Kultúrpara

2017. április 30., vasárnap

Mindketten félnek...mégis mindketten igent mondanak

Könyvajánló - Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Mindketten tizenhét évesek.
Mindketten félnek.
Mégis mindketten igent mondanak.

indies_lake_size3.jpg

Ez a könyv letehetetlen! Josh Malerman kisregénye félelmetesen jó! Ennél furcsább szerelmi történetet még sosem olvastam. Mintha két különböző világban játszódna. Az egyikben egy bimbózó románc, a másikban pedig rengeteg feszültség. Rettegés a hidegtől, a sötétségtől, a fulladás gondolatától pedig görcsbe áll a gyomruk. Nekünk is. Mégsem mondják el senkinek, hogy mit találtak. Szerelmük a közös titokkal indul, majd együtt fedezik fel az ismeretlent, a varázslatot, végül együtt élik át a mély, zsigeri rettegés pillanatait, az olvasó pedig velük izgul és várja, hogy valami előugorjon a sötétből...

A történet úgy indul, mint egy kedves romantikus lányregény. A félénk tizenhét éves James apja barkácsboltjában leszólítja a gyönyörű Ameliát, majd pár mondat után összeszedi minden bátorságát és elhívja egy romantikus kenuzásra. Egy szombat reggel, kettesben a tavon, körülöttük a csodás hegyek, két zavarban nevetgélő tinédzser első randija.

Két tó fekszik egymás mellett. Az első tó körül itt-ott házak, bulizó, hangos fiatalok, de amikor áteveznek a második tóra, mintha a civilizáció megszűnt volna létezni. Itt nincsenek házak, erre már nem járnak emberek, így amikor megláttak egy alagutat, kíváncsiak lettek mi van a túloldalán és eveztek tovább.

„A harmadik tó belakottnak érződött. Vagy olyannak, ami valaha lakott volt. [...] A víz sötét volt, mintha csak az iszap feljött volna a tó aljáról, hogy lássa, ki érkezett az alagútból.”

Itt már éreztem, hogy a kellemes romantikázásnak vége, főleg, amikor a vízfelszín alatt meglátnak egy hatalmas háztetőt és elhatározzák, hogy alámerülnek és megvizsgálják közelebbről. Közben folyamatosan negatív gondolatok törnek rájuk. De nincs visszaút, mert érdekes, izgalmas, ami hívogatja őket a mélybe.

James merül le először, és ahogy eléri a tó fenekét egy kétszintes házra bukkan. Felméri mekkora, s közben próbál belesni az ablakokon, de közben olyan érzése van, mintha a sötétségből valaki vagy valami figyelné, a ház pedig csábítja befelé. Rájön, hogy sürgősen fel kell mennie levegőért:

„Ahogy a vizet hasította, szörnyű látomás szállta meg: felfelé úszva megfullad, és mire eléri a felszínt, már csak hulla, Amelia meg folyamatosan sikolt a zöld kenutól fél méterre lebegő James bomló, oszladozó testének látványától.”

Mi az a ház?

És mit keres egy ház egy eldugott erdő közepén álló tó mélyén?

Hogyan lehetséges, hogy a bútorok stabilan állnak lebegés helyett? Hiszen az lehetetlen! De ebben a házban semmi sem az.

„James beleborzongott a hidegbe. Fizikailag, igen, de olyan értelemben is, hogy félt. Ijesztő belegondolni, hogy itt ül egy tó alján álló, lehetetlen ház dolgozószobájában. Hirtelen lehetségesnek, nem is, valószínűnek tűnt, hogy mindjárt valami halott úszik be az ajtón, amelyen az előbb belépett.”

Egy nap padlórecsegést hallanak. Mi van, ha ez a varázslatos ház tényleg nem lakatlan?

A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

haz_a_to_melyen.jpgA képre kattintva kedvezményes áron elérhető a kötet a kiadónál!

Kövess minket a Facebookon is!

Ha érdekel a szerző első könyve, kattints!

2017. április 28., péntek

A bolíviai halálút és veszélyes társai

 A világ bővelkedik legendásan veszélyes útszakaszokban. Egyeseknek muszáj használniuk őket, mások az adrenalinért vágnak neki két vagy négy keréken dacolva a veszélyekkel, sokszor életüket kockáztatva. A következő öt út minden profi sofőrnek feladja a leckét. Murva, sár, hulló törmelék, temérdek víz, hó, jég, köd és még rengeteg nehezítő tényező vár azokra, akik elmerészkednek a pokol útjaira.

Zoji La, India

Zoji La az egyik legfontosabb út a Himaláján. Nem irigylem azokat, akiknek itt kell vezetniük, nem éppen kellemes hétvégi autókázásra találták ki az biztos. Még a rutinos sofőröknek is meggyűlhet a baja ezzel a 3500 méter magasan fekvő, 9 km hosszú, két várost, Ladakh-ot és Kasmírt összekötő úttal. Több szakaszon keskeny utak jellemzik, melyek meredek sziklafalak peremén futnak, sok helyen kavicsos, laza talaj, máshol sáros, ahol könnyen beragadhat az autó. Télen a keményebb hónapokban, általában közel fél évre le is zárják az utat. A táj gyönyörű hágókon vezet keresztül, csodálatos medencék, gyönyörű hegyek ameddig a szem ellát. Ha egyszer eljutok erre a helyre, nagyon remélem nem kényszerülök a volán mögé!

Passage du Gois, Franciaország

Ennél az útszakasznál nagyon oda kell figyelni a megfelelő időzítésre. Franciaországban található egy 2,5 méter széles kockaköves töltés, amely Noirmoutier szigetét köti össze a szárazfölddel, Beauvoir sur Mer városával. Különlegességét a dagálynak köszönheti. Naponta kétszer teljesen elönti a tenger, így csak bizonyos időpontokban járható ez a 4,3 kilométer hosszú út és persze akkor sem egyszerű a közlekedés ezen a csúszós töltésen. A világhírű Tour de France versenyzői is érintik, bár egy évtizedre kikerült az útvonalból, miután ’99-ben a mezőny fele elesett a csúszós felületen, de végül 2011 óta újra az országúti kerékpárverseny szerves része, innen rajtol a mezőny az első szakaszban. 12 után már úgy tűnik nem volt olyan fontos, ha több tucat kerékpáros taknyol el a rajt utáni kilomotéreken.

Yungas, Bolívia

El Camino de la Muerte, azaz a halál útja. A helyiek csak így nevezik a világ legveszélyesebb útját. