúgok. Vannak mindenféle mesés, varázslatos lények a svéd folklórból, történetek és valószerű beszámolók, egy fura, kifacsart világ, ahol nem tud öngyilkos lenni, aki az akar lenni.

Néhány helyen az idő erőtlen és alkalmi jelenség. Hacsak valaki nem tart igényt az idő múlására, talán sor sem kerül rá, vagy csak részben történik meg, az események önmagukba kunkorodnak, hogy spirálokat és köröket hozzanak létre.

Hihetetlen irodalmi igénnyel megírt történetek, 2 oldalas szösszenetek és hosszabb kis novellák gyűjteménye ez a kötet, mindegyik egy teljesen kifacsart, furcsa világot mutat be. Hármat mondok a kedvencemnek belőle, az egyik a címadó történet: a Rénszarvas-hegy, amely egy kicsit nagyobb lélegzetvételű teljes történetet mesél el a vittrákról, ezekről a furcsa, emberszerű lényekről, akik a hegyek gyomrában élnek, de néha lejönnek onnan, hogy emberekkel párosodjanak. Az ember-vittra leszármazottak jó eséllyel lesznek őrültek, és ha egy családban született mentálisan gyenge, furcsa gyerek, akkor azt pusmogták, hogy biztos van benne vittra vér. Sara és Cilla, a két tizenéves lány családja is ilyen, anyjuk volt az egyetlen normális a testvérek közül, és dédanyjuk, Märet lehetett a vittra, akiről csak annyit tudtak, hogy valahonnan északkeletről származik, és a hegyről sétált le piros ruhájában, mielőtt hozzáment a dédapjukhoz. A két lány közül Sara az, aki mutat jeleket a furcsaságra...

5c5acbb1e8f33216ebc2fc1f8fc9764f.jpg

A másik kedvencem a Rebecka címet viselő történet lett, amiben nem is istenhívő, inkább istenfélő és -tudó emberek éltek, de ez az isten valószínűleg nem is isten ténylegesen. A főszereplő lányt valaki három napon át kínozta, és ettől ő olyan letargiába süllyedt, hogy meg akar halni, de nem megy neki. Ha felvágja az ereit, eláll a vérzés, ha nyugtatókat, altatókat vesz be és iszik rá, egyszerűen kihányja, stb. Barátja segít neki, és azt akarja, hogy végre döntse el, élni akar vagy sem, és tegyen valamit. Vagy ölje meg magát, vagy lépjen tovább. De azt nem tudja, hogy Rebecka ténylegesen öngyilkos akar lenni, csak nem tud. Aztán rájön a megoldásra, megtalálja a kiutat... Ez a történet és főleg a vége tényleg ütött. Életről, hitről, halálról és öngyilkosságról szól, kicsavart, kifacsart, elénk mégis tükröt tartó módon.

Kiskoromban képes voltam órákon át csak ülni és kibámulni az ablakon. Lehet, hogy egy bizonyos zene, vagy a szürkület, vagy egy bizonyos fényállás miatt. Kavargó érzés feszítette a mellkasomat. Akkor nem tudtam szavakba önteni. Csak tudtam, hogy valami van odakint. Hogy egy repedés keletkezett a világon, és sóvárogva vágytam oda.

