Kultúrpara

2018. január 28., vasárnap

Tudtad, hogy Magyarországon van Európa legnagyobb buddhista sztúpája?

 Több ezer évre visszanyúló ázsiai hagyomány övezi a sztúpák építését. Ezeknek a szakrális építményeknek a buddhizmus tanai szerint élő erejük van, mely áthatja és védelmezi környezetüket és az embert, valamint harmóniát, fejlődést, gazdagságot teremtenek, és megszabadítanak a negatív energiáktól. 

Zalaszántói Béka Sztúpa (Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Aki nem járatos a buddhista építészetben, attól jogos lehet a kérdés: mi is az a sztúpa? Egyike a legrégebbi vallási építményeknek. A legenda úgy szól, hogy Buddhát halála után elhamvasztották és nyolc egyszerű földhalomba temették relikviáival együtt. Ezeket nevezték el sztúpának.

Mára sokat változtak a sztúpák, melyek alapvetően öt fontos építőelemből állnak. Négyszögletes alapra épülő félgömb alakú boltozat jellemzi, mely egy kúp alakú csúcsban végződik, valamint elmaradhatatlan eleme egy sarló és egy korong. Ezek a stílusjegyek szimbolizálják az öt elemet: a földet, a vizet, a tüzet, az űrt és a levegőt. 

A legöregebb sztúpa az indiai Sarnath-ban található. A ma látható Dhamek Stupa-t 500-ban építtette Ashoka, Mauryan királya, hogy az felváltsa az eredetileg i.e. 249-ben épített sztúpát.

dhamek-stupa-ili-33-ogimg.jpgDhamek Stupa, Sarnath

Magyarországon ma hét sztúpa található, melyek közül három szabadon látogatható. Ezek közül kettő Nógrád megyében található (Becske, Tar), valamint a legnagyobb, a zalaszántói sztúpa. A további négy megtekintésére is van lehetőség, de ezek magánterületen vannak, így előzetes egyeztetés szükséges a látogatásukhoz (Budapesten kettő, Budakeszi, Uszó).

Európa legnagyobb sztúpája a Béke Sztúpa nevet kapta és Zalaszántó éke. Ez a 30 méter magas és 24 méter széles különleges épület a 316 méter magas Világosvár hegyről néz a Balatonra. Az itt található Buddha szobor Dél-Koreából származik, emellett Buddha tanításai, ereklyéi és egy 24 méter magas életfa is megcsodálható belsejében. 

Buddha szellemét, bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét jelképezi ez a sztúpa, mely a béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. 1993. június 17-én ünnepélyes keretek között avatta fel maga a 14. Dalai Láma, Tenzin Gyatso.

A Béke Sztúpa nyitva tartási időben ingyenes látogatható, sőt meditációkat is tartanak a Milarepa Meditációs Központ, ahol ajándékbolt is található.

Milarepa Meditációs Központ

Tetszett, amit olvastál? Akkor kövess minket a Facebook-on is!

Ha pedig kíváncsi vagy Magyarország gyönyörű kastélyaira, kattints!

Képek forrása és további információk a Sztúpa weboldalán: kattints!

2018. január 22., hétfő

Túlélés a dzsungelben Bear Grylls-szel

Könyvajánló - Bear Grylls: A dzsungel szelleme

Bear Grylls legendás kalandor, a túlélés nagymestere. A brit fiatalembert a népszerű A túlélés törvénye (Ultimate Survival) című ismeretterjesztő sorozatnak köszönhetően ismerte meg a világ. Milliók ülnek le nap, mint nap, hogy megtudják épp milyen izgalmas kalandot sikerült túlélnie a brit veterán katonának. A világ számos szélsőséges helyét bejárta és mára nemcsak a tévéműsorból ismerkedhetünk a túlélés törvényeivel, hanem több tucat könyve fémjelzi a sikeres utat, amit bejárt. Köztük egy ifjúsági sorozat is, melynek legújabb magyar nyelven megjelent kötete A dzsungel szelleme. Vajon milyen veszélyeket rejt az erdő? És ami még fontosabb: hogyan élhetjük túl ezeket?

Mak történetét Rudyard Kipling mindenki által jól ismert, klasszikus regénye, A dzsungel könyve ihlette. Gyerekként Bear Grylls egyik nagy kedvence volt ez a mű, mely tele volt izgalmas kalanddal, veszéllyel, a természet titkaival. Ezért felnőttként úgy döntött ír egy veszélyes kalandról, melynek helyszínéül az általa tisztelt és imádott dzsungelt választotta. Maugli túlélte a vadont. Te túlélnéd?

Főhősünk, Mak a tipikus mai tinédzser, aki napokat képes a számítógépe előtt játékkal tölteni. Emellett imádja a bűvésztrükköket, rengeteget gyakorolja, így egész ügyesen is megy neki. Egy nap az élete azonban fenekestől felfordul. Családjával az indiai dzsungelbe utazik, ahol a Wainganga folyón végigsöprő ár a dzsungel közepére sodorja a tizenegy éves fiút, aki magára marad a sötét, veszélyekkel teli vadonban.

"Mak magára maradt. [...] Ha néha kis nyílás támadt a fák között, és keresztülkukucskált a sűrűségen, nem volt nehéz elképzelnie, hogy nem messze ott a civilizáció. Mak nem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy egyszer csak meglátja majd egy elsuhanó busz tetejét, és kiderül, hogy csak pár méterre volt egy forgalmas országúttól... de ez csak vágyálom maradt."

Meg kell tanulnia túlélni, és ki kell találnia hogyan juthat vissza a civilizációba. Persze nincs könnyű dolga. Mit is várnánk a vadontól? Természetesen szélsőséges körülményeket és veszélyes állatok tucatjait. Ha pedig nem lenne elég, hogy minden sarkon hatalmas, csípős hangyák, piócák, ragadozók, mérges kígyók és aljas kis makákók nehezítik a kölyök életét, még aljas orvvadászokkal is szembe kell néznie.

De mint minden érmének, Mak szerencséjére a dzsungelnek is két oldala van, így barátokra és szövetségesekre is bukkan az elveszett fiú...

bear_grylls_fanatikus_lett_sajat_fiat_is_veszelybe_sodorta_1.jpg

Mitől más ez a könyv, mint bármely átlagos fiataloknak szóló kalandregény? Nem csupán egy izgalmas történet. Tele van tényekkel, ráadásul jó pár érdekes és fontos túlélési praktikát ír le. A legfontosabb, hogy szórakozva tanulhatnak a gyerekek túlélési trükköket. Sosem tudhatjuk mikor jöhet jól, ha egy gyerek tudja mit kezdjen a sűrű vadonban egyedül.

A regényt a szerző 9 éves kortól ajánlja, így már nagyon fiatalon értékes tudást sajátíthatnak el egy kalandregény olvasása közben. De nehogy azt higgyétek, hogy felnőtt fejjel nem izgultam a kis Makért! Lélegzetelállítónak, ijesztőnek, fordulatosnak, mozgalmasnak, izgalmasnak éreztem Mak kalandjait. Néhány röpke órára újra gyerek lehetettem. Szuper élmény volt! :)

4147381_5.jpgSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel vásárolhatod meg!

Köszönjük, Jaffa Kiadó!

Kövess minket Facebookon!

Érdekel a szerző egy másik ifjúsági regénye? Kattints!

2018. január 13., szombat

Lenyűgöző állati Guinness Rekordok

 A világon milliók próbálnak bekerülni a legismertebb csúcsokat felsorakoztató Guinness Rekordok Könyvébe. Egyesek kedvenceiket juttatják a híres könyvbe, melyben megtalálhatóak a legnagyobb, leggyorsabb és még további különleges fizikai adottsággal rendelkező állatok. Mellettük pedig a speciális képességekkel bírók okoznak még kellemes pillanatokat. Mint például Bini, a kosarazó nyuszkó vagy Kneehi, a tündéri miniatűr szamár.

Kezdjük rögtön egy tüneményes nyuszkóval a sort, aki a tavalyi évben azzal írta be magát a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy hétszer zsákolt egy perc alatt. Ezzel ő lett az egy perc alatt legtöbbször zsákoló nyúl a világon (Most slam dunks in one minute by a rabbit). Bini Izraelban született, de ma már gazdájával, Shai Asor-ral Los Angelesben él és itt hódol kosárszenvedélyének. 

A következő állatka is egy igazi sportrajongó. Abbie Girl imádja a vizet hasítani, nem is akárhogy! Szörfdeszkán lovagolja meg a hullámokat. Amikor a gazdája, Michael Uy épp a vízben volt, Abbie Girl utána úszott és felkapaszkodott a deszkára, majd ügyesen egyensúlyozott a vízen. Később aztán profizmusa odáig terjedt, hogy évek óta ő tartja a leghosszabb hullámot meglovagoló kutya (Longest wave surfed by a dog) rekordját egy 107,2 méteres hullámnak köszönhetően. 

1232377.jpg

Négylábú kedvenceink közül a macskák is fogékonyak rá, hogy jópofa trükköket tanítsunk nekik. Az ilyen cicák közül kiemelkedik az ausztráliai Didga, akinek gazdija, Robert Dollwet számos trükköt megtanított, például ül, fekszik, pacsizik, hempereg, sőt még a gördeszkával is szívesen kacérkodik. 60 másodperc alatt 24 trükköt tudtak bemutatni, amivel Didga tartja az egy perc alatt legtöbb trükköt bemutató macska rekordját (Most tricks performed by a cat in one minute).

1227595.jpg

A most következő állat nem különleges trükkökkel írta be magát a rekorderek közé, hanem hatalmas füle juttatta a könyvbe. Az Illinoisban felnőtt cukiság bal füle 34,2 centiméter, jobb füle pedig 34,9 volt. Ezek a méretek elegek voltak hozzá, hogy már több mint 14 éve senki nem tudta megdönteni a néhány éve elhunyt Tigger rekordját (Longest ears on a dog - ever).

Az állatok méreteikben nagyon eltérőek. Vannak különösen aprók és egészen monumentális méretűek is. Kneehi fajtájának legkisebbike. Ez az édes kis szamár a világ legkisebb szamara a maga 64,2 centiméteres marmagasságával, ami körülbelül egy kan németjuhász kutya magasságának felel meg. Átlagos társai 125-145 centiméter közötti magasságánál lényegesen kisebb. A miniatűr mediterrán szamarat Szardínián tenyésztették ki, de Kneehi Florida államban élt 2011-ben, amikor négy éves korában bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe (Shortest donkey).
cel-mai-mic-magar.jpg

Miután megnéztük ezt a cuki csöppséget, jöjjön egy gyönyörű hatalmas mén Wisconsin államból. 2010-ben itt élt a világ legnagyobbra nőtt lova, egy belga mén, Big Jake. Ez a csodás állat a maga 210,2 centiméteres magasságával és 1200 kilogrammos tövegével minden rekordot megdöntött. 2013-ban pedig bekerült a könyvbe is monumentális méreteinek hála, mint a legmagasabb élő ló (Tallest horse living).

A poszt zárásaként érkezzen egy igazi imádnivaló jószág. A következő képen szereplő szőrpamacs Franchesca, egy gyönyörű két éves angol angóranyúl, akinek a szokásosnál lényegesen nagyobbra nőtt a szőre. Gazdája, Dr. Betty Chu nagy gondot fordít, hogy mindig szép selymes és rendezett legyen ez a 36 és fél centiméteres, rekordhosszúságú bunda (Longest fur on a rabbit).

Kövess minket Facebookon!

Ha van macskád, akkor ezt feltétlen olvasd el! Kattints! 

Forrás: guinnessworldrecords.com

2018. január 4., csütörtök

Lágerutazás: Holländer Margit feljegyzései a vészkorszakról és az újrakezdésről (1945-1946)

Könyvajánló - Holländer Margit: Lágerutazás

"Holländer Margit tizennyolc esztendős volt, amikor 1944 nyarán zsidó származása miatt elhurcolták. A fiatal lány a magyarországi, vidéki zsidó közösség azon elenyésző hányadához tartozott, akik túlélték a deportálást. Margit megjárta Auschwitz-Birkenaut, Bergen-Belsent és Salzwedelt, csodálatos módon hazatért, és úgy döntött: napló formájában kísérli meg mondatokba foglalni a rettenetet."

bwcst2iiuaa48wa.jpg

Sokszor sokfelé hallhatunk, olvashatunk, láthatunk anyagokat a második világháború borzalmairól, de talán még fájdalmasabb, amikor egy fiatal lány szavain, rajzain keresztül láthatjuk a rettenetet. Holländer Margit egy boldogabb élet reményében érkezett a fővárosba, majd két évvel később beütött a krach.

Naplóját 1945-ben kézzel írta, rajzokkal, térképekkel illusztrálta, majd 17 évvel később legépelte és kiegészítette azt. Visszaemlékezései '42-től indulnak, amikor Békés megyéből Budapestre érkezett dolgozni, majd '44. márciusában megszállták Magyarországot a németek és a tömegmészárlás kezdetét vette.

Többször is elköltöztették őket új helyre, ezzel őrölve fel az idegeiket. Egy darabig még 200 km-re élő családjával is tudta tartani a kapcsolatot, de eljött a nap, amikor minden levele visszajött azzal, hogy a címzett elköltözött. Sosem hallott többet szüleiről, öccséről, egyetlen fénykép maradt csupán utánuk. Sorban jöttek a zsidóellenes rendeletek. Eleinte még kimehettek vásárolni, majd elérkezett a nap, amikor végül minden ajtó bezárult.

"1944. május 25. csütörtök este hangos beszédre leszek figyelmes, és megtudtam, hogy a rendőrök elzárták a kijáratot. Igen, rabok lettünk, vége mindennek. Mindenki meg volt rémülve, nem mertek levetkőzni, én sem. [...] Az utcai ablakokat deszkával szögezték be. Ekkor már tudtuk, hogy jó vége ennek nem lesz."

Nem kellett sokáig várniuk, hogy marhavagonokra pakolják őket, a 30 fokos nyári hőségben majdnem szomjan vesztek, több mint 100 ember egy vagonban. Nem tudták hová viszik őket, mi lesz velük, legtöbben a halál kegyelméért imádkoztak. 

A Budakalászi téglagyárba vitték őket dolgozni, közben pedig lépten-nyomon ütötték őket, hogy a maradék méltóságuk is odavesszen. Órákat kellett várni a latrinára, a vízre, a kórházban pedig a porban, sárban feküdtek a félholtra vert emberek, akiknek se kötszert, se gyógyszer nem adtak.

"Egy szerencsétlen agg utolsó óráit élte, a porban hentergett, már rongy sem volt alatta, ott halt meg a szemem láttára. A jó isten szerette, hogy elvette."

Amikor azt hitték rosszabb már nem lehet, elszállították őket Auschwitzba, ahogy Margit nevezte, a földi pokolba. Megérkezésük után Mengele válogatott közöttük. Később rájöttek, hogy afelől döntött, ki élhet, ki hal meg vagy válik kísérleti nyúllá. Megrázó olvasni a szavait a lágerben töltött napjaikról, a kínzásokról, a kőkemény és kegyetlen munkáról, a brutális bánásmódról. Sokan a "könnyebb utat" választották: nekifutottak a kerítésnek, melybe magasfeszültségű áram volt vezetve.

"Az éjjel-nappal égő krematóriumok rettenetes bűze állandóan áramlott az egész tábor felett. [...] Örökös rettegésben tartott bennünket, nem tudva, mikor kerülünk mi sorra. Borzalmas dolgokat tudtunk meg, hogy ott a pokrócokkal körülvett krematórium udvarán gödrökben nemcsak a hasábfaként lerakott holttesteket, hanem még életjeleket adó embereket is elégetnek ezek a nyomorult gazemberek."

Senki nem gondolta, hogy abból a pokolból van kiút, míg egy nap háromezer embert, köztük Margitot is vagonokra pakolták, hogy elszállítsák őket, mert emberre volt szükség a fegyvergyárban. Így került Bergen-Belsenbe, később pedig Salzwedelbe. Ha szeretnéd jobban megismerni Margit túlélésének történetét, vagy hogy miként érkezett a felszabadulás, mindenképpen olvasd el ezt a könyvet! 

A szerkesztők, Huhák Heléna és Szécsényi András kiváló munkát végzett. A napló eredeti és gépelt részeit jól láthatóan jelölték, így pontosan átlátjuk, hogy mi volt az azonnali reakció és mivel egészítette ki gondolatait közel két évtized távlatából.

Ez a napló segít jobban megértenünk a holokausztot, összetettebb képet kapunk a koncentrációs és munkatáborokról, testközelből látjuk a küzdelmet, az értelmetlen gyilkolást, a felszabadulást és az azt követő életet, a hazatérést. Rávilágít, hogy az egyéni életutak szempontjából sokkal bonyolultabb jelenség volt ez egész katasztrófa.

4126810_5.jpgSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel vásárolhatod meg!

Köszönjük, Jaffa Kiadó!

Kövess minket Facebookon!

Ha érdekel a téma, ajánlom figyelmedbe Timothy Snyder kiemelkedő könyvét a témában. Kattints! 

2018. január 1., hétfő

Dan Wells új könyve: skizofrénia, sorozatgyilkosság, őrült szekta, egy csipet misztikum

Könyvajánló - Dan Wells: Szellemváros

"Mit tennél, ha az általad látott szörnyetegekről egyszerre kiderül: néhányuk nagyon is valóságos? Kiben bízhatsz, ha a saját elméd sem elég megbízható, és úgy érzed az egész világ ellened fordult?"

A thrillerek rajongói már biztosan jól ismerik Dan Wells nevét. A később hat részesre bővült Nem vagyok sorozatgyilkos című trilógiájával hazánkban is nagy sikert aratott. Ezúttal is ezt a kategóriát tisztelte meg, bár most egy teljesen új világba kalauzolja az olvasót.

A történetben zajló véres események középpontjában a húszéves paranoid skizofréniában szenvedő Michael Shipman áll, aki egy kórházban ébred, fogalma sincs róla mi történt vele az elmúlt pár hétben, ráadásul tévképzetek és hallucinációk gyötrik.

Ha nem lenne elég szerencsétlennek az elméje okozta kínzó fájdalom és rettegés a vélt vagy valós üldözőitől, még az FBI is kérdésekkel bombázza. Több dolog utal rá, hogy köze lehet a brutális sorozatgyilkosságokhoz, melyeket a Vörös Vonalas Gyilkosnak elnevezett szörnyeteg nevéhez kötnek.

Mi kellett ahhoz, hogy ez a könyv letehetetlenné váljon?

Egy ijesztő szekta, a Föld Gyermekei,
az Arctalan Emberek, akik megfigyelik és üldözik (vagy nem?!) Michael-t,
egy megcsonkított testeket hátrahagyó sorozatgyilkos,
betekintés egy beteg elme mélyére,
és egy kis misztikum.

Ha pedig ezeket a szálakat mind össze tudod kötni, akkor válik a mentálisan sérült, fiatal férfiból a vérengző gyilkosságok első számú gyanúsítottja.

Olvasás közben könnyű elveszni a hallucinációk és a valóság útvesztőiben. Egy idő után már én sem tudtam, hogy vajon mi vagy ki az, ami csak Michael elméjének szüleménye. A szerző ezzel a könyvével sem okozott csalódást. Olvasmányos, izgalmas, érdekes, fordulatos, kreatív, könnyű beleveszni a kötet soraiba. Imádtam, amikor már azt gondoltam kezd összeállni a kép és bumm, Wellsnek sikerült megint jól megkavarnia a szálakat, hogy aztán a végére mégiscsak össze álljon ez a különös kirakós.

dan-wells_szellemvaros.jpgA kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A képre kattintva kedvezményes áron elérhető a kötet a kiadónál!

Kövess minket a Facebookon is!

Ha nem ismered John Wayne Cleaver történetét, kattints!