Kultúrpara

2017. június 29., csütörtök

Európa legvonzóbb, legnépszerűtlenebb és legélhetőbb városai

Európa fővárosai 9. rész

Az Európa fővárosairól szóló sorozat kilencedik és egyben utolsó részében ismerkedjünk meg a legvonzóbb és legkevésbé látogatott fővárosokkal. De itt nem állunk meg, megnézzük melyik országban van a legtöbb legélhetőbbnek tartott város "Az öreg hölgy" területén. Irány Fehéroroszország, Moldova, Csehország, Svájc és az Egyesült Királyság!

Fehéroroszország (Belorusz Köztársaság), Minszk

Turisták által legkevésbé látogatott ország. Egyedül Minszk és az ország északi része, ahol megfordulnak az utazók, mert déli részét súlyosan érintette a csernobili katasztrófa, ami érthető módon nem teszi éppen vonzóvá. Sajnos a háborúk nem tettek jót az országnak. Sok nép, többek között ukránok, lengyelek, franciák, oroszok, németek vonultak pusztítva keresztül az országon. Mára számos vár, kastély, erődítmény romjait igyekeznek megóvni, renoválni, amit pedig nem sikerült megmenteni, ott hatalmas emlékhelyekkel igyekeznek emlékeztetni a történelemre. Egy gyönyörű kastélyegyüttest érdemes megnézni, amely Mir keleti szélén egy kis mesterséges tó partján fekszik. Mióta felkerült az UNESCO világörökségi listájára folyamatosan felújítás alatt van, apránként a teljes vár látogathatóvá tétele a cél. A másik fontos látnivaló szintén egy vár az UNESCO listájáról: Nyaszvizsi vár, mely a lengyel Radziwiłł család rezidenciája építészeti és kulturális komplexuma volt. Emellett kellemes kirándulásokat tehetünk az érintetlen természetben északon, sétálhatunk folyók, tavak partján és nemzeti parkokban.

Fővárosa sajnos nagyon megsínylette a második világháborút, de maradt néhány műemléke. Többek között érdemes megnézni a 17. századi Szentlélek-katedrálist, a Piscsali-kastélyt, a látványosra sikerült Szakszervezetek kultúrpalotáját,  vagy keresztül sétálni a Győzelem parkon, de a Kőmúzeum is tartogat érdekességeket. A Belarusz Nemzeti Könyvtár épülete modern és különös képet mutat, főleg napnyugta után, amikor szép színes kivilágítással pompázik, ráadásul egy kilátóteraszt is kialakítottak itt, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Minszk egyik jelképe a Szent Simeon és Szent Helena temploma, a Vörös templom.

Moldova, Kisinyov

Moldova is azon keleti államok közé tartozik, melyeket a legkevésbé látogatnak a turisták, sajnos van hova fejlődnie az országnak. A Dnyeszter-síkság kellemes éghajlatának köszönhetően főként szőlőt termesztenek. Nem véletlen, hogy az egyik leghíresebb látványossága a cricovai borgazdaság. A bortermelés egy hatalmas várost hozott létre a föld felett és a föld alatt egyaránt. Egy 130 km-es pincerendszerben részt vehetünk egy föld alatti városnézésen, aminek során elektromos autókkal járhatjuk be a pincevárost, közben megismerve a bor- és pezsgőpalackozókat, részt vehetünk borkóstolón és megszemlélhetjük a világ hírességeinek borkészleteit.

Fővárosa Kisinyov (Chişinău) Moldova középső részén, a Bîc folyó partján fekszik. Az ország gazdasági és kereskedelmi központja rendkívül változatos. Része volt a török, az orosz birodalomnak, Romániának és Szovjetuniónak is, míg 1991-ben a független Moldovai Köztársaság fővárosává nem vált. Kisinyov egy modern város képét mutatja számos gyönyörű parkkal, múzeumokkal, színházakkal. Sajnos szinte semmi nem maradt a huszadik század előtti időkből, mert a II. világháború harcai brutális pusztítást végeztek a városban, egy 19. századi ortodox székesegyház, a Krisztus Születése Székesegyház és egy harangtorony élte csupán túl. De érdemes megnézni mellette a diadalívet, a városházát és tenni egy nagy sétát a belvárosban.

Csehország, Prága

Miután megnéztük a legkevésbé látogatottakat, nézzük meg egy olyan ország fővárosát is, ami felkerült a világ 20 leglátogatottabb városa listára. Ez pedig nem más, mint a cseh főváros, Prága. Nem meglepő, hogy kedvelt a turisták körében, gyönyörű város egy gyönyörű országban. Az ország egyik különleges látnivalója Kutná Hora városban található. Ez a Sedleci Osszárium, avagy csontház, melyet a benne található műalkotások tesznek egyedivé. A világ talán legbizarrabb kápolnája körülbelül 40-50.000 emberi csontváznak ad otthont. Emberi maradványokból készült csillárok, asztali tárgyak, címerek, boltozatelemek, csontpiramisok. Érdemes egy kirándulást tenni a Morva-karszt területén is, ahol több mint 1100 barlang ismert, melyek közül négy látogatható, ahol sok gyönyörű cseppkőképződményekben gyönyörködhetünk. Dél-Csehországban egy mesebeli kastély várja a látogatókat a Vajgar-tó partján elterülő Jindrichuv Hradecben, de nemzeti parkjai és fürdővárosai is számos látogatót vonzanak.

És persze az ország egyik gyöngyszeme a főváros, melyet a világ legszebb fővárosai között emlegetnek. Tisztasága, szépsége, romantikus hangulata és számos gyönyörű látnivalója teszi vonzóvá a turisták körében. Élvezettel sétálhatunk a macskaköves utcákon, közben megcsodálhatjuk az Óvárosi teret a Városházával és az Orloj óratoronnyal. Végig sétálhatunk a Vencel-tér előtt, megnézhetjük a Lőportornyot, a díszes, különleges spanyol zsinagógát. Majd átkelhetünk a Károly-hídon, hogy megismerkedjünk a várnegyeddel, ahol vár a világ legnagyobb ősi vára. Ámulhatunk a Szent Vitus-székesegyház, a Királyi Palota és az Arany utcácska szépségén. És miután megszemléltük a sok-sok látnivalót, irány Petřín tornya, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul elénk a városra.

Egyesült királyság, London

Európa legtöbb látogatót fogadó városa London. A tavalyi évben csak Bangkoknak sikerült megelőznie. Hogy mit szeretnének látni, miért is utaznak oda emberek milliói, arról részletesebben a sorozat egy korábbi részében olvashattatok. Ha lemaradtál róla, kattints!

Svájc, Bern

A világ egyik legnagyobb HR-tanácsadó cége, a Mercer minden évben hét pont alapján megvizsgál több száz várost, mely alapján összeállítják a legélhetőbb városok listát. Mit néznek? Számít a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális környezet, az orvosi és egészségügyi helyzet, az iskolák és az oktatás színvonala, a szabadidős lehetőségek és az időjárási körülmények. A listán 231 város szerepel, melyek közül idén zsinórban már a nyolcadik alkalommal fordul elő, hogy az első helyet Bécs vívta ki magának. Gyönyörű, hangulatos, tiszta, biztonságos város. De Svájc sem panaszkodhat! A lista második helyén Zürich áll, de a top20-ba bekerült még Genf (8. hely), Bázel (10.), és fővárosa, Bern (14.) is csak alig csúszott ki a legjobb tízből. Zürich festőien szép nagyváros, ahol magas és drága minőségű élet jellemző. Látnivalókban is gazdag, többek között gyönyörű katedrális, a Fraumunster templom Marc Chagall lenyűgöző üvegablakaival. Genf a parkok városa, tele pázsitos közparkokkal, kedves sétányokkal, szép és különleges szobrokkal, sőt a híres világóra, a svájci óraipar jelképe is egy park közepén található. Természeti kincseire is büszke lehet Svájc: gyönyörű hegyei síelők, hegymászók, túrázók millióit vonzzák. Egyik legismertebb és legnépszerűbb a Matterhorn, ahol több mint 1700 hegyi vasút és sífelvonó várja a hegyek szerelmeseit. És itt található St. Moritz is, mely a világ egyik leghíresebb üdülőhelye. Emellett a lenyűgöző Rajna és Trümmelbachi vízesés is a kihagyhatatlan látnivalók sorát bővíti.  

Fővárosa, Bern egy bájos és barátságos város számos látnivalóval. A városban járva érdemes megnézni a híres Óratornyot, a Münster-székesegyházat, melyet különlegessé tesz a 234 emberalakot felvonultató szoborcsoport, mely az utolsó ítéletet ábrázolja, de akadnak bőven szép épületeket, például a Casino, a Svájci Nemzeti Bank, a Városi Színház épületei és a város jelképét, medvét ábrázoló szobrok sokasága. Ennek a szép városnak macskaköves szűk utcákkal, mesés szökőkutakkal, virágdíszes pompás épületekkel és csillagászati toronyórával tarkított óvárosa pedig az UNESCO védettsége alatt áll.

Ezennel elérkeztünk Európa utolsó országaihoz és ezzel a sorozat utolsó részéhez. Remélem élveztétek a kis európai utazást és sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, hogy elinduljatok felfedezni ezt a "végeláthatatlan" kontinenst. Amennyiben kíváncsi vagy Európa többi fővárosára is, kattints!

Kövess minket a Facebook-on is!

2017. június 27., kedd

Gru 3. - Három (plusz még néhány) ok, amiért felnőtt fejjel is érdemes megnézni

Premier előtti vetítésen jártam: Gru 3 /Despicable Me 3/

Heuka írása

A magyar mozikban június 29-én bemutatkozó harmadik Gru filmmel az Illuminations igyekezett túllépni a tiszta gyerekfilmen és próbálta megszólítani a szülők korosztályát is – véleményem szerint sikerrel. 

Három pontban összefoglalva, miért találják meg a felnőttek és/vagy nagyra nőtt gyerekek is számításukat a filmben:

1. Hatalmas nosztalgiafaktor: a ’80-as-’90-es évek szülötteinek gyermek- és fiatalkorát meghatározták a Balthazar Bratt-hez hasonló rajzfilmek (frizurák :D), az elhangzó zenék, a Rubik-kocka és egyéb emlékek

2. Meglepően sok, mégsem idegesítő kitekintés a szórakoztatóipar egyéb termékeire: pl. Gru és a semmiből előkerülő ikertestvére, Dru története mintha csak A két Lotti újrafeldolgozása lenne; Margo Grincses pulcsija és hasonlók

3. Szuper rajzok, tanító történetek: a minyonok és a lányok továbbra is ultracukik, a jól bevált ábrázolásokon csak ritkán változtattak a készítők.

Mindemellett megtartották a kicsik figyelmét is, a másfél órás műsoridő alatt nem volt mozgolódás a teremben, a gyerkőcök is csendben, ámulva nézték a vásznat és nem rángatták ki szüleiket a filmről (mint az utóbbi években általam látott animációs filmek nagy részénél).

Ha még nem kaptál kedvet, vagy csak szeretnél felkészülten érkezni a vetítésre, olvass tovább. :)

bal.jpg

A film nyitányaként megismerhetjük Balthazar Bratt-et, a ’80-as évek gyereksztárját, akit tinédzser korában kivetett magából a hollywoodi csillogás, amitől felnőtt korára napjaink legnagyobb gonoszának trónjára tör. A hatalmas gyémánt elrablását a friss házas Lucy és Gru megakadályozzák, azonban az Anti Gonosz Liga új vezetőjének ez sem elegendő és kirúgja őket - legalább az elmaradt nászútjukat bepótolhatják.

A minyonok megörülnek, hogy visszakapják gonosz Gru-jukat – ám munkaadójuk hamar lelombozza őket. Mivel Dr. Senkiházi „bebetonozta” magát a pincébe, a történet ezen részében a minyonok mondanak fel és hagyják el a házat. A nagyvilágban különböző kalamajkákba keverednek, megjárnak egy tehetségkutatót és a börtönt is, de lassacskán ráébrednek, hogy jobb egy  jó útra tért Grunak dolgozni, mint grutlanul élni az életet.

Eközben a nem éppen feldobott Grut meglátogatja Fritz, aki híreket hozott neki: apja a közelmúltban elhalálozott és ikertestvére, Dru látni akarja. Leforrázott főhősünk anyja kérdőre vonása után családostul elindul meglátogatni sosem látott, mégis közeli rokonát. Hamar kiderül, hogy az elhunyt apuka se a jóság szobrához állt modellt, és Dru erősen igyekezett nyomába lépni, de valami mégis hiányzott belőle – reméli, hogy Gru feltűntével ezt a hiányosságot pótolhatja. A jó útra tért testvér próbálja tartani magát, de végül rááll, hogy elrabolják Balthazar-tól az időközben csellel hozzá került gyémántot.

A történet eközben egy másik szálon is folyik: Lucy próbálja megtanulni az anya szerepet,  több-kevesebb sikerrel. Anyai ösztöneit többször megvillantja, mikor a lányok épségéről van szó, de ha úgy alakul, férjét is kisegíti. Ügynök múltját nehezen tudja maga mögött hagyni, azonban tapasztalata néha kapóra jön.