A harmadik kedvencem egy tényiratnak tűnő írás a varázslatos, furcsa és csodálatos lényekről, a pyretekről szól, történeti iratok, beszámolók, az egyház hozzáállása, a népi folklór tudományos igényű, mégis a kutató személyes hangú beszámolója ezekről a lényekről. Ez a rész tényleg elhitette velem, hogy ott, a messzi északon ezek a lények élnek. Szinte félelmetes és varázslatos volt, ahogy hatott rám ez az áldokumentum-regény a tárgyilagos, hideg, mégis a felfedezés örömétől és izgatottságától, sőt, félelmétől átitatott hangú írás. El is gondolkodtam, hogy ha ez lett volna az első történet (vagy a Rénszarvas-hegy, esetleg a Rebecka), akkor lehet, hogy más első benyomásom lett volna. Akadt pár történet ugyanis a kötetben, ami nekem nem jött át, nem tetszett, és nem is értettem meg egészen, mi akart ez lenni, mert szólhatna erről is, arról is áttételesen - az emberi élet sivárságáról, az erőszakról, a kusza érzelmekről, a gondoskodás vágyáról, vagy csak simán az őrületről, az emlékezetről - de valahogy mégsem éri el azt a szintet, hogy azt mondjam, igen, ez egy furcsa, kifacsart, de mégis nagyon jó történet volt. Az első is ilyen, a telefonközpontos is ilyen, a Barnáról szóló is ilyen - bár abban van valami kis báj, azt hiszem, azt el kell olvasnom még egyszer. Az első történet után szemöldökráncolva tettem félre pár napra a könyvet, mondván, hogy oooookééé, én ehhez nem aludtam még eleget. Pedig éreztem a potenciált abban is, lehetett volna egy ennél jobb - szerintem jobb - történet, ami áttételesen a magányról, a szerelemről és az erőszakról szól, ennél hangsúlyosabb és értelmesebb módon.

4394928.jpg

Nagyon-nagyon furcsa kötet, őszintén szólva fogalmam sincs, kinek ajánlanám. Annak mindenképpen, aki érdeklődik az északi népek régi hiedelmei, hitvilága, lényei után - nekik akadnak ebben igazi csemegék. Annak is, aki szereti a fantasy-t. Karin Tidbeck, a szerző egyébként az utószóban elmesél néhány dolgot saját magáról, és ez kicsit más megvilágításba helyezi az egész kötetet. Egy nagyon különleges - egyesek talán őrültnek is neveznék - elme megnyilvánulásai és szüleményei ezek a történetek, amelyek tényleg mély irodalmi igénnyel lettek megírva. A nyelvezete nagyon tetszett, különösen a Dongóról és Rebeckáról szólóké.

Az idő iszonyatkeltő, emberi dolog volt.

A történeteket egy csapat szuper fordító ültette át nekünk magyar nyelvre: Ballai Mária, Benkő Ferenc, Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra. Mindenkinek van egy egyedi hangja, amit a történetekben észre lehetett venni, de mindegyikük igényesen adta vissza Karin Tidbeck furcsa történeteit. A borító pedig gyönyörű, hangulatos, nagyon beleillik abba a világba, amiről, amikről szól a kötet. Gratulálok a csapatnak!

 Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek csapatának! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Ezt olvasd el, ha ismerni akarod a skandináv mitológiát!

Kövess minket Facebookon!

 

 

Agave Könyvek, Budapest, 2019
172 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789634196365
Fordította: Ballai Mária, Benkő Ferenc, Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra

2019. szeptember 19., csütörtök

Tökéletes őszi célpont: Róma, az Örök Város

Könyvajánló - Róma (Marco Polo)

Miért utazzunk Rómába?
Íme néhány ok a sok közül:
a Colosseum, a Forum Romanum, a Palatinus domb,
a Caracalla termái, a gyönyörű Trevi-kút, 
a Spanyol lépcső,
a Pantheon, az Angyalvár és a hozzá vezető mesés híd,
valamint számos lenyűgöző bazilika, templom,
pazar terek és a katakombák.

colosseum_in_rome_italy_april_2007_1.jpg

Róma, az Örök Város engem levett a lábamról. Gyönyörű, színes, élettel teli és számos érdekes, izgalmas, sokszor félelmetes történetet rejtenek ókori kincsei. Gyalogszerrel néhány nap alatt elérhető rengeteg látnivaló, még a tenger is csupán egy rövid elővárosi vonatozásra van, így akár a városi korzózás után egy kellemes csobbanásra le lehet ugrani a tengerpartra. Róma tökéletes célpont egy őszi utazáshoz, még novemberben is kellemes 20 fok körüli hőmérséklet az uralkodó, ráadásul ilyenkor a turista is kicsit kevesebb (bár a pancsolás ez esetben elmarad). Csendesebb, nyugodtabb és kevésbé zsúfolt a város. Na, de mit nézzünk meg? Jöjjön most néhány tipp a Marco Polo legújabb kiadásából.

bocca-della-verit_places_to_see_in_rome_photo1-1.jpg

Az olasz fővárosban ameddig a szem ellát templomok, paloták, ókori fórumok és katakombák. Háromezer év történelme mesés látnivalókban, műremekekben, műemlékekben. A Marco Polo kötetben a város legérdekesebb negyedeiről és a városközponton kívüli látnivalókról külön-külön fejezeteket kapunk, ezekből szemelgetek nektek néhány látnivalót. Az első negyed Az ókori Róma, azaz Monti. A Capitoliumtól a Lateránig ősi emlékek végeláthatatlan sora vár ránk. Ebben a negyedben található a város szimbóluma, a gigantikus árkádos építmény, a Colosseum. Mellette vár minket az Arco di Costantino, mely diadalívet Nagy Konstantin császár 312-es győzelmekor állították. De itt található még többek között "Az igazság szája" is. Egy hatalmas, mintegy két méter magas bizarr arc, ahova férjek, feleségek vihetik el csalfának hitt kedvesüket. Azt mondják, ha az ember bedugja hatalmas szájába a kezét, az összezárul a hűtlenek kezén. (Lásd a fenti képen) Kihagyhatatlan még többek között a Forum Romanum, Marcus Aurelius lovas szobra, a Santa Maria Maggiore és a Római Nemzeti Múzeum.

piazza-navona-598253135-5ad6043a30371300375af805.jpg

Ezután ismerhetjük meg a kötetben a déli városközpontot. Itt találjuk a város egyik leggyönyörűbb terét, a Piazza Navonát, ahol megcsodálhatjuk Neptunus-kutat (lásd a fenti képen), aztán pedig bejárhatjuk a zegzugos kis utcáit és gyönyörködhetünk reneszánsz palotáiban és kútjaiban. vagy keresztül sétálhatunk a Zsidófalun, de semmiképpen se hagyjuk ki az egyszerű felépítésű, mégis páratlan Pantheont, melyet az isteneknek építtetett Marcus Agrippa, Augustus veje. Szerencsétlen épületnek számos megpróbáltatást kellett átvészelni: Hadrianus császár átépíttette, a barokk korban elcsúfították, majd az olasz királyi család temetkezési helynek sajátította ki. És ebben a negyedben található Róma egyetlen gótikus temploma is, a Santa Maria Sopra Minerva.

Ezután irány az északi városközpont, hogy ki ne maradjon a városnézésből többek között a legendás Trevi-kút, mely Róma legnagyobb és legnépszerűbb vízi színjátéka egy hangulatos kicsiny téren. (Lásd a fenti képen) Egy hagyomány szerint, ha valaki pénzt hajít a kútba, akkor biztosan visszatér a városba. Ez a város rész ad otthon a világhírű Spanyol lépcsőnek is. Én még azok közé tartozom, akik megpihenhettek a Trinitá dei Monti templom alatt húzódó lépcsőn, mára azonban ezt megtiltották és szigorúan büntetik, hogy a műemléken ücsörögve időzzenek mind a helyiek, mind a turisták. De, ha egy kis árnyékos pihenésre vágyunk, feltétlen vegyük az irányt a Villa Borghese felé. Ez a város második legnagyobb parkja, ahol bringázhatunk, riksázhatunk, de májusban élvezhetjük a lovastornát. Egykor a park északi részén állatkert üzemelt, mára azonban egy biopark vette át a helyét, ahol számos Olaszországban honos állat talált otthonra békától a római farkasig.

Vatikán-város és környéke bőven kínál programot. Rómában járva szerintem kihagyhatatlan látnivalók közé tartoznak a Vatikáni Múzeumok, a Sixtus-kápolnával, és a világ legnagyobb műkincsgyűjteményével. Órákon át csodálhatjuk a 14 múzeumban kiállított mintegy 50 ezer műtárgyat. Érdemes ide online előre megvásárolni a jegyet és időpontot foglalni, különben akár órák mehetnek el a sorban állással. Ebben a negyedben találjuk még az Angyalvárat is, mely ugyan ma már nem pápai terület, de történelmileg szorosan összefonódik vele. Egy kellemes folyóparti séta során könnyedén útba ejthetjük. És semmiképp se hagyjuk ki a San Pietro bazilikát. Páratlan épület, ráadásul lehetőség van rá, hogy felmenjünk a kupolához (először lifttel, aztán kicsit dolgoznunk kell érte, 320 lépcsőfokon kell felküzdenünk magunkat), ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. (Lásd fenti a képen) Figyeljünk azonban az öltözetünkre: semmi rövidnadrág és szigorúan fedett váll!

piramide_cestia.jpg

Az ötödik negyed nem más, mint Róma legszebb faluja, a Travestere negyed. Mára bár szépségét megőrizte, teljesen átalakult pezsgő szórakozónegyeddé. Érdemes ellátogatni a 39 méter magas dobra, a Monte Testacciora, amely egy felettébb különleges hely. Az ókori Róma nagybani piacai itt működtek és a domb mintegy 53 millió, több ezer éves cserépdarabból áll. Ebben a negyedben találunk egy piramist is. Igen, nincs elgépelés, valóban van egy piramisa a városnak. Az ókori világban Egyiptom a piramisaival nagyon divatban volt, ennek köszönhető, hogy Caius Cestius Kr. e. 11-ben hegyes kúp alakú luxussírban kis fáraóként temettette el magát. Ez a Piramide di Cestio. (Lásd a fenti képen)

181014-nadeau-rome-coppede-hero_tfflov.jpg

Természetesen a központon kívül is van élet, többek között a Centrale Montemartini, ahol hősök és istenségek szobrai, portréi várnak ránk, a Coppede-negyed, ahol pedig egy különleges kőből épült mesevilágra nyílik kapu, szecessziós paloták, kastélyszerű építmények, melyeket tündéralakok, pókok, mesebeli állatok, babilóniai oroszlánfejek és szörnyek díszítenek. (Lásd a fenti képen)

A felsoroltakon túl még számos érdekes látnivaló megtalálható a kötetben, ráadásul kapunk néhány tippet, ha kiruccannánk a városon kívülre. Ismét egy jó kis úti könyv jelent meg a Marco Polo sorozatban étterem-, szórakozóhely- és szállásajánlóval, vásárlási tippekkel, izgalmas élménytúrákkal, ötletekkel, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak, valamint tuti tippekkel esős napokra vagy épp olcsó/ingyenes programokhoz. Emellett naprakész információk ünnepekről, eseményekről, nyitva tartásokról, hasznos linkekről. A kötet végén találunk praktikus tanácsokat, szótár- és térképmellékletet. Kellemes sétát Rómában! :)

1172443_3.jpgA könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!

Barcelona páratlan fekvésű és szépségű város

Az egyik legvonzóbb skandináv főváros: Koppenhága

Velence nem ér véget a karneválnál...


2019. szeptember 16., hétfő

Hajmeresztő játszmák egyén és hatalom között

Könyvajánló - Louise Boije af Gennäs: Vérvirág

"Izgalmas, szövevényes thriller
egy hajmeresztő játszmáról és arról,
hogy mit tehet az egyén a hatalommal szemben."

1_79.jpg

Az Animus újabb skandináv krimivel örvendeztette meg a műfaj rajongóit. Louise Boije af Gennäs Ellenállás-trilógiájának nyitókötete, a Végvirág egy fiatal lány kalandos történetét ismerteti meg az olvasókkal.

A főszereplő Sara katonai alapkiképzést, tiszti kiképzést végzett, majd irány az egyetem, ahol politológiát és közgazdaságtant tanult. Nagy vágya volt, hogy vidékről a fővárosba, Stockholmba költözzön. Ez nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezte. Különös körülmények között elveszíti édesapját és a költözés a lelki gyógyulás, az új élet kezdetét jelenti.

A kezdet sosem egyszerű. Megismerjük a szegényes albérletet, ahol többedmagával kénytelen együtt élni egy hárpia főbérlő mellett, ráadásul hiába a diplomák, egy kávézóban krumplit pucol. Még őt is meglepi, hogy milyen gyorsan sikerül kitörnie ebből a helyzetből és a zsúfolt albérletből egy pazar lakásba költözik hála a menő PR-ügynökségnél kapott munkának.

A kötet első felében végignézzük, miként próbálja feldolgozni apja halálát, miközben a szerző apránként csepegtet némi infókat a lány apjáról, aki kormánytanácsadóként dolgozott. Sarát rémálmok gyötrik, nemcsak a családi tragédiával kell megküzdenie, hanem egy őt ért támadás traumája is kísérti. Elkezdenek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történni vele. Azzal nyugtatja magát, hogy csupán képzelődik, de az ijesztő furcsaságok egyre szaporodnak és őrületbe kergetik a lányt.

A karrierje szépen ível felfelé, minden szép és jó, de talán túl könnyű volt. Klassz, izgalmas, érdekes, kihívásokkal teli munka, új, puccos lakfej, jófej lakótárs, szórakozás, bulik. Minden fiatal álma, de Sara fejében kételyek merülnek fel, hogy ez így okés-e.

Aztán a történet érdekes fordulatot vesz, amikor Sara hazalátogatva édesapja dolgozószobájában tölti az idejét apja iratai között. Furcsának találja, hogy különböző bűnesetekről rengeteg újságkivágást talál és netről nyomtatott iratokat egy mappába fűzve.

Eleinte fogalma sem volt mik ezek. Politikusokról, egyéb ismert személyekről, nagy svéd és nemzetközi cégekről, eseményekről szóló írások, rajtuk apja jegyzetei. Miközben tanulmányozza őket rádöbben, hogy a különös betörések és sorozatos furcsa történések nem véletlenek. Minél mélyebbre ássa magát, annál biztosabb benne, hogy ő és családja is veszélyben van. Ráadásul már abban sem lehet biztos, hogy apja halála tényleg csak egy rémes baleset eredménye...

Nem is tudom mit gondolok erről a könyvről. Tetszett is és nem is. Voltak jó részek és voltak kevésbé jók. Sarát például nem sikerült megkedvelnem. Értem, hogy történtek vele szörnyű dolgok, amik képesek összetörni az embert, de jobban tetszett volna, ha kicsit keményebb, határozottabb lett volna a csaj és kevesebb lett volna a dráma, több a krimi a regényben.

Ami viszont kifejezetten tetszett, ahogy az Olof Palme ügy valódi eseményeit fésülte össze a kitalált karakterekkel, cselekményekkel. Bár néha úgy éreztem nem tartunk sehova, azért voltak benne klassz, izgalmas jelenetek, érdekes leírások és a végére kaptunk egy-két izgalmas fordulatot és nyitva hagyott kérdést is, hogy várhassuk a folytatást.

9789633246627.jpgHa többet szeretnél megtudni a kötetről, a borítóképre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak!

Kövess minket Facebookon!

Fekete nap: egy kissé fura norvég bűnügyi krimi

"Tíz buta kisnyúl, mind hófehér..."

Élet egy pszichopatával - vagy kettővel?

2019. szeptember 13., péntek

A Szent Jakab-út: grandiózus hegyek és néptelen messzeségek

Könyvajánló - A Szent Jakab-út, Spanyolország (Marco Polo)

A Szent Jakab-út:
"Egy ember, egy sír és zarándokok milliói."

Ki ne hallott volna még az El Caminóról, ugye? Egy egyedülálló spirituális és kulturális jelenség, melynek spanyol neve Camino de Santiago, azaz Szent Jakab-út. Zarándokok ezreit vonzza a Szent Jakab-út és hosszú utat képesek megtenni azért, hogy az út végén elérjék Santiago de Compostelát, ahol Szent Jakab végső nyughelye található. (Persze vannak kétségek, hogy vajon Szent Jakab apostol a "valódi Jakab-e" vagy sem.) Az elmúlt két évezredben számos építészeti remekművet húztak fel a Camino mentén és uralkodók, szerzetesek választották végső nyughelyükül.

A Camino de Santiago a Pireneusoktól Santiago de Compostelába vívő útvonal, melyre tökéletes infrastruktúrát építettek. Van a sárga jelzést viselő gyalogösvény, kerékpárút és országút is. Számos szálláshely várja a megfáradt utazókat, miközben egy olyan utat járhatunk végig, ahol a táj változatos, ahol a kultúra és a természet összefonódik. Nem muszáj gyalogos zarándoklatra indulnunk ahhoz, hogy ezeket a páratlan helyeket megnézzük, ebben segít az országút is, de egy biztos: nemcsak a táj változatos, az időjárás is szeszélyes Spanyolország északi részein.

Az út az Aragóniai úttal kezdődik, ahonnan még 858 km vár az utazókra Santiagóig. Mesés táj, de a túrázókra kemény hegymenet vár, ugyanis itt található a Szent Jakab-út legmagasabb pontja: 1640 méter. Ezen a részen kőfalvak, kolostorok és természeti kincsek feledhetetlenné varázsolják a túrát, mely során kihagyhatatlan látnivaló  többek között a jacai Szent Péter Székesegyház, a San Juan de la Peña, valamint a gyalogösvény és az országút találkozásánál fekvő Monreal, mely a Higa de Morneal hegy lábánál fekszik.

34351086864_12776cfa66_b.jpg

Aztán ott van a Navarrai szakasz, mely Franciaországból jön és a Pireneusok hegyhátain fut végig. Szintén változatos, akad 50 lakosú falucska is hegyi kolostorral, de ezen a szakaszon található Pamplona is, ahol érdemes megnézni a Szűz Mária Székesegyházat, ahol a klasszicista külső gótikus belsőt rejt (lásd fent), de akad még itt román kori Madonna-szobor is. De érdemes ellátogatni a Csillagerődhöz, vagy Estellában felmenni a 12. századi erődtemplomhoz, ahonnan szép kilátás nyílik a városra.

nevtelen.jpg

Majd jöhet a La Rioja tartomány, ahol kolostorok és isteni borokat kínáló kocsmák kísérik a zarándokok útját. Az út során érdemes megnézni Santo Domingo de La Calzadában a hatalmas székesegyházat, melynek bármily hihetetlenül hangzik, fő látványossága az üveg mögé tett tyúkketrec egy falfülkében benne egy fehér tyúkkal és kakassal emlékeztetőül egy réges régi történetre.

Lassan elérkezünk Kasztília-Leónba, mely az ország legnagyobb autonóm közössége. A Szent Jakab-út pedig keresztül halad Burgoson, Palencián és León. Itt aztán találunk "egekbe nyúló" székesegyházakat, mint például a Catedral de Santa Maria de Burgos.  Érdemes az Arco de Santa Maria nevű mesés diadalívet is megnézni vagy sétálni egyet a platánokkal és szobrokkal tarkított burgosi sétálutcában, a Paseo del Espolón. De ezen az úton találkozunk a Szent Jakab-út legkülönösebb látványával, amikor is a Camino és az autóút egymást fedve áthalad a romos kolostor, a Monasterio de San Antón templomíve alatt (lásd fent).

lugo-muralla-romana-galicia-centro-historico-arousa-shutterstock-640x427.jpg

Végül az utolsó szakasz Galícián át vezet, ahol tágas legelők, eukaliptuszfák kísérnek utunkon, hogy végül elérjük az "Öröm hegyén" át a Santiago de Compostelát. Megpihenhetünk Galícia kapujában, az 1300 méteren fekvő O Cebreiroban, a különleges kőfaluban, mielőtt tovább megyünk a nyüzsgő kisvárosba, Sarriába, és megcsodálhatjuk Lugo óvárosát, melyek római kori városfal vesz körül.

Egy ilyen hosszú túrához nem jön rosszul, ha van kéznél egy jó kis útikönyv, amely tartalmazza a fő látnivalókat, nevezetességeket, fontos információkat, élménytúrákat, gasztro- és szállástippeket, az ünnepeket, fontos linkek, blogok és appok gyűjteményét, praktikus tanácsokat, egy kis szótárat, a legfontosabb spanyol kifejezésekkel és térképmellékletet is. Mindez megtalálható a Marco Polo sorozat egyik legújabb kiadásában, ráadásul elérhető áron és kedvezményesen kapható a kiadó honlapjáról rendelve.

1629061.jpgA könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!

A jó útikönyv 10 ismérve

Prága, a Száztornyú város

Montenegró, egy felfedezésre váró paradicsom

Velence nem ér véget a karneválnál...


2019. szeptember 7., szombat

Képes lennél bűnözővé válni, hogy megmentsd a gyereked?

Könyvajánló - Adrian McKinty: A lánc

"Épp most tetted ki a gyerekedet a buszmegállóban.
Egy pánikba esett vadidegen hív a mobilodon.
A gyerekedet elrabolták.
Az idegen közli, hogy az ő gyerekét is elrabolta valaki.
A gyerekedet csak úgy kaphatod vissza,
ha elrabolod valaki másét."

fantasy-2530602_960_720_1.jpg

Nyáron jelent meg Adrian McKinty A lánc című izgalmas pszichothrillere, mely nem csak az olvasókat ragadta magával, hanem Hollywood is lecsapott rá. A Paramount Pictures hétszámjegyű összegért vásárolta meg a regény filmjogait. A film producere Shane Salerno és a Story Factory lesz. Nézzük mit tud a thriller, mely harmincöt országban kelt el.

A kötet egy minden szülő rémálma jelenettel indul: egy védtelen, gyanútlan tizenhárom éves lány, Kylie várja az iskolabuszt, amikor egy férfi odalép hozzá egy pisztollyal és bekényszeríti egy autóba. Aztán nagyon hamar szembesülünk vele, hogy ezek az emberek bármire képesek.

"– Tudod, mi ez? – kérdezi a férfi.
– Egy pisztoly – feleli Kylie.
– A szívedre célzok vele. Ha sikítasz, ellenkezel, vagy megpróbálsz elszaladni, le foglak lőni. Megértetted? – A lány bólint. – Oké. Helyes. Csak nyugi. Vedd föl ezt a szemkötőt. Hogy életben maradsz-e, vagy meghalsz, az attól függ, anyád mit fog tenni a következő huszonnégy órában. És amikor majd, illetve ha a végén elengedünk, nem akarjuk, hogy azonosítani tudj minket."

Közben megismerjük az elrabolt lány édesanyját, Rachelt, akinek a személyében egy harmincas igazi harcost ismerünk meg, akinek a tavalyi évben kemény csatát kellett vívnia a rákkal, de az első kört ő nyerte. Ám a mai napja katasztrofálisan kezdődik és egy sokkal durvább ijesztőbb helyzetben találja magát. Alig egy órája vált el a lányától a buszmegállónál és most kapott egy hívást a zaklatott nőtől. A nő azt állítja elrabolta Kylie-t és már a Lánc része.

Első lépésben 25 ezer dollárt kell fizetnie a Láncnak. Ó, és bár csak ennyi lenne, de sajnos nem. Ha épségben vissza akarja kapni a lányát, akkor találnia kell egy célpontot és el kell rabolnia az illető gyerekét, aki átveszi Kylie helyét a Láncban. Amennyiben nem teszi meg, a lány meghal.

"– Kiválasztja a célpontot, és addig nem engedi el a hozzátartozóját, amíg a célpont ki nem fizeti a váltságdíjat, és ő is el nem rabol valakit. Pontosan ugyanezt a telefonhívást kell majd lebonyolítania a kiszemeltjével. Ugyanúgy fog eljárni a célponttal, ahogy én járok el magával. Amint végrehajtotta az emberrablást, és kifizette a pénzt, a fiamat elengedik. Amint a célpontja elrabolt valakit, és kifizette a váltságdíjat, a lányát elengedik. Ennyire egyszerű. Így működik a Lánc, és a folyamat megszakíthatatlan."

Ezen a ponton nagyon elgondolkodtatott a könyv. Vajon mi mindenre lennék képes azokért, akiket szeretek? Elrabolnék valakit, hogy megmentsem őket? Ölni is képes lennék a védelmükben? Vajon Rachel mit tesz? Egy szülő bármire hajlandó a gyermekéért. Akár arra is, hogy áldozatból bűnözővé váljon?

A regény során felváltva látjuk, hogy mi történik anyával és lányával. Megismerjük az anya rettegését és küzdelmét. Rachel számára hamarosan világossá válik, hogy a Lánc nem aprózza el a dolgokat. Végig megfigyelés alatt tartják. Tudják hol van, mit csinál vagy épp kit hív fel. Megismerjük a feladatlistáját és utána látjuk miként halad pontról pontra:

"1. Váltságdíj
2. Eldobható telefonok
3. Célpontot/áldozatot felkutatni
4. Pisztoly, kötél, ragasztószalag stb. beszerzése
5. Az áldozat elbújtatásához szükséges helyszínt keresni"

Közben a lánynak is kemény próbát kell kiállnia. Fegyverrel kocsiba kényszerítik, aztán végighallgatja, ahogy elrablói lelőnek egy rendőrt, majd egy pincébe zárják, ahol lánccal kikötik, kamerával megfigyelik, neki pedig fogalma sincs, hogy mit tehetne. Azt állítják, hogy nem akarják bántani, vizet, ételt kapott, a pincében van matraca, hálózsákja. Tehet ő bármit, hogy innen kiszabaduljon? Egyedül, védtelenül, bezárva, aki kétségbeesetten várja, hogy valaki a megmentésére siessen. Miután kisírta magát elkezd gondolkodni. Mi lenne, ha sikerülne kiszabadulnia a bilincsből? Vajon folyamatosan nézik a felvételt, amelyet a kamera készít? Ki tudna jutni a pincéből miután a bilinccsel sikerrel járt? Nem elveszett kölyök, ez tetszett. :)

"Vajon igazat mondtak, tényleg nem akarják bántani? Csak addig lehet hinni az embereknek, amíg az aljas természetük le nem lepleződik."

Nagyon ütős lett a regény első fele. Filmszerűen peregtek az események. A történet önmagában is elgondolkodtató, és még egy kis leckét is kapunk arról, hogy milyen veszélyes, ha a Facebook-on túl sok rólunk az információ. Jól felépített a történet, végig izgultam és vártam mi lesz Rachel következő lépése. Közben szörnyű volt olvasni, hogy egy kamasz mit érez, mit gondol, miközben leláncolva várja elrablói következő lépéseit. Aztán jobban megismerjük Rachel ex-tengerészgyalogos segítőjét, miközben más családok reakciójából is kapunk érdekességeket. Ebből a sztoriból egy nagyon jó filmet lehetne összerakni, remélem a Paramount Pictures odateszi magát.

A kötet második fele teljesen más volt. Kicsit lassabb, kevésbé pörgős. A java inkább az érzelmekről, a történtek feldolgozásáról, a mindennapos harcról szólt és a nyomozásról a Lánc után. Számomra kevésbé volt izgalmas. Az, hogy a Lánc alapítóit megismertük, képeket kaptunk a múltjukról és választ kapunk jó pár kérdésre és persze, ahogy összefutnak a szálak, az tetszett. Ez a nyomozós rész nem olyan átütő, mint a nyitány és nagy csattanó sem maradt, mert már rájöttünk mindenre a végére, de azért sikerült egy mozgalmas zárást írni a történetnek. Kíváncsian várom a szerző további regényeit, mert a stílusa nálam nyert.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a lenti képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted, ráadásul még beleolvasót is találsz!

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Tudod, mit rejtegetnek a szomszéd házban?

Azt tudom, hogy én miért gyűlölöm, de te miért?

Két nő, akik elveszíthetnek mindent

fokep_50.jpg