Kultúrpara

2018. május 31., csütörtök

Panorámás, falak nélküli nulla csillagos hotel a svájci Alpokban

 El tudsz képzeli egy hotelt, ahol nincsenek falak, nincs tető, sőt még fürdőszoba sincs, mégis állandó a teltház? És említettem már, hogy nulla csillagos hotelről beszélünk, ahol több mint 80 ezer forint egyetlen éjszaka? Mégis mi lehet vonzó egy ilyen helyben? Mutatom.

Miután megláttam a képeket erről a mesebeli környezetről, egyértelműen felkerült a kívánságlistámra, hogy egy ilyen helyen tölthessek egy éjszakát. De hol is? Két fiatal művész, Frank és Patrik Riklin és egy vendéglátós géniusz megálmodták és 2016-ban megnyitották Svájcba a Null Stern Hotelt. A hotel neve is utal rá, hogy egyetlen csillag sem ékesíti a hotelt, de az ide látogatókat kárpótolja a lenyűgöző panoráma.

57911e9cdd0895aa728b4be8-960-720.jpg

A hotel jelenleg egyetlen szobával büszkélkedhet, amely nem áll másból, mint amit a képeken is láthattok: egy kényelmes franciaágy, éjjeliszekrény, hangulatos lámpák, széf, ágynemű és puha papucsok. Mindez behelyezve az Alpokba és máris garantált a siker. Egyedi és különleges éjszakát tölthetünk el Safientalban. Puha párnák közül csodálhatjuk a csillagos eget, miközben a frissítőt az ágyba rendelhetjük. A vendégeket helyi lakosok fogadják és kínálják finomságokkal, elegánsan, fehér kesztyűben szervírozzák a rendelt italokat. a helyi lakosok által működtett.

Apró hiányosság, hogy nem tartozik a szobához fürdőszoba, ezért a néhány perc sétára levő közösségi házban található illemhelyet használhatják a vendégek. Ráadásul, ha netán eleredne az eső, ott fedett helyre húzódhatnak.

Érthető okokból a hotel télen zárva tart, de még nem kezdődött el az idei szezon, ráadásul még az idei pontos helyszín sem került nyilvánosság elé. Ám a szezon várólistájára bárki feliratkozhat, hogy aztán 295 svájci frankért, kb 83 ezer forintért a csillagos ég alatt aludhasson és hasonló meseszép panoráma mellett ébredjen:

Az egész kissé szürreális, de mégis működik. Olyan akár egy színházi előadás, ahol minden csupán díszlet. :) 

Kövess minket a Facebookon is!

Ha lenyűgöz a svájci táj, a Gotthard Panorama Express-t neked találták ki! Kattints!

2018. május 29., kedd

A ​harag napja: figyelmeztetés egy összehangolt terrortámadásra az Egyesült Államokban

Könyvajánló - William R. Forstchen: A ​harag napja

Egy politikai fikció, mely az ISIS által koordinált terrorista támadás története az Egyesült Államokban. Egy brutális, nehéz olvasmány, melyben az áldozatok és a terroristák szemén keresztül láthatunk egy megrázó és félelmetes, de sajnos nem elképzelhetetlen víziót a jövőről. 

William R. Forstchen-t világhírűvé tette Később című apokaliptikus thriller trilógiája (Egy másodperccel később, Egy évvel később, Az utolsó nap), melyben az Egyesült Államok áramellátó hálózatát megsemmisítő elektromágneses csapás (EMP) következményeit nyögő lakók élete van a középpontban, akik az éhezés és a terror árnyékában próbálják talpra állítani otthonukat. 

Hadtörténészként a szerző legújabb könyvében is egy rettenetes jövőt vizionál, miközben felhívja országa gyengeségeire, hiányosságaira, felkészületlenségeire a figyelmet. Ezúttal a középpontban iszlám terroristák összehangolt, kegyelten, barbár támadásával kell szembenéznie az Államoknak. Regényét figyelmeztetésnek szánta, és cselekvésre szólítja fel országa polgárait és vezetőit a világ leggazdagabb és legveszélyesebb terrorista csoportja ellen.

"Az Iszlám Állammal és a hozzájuk hasonló szervezetekkel kapcsolatban egy dolog világos: céljuk a muszlim és a „hitetlen” világ megtérítése, aki pedig ellenáll, arra halál vár. [...] Úgy hiszem, a 21. század nagy csatája épp most, a szemünk előtt bontakozik ki Irak porlepte síkságain, az Iszlám Állam által uralt régiókban, és könnyen lehet, hogy a döntő összecsapásra Európában és a saját földünkön, Amerikában kerül majd sor. Az ellenség a középkor mocsarában ragadt gyilkos szekta lesz majd, csordultig telve gyűlölettel Abraham Lincoln országa, „a világ utolsó, legragyogóbb reménysége” ellen."

Az ISIS első számú célpontjai az iskolák és az autópályák. Egy gimnáziumi tanárral indul a történet, aki megszokott módon elmegy lányával a gimnáziumba Portlandben. Aznap különös események történtek reggel, ezen pörög akkor is az agya, amikor megérzései bejönnek és bekövetkezik a legrosszabb: jól képzett fegyveres terroristák rohanják le az iskolát, hogy mindenkivel végezzenek, akit odabenn találnak.

Ha mindez nem lenne elég, hogy az emberben megálljon az ütő olvasás közben, hamar rájövünk, hogy ez a rémtett csupán az egyik célpontja egy összehangolt, profin megtervezett és kivitelezett támadásnak. Az ország több területén érnek időzítve ugyanilyen brutális támadások más iskolákat, és miközben a kétségbeesett, pánikba esett szülők rohannának gyermekeikért, az autópályák is hasonló sorsra jutnak. A terroristák pillanatok alatt bénítanak meg egy államot, végül pedig az egész Egyesült Államokat.

Részletes képet kapunk arról, hogy a szélsőséges elemek, miként jutnak be az országba, miként szervezik meg az akciókat, hogyan kommunikálnak és milyen módon és következményekkel jár, ha egyszerre, kőkeményen és kegyetlenül csapnak le. Az eseményeket végigkövetjük mind az ártatlan áldozatok, mind a támadók szemszögéből. Ijesztő, amikor a dzsihádisták fejébe látunk, de jól szemlélteti a szerző a motivációikat, a szellemi vezetőik és a Korán szavai alapján.

"Az Amerikában tomboló káoszt Rakkában örömteli és diadalmas kacagással üdvözölték. Az akció egyik kitervelője hangosan szólalt fel: jóslata valóra vált, a hitetlenek pedig veszett kutyák módjára vagdalkoznak maguk körül, s félelmükben és őrületükben immár a saját honfitársaik életére törnek."

Az Egy másodperccel később, az Egy évvel később és Az utolsó nap nemzetközi bestseller szerzője valójában Amerika felkészületlenségéről és gyengeségéről ír ebben a komoly vitákat kiváltó regényében, erőteljesen kiállva amellett, hogyha az állam nem védi meg a polgárait, akkor nekik kell megvédeniük magukat. Egy brutális politikai fikció, egy nehéz olvasmány, mely tényeken alapul és megviseli az olvasót, mert egy olyan eseményfolyamatot ír le, amely akár be is következhet. A lehető legrosszabb forgatókönyv, amely egy országot sújthatna.

Egy ilyen történetet elmesélő disztópiát nem lehet szeretni, és senki ne várja, hogy üdítő lesz olvasni. Lesznek nehéz percek, amikor az ember gyomra görcsbe áll a sok rettenettől. Nem szép történet, az emberek meghalnak, a legszívszorítóbb részek, amikor gyerekeket kínoznak, gyilkolnak. Mindettől függetlenül örülök, hogy elolvastam, és reménykedem, hogy sosem kell hasonlókkal szembesülnöm a híradásokban. 

aharagnapjafedel.jpgkötetet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

A borítóképre kattintva kedvezményesen megrendelheted a kiadó honlapján!

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

Érdekel a szerző más könyve is? Kattints!

2018. május 27., vasárnap

Görbe tükör az álláskeresés labirintusáról

Könyvajánló - Fekete Judit: Az őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója

"Mit tehetsz, ha minden veszni látszik?

Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele.
Munkanélküli lett.
Nincs mese, ideje új állás után nézni.
Fergeteges rodeó indul a magyar valóságban.
Elgondolkozik, legyen-e belőle aloe vera mlm ügynök, vagy elfuserált cukrász. Sofőr. Virágáruslány. Hallgasson-e a volt kollégára, aki felhívja a Nagy Ötlettel?
Várjon az igazira vagy vállaljon átmeneti munkát? Adja fel az álmait? És az elveit?
Miközben naplót ír, vagy épp lelkesen blogol, mellékesen várja a nagy Őt is, de főleg kicsiket talál.
Ám az Élet gyakran meglepőbb, mint gondolnánk…
A hol szomorkás, hol kacagtató történet üdítő színfoltja a hazai könyvkínálatnak, és lelket feltöltő olvasmány mindazoknak, akik épp hasonló cipőben járnak.

Kövesd Lili történetét és találd meg önmagad!"

Fekete Judit 1979-ben született Budapesten. Egy mosolygós, vidám csajszi, aki főállásban marketinges, mellette szövegíró, blogger, aki könyvkritikákat ír. A Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg Az őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója, mely egy humoros hangvételű kötet az álláskeresés labirintusában bolyongó Lili őrült kalandjairól.

Sok esetben egy könyv első bekezdése rengeteget elmond a könyvről. Ennél a naplónál az első oldal után már biztos voltam benne, hogy jókat fogok nevetni olvasás közben.

"Április 19., kedd

A munkahelyi pszichológus azt mondta, fontos, hogy az ilyen feszült helyzetekben is őszinték legyünk, és azonnal kimondjuk, amit érzünk. Mondtam neki, hogy ez egy lelketlen, szívtelen banda, hányingerem van az egésztől, és felőlem mindenki kinya... - mire közbevágott, hogy köszöni szépen az őszinteségemet, és talán egyes esetekben egy napló segíthet.
Úgyhogy mostantól naplót vezetek, hogy kiírjam magamból a kirúgás okozta stressz."

A főhős, Lili napjaink legismertebb problémájával kénytelen szembenézni, miután hosszú évek jól végzett munkája után egyik nap váratlanul a tárgyalóba hívják, és közlik vele a rossz hírt: el kell válniuk útjaiknak. 35 éves marketingesként ott találja magát a Munkaügyi Központban, immár bejegyzett munkanélkülivé vált.

Elindul a vadászat az új állásra. Eleinte még egész optimistán áll a kérdéshez. Megpróbálja kidolgozni a tökéletes önéletrajzot, órákat malmozik a megfelelő fotó kiválasztásán, aztán nekifut a hirdetések böngészésének. Kialakul a napi semmittevős rutin: álláshirdetések, tucatnyi helyre elküldött CV, és a tévé bámulása. Mégis hogyan okozhatna gondot egy profi marketingesnek eladnia saját magát? Nehezebb, mint gondolta. Lassan egy érzelmi hullámvasúton találja magát.

"Két hete teszem a semmit, kilenc helyre küldtem be az önéletrajzomat. Valószínűleg túl jó lett, azért nem jelentkeznek. Épp egy új pozíciót hoznak létre miattam."

Hetek telnek el, közben belefut egy-egy elfuserált állásinterjúba, majd röhögve távozik az interjúnak álcázott mlm előadásról. A céltalannak tűnő álláskeresés közben pedig már azon is elgondolkozik, hogy bevállalja-e a sofőr melót, amit barátnője javasolt egy ismerős temetkezési vállalatánál, vagy az anyja által szervezett virágáruslány állást.

Nosztalgikus és szórakoztató olvasni ezt a könyvet. Fekete Judit nagyon jól ír, ráadásul amikor leírja, hogy Lilinél a napi rutin részévé vált az álláshirdetések böngészése, sőt már szórakozásnak is beillik, akkor láttam magam, amint a friss ropogós diplomámmal a zsebemben csináltam pontosan ugyanezt heteken keresztül. Az egyik barátnőmmel a mai napig emlegetjük a LEGO építő munkatárs pozíciót. :)

És olvasva a barátai, ismerősei, családja reakcióit a leányzónak, az első szó, ami eszembe jutott a helyzetéről, az a katasztrófaturizmus volt. Például hogyan reagál a vidéki aggódó anyuka? 

"Anya totál kétségbeesett, azt mondta, haza kell költöznöm, és ha Pesten maradok, biztosan egy híd alatt kötök ki. Mondtam neki, hogy a híd alá semmiképp nem feküdnék, inkább egy meleg aluljáró, de nem értette a viccet, elsápadt, és azt ismételgette, hogy azonnal haza kell költöznöm."

téma mondjuk bőven ad (sajnos) okot rá, hogy szarkasztikus, szórakoztató, katasztrófaturistás regényt lehessen rá alapozni. Persze az élet munkakeresés közben sem állhat meg teljesen, bár Lili előszeretettel vackolja be magát a tévé elé, hogy őrült műsorokkal szórakoztassa magát, azért rá-rá találnak a pasik is. 

Mindig ijesztő egy olyan könyvet olvasni, melynek ismered a szerzőjét. Mikor a kezembe vettem, könyörögtem az égiekhez: "Legyen jó, legyen jó!", mert az ember nem szívesen bánt meg egy írót sem, de ha személyesen is ismered, akkor még nehezebb a helyzet.

Na, de mielőtt frászt hozom rátok, azt kell mondanom ez a könyv jó! Egy ültő helyemben végig is olvastam, és közben jókat nevettem, bár néhol azért kicsit szomorú is volt Lili naplója. De az élet már csak ilyen. Ez egy lendületes, könnyen olvasható, néhol fanyar humorral, a nyers valósággal megspékelt kötet, amit érdemes elolvasni, de főleg akkor, ha épp hasonló cipőben jársz. Lilit pedig nem lehet nem kedvelni, még akkor is így leszel ezzel, amikor épp elpattan nála is a cérna. Laza, vagány, önironikus csaj.

Na, de hogy végül lett-e Lili számára happy end, azt már csak azok tudják meg, akik elolvassák Kálmán Lili munkanélküli naplóját. :) 

7902_b1.jpgA kötetet megvásárolhatod a kiadó honlapján kedvezményes áron a borítóképre kattintva.

Ha érdekelnek a könyvújdonságok,
hogy mit olvass és mit ne,
kövess minket Facebookon!

Érdekelne a kiadó más érdekes könyve is? Kattints!

2018. május 21., hétfő

Két, fizikailag egy helyen lévő, mégis két teljesen különböző város

Könyvajánló - China Miéville: A város és a város között

“Vakmerő és zavarba ejtő... Miéville alapvető és nyugtalanító kérdésekre világít rá a kultúrával, kormányzással és azokkal a homályos különbségekkel kapcsolatban, melyek elválasztanak minket egymástól.” (Walter Mosley, Devil in a Blue Dress)

China Miéville egyik legfontosabbnak tartott művét, A város és a város között című izgalmas regényét hatalmas nemzetközi várakozás előzte meg. Ez nem meglepő, amikor egy szerző elmondhatja magáról, hogy háromszor elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, szintén háromszor a Locus-díjat, kétszer pedig a British Fantasy Society-díjat. Legújabb regénye, A város és a város között pedig meghozta neki a sorba a Hugo-díjat is, további három díjjal együtt: Arthur C. Clarke-, World Fantasy- és Locus-díj.

Miéville fantasy íróként lett igazán ismert, ráadásul művei irodalmi jelentőségét Neil Gaiman életművéhez hasonlítják. Azért ez nem semmi ajánlólevél!

A szerző, China Miéville

A kiváló szerző legújabb könyve megihlette Tony Grisonit is, aki az idén egy négyrészes minisorozatot készített a kötetből a BBC Two számára. A főszerepben, Tyador Borlú felügyelő szerepében pedig nem mást láthattok, mint a The Walking Dead sorozatban a Kormányzó karakterét hozó David Morrissey-t.

A szerző már a regény helyszínénél sem aprózta el a dolgot. Megálmodott egy felettébb különös, bizarr, elcseszett helyszínt. Mit is értek ez alatt? Adott két város valahol Kelet-Európában. Ami azonban merőben megkülönbözteti őket más városoktól, hogy egy földrajzi helyen vannak, ennek köszönhetően kívülállóként egy rémálom kiigazodni rajtuk. Főleg, hogy egy-egy utca, ház más-más városhoz tartozik, esetleg mindkettőhöz, de még olyan is akad, hogy egy adott ház különböző emeleteire is ez jellemző. Ehhez jönnek a furcsa hagyományaik, előírásaik, és egy láthatatlan hatalom, mely a rendet felügyeli.

A történet egy gyilkossággal indul. Megölnek egy fiatal lányt, az ügyhöz pedig Tyador Borlú felügyelőt riasztják. Ott kezdenek el érdekessé válni a dolgok, mikor a nyomozás a felügyelőt UI Qomába vezeti, a két különös városba. Rutinvizsgálatnak indul a dolog, de mikor egyre többen próbálják akadályozni a nyomozásban, egyértelmű, hogy sokkal több van az ügy mögött, minthogy meggyilkoltak egy utcalányt. A piti bűnözőktől egészen a kormányzati hatalomig, kb. mindenki a munkája ellehetetlenítésére törekszik, de Borlú kitartó és minden kavics alá benéz, hogy fényt derítsen az igazságra, s hamarosan rádöbben, hogy egy összeesküvés kellős közepébe csöppent...

Miéville egy lenyűgöző világot alkotott. A regényben pedig feltárja a szegregáció, a kulturális különbségek, a politikai befolyás, a kormányzati hatalom szerepét ebben a szabályokkal teli, már-már bizarr közegben, ahol a pszichológiai vakság szinte elengedhetetlen része az életnek. El tudod képzelni, hogy továbbsétálsz, amikor két méterre tőled megkéselnek valakit? Mindezt csak azért, mert az már a másik város problémája!?

Különös és egyben rendkívül izgalmas, hogy bár egy teljesen képtelennek tűnő helyszínt álmodott meg a szerző, mégis hihető, az egész életszerű. És igazából ezeknek a városoknak a bejárása, megismerése viszi el a hátán az olvasót.

Egy idézettel zárom a sort, ugyanis teljes mértékben egyet kell értenem a Booklist véleményével, miszerint:

"Kötelező olvasmány a bűnügyi regények és fantasy-rajongók számára"

china_mieville_a_varos_es_a_varos_kozott_b1_preview.jpegKöszönöm a lehetőséget az Agave Könyveknek!

A borítóra kattintva elérhető a könyv a kiadó honlapjáról, mindig kedvezményes áron!

Kövess minket Facebookon is!

2018. május 18., péntek

Deadpool 2 - Wade Wilson visszatér és nem kíméli a rekeszizmokat

Filmajánló - Deadpool 2

Heuka írása

Ryan Reynolds jutalomjátéka a film, ami remek zenei aláfestést kapott, viszont a szöveg és a cselekmény továbbra is indokolja a legalább 16-os karikás besorolást.

Megérkezett a magyar mozikba a Deadpool második része, mely tovább halad az első rész által megkezdett úton, azonban mégis teljesen más, mint az volt. Ami a legfeltűnőbb, hogy mintha maga Amerika Kapitány cenzúrázta volna a szövegkönyvet, sokkal kevesebb a nem éppen szalonképes szóhasználat, mint a két évvel ezelőtti műben. Nem kell megijedni, a humorfaktort ez nem befolyásolja, rekeszizmunk komoly munkának lesz kitéve az egy perc híján kétórás játékidő alatt. (Ezt most gyorsan ellenőriznem kellett, mert úgy elszaladt ez az idő, mintha csak fél órát ültem volna a vászon előtt.) Maga a pár jelenet után felvonultatott főcím is csak kacagtató mondatokból áll. Ha viszont már itt tartunk, bármennyire is vicces a történetvezetés, azért egy-egy komolyabb téma is bekerült a sok poén közé.

Nehéz a filmről spoilermentesen írni, mégis megpróbálok, mert nem szeretném magamra haragítani Wade Wilson-t. :D

Forrás: http://twitter.com/VancityReynolds

Előrebocsátanám, hogy Deadpool-lal csak az első filmben találkoztam, nem követem képregényes létét és az X-Men filmeket sem láttam - igen, tudom, szentségtörés így ajánlót írni, azonban mégis vettem a bátorságot, hiszen a film megáll a saját lábán. A végére pedig azt is megértjük, miért mondja az első jelenetek egyikében a főhős, hogy ez egy családi film - nem, nem azért, hogy a 4 vagy akár 14 éves gyerekünket vigyük magunkkal moziba. Ugyan kevesebb(nek tűnik) a haláleset, mint az első felvonásban, azonban hullanak itt is rendesen a szereplők, illetve van néhány olyan jelenet is, amelyet csak erős gyomrúaknak/idegzetűeknek ajánlok.

Újabb gyors ellenőrzés után azt leírhatom, hogy a vezérszálat egy képességeire ráébredő tini megvédése alkotja, akinek életére egy időutazó tör. Szándékosan nem írok gonoszt, mert Josh Brolin karaktere, Kábel, inkább ellenfélnek mondható, mint főgonosznak. Indítékai tökéletesen érthetőek - számára -, a visszatekintések csak tovább árnyalják tetteit. Az idő, mint tényező az egész film alatt fontos szerepet kap, egy-egy fordulat csak másodperceken múlik.

Az előzetes alapján már kiszámítható az is, hogy Deadpool vezetésével megalakul az X-Force szedett-vedett csapata. Rögtön első bevetésükön hozzák formájukat és szegény embert az ág(vágó) is húzza alapon gyorsan magára is hagyják a főhőst - kivéve a mázlista Domino-t. Ő bekapcsolódik beszédes maszkosunk és Kábel harcába ahol azért kiegyenlítettek az erőviszonyok. Számomra több váratlan fordulat is volt ebben a küzdelemben, de ezek említése már súrolná a cselekményleírás határát.

mv5bowexndfiogitmwrmoc00odkwlwixmjctodk2yjdjytq5ytc3xkeyxkfqcgdeqxvymtg2njyzoa_v1_sy1000_cr0_0_676_1000_al.jpg

Két dologról mindenképp szót kell ejteni: az egyik a filmzene, a másik az utalások. Előbbi az elmúlt közel 40 év terméséből válogat, szerintem remek érzéssel kapcsolva a szövegeket és dallamokat a film egy-egy részéhez. Az utalásokat pedig gyakorlatilag lehetetlen számon tartani, hiszen körülbelül percenként van egy olyan kiszólás vagy mozdulat, ami emlékeztet minket korábbi filmélményeinkre - hogy ne hagyjuk el nagyon a Marvel háza táját, szóba kerül Amerika Kapitány - A tél katonája felvonása Kábel acélkarja kapcsán, és a most már szintén Disney érdekeltség Star Wars is.

Illetve ami személy szerint nálam 2018 eddigi legjobb filmjévé (még a Bosszúállók: Végtelen háborúnál is jobbnak érzem) tette az Ryan Reynolds hozzáállása: lubickol a szerepben, látszik, hogy élvezi a jeleneteket és teljesen természetesen hat maszkban és maszk nélkül is. Öniróniának sincs híján és kanadai származását sem rest beszólás alapjává tenni, ha arra van szükség. Külön plusz pont, hogy figyelmeztet, mikor elérjük a film mélypontját, illetve a nagy CGI csata előtt is szól, mire számíthatunk.

A film végén nem tanácsos azonnal felpattanni és elhagyni a vetítőtermet, hiszen a jó Marvel hagyományokat követve kapunk pár plusz jelenetet, amelyek picit tovább viszik a filmben történteket.

Mi is lesz Wade sorsa? Meghal? Vagy mégsem? Vagy mégis? Szerintem egy kétórás kikapcsolódás formájában járjatok utána :)

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebookon is!

2018. május 17., csütörtök

Lenyűgöző utazás a mozgófilm történetében

Már több mint száz éve, hogy a mozgóképvetítés megkezdte diadalmenetét. Az első nyilvános vetítést 1895-ben tartották Párizsban. Azóta a vetítés a tömegszórakoztatás eszközévé vált, a film népszerűsége pedig azóta is töretlen.

A modern tömegkultúra legfigyelemreméltóbb jelenségévé nőtte ki magát a film az elmúlt évszázadban. Nincs olyan témakör, amelyet ne érintettek volna már filmgyártók. Legyen szó akár történelmi eposzról, szerelmi történetről, erőszakos bűnügyi moziról vagy akár irodalmi adaptációról, minden, ami az emberek életével, álmaikkal, reményeikkel, fájdalmaikkal kapcsolatos, tökéletes alapanyaga lehet egy klassz mozinak.

A mozgókép meghódította a vásznakat, majd beférkőzött a nappalik képernyőire is. Ma már a modern technológiáknak köszönhetően szinte bármilyen film elérhetővé vált. A filmművészet számos emlékezetes pillanattal örvendeztette meg a nagyérdeműt. Ezek közül elevenítünk fel évtizedenként egy-egy jelentős műalkotást.

1902-ben Georges Méliès írta és rendezte testvére, Gaston segítségével a filmtörténet egy legkorábbi ismert sci-fi filmjét. Az Utazás a Holdba című némafilm története két ismert regényen alapszik: Jules Verne azonos című és H. G. Wells Emberek a holdban című művén. Egy tudóscsoport a Holdon sárkányfejű, embertestű szörnyekkel találkozik, akik felrobbannak egy esernyőcsapásra. Furcsa történet és nem is igazán ez tette örök életűvé ezt a 14 perces hatalmas költségvetésű mozit. Jelentősége abban rejlik, hogy a korszak úttörő alkotása volt, melyet az első animációs filmek közé is sorolhatunk, melyben az elsők között alkalmaztak vizuális effekteket és animációs technikákat. Ezek megalkotásában sokat segített, ihletett nyújtott Méliès-nek bűvészi tapasztalata.

the-wonderful-wizard-of-oz-1910-movie-still.jpg

L. Frank Baum 1900-ban megjelent meseregénye, az Óz, a nagy varázsló sokakat megihletett az elmúlt évszázadban. Készült musical változat és számos film is. Az első film a könyvvel azonos címen (The Wonderful Wizard of Oz) jelent meg 1910-ben. Bár inkább az 1902-ben színpadra írt változata volt hatással a 13 perces némafilmes feldolgozásra. Érdekessége, hogy nagyon keveset tudunk a filmről, még a rendezője is vitatott, de a legesélyesebbnek Otis Turnert tartják a feladatra. Hála Dorothy izgalmas kalandjának Óz Birodalmában, az első fantasy filmek egyike született meg 1910-ben.

Egy újabb sci-fi a listán: Metropolis. Fritz Lang némafilmjét felesége segítségével készítette, majd 1927-ben mutatták be. A jövőben játszódó történet a munkásosztály és a vezetők közötti különbségekre élezte ki a filmet. 2026-ban járunk, amikor a tervezők, a gondolkodók élvezik a technológiai fejlődés nyújtotta előnyöket, fényűzésben élnek, míg a munkások, a szegény réteg a föld alatt él. Utóbbiak sosem látnak napfényt és rettenetes körülmények között dolgoznak és élnek. Ezt a 153 perces filmet a németországi Babelsberg Studióban forgatták egy kisebb vagyonért. A kor legköltségesebb alkotása volt, mintegy 5 millió birodalmi márkát költöttek rá.

A 30-as évek egyik mai napig méltán népszerű mozija Victor Fleming és George Cukor nevéhez fűződik. A fent látható kép alapján, már szerintem mindenki tudja, hogy a most következő film nem más, mint a nemzeti hőseposszá vált Elfújta a szél című színes amerikai film, amely Margaret Mitchell azonos című, Pulitzer-díjas regényéből készült 1939-ben. Ez a történelmi filmdráma elrepíti a nézőt az Egyesült Államok déli vidékeire, az amerikai polgárháború idejére. Hosszú évtizedek és rengeteg film után is a mai napig a valaha forgatott legnagyobb szerelmi történetként emlegetik a 8 Oscar-díjjal büszkélkedő alkotást. Clark Gable és Vivien Leigh tökéletes alakítást nyújtottak ebben a drámai háborús eposzban. A szerephez Viviennek több mint 1400 vetélytársát kellett felülmúlnia, akik között olyan tehetségek is felsorakoztak, mint Kathrine Hepburn és Kette Davis. A színes film már önmagában is szenzációszámba ment a fekete-fehér filmek fénykorában, de még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. Például a lángoló Atlanta illúziójához teljes stúdiórészeket gyújtottak fel, amivel a filmtörténet egyik leglátványosabb tűzvészét teremtették meg.

Ha már említettük a legnagyobb szerelmi történetet, most következzen a leghitelesebbnek tartott szerelmespár története, a Casablanca. A három Oscar-díjat nyert filmet 1942 őszén mutatták be a mozikban és az, ahogyan ebben a különleges drámában a gyönyörű szerelmi szál keveredik a politikai történettel, levette a nézőket a lábukról. Casablancában van egy bár, ahol a nácik elől menekülőknek mindig akad segítségük, aki nem más, mint a tulajdonos, Rick (Humprey Bogart). Ez a bár a legkülönbözőbb emberek gyűjtőhelye: nácik elől menekülő európaiak, bűnözők, ügynökök. Ám, amikor felbukkan egykori szerelme, Ilsa (Ingrid Bergman) egy másik férfi oldalán, szakításuk keserűsége megkeményíti a férfit, nem áll készen rá, hogy segítsen Ilsának és férjének, az ellenálló, Victor Lászlónak (Paul Henreid). Végül, mikor rádöbben, hogy Ilsa még mindig szereti őt, segít nekik elmenekülni. 2005-ben az Amerikai Filmintézet (AFI) összeállított egy listát a száz leghíresebb filmes idézettel. A Casablancából hat, a filmben elhangzó mondat is bekerült, ezek közül az egyik Rick szerelmi vallomása Ilsa-nak: "Here’s looking at you, kid" („Fel a fejjel kölyök!”).

zinnemann-11111.png

Az 50-es évekből muszáj megemlítenem a Most és mindörökké című filmet, melyben Burt Lancaster és Deborah Kerr a filmtörténet egyik leghíresebb csókjelenetét tudhatja magáénak. A híres csók a hawaii Kuhio Beach homokján csattant el. De nem csupán ez teszi emlékezetessé Fred Zinnemann kiváló alkotását. A film hatalmas sikert aratott 1953-ban. Ráadásul nem csupán a közönséget nyerte meg magának, 13 Oscar-díj jelöléséből 8-at bezsebelt, akárcsak az Elfújta a szél. A forgatókönyv Daniel Taradash érdeme, aki James Jones azonos című második világháborús regényét adaptálta. A Pearl Harbourban játszódó filmben olyan hírességek kaptak még szerepet, mint Frank Sinatra, Donna Reed és Montgomery Clift. 

49902_tiffany.jpg

Audrey Hepburn-t az 1961-ben bemutatott romantikus vígjáték, az Álom luxuskivitelben tette világsztárrá. Holott eredetileg nem is neki szánták a szerepet. A film alapjául szolgáló novella alkotója, Truman Capote Marilyn Monroe-t támogatta, a Paramount végül Audrey-nak adta Holly, a callgirl szerepét, ami hatalmas váltás volt a színésznőnek a korábbi ártatlan kislányos karakterek után. A novellához képest sokat finomítottak végül, az ott leírt Holly egy közönséges callgirl, míg a vászonra már egy sejthetően könnyűvérű, de sokkal visszafogottabb nő került, akit gazdag férfiak tartanak ki, "mellékesként", heti 100 dolláros bérért pedig egy maffiafőnöktől szállít üzeneteket a drogfutároknak. Holly az önfeledt gondtalanság és a magány között ingadozó karakterét Hepburn tökéletesen hozta, miközben komikusi képességeiből is kaptunk egy kis ízelítőt. A film egyike a színésznő legnépszerűbb filmjeinek és alakításainak, amiért ráadásul 750 ezer dollárt kapott, ezzel Elizabeth Taylor után a korszak második legjobban fizetett színésznője lett.

A 70-es évek több legendás filmet is hoztak, megmondom őszintén, nem is tudtam közülük csupán egyet választani. Ezért nézzük az évtized három korszakalkotó, meghatározó és kultikussá váló filmjét:  

Francis Ford Coppolát A Keresztapa című mestermű emelte a legnagyobb rendezők közé. Ez a film hozta el számára az első Oscar-díjat és tette világhírűvé. A történet egy szicíliai származású gengszterdinasztia történetét meséli el. Ráadásul akkora siker lett Corleonék sztorija, hogy még további két film készült. Ez a film minden idők legnagyobb szabású és legsikeresebb gengszterfilmje lett, mely köszönhető a kiváló operatőri munkának és a parádés szereposztásnak. A család fejét, Vito „Don” Corleonét Marlon Brando olyan zseniálisan alakította, hogy 1973-ban többek között Golden Globe és Oscar-díjjal is jutalmazták.

Az évtized másik nagy durranása a Száll a kakukk fészkére című Miloš Forman remekmű, mely 1975-ben készült tragikomédia, ami az elnyomás allegóriájaként vonult be a filmtörténelembe. Egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató. A film alapját Ken Kesey regénye szolgáltatta. Egy elmegyógyintézetben járunk, ahová McMurphy (Jack Nicholson), a kisstílű bűnöző kerül, aki a börtön helyett inkább a zárt osztályon tölti le büntetését, ezért őrültnek tetteti magát. Hamar a forradalmárok közé áll és egy csapatnyi bentlakóval együtt fellázad az elnyomó rendszer ellen. Az öt legfontosabb Oscar-díjjal jutalmazták a kultuszfilmmé vált alkotást: Legjobb film (Saul Zaentz, Michael Douglas), Legjobb rendező (Miloš Forman), Legjobb férfi főszereplő (Jack Nicholson), Legjobb női főszereplő (Louise Fletcher), Legjobb adaptált forgatókönyv (Bo Goldman, Lawrence Hauben).

A listáról nem hiányozhat George Lucas galaktikus westernfilmje sem. A Csillagok Háborúja egy olyan eposz, mely fenekestől forgatta fel a sci-fi filmek világát. Az 1977-ben megjelent filmben Lucas ötvözte tudását, tapasztalatait a diktatúrákról, nácizmusról - így született meg a Birodalom gonosz vezére is - és a klasszikus western és kalandfilmekről. Szerethető főszereplőket helyezett egy fantáziadús, lenyűgöző környezetbe, mindezt pedig megspékelte kivételes rendezői kreativitásával, és makett-űrhajók, érdekes jelmezek segítségével alkotott meg egy páratlan világot, ahol a jó és a rossz vívja élet-halál harcát. Ezek összességéből pedig megszületett a Star Wars-mítosz.

A 80-as évek is számos kiemelkedő filmet hoztak. Többek között 1980-ban érkezett a Csillagok Háborúja második része, majd Stanley Kubrick kiváló Stephen King adaptációja, a Ragyogás, a következő évben pedig a legendássá vált Indiana Jones Az elveszett frigyláda fosztogatóiban. Ebben az évtizedben jött el második alkalommal James Cameron rettenetes földönkívülije A bolygó neve: Halálban, és a 4 Oscar-díjat nyert Esőember is milliókat vett le a lábáról 1988-ban. És ne felejtsük el az évtized táncőrületét elindító  romantikus filmjét sem, a Dirty Dancinget.

Ez csak néhány az évtized klasszikusai közül, de gyerekkorom nagy kedvencét emelném ki, ami nem más, mint Steven Spielberg tündéri története a világ legkedveltebb földönkívülijével a főszerepben. Az E.T. - A földönkívüli barátságos, apró űrlénye belopta magát a nézők szívébe. Spielberg megalkotta a tökéletes családi sci-fi-t, ami egy olyan mese, amely nemcsak a gyerekeket, hanem mindenkit képes volt magával ragadni. Senkit nem lepett meg, hogy 9 Oscarra jelölték, amelyből 4-et meg is nyert, ráadásul a 10 millió dolláros költségvetésű film közel 800 millió dollárt hozott.

Ahogy közeledünk napjainkhoz egyre több és több remek filmmel örvendeztettek meg minket a stúdiók. A technika rohamos fejlődésének köszönhetően virágzott a filmipar.  A 90-es évek meghatározó filmjei között muszáj megemlíteni a kor egyik formabontó alkotását, a Ponyvaregényt, a lenyűgöző effekteket felsorakoztató nagyszabású Titanicot, mely 11 Oscar-díjjal büszkélkedhet, valamint a menő üzletember és egy utcalány felejthetetlen szerelmét bemutató romantikus vígjátékot, a Micsoda nőt. De ott van még a téli ünnepek kötelező filmjévé vált Reszkessetek betörők, a nagy sikerű thriller, A bárányok hallgatnak Sir Anthony Hopkins és Jodie Foster főszereplésével, a disztópikus sci-fi, a Mátrix, mely képi effektjeivel vált híressé, a digitális animáció mérföldköve, a Jurassic Park pedig rekordbevételeket hozott, mára pedig franchise-zá nőtt.

Sok-sok filmet tudnék még említeni, de számomra a legemlékezetesebb a Schindler listája, mely annak az Oskar Schindlernek az igaz történetét mutatja be, aki a második világháború borzalmai alatt több mint ezer lengyel zsidó életét mentette meg. Steven Spielberg elementális erővel jelenítette meg a népirtás rettenetét, amely igazi mérföldkő a háborús filmek, sőt az egész filmművészet történetében. 

gyuru.jpg

A  kétezres évek egyik legnagyobb durranása A Gyűrűk Ura-sorozat volt, mely szakmai és közönségi berkekben is óriási sikert aratott. Egy kultuszteremtő fantasy, mely a filmtörténelem meghatározó alkotásává vált. Hatalmas rajongótábor, 17 Oscar-díj és 3 milliárd dolláros bevétel volt a jutalma a páratlan látványvilágú, mesterien kivitelezett Tolkien-adaptációnak. Az évtized két kiemelkedő alkotást hozott Russell Crowe főszereplésével: az Egy csodálatos elme egy zseniális film, mely John Nash, a Princeton Egyetem közgazdasági Nobel-díjas matematikusának életét dolgozta fel, valamint a Gladiátor, mely a legjobb színésznek járó aranyszoborhoz juttatta a színészt. A képregények rajongói is jó évtizedet zártak. A DC Comics két kiváló Batman filmmel érkezett: a Batman: Kezdődik! és A sötét lovag című művek is ütősre sikerültek, utóbbi egy rendkívül sokrétű film, melyet a legmeghatározóbb képregényfilmként emlegetnek.

Szintén nagy dobásként kell említenünk a Marvel-moziverzum egyik filmjét, a Vasembert. A milliárdos fegyvergyárosból szuperhőssé előlépő Tony Stark története a 19 filmből álló, érdekes és izgalmas hősöket felvonultató univerzum első epizódja. De a mozirajongók biztos örömmel emlékeznek Harry Potter izgalmas életére, ami 8 egész estés mozifilmben ívelt át a teljes évtizeden (na jó, a 8. rész már átcsusszant egy röpke évvel a következő évtizedbe), és az átütő sikerű bűnügyi thriller, A tégla, melyet Martin Scorsese és három kivételes színész, Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Jack Nicholson tett feledhetetlenné. És ki ne emlékezne Wilsonra, a világ leghíresebb strandröplabdájára, aki tökéletes hallgatósága volt az 1500 napra egy lakatlan szigeten rekedt Chucknak a Számkivetett című filmben, ahol sokak szerint minden idők egyik legkiemelkedőbb alakítását nyújtotta Tom Hanks Chuck szerepében.

A jelenlegi évtized hátralevő két és fél éve még biztosan tartogat meglepetéseket, bár már eddig sem szenvedtünk hiányt emlékezetes filmekből. Már a nyitány is kivételes volt. 2010-ben Az Eredet (Inception) című sci-fi-akciófilmben egy különös munkát űző társaság a tudatalatti mélyéről értékes titkokat lop el, élükön Dom Cobb-bal (Leonardo DiCaprio). Christoper Nolan rendezőként, producerként és íróként is remek munkát végzett. DiCaprionak nem csupán ez az egy kivételes filmje volt az elmúlt években. A Wall Street farkasában Jordan Belfort tőzsdecápa felemelkedését és bukását alakította kiválóan, de az igazi siker A visszatérő című filmmel érkezett. Ebben az igaz történeten alapuló filmben Hugh Glass-t alakította, aki a Missouri folyó vidékén egy prémvadász expedíció fővadásza 1823-ban, amikor egyik társa megöli a fiát. Hugh egy medvetámadás során súlyosan megsebesül, de még ez sem tudja megállítani, életben tartja a bosszú ígérete. Rendkívül hiteles alakítás egy páratlan filmben, eredménye pedig, hogy a 2016-os gáláról A legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjjal sétálhatott haza.

Ezeken túl szinte végeláthatatlan a kiváló filmek sora. Többek között A király beszéde, melyet 12 kategóriában jelöltek Oscarra, végül 4-et sikerült bezsebelnie ennek az erőteljes személyes drámának, vagy A mindenség elmélete, mely a tudományos világ egyik legismertebb alakjának, az idén elhunyt Stephen Hawkingnak az életét bemutató dráma. Végezetül pedig meg kell említenem a 2015-ös év legjobb sci-fi-jét, a Mentőexpedíciót, ahol Mark Watney-től, azaz Matt Damon-tól kapunk egy adagot abból, hogy mire képes az ember, ha le akarja győzni a lehetetlent, ráadásul ehhez krumplit termeszt a Marson, mindez pedig hihetetlen látványvilággal és egy jó adag humorral van társítva.

Több tucat remek film maradt ki a felsorolásból (kapásból, ahogy ezt a mondatot leírtam bevillant rengeteg film: Good Will Hunting, Forrest Gump, Da Vinci-kód, 300, Avatar, Rettenthetetlen, Amélie csodálatos élete, Trainspotting, Az ördögűző, Rocky, Hair, Social Network, Dunkirk, Három óriásplakát Ebbing határában, Kötéltánc, és nem utolsó sorban két Oscar-díjas alkotás, melyek főként nekünk magyaroknak jelentenek igazán sokat: a Saul fia és a Mindenki), szóval kérlek titeket, kommentben árasszatok el minket jobbnál-jobb filmekkel, amiket szerintetek egyszer az élete során mindenkinek látnia kell. :)

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebookon is!