Véleményem szerint nem ez volt az utolsó Gru főszereplésével készült film, amit láthatunk - legalább kétszer másfél órányi ötlet maradt a történetben. Bár tökéletes trilógiazáró is lehetne, egy olyan folytatás, mely az előző két rész színvonalát nem csak eléri, de túl is szárnyalja. Ami nálam hatalmas pluszpontot ért (bár az egyik előzetesben szerepel a jelenet, aki nem szereti a spoiler-eket, görgessen az utolsó bekezdésre): az alkotók bátran mertek az első rész egy fontos jelenetéhez hasonlót alkotni, és akkora leckét adni önzetlenségből, hogy azt egy darabig nem felejti el, aki látja. Agnes lemond „eccarvú” plüsséről, hogy annak árát odaadhassa munka nélkül maradt szüleinek - ez számomra már most 2017 megható filmes jelenete.

Mi lesz az óriási gyémánt , a minyonok és főhőseink sorsa? Agnes talál-e valódi unikornist? Csütörtöktől a mozikban kiderül. :)

Kövess minket a Facebook-on is!

2017. június 26., hétfő

Menekülj a kánikula elől meseszép barlangokba!

Szemlő-hegyi- és Pál-völgyi-barlang

Eleged volt a kánikulából, de vízpartra sem vágysz?
Két gyönyörű képződményekkel tarkított hűvös barlang vár a budai hegyekben.
Ámulatba ejtő látvány és hűsítő 12 fokos hőmérséklet.  

Sokan nem tudják, hogy Budapest a barlangok fővárosa, és ezzel a világ egyetlen olyan fővárosa, melynek lakóterülete alatt különleges képződményekkel tarkított barlangrendszerek találhatók. Nem is akármennyi! Mintegy kétszáz barlang van a város alatt, ezek közül a legjelentősebbek Szépvölgy-Rózsadomb alatt találhatóak. Ajánlom figyelmetekbe Budapest föld alatti "virágoskertjét" a Szemlő-hegyi-barlangban és cseppkőcsodákat a Pál-völgyi-barlangban. Gyönyörűek és a 35 fokos hőségben felüdülés a 12 fok, ami ott vár ránk. :)

Szemlő-hegyi-barlang

A barlang hegyoldalba süllyesztett fogadóépülete a Pusztaszeri út felől közelíthető meg, ahol még parkolót is alakítottak ki a látogatók számára. Minden órában egészkor indulnak túrák vezető kíséretében. A túra előtt érdemes egy kis időt szánni rá, hogy megnézzük az interaktív kiállítást, ahol megtekinthetjük a barlang térképét, ismerkedhetünk a barlangászok felszereléseivel, az itt található kőzetekkel, a barlangi mentők munkájával, eszközeivel. A túrára feltétlenül készüljünk réteges ruházattal! Az országra jellemző középhőmérséklet tapasztalható az év minden napján, és bizony a 12 fokban kell a réteges öltözködés. A túra hossza 45-50 perc, mely során egy jól kiépített 400 méteres útvonalon ismerjük meg a barlangot és csodás képződményeit. Bár a barlang teljes akadálymentesítése nem lehetséges, de a bejárati rámpának és a jól kiépített útvonalnak köszönhetően kerekesszékkel közlekedők is részt tudnak venni a túrán. 

a1-001.jpg

A fogadóteremből egy 60 méter hosszú, lejtős, mesterséges tárón leereszkedve indul a túra, ahol rögtön az első teremben megismerjük a Ferencvárosi-termet, melyet a barlangot felfedező kutatócsoportról neveztek el. Itt már rögtön látjuk a rengeteg borsókövet, és azt is megtudjuk, hogy a kutatók kiváltsága, hogy a termeknek, képződményeknek neveket adjanak. Kreativitásuk határtalan, akad itt anyósnyelv, boszorkány, jegesmedve, de még süllyedő hajó alakú szikla is. Tovább haladva már nemcsak borsóköveket látunk, hanem a rendkívüli hasonlóság miatt karfiolnak nevezett ásványkiválások is elszaporodnak. Egy-egy fal, kiugró szikla, mind évmilliók alatt megformálva a víz által, és mára tényleg olyan akár egy hatalmas virágoskert. Arról nem is beszélve, hogy a hihetetlenül tiszta, allergénmentes levegő csodákra képes a tüdőnkkel. Rendszeresen tartanak terápiás kezeléseket is, de ezek csak beutalóval látogathatóak.

a2-001.jpg

a3-001.jpg

a4-001.jpg

a5-001.jpg

Pál-völgyi-barlang

A Szemlő-hegyi-barlangban váltott kombinált jeggyel látogatható a Pál-völgyi-barlang is, mely autóval néhány percre, de gyalog is csupán 15 percre található a Szépvölgyi út mellett. Gyönyörű és igazán hangulatos környezet fogad minket látványos sziklafallal, kőfejtővel, zöld mezővel, kellemes terasszal, sörözővel. 1904-ben kőfejtés közben bukkantak rá, aztán az elmúlt évszázadban kisebb-nagyobb intenzitással zajlottak feltárások, míg apránként eljutottak a ma ismert közel 30 km felfedezéséig. A barlang szintén csak túravezető kíséretével látogatható. Itt a túravezetések minden órában negyedkor kezdődnek, így pont elég időnk van átérni az egyik helyről a másikra. Pár perc szusszanás és már indulunk is lefelé. Sajnos itt az akadálymentesítés nem megoldható, sőt a látogatás 5 éves kor és 105 cm-es magasság alatt nem engedélyezett a barlang egyes szakaszain vezető meredek lépcsők miatt. 

b1-001.jpg

A maga 30 kilométerével ez hazánk leghosszabb barlangja, mely fokozottan védett természeti érték. Ebből az 500 méteres kiépített túraútvonal a legjellegzetesebb szakaszokon vezet végig minket. A hőmérséklet szintén alacsony, így itt is készüljünk meleg ruhával, hogy vacogás nélkül élvezhessük a változatos cseppkövek, a gömbszerű oldásformák, a csillogó kalcitkristályok, valamint az ősi kagylólenyomatok látványát. Persze itt is találkozunk a kutatók kreatív elnevezéseivel: akad itt állatkerti rész, ahol többek között felfedezhetünk skorpió, krokodil, sőt elefánt formájú ásványkiválásokat is, de vár ránk az igazi mesevilág is Bogánccsal, Hófehérkével és hét törpéjével, valamint Piroskával.

b2-001.jpg

b3-001.jpg

b4-001.jpg

b5-001.jpg

b6-001.jpg

A két barlang és a kiállítás bejárása együtt nagyjából három órás program, mely tökéletes kikapcsolódást nyújt az egész család számára. Ráadásul a Szemlő-hegyi-barlang felett van egy tanösvény és egy klassz játszótér is.

Kövess minket a Facebook-on is!

Ha pedig más érdekes látnivalók is érdekelnének kis hazánkban, kattints!


2017. június 23., péntek

5 mennyei koktél a nyárra

A nyárral együtt beköszöntött a koktélszezon is. A kánikula elől menekülve egy fedett teraszon vagy egy hangulatos klímával felszerelt bárban élvezet elkortyolgatni egy frissítő, jeges koktélt. Persze egy finom koktél bármilyen alkalommal jól esik, de a forróságban például egy kellemes limonádé kellőképpen fel tudja frissíteni az embert. Próbáld ki valamelyik finomságot, és egy jéghideg koktéllal a kezedben élvezd tovább a gyönyörű nyarat.

Epres-bodzás limonádé

A napozás és az alkohol nem jó párosítás, könnyen ki lehet száradni és a fejünkbe is száll, ezért érdemes inkább az esti pihenéshez meghagyni az alkoholos italokat. Ezért jöjjön ez a kis gyümölcsös finomság a napozáshoz. Nagyon egyszerű, mégis isteni! Néhány szem epret vágj fel kisebb darabokra és a pohár alján nyomkodd szét őket. Ha ez megvolt önts rá egy kevés bodzaszörpöt és egy kis citromlevet, majd öntsd fel vízzel vagy szódával. Dobj bele még néhány szem epret, a pohár szélére citromkarikát, zárásul mehet a jégkocka, szívószál és már kész is a frissítő nedű. Ha egy kerti partira szeretnéd feldobni, előző este eperdarabokkal készíts hozzá jégkockákat. Imádni fogják!

strawberry-lemonade-with-lime-landscape-v1-600x393.jpg

Dinnyekoktél

Ez a koktél nemcsak finom, de tálalásának köszönhetően még mutatós is. Végy egy 4-5 kilogrammos dinnyét, óvatosan vágd le a tetejét. Vájd ki a belsejét, majd a felét öntsd turmixgépbe, add hozzá két narancs levét. Utána szeletelj fel egy lime-ot, kockázz fel egy-két darab barackot és egy kisebb fej sárgadinnyét. A turmixolt dinnyelevet töltsük vissza a kibelezett dinnyehéjba és tegyük bele a felaprított gyümölcsöt és néhány mentalevelet. Négy óra a hűtőben és isteni nedűt kínálhatunk a vendégeknek. Ha nincsenek gyerekek a közelben megbolondíthatjuk néhány deci pezsgővel vagy vodkával.

party_tip_watermelon_bowl.jpg

White Sangria

Rendkívül egyszerű elkészíteni, de garantáltan mindenki szeretni fogja. Nem kell hozzá más, mint egy üveg könnyű fehérbor, egy narancs és egy citrom leve. Ezeket összekeverjük, aprítunk még bele egy kis narancsot, barackot, citromot, lime-ot és pár szem epret. Egy éjszakára a hűtőben hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek, másnap pedig nincs más dolgunk, mint élvezettel elfogyasztani.

Maui Island Breeze

Ne feledkezzünk meg az igazán édesszájúakról sem, akik ezt a koktélt biztosan nagyon fogják szeretni. Szükség lesz hozzá 1 liter ananászlére, 2 deci áfonyalére, 2 deci vodkára és néhány szelet ananászra. A folyadékokat keverd össze, néhány jégkockával együtt töltsd poharakba, majd díszítsd őket ananászszeletekkel és élvezd az édes ízek harmóniáját.

island-breeze-cocktail-4-of-5w.jpg

Wsciekly Pies

Egy lengyel shot (rövid-koktél) különlegesség, melynek neve magyarra fordítva veszett kutya. Sokat sejtető név, amely nem hazudik. Néhány pohárral ebből és garantált az asztalon táncolós, ereszd el a hajam buli. Ebben az italban az édes, a csípős és az alkohol karakteres ízt adó házasságával találkozunk. Szerencsére könnyen elkészíthető. Először egy 1 evőkanál málnaszirupot (vagy nagyon sűrű málnaszörpöt) teszünk egy feles pohárba, nagyon óvatosan ráöntünk 3 cent vodkát, végezetül 3-5 csepp tabasco szósszal zárjuk a sort és keverés nélkül egy hörpintésre megisszuk.

 Kövess minket a Facebook-on is!

2017. június 20., kedd

Délkelet-Európa háborúk által meggyötört, mégis szép országai

Európa fővárosai 8. rész

Délkelet-Európa egyes országai nem számítanak fő turista célpontnak, de egyre többen kíváncsiak rájuk, és igyekeznek felfedezni az ott található országokat. Már nemcsak Görögország és Bulgária tengerpartjai népszerűek, egyre többen látogatják például Montenegró strandjait is. Nézzük meg, mi mást érdemes még meglátogatni a kontinens ezen szegletében.

Albánia, Tirana

Albánia területének kétharmadát hegyek borítják, melyek számos kirándulásra adnak lehetőséget. Érdemes meglátogatni az Ohridi-tavat, mely a Balkán-félsziget földtörténetileg legrégibb és legmélyebb tava. A tó Macedónia és Albánia határvidékén található és sajátos ökoszisztémájának köszönhetően több száz csak itt honos faj él itt, melynek köszönhetően az UNESCO természeti világörökségi listára került. Számos nemzeti parkja közül érdemes egyet-egyet megszemlélni. A Butrint Nemzeti Parkban a régészet és a természet találkozik. Itt található az ország legfontosabb régészeti lelete. Egy ókori település romjai, ahol számos fontos dolog fennmaradt. Többek között városfal, római kori színház, bazilika, keresztelő kápolna és a velencei vár. Albánia egyik legszebb kisváros Gjirokaster és egyik csendes tengerpartja, Gjipe is megér egy kis kiruccanást.

Fővárosa, Tirana, sajnos nem bővelkedik kulturális látnivalókban, de azért van több múzeum, egy kissé furcsa piramis alakú mauzóleum, szép templomok, mecsetek. Ha pedig egy kis szórakozásra vágyunk, irány a vidámpark vagy az állatkert. Séta közben biztosan keresztül haladunk a főterén, az itt található impozáns épület a Nemzeti Történeti Múzeum. Homlokzatán már messziről megakad a szemünk, viszont nemcsak ránézésre izgalmas, története is érdekes. A ma látott mozaik a sokadik variáció, ugyanis a történelem során az arcokat többször cserélték már le az épp hatalmon levő vezetőkre hasonlatosra.

Bosznia-Hercegovina, Szarajevó

Ezt a kis országot nem kímélték az elmúlt évszázadok: római hódítás, szláv inváziók, török uralom, modern kori háborúk. Mára szerencsére békés és vendégszerető ország, melynek egyik városát a magyar festőművészet kedvelői biztosan ismerik. Csontváry Kosztka Tivadar Római híd Mostarban című híres festménye a hangulatos kisváros, Mostar 16. században épült kőhídját ábrázolja. De nem csak ez az építmény ihlette meg a híres festőt, megörökítette Jajce város gyönyörű vízesését is, amely a Pliva és a Vrbas vízfolyások találkozásánál alakult ki. Lenyűgöző látvány! Érdemes megmártózni a tengerben is. Közel 25 kilométeres tengerparttal büszkélkedhet az ország, melynek központja egy üdülőváros, Neum, mely hatalmas szállodakomplexumokkal várja az utazókat.

Szarajevó a Dinári hegység által körülölt város a Balkán egyik legszebb és legbarátságosabb városa. Napokra elég látnivalót kínál a város, ahol különböző kultúrák találkoznak. A városban sétálva többnyire muzulmán mecsetek és minaretek fogják utunkat állni, de több hely láthatunk ortodox és katolikus templomokat, zsinagógát. Közkedvelt látnivaló a 16. századi Gazi Husrev bég dzsámija és mindenképp érdemes felmenni a város felett emelkedő hegyekre a csodás panorámáért. A legfőbb turisztikai célpontok között van a Baščaršija, mely a város leghangulatosabb része, az egykori bazárnegyed, ahol ma emlékboltok, ötvösök, fazekasok, kelmeárusok kaptak helyet. Szuvenír vásárlás közben megcsodálhatjuk a dzsámit, a Sebilj-téri Szarajevó-kutat, amelyről azt tartják, ha az utazó iszik a vizéből újra visszatér a városba.

Koszovó, Pristina

Koszovó Európa vitatottan legfiatalabb állama. Koszovó 2008-ban az Egyesült Államok és az Európai Unió többségének támogatásával kiáltotta ki függetlenségét és elszakadását Szerbiától, azonban az országot számos ország ma sem ismeri el független államként. Ma már biztonságos ide utazni, de főleg a természeti látnivalók fognak elkápráztatni, mert a térségben lezajlott számos háború miatt rengeteg kulturális érték elveszett. Az ország déli és keleti részei gyönyörű hegyekben és szurdokvölgyekben kirándulhatunk, gyönyörködhetünk a Mirusha-vízesésben, de a Balkán egy eldugott részén meglelhetjük a Visoki Decani kolostort is, ahol megtalálhatóak Európában legjobb állapotban fennmaradt freskói, majd ellátogathatunk két hangulatos kisvárosba, Prizrenbe és Pejába. 

Fapadossal gyorsan és olcsón juthatunk el a fővárosba, Pristinába. Nem sok nevezetesség található itt. Érdemes megnézni az Oszmán Birodalom idejéből fent maradt mecseteket, melyeket a Nemzeti Múzeum környékén találunk. Emellett az egyik legismertebb látnivaló a kultikus Newborn emlékmű, mely Koszovó függetlenségét szimbolizálja, nem véletlen, hogy az ENSZ székházzal szemben található. Rengeteg kávézót találunk a fővárosban, melyek kellemes zenével és finom forró italokkal várják a látogatókat. A nyugat iránti rajongásuk nemcsak abban merül ki, hogy számos amerikai zászló lobog az utcákon, akad itt Bill Clinton szobor és sugárút is. Kiemelkedő látnivaló Teréz anya katedrálisa is, tornyából érdemes megtekinteni madártávlatból a várost. Egy muzulmán többségű országban kicsit meglepő egy olyan hatalmas keresztény templom, mint a Teréz anya katedrálisa, de Teréz anyának nagy kultusza van a régióban.

Macedónia, Skopje

Macedónia a természetbe vágyók országa. Nagy részét hegyek borítják, illetve a Vardar folyó völgye. A nagyobb tavak mind védett területnek számítanak, kiemelkedik közülük a festői szépségű Ohridi-tó és Preszpa-tó. Nemzeti parkjai közül a Pelister nemzeti Parkot érdemes megjegyezni: egy fenyőfaj, a Pelister-fenyő egyedül itt fordul elő a egész világon. A Matka-kanyonban raftingolhatnak is az adrenalinra éhes utazók. Mavrovo a macedónok kedvelt síparadicsoma, mely gyönyörű tavakkal tarkított kirándulóhely. Sokan a mai napig összekeverik az ókori Makedóniával, bár tény, hogy ők szeretnek magukra az utódjukként gondolni. Ezen a területen trákok, rómaiak, később bolgárok lakták, majd a törökök kezére került. 1991 óta független ország hivatalosan, bár ez a folyamat, mint mindig, sokkal korábban elkezdődött már.

A főváros, Skopje az ország északi részén, a Vardar folyó mellett fekszik, a városban pedig a történelem sok lenyomatot hagyott az épületek formájában, bár sajnos még több pusztult el a '63-as földrengésben, melynek emlékére a hegy tetején keresztet állítottak. A római korból fennmaradtak Stobi ősi városának romjai, valamint megtalálható itt a bitolai mozaik, mely a kereszténység jegyében készült, de emellett sok dzsámit és török fürdőt is találunk. A városban sétálva biztosan megakad a szemünk a Vardar folyó két partját összekötő kőhídon, mely a 15. század óta biztosítja a folyó feletti közlekedést. Bár volt egy komoly földrengés a 16. században, amikor súlyosan megrongálódott, több pillére összedőlt, de hamar felújították, azóta is folyamatosan karbantartják ezt a különleges hangulatú hidat.

Montenegró vagy Crna Gora, Podgorica

Montenegró az elmúlt években egyre kedveltebbé vált a turisták körében. A vadregényes tájak elkezdték vonzani az embereket. Apró kavicsos tengerpart, háttérben gyönyörű hegyek, lenyűgöző látvány. Az egyik legnépszerűbb és leghíresebb látnivaló Kotor vára és az öböl. A várat egy 4500 méter hosszú várfal veszi körül, óvárosa az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori város a Földközi-tengeren. Az öböl gyönyörű és tiszta, ráadásul luxusstrandokkal tarkított. Itt található egy hatalmas kikötő és hajójavító műhely. A kikötőben számos gyönyörű luxus yacht pihen. Az öböl és a tenger találkozásánál található pici szigetre érdemes hajókirándulást tenni és megnézni a Mamula-erődöt. Akadnak az országban igazi luxusüdülők, egy ilyen található Sveti Stefan szigetén. Az ide érkezőket festői szépségű környezet várja, nem meglepő, hogy amerikai mozisztárok is előszeretettel látogatják. A kavicsos tengerpartok mellett azért akadnak finom homokos partszakaszok is. Ilyen Ulcinj Hosszú strandja is, mely a maga 12 kilométerével az Adria legnagyobb strandja. A fővárostól pár kilométerre egy igazi rejtett gyöngyszemet is találunk, ez a Cijevna vízesés. A folyó egy kanyonokkal tarkított, karsztvidékes területen zubogva egy hangulatos vízesés formájában tör ki, gyönyörű kihagyhatatlan látnivaló.

Podgorica sajnos nem bővelkedik történelmi látványosságokban, a II. világháború bombázásai folyamán a várost szinte teljesen lerombolták. Egy 15. századi török erőd romjain és néhány 18. századi épületen kívül szinte minden az elmúlt évtizedekben épült. Ami megmaradt azon látszik a törökök több száz éves itt tartózkodása. Óvárosa igazán hangulatos, szűk, kanyargós utcákkal tarkított, ahol több mecsetet és egy török kis kőhidat találunk. A város jelképe szintén a török építészet egy darabja, ez a 16 méter magas Óratorony. Volt itt minden az elmúlt évszázadokban, használták mecsetként, török fürdőként, közfürdőként, de még börtönként is üzemelt. Néhány éve adták át a gyönyörű ortodok templomot, a Krisztus Feltámadása Katedrálist, mely a világ harmadik legnagyobb ortodox temploma. Művészi díszítés, 17 harang, közel 30 méteres tornyok, galériájában páratlan kőszobor gyűjtemény. Mi kell még, hogy valami ilyen hamar világhírre tegyen szert? Semmi. Felszentelése óta csupán három év telt el, mégis zarándokhellyé vált.

Görögország, Athén és Bulgária, Szófia

Ezzel a két mesés tengerpartokkal büszkélkedő országgal már megismerkedhettetek a sorozat hetedik részében. Ha lemaradtál róla, kattints!

Szerbia, Belgrád

Déli szomszédunk is ehhez a régióhoz tartozik, de pont a szomszédságból adódóan szerepelt már egy korábbi részben, ahol Magyarországé és szomszédaié volt a főszerep. Ha lemaradtál róla, kattints!

Ha kíváncsi vagy a sorozat előző részére, kattints!

Kövess minket a Facebook-on is!