Kultúrpara

2017. november 27., hétfő

9 kihagyhatatlan látnivaló Tokióban

 Japán fővárosa, Tokió egy nyüzsgő metropolisz, mely a világ egyik legnagyobb városa. Egy különleges hely, ahol a múlt tradíciói és a futurisztikus fejlesztések is megférnek egymás mellett. Ahol az ezeréves templomokat, pagodákat hatalmas tornyok és felhőkarcolók vesznek körül. Nézzünk meg többek között néhány gyönyörű templomot, szentélyt, a modern kor bevásárlónegyedét és a világ legmagasabb tornyát.

Császári Palota

Egy gyönyörű épület, ráadásul itt él a világ egyetlen olyan uralkodója, aki a császár címet viseli. A palota a főváros szívében egy hatalmas park, kert közepén fekszik, ez a Higashi Gyoen. Ez a mesés "zöld sziget" bármikor szabadon látogatható, ellenben a palotával, ahol csupán az év két napján van lehetőség néhány szobát megnézni, január 2-án és december 23-án. Ilyenkor Akihito császár a balkonon állva köszönti népét. Az eredeti épület elpusztult a világháború alatt, de a különleges alapzaton magasodó palotát a régi évszázadok atmoszféráját idézve építették újjá 1960-ban.

Senso-ji templom

Ez a gyönyörű buddhista szentély Tokió legrégebbi és legjelentősebb temploma, mely 645-ben épült. Mellette áll az Asakusa kegyhely és egy shinto szentély. A templom bejáratát uralja egy 3,5 méteres piros és fekete papírlámpás, melynek feladata, hogy távol tartsa a viharokat. Sok millió helyi és turista keresi fel évente, így a látogató tömegek vendéglátására számos kegyeleti tárgyat árusító üzlet, valamint szuvenírboltok és éttermek tarkítják a templom környékét.

Meiji-szentély (Meiji Jingu Shrine)

A Meiji-szentélyt 1920-ban avatták Meiji császár és felesége, Soken császárné tiszteletére, akik meghatározó szerepet játszottak Japán történelmében. Nemcsak a templom teszi különlegessé a helyet, hanem a hatalmas erdő, ami körülveszi. A császár halála után, 1912-ben Japán népe több mint 100 ezer fát adományozott, melyeket mind a szentély köré építették. Így került egy gyönyörű, számos veszélyeztetett fafajnak otthont adó erdő a főváros szívébe.

Nakamise Bevásárlóutca

Egy 250 méteres sétálóutca vezet a Senso-ji templomhoz, ahol közel 100 üzlet szolgálja ki a helyieket és a turistákat évszázadok óta. Úgy tartják ez a város legrégebbi bevásárlóutcája. Ennél jobb helyet senki nem talál a szuvenírek begyűjtésére. Számos hagyományos tárgyat találunk itt, például evőpálcákat, fafésűket, maszkokat, kelméket, tradicionális fapapucsokat (geta), de japán szerencse macskája (Maneki Neko) is számos színben és méretben megtalálható az árusoknál. 

Tokió Torony

A 333 méter magas Tokyo Tower, ahol a város közigazgatási tornyának két panoráma kilátója lehetőséget ad, hogy gyönyörködhessünk az alattunk elterülő város szépségeiben. Látványos, színes, alakja pedig sokaknak ismerős lehet, az Eiffel-torony ihlette, annak mintájára épült 1958-ban. Számos üzletnek, antikváriumnak, étteremnek és múzeumnak ad otthont. Többek között itt található a Guinness Rekordok Múzeuma, a Holografikus-misztérium Múzeum, valamint egy látványos és különleges interaktív galéria is.

Tsukiji piac

Tokióban járva kihagyhatatlan a világ legnagyobb nagykereskedelmi halpiaca, a Tsukiji piac. Bár megtalálhatóak és keresettek a gyümölcsök, zöldségek, húsok és virágok is, de igazán híressé a tenger gyümölcsei és a halak tették. Naponta mintegy 2000 tonna hal cserél itt gazdát. El tudjátok képzelni ezt a brutális mennyiséget?! A piacon akár több száz kilogrammos tonhalak sem ritkák, sőt, ami számomra még mindig érthetetlen és szomorú, néha még bálnahús is felbukkan.

Akihabara

Akihabara, az "elektromos város". Nem véletlenül kapta ezt a becenevet ez a negyed, itt található Tokió világhírű elektronikus kütyüket árusító bazársora. Mondhatnám, hogy ami itt nincs, az nem létezik, sőt! Olyan dolgokba lehet futni, melyek sehol másutt a világon nem kaphatóak. A legújabb high-tech felszereléseket nemcsak megnézheted, megvásárolhatod, bemutatótermek tucatjaiban ki is próbálhatod. Ráadásul vámmentes üzleteiben még szép kis pénzeket is spórolhatsz. Bár nagyon kell vigyázni, számos japán termék nem működik Európában, de a külföldi rendszerű berendezések is nagy választékkal kecsegtetnek.

Tokyo Skytree

Miután egyre szaporodtak a felhőkarcolók a városban, a Tokió Torony már nem volt elég magas, hogy megfelelően sugározza a digitális földi adásokat. Ennek köszönhetően adták át 2012-ben a 634 méter magas építményt, mely a világ legmagasabb önállóan álló tornya. Átadása óta a Tokyo Skytree a város fő szimbólumává vált. Bár első számú feladata a tv- és rádióműsorok sugárzása, azért akadnak itt éttermek, üzletek, panorámakilátó, sőt még egy Aquarium is, mely tízezer tengeri élőlénynek ad otthont.

Tokyo Disneyland és DisneySea

A világ legnagyobb városából nem hiányozhat a világ legismertebb szórakoztató parkja sem. A tokiói Disneyland volt az első park, amely az Egyesült Államokon kívül megnyitotta kapuit. 1983 óta évente milliók látogatják, sőt olyannyira népszerű, hogy az elmúlt években a 15-20 millió fő közötti látogatószámával a floridai Disneyland után a második leglátogatottabb vidámparkká nőtte ki magát. Méreteiről sokat elárul, hogy egy saját kis szigetet kapott, ahol hét különböző világ várja a látogatókat, ráadásul, ha nem érnénk be a hullámvasutak adta adrenalinnal, akkor további látványos és izgalmas attrakciókkal vár minket a Disney Sea nevű élménypark. El tudjátok képzelni a kimonót viselő Minnie-t? Nem? Akkor irány a Tokyo Disneyland! :)   

cinderella-castle-tokyo-disneyland-clearing-storm-m.jpg

Kövess minket a Facebookon is!

Érdekel a kenguruk földje? Ausztrália öt lenyűgöző természeti kincséért, kattints!

2017. november 25., szombat

Bűnös? 11 meglepő bűnügyi eset

Könyvajánló - Ferdinand von Schirach: Bűnös?

11 meglepő bűnügyi eset, melyek megrázzák az embert. Hihetetlen, de igaz történetek hétköznapi figurákról, akiknél elpattant a húr. Többek között akad történet a köztiszteletben álló orvosról, aki felaprította feleségét, a 17 éves piti kis bűnözőről, aki rossz házat rabol ki, amiért majdnem az életével fizet, és a testvérről, aki szeretetből, kegyelemből végez megnyomorodott, imádott öccsével. De lesz itt kannibalizmus, valamint egy prostituált és egy politikus csúfos kimenetelű afférja is. Megér egy olvasást, az biztos!

A Partvonal Kiadó különleges dokumentum-krimi sorozatának kötete a hírességek, a politikusok és az alvilág német sztárügyvédjének, Ferdinand von Schirachnak az első regénye. Annak ellenére, hogy prominens személyeket is véd, Németországban inkább közéleti ember, aki ismert jogértelmezőként a kisemberek ügyeinek önkéntes képviselője. Debütáló regényében 11 bűnesetet tár elénk filmszerűen pergő elbeszélések formájában.

Első történetében megismerjük Fähner-t, aki sikeres, gazdag, nagyra becsült háziorvos. 24 évesen megismerte a kissé lecsúszott pincérnőt, aki szexualitásával vette le a lábáról. És bár a kapcsolat elején is már voltak fura dolgai a leányzónak, például abba is beleköt, hogy miként fogja az evőeszközöket, később pedig egyre erőszakosabbá, követelőzővé, agresszívvé vált, Fähner évtizedekig elviselte a nőt, sőt hűséges maradt hozzá. Majdnem 50 év házasság után lett elég, akkor valami elszakadt a már nyugdíjba ment orvosban...

"Már az első, a koponyát széthasító csapás halálos volt."

Két történettel később erősen megrázó eset következett, ahol megismertük a fiatal, tehetséges csellistát, aki öccsével nekiindul a nagyvilágnak. Rengeteg helyen zenél, bejárják az Államokat és Európát, amikor egy rémes motorbaleset fenekestül forgatja fel az életüket. Theresa megússza a balesetet komoly sérülés nélkül, de testvére testrészeket veszít, de ami még ennél is rosszabb: emlékeit. A lány ápolta, na itt jött az a rész, ahol van egy-két erős, fájdalmas, visszataszító, szívfacsaró jelenet, aztán jön az erőteljes végkifejlet. Engem talán ez a történet ütött meg a legjobban. Meghatott az a kapcsolat, ami köztük volt, de felfordult a gyomrom attól, hogy a lány mi mindenre volt képes, hogy jobbá (???) tegye a sérült srác életét, mégis rettenetesen sajnáltam és fájt a szívem a testvérekért.

Olyan sztoriba is futottam, amin mosolyognom kellett. Bűnöző család, ahol az egyik tesó próbálja menteni a másikat. Okos kis tervet eszel ki, hogy kijátszhassa az igazságszolgáltatást és bármi áron megvédje a családot. Szegényt sajnáltam a végén, mert bár ügyesen játszotta ki a lapokat, nem egészen azt kapta, amit elvárt volna. 

A történeteket olvasva arra jutottam, hogy Von Schirach nemcsak kiváló ügyvéd, aki a bűnperek szakértője, hanem egy nagyon jó stílussal dolgozó debütáló szerző, aki rendkívül érdekes, néha sokkoló, megrázó eseteibe nyújt betekintést. Nem lövöm le az összeset, annyit mondhatok, hogy ezek a különleges esetek nem csupán megrázóak, meghökkentőek, félelmetesek, hanem meglepő fordulatokat és váratlan bírói ítéleteket hoznak. Ráadásul tutira furán kezded méregetni utána a környezetedben élőket, mert sosem tudhatod kiben mi lakozik...

borito_15.jpgKöszönet a Partvonal Kiadónak a recenziós kötetért, melyet a borítóképekre kattintva kedvezményes áron megvásárolhattok a kiadótól!

Kövess minket Facebookon!

Érdekel Tom Clancy egy izgalmas krimijeKattints!

2017. november 22., szerda

Furcsa téli sportok, amiket érdemes kipróbálni

 Egyre közelebb a tél, már sokan tervezgetik a baráti, családi síeléseket, boardozásokat. Ha kicsit feldobnád a sítúrát, kísérletezhettek a most következő sportokkal, de ezeket akár csak nézni is izgalmas. Mire lennél kíváncsi? Ló vontatta síelés, egy izgalmas hócsata, lapátszán, esetleg egy kis síbalett?

Skijoring/síjöring

A skijoring egy Észak-Európából érkező sport, mely egy első ránézésre kissé talán furának ható téli sport, amelyben egy (esetenként több) kutya, ló, vagy egy motor egy kötél segítségével húzzák a bátor vállalkozót, aki síléccel a talpán kapaszkodik ebbe a kötélbe és megpróbál talpon maradni. Komoly koncentrációt és ügyességet igényel, főleg, hogy a lovak képesek 60 km/órás sebesség felett vontatni. Akadnak ügyességi versenyek is, ahol száguldás közben például egy ugratókkal tarkított szlalompályán kell végigmenni. 

Yukigassen/hólabdacsata

Amikor a yukigassen-ről beszélünk gakorlatilag professzionális hólabdacsata a téma. Nevéből már sejthettétek, hogy Japánból indult a játék, de olyannyira profi csapatsporttá nőtte ki magát az elmúlt majdnem 30 év alatt, hogy meghódította Kanadát és Európát is, ráadásul Európa-Bajnokságot is rendeznek minden évben Finnországban. Két hét fős csapat próbálja egymás ellenfeleit eltalálni hógolyóval egy teniszpálya szélességű, de kétszer olyan hosszú, hófalak tarkította pályán három perces harmadok alatt. A győzelemhez le kell szedni az ellenfél minden játékosát, melyre összesen 270 labda áll mindkét csapat rendelkezésére (harmadonként 90 labda/csapat), vagy pedig az ellenfél által kihelyezett zászló megszerzésével is véget ér a csata.

Acroski/síbalett

A jégtánc után szabadon én inkább a sítánc nevet adtam volna ennek a sportnak, amely fénykorát a 80-as években élte, mára azonban csak kevesen ismerik, művelik ezt a különös sportot, pedig 1988-ban és '92-ben még a téli olimpián is szerepelt a sportágak között, de nem lett népszerű. A sportoló sítalpakon kreatív, látványos, izgalmas, akrobatikus elemeket tartalmazó show-t ad elő zenére. Nekem mókásnak tűnik ez a sportág, és ki tudja, talán még visszatér a köztudatba. 

Shovel racing/lapátszán

Ez egy vicces sport, nem kell más hozzá csupán egy nagyobb lapát és egy havas lejtő. Ráülsz, lábad közé veszed a nyelet és már csusszanthatsz is. Vannak profik, akik sok-sok lapátot tesztelve eljutottak a tökéletes darabokhoz is. Így tett John "Shovelmeister" Strader is, aki lapátjával csúszva elérte a 117 km/órás sebességet, ami ennek a furcsa sportnak a világrekordja. Ilyenkor joggal merül fel az emberben, hogy ki volt olyan dilis, hogy ezt kipróbálta. Valójában nagyon hasznos kis módszerként használták ezt Új-Mexikó egyik síközpontjában. A csupasz foltok miatt folyamatosan talpalniuk kellett a munkásoknak a pályán, hogy feltöltsék azokat a felhőtlen síélmény biztosításához, mikor az egyik dolgozó rájött, hogy mennyivel gyorsabban haladhat, ha szánkóként használná a lapátját. Szerintem nem gondolta, hogy valaha ebből világbajnoki sportág lesz. :)

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!

A tavalyi évben már megnéztünk öt izgalmas téli sportot, melyet érdemes kipróbálni. Ha lemaradtál, kattints!

2017. november 19., vasárnap

Nyolc halálos állat a kenguruk földjén

 Amikor szóba kerülnek Ausztrália állatai, elsőként legtöbbünknek a kenguruk jutnak eszébe. Sokan azt hiszik, milyen kedves és barátságos állat, pedig rúgása akár halálos erejű is lehet, ezért a vadonban érdemes őket elkerülni. Persze, nem ők az igazán veszélyesek. Nézzük meg ennek a gyönyörű országnak a veszélyes, sőt halálos oldalát!

A BEJEGYZÉS A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS, FELKAVARÓ KÉPEKET TARTALMAZ!

Az országban számos mérges kígyófaj él, akik igencsak kreatív állatok. A golfpályákon a lyukakba bújnak, felkúsznak a lefolyókon keresztül a fürdőszobába, már-már mindennapos látvány bármely háztartásban. Évente több ezer kígyómarás a jellemző, szerencsére jól felkészült az ország és kevés a halálos kimenetelű kígyómarás. A pitonok rendkívül veszélyesek, nem kímélik a környezetüket, de nemcsak az emberre jelentenek fenyegetést, nem ritka, hogy kisebb kenguruk esnek nekik áldozatul, sőt! Olyan is előfordul, hogy egy krokodil lesz a vacsora.

A krokodilok is komoly veszélyt jelentenek az emberekre. Az elmúlt 50 évben mintegy 100 támadást regisztráltak, amelynek sajnos a harmada halállal végződött.  Nem ritka jelenség egyes helyeken, főként az ország északi részein, hogy a hátsó kertünkbe lépve hasonló látvány fogadjon minket, mint a most következő képen. Persze ilyenkor nem kell kétségbe esni. Csak egy telefon és a hivatalos szervek már jönnek is, hogy biztonságosan elszállítsák a lakott terület közeléből.

Két óceán mossa Ausztrália partjait, melyekben mintegy 170 cápa faj honos. Ezek közül öt potenciálisan veszélyes faj él a régióban: a nagy fehér, a tigris-, a bika-, az óceáni fehérfoltú és a bronzcápa. Komoly statisztikát vezetnek az országban a cápatámadásokról. (1791 és 2016 között 1005 esetet regisztráltak, melyek közül 234 volt halálos kimenetelű - Australian Shark Attack File (ASAF), azaz Ausztrál Cápatámadási Adatbank). Az elmúlt három évben több mint 50 támadást regisztráltak, melyeknél a legtöbb esetben szörfösök és nyaralók voltak az áldozatok. A támadások többsége a nagy fehér cápához köthető, emiatt magasabb a halálozási arány, mint a világon bárhol. Legtöbb esetben "csupán" egy harapás történik, de ez akár arra is elég, hogy valakit kettéharapjon.

shark-in-wave.jpg

Következzen most a világ egyik legveszélyesebb hala, a kőhal. A parthoz közel él és a sekély vízben lépdelve szinte lehetetlen észre venni, olyan tökéletesen olvad bele a környezetébe a víz alatt. A hátán végigfutó tüskesor könnyedén hatol át egy gumi talpú vizicipőn, hogy aztán rendkívül erős izom- és idegmérge az áldozatba hatoljon, ezzel brutális fájdalmat, bénulást okozva. Azonnali orvosi ellátással, ellenanyag beadásával kezelhető, de sajnos enélkül légzési elégtelenséget és szívpanaszokat okoz. Évente körülbelül harminc szúrást jegyeznek fel.

A világon egyetlen olyan polipfaj él, mely emberre halálos méreggel bír, ő nem más, mint a kékgyűrűs polip. Ha veszélyt éreznek, élénk kék gyűrűiket úgy villogtatják, akár egy sziréna, ezzel figyelmeztetik a "támadót", hogy nem ajánlatos közelebb menni hozzá, mert harap. Mérge rettentő veszélyes, tetrodotoxint tartalmaz, mely bénító hatású idegméreg, emberi véráramba kerülve néhány percen belül bénulást okoz, majd végez az áldozattal. Hinnétek, hogy ilyen veszélyes ez az apró, 10-12 centiméter nagyságú élőlény?

20090417_polip2.jpg

Egy újabb apróság, aki veszélyesebb, mint aminek látszik, ő nem más, mint a márvány kúpos csiga, másik nevén a ragadozó kúpos csiga. Főként kis halakra vadászik, elejtésükhöz pedig olyan különleges mérget használ, melyben több száz különböző toxin található. Bár gyönyörű házáért rajonganak a gyűjtők, az élő egyedeket célszerű elkerülni. Mérge halálos, légúti izombénulást okoz, és sajnos ellenanyag sincs, emiatt több tucat "gyilkosság" kötődik a nevéhez. 

Ausztráliában 22 mérges pókfaj él. Közülük a legveszélyesebb mérge a tölcsérhálós póknak van. Jellegzetes külsejéről könnyen felismerhető, fegyvere a csáprágója, mely egy tőrre emlékeztet és olyan erősen képes vele döfni, hogy akár az ember lábkörmét is képes átlyukasztani. Az atraxotoxin nevű méreganyag képes akár 15 perc alatt egy ember életét kioltani, de hála a felkészült egészségügynek és a jól tájékoztatott lakosságnak, lassan 40 éve, hogy létezik ellenanyag, és azóta nem volt haláleset, amelyért ez a faj lenne a felelős.

Az eddig felsorolt állatokban az a jó, hogy van esélyünk, hogy észre vegyük őket. Persze, ha egy cápát látunk közelről, akkor már nagy a baj, de a most következő Irukandji medúzát az teszi különösen veszélyessé, hogy szinte észrevehetetlen. Apró termete ne tévesszen meg senkit! Mérge annyira erős, akár két tucat kobráé. Kemény kis jószág. Csípése után mérge lappang az áldozat szöveteiben, hogy aztán amikor eléri a nyirokmirigyeket, elviselhetetlen görcsöket, tűszúrásra emlékeztető fájdalmakat, pokoli kínokat okozzon.

Ha tetszett az összeállítás kövess minket a Facebookon is! 

Ennyi veszélyes jószág mellett mégis miért érdemes odautazni? Hát ezért! Kattints!

2017. november 13., hétfő

Ausztrália öt lenyűgöző természeti kincse

 A déli félteke kontinensnyi országa számos izgalmas látnivalót kínál. Kevés ennél változatosabb ország van a világon. Gyönyörű természeti kincsek egész tárháza várja az utazókat. Nézzünk meg ezek közül öt különleges képződményt. (Plusz egy: a főképen látható Uluru, másnéven Ayers Rock egyike a világ egyik legszentebb helyeinek, bár legtöbben csupán turistalátványosságként tekintenek az óriási homokkő sziklatömbre az ország közepén.)

Nagy-Korallzátony

Az UNESCO védelme alatt álló különleges természeti képződmény lenyűgöző látványt nyújt. Akár madártávlatból szemléljük, akár közelebbről, nem véletlen, hogy a búvárkodás szerelmesei előszeretettel hódolnak ezen a mesés helyen hobbijuknak. A bolygó legnagyobb természeti képződménye 2000 kilométer hosszan terül el. Ezen a hatalmas területen több ezer korallzátony, több száz korallsziget, korallpad és lagúna nyújt varázslatos látványt. Tízezer év alatt közel 500 korallfajnak köszönhetően alakult ki ez a törékeny világ, amely rengeteg élőlénynek nyújt otthont. Tengeri rózsák, szivacsok, csigák, rákok, kagylók, kígyók, medúzák, halak több ezer faja él ezen a csodás helyen. (Fotó: travelobservers.com és Qantas)

Kakadu Nemzeti Park

Az ország legnagyobb nemzeti parkja számos ritka állatnak és növénynek ad otthont. Hatalmas kiterjedésének köszönhetően pedig található itt tengerpart, sík vidék, sziklás gerinc, folyók, vízesések, melyek rendkívül változatossá és különlegessé teszik a parkot. De nem csupán a környezet szépségének köszönheti, hogy az UNESCO oltalma alá vették. A park őslakosai képezik a világ egyik legrégebbi élő társadalmát. 19 kláncsoport él ma itt, melyek őrzik és generációról generációra adják a nyelvüket, a szertatásaikat, szokásaikat, kultúrájukat, miközben vigyázzák a sziklákba vésett képeket, melyek őseik, isteneik történetét mesélik el. Különleges világ mesebeli tájakon. 

1569982-rock-art--kakadu-national-park-0.jpg

Wineglass-öböl

Ez a gyönyörű öböl Ausztrália legnagyobb szigetének, Tasmániának az éke. Egy félsziget veszi körül, melyet gránithegyek alkotnak és egy borospoharat formálnak, innen ered az öböl neve is. Kristálytiszta zafír színben pompázó víz, csillogó hófehér homokos part, méltán tartják számon a világ tíz legszebb strandja között. Ámulatba ejtő látványt nyújtanak a vörösben és rózsaszínben a tengerből kiemelkedő hegyek. Látva ezt a paradicsomi tájat, nem meglepő, hogy rengetegen előszeretettel töltik itt mézesheteiket. Csodás túrákat tehetünk a hegyekben, hódolhatunk vízi sportoknak vagy a homokban heverészve élvezhetjük a napsütést.

Three Sisters ("Három nővér")

Az Új-Dél Walesben (New South Wales) található Blue Mountains, azaz Kék-hegység a Nagy-Vízválasztó-hegység része. Egy csodás nemzeti parkot járhatunk be, élvezhetjük a túrázást, a sziklamászást, de a világ legmeredekebb útszakaszát magáénak tudható üvegtetős vonatról, a Katoomba Scenis Railwey-ről is csodálhatjuk a mesebeli tájat. A Blue Mountains Nemzeti Park csupán másfél órányira fekszik Sydneytől, így könnyen megközelíthető. A park legnagyobb éke a Jamison-völgy felett található látványos sziklaképződmény, mely a Three Sisters, a "három nővér" nevet viseli. Nézzétek csak a képet! Már értitek miért, ugye? :)

Hillier-tó

Ausztrália különös rózsaszín vizű tava komoly fejtörést okoz a tudósoknak. A rendkívül magas sótartalmú víz nem éppen szokványos színének okára a mai napig nem sikerült bizonyítékot találni. A Hillier-tó nem az egyetlen pink színben pompázó tó. Ott van például a szenegáli Retba-tó is, bár lényeges különbség, hogy ott sikerült bebizonyítaniuk, hogy vízben élő organizmusok felelősek ezért a nem mindennapi színvilágért. A Middle-sziget ékét csak még látványosabbá teszi a peremére kiülepedett rengeteg só, ezáltal gyönyörű fehér keretet adva ennek a természeti csodának. 

Kövess minket a Facebookon is!

Érdekel egy izgalmas beszámoló Ausztráliáról? Kattints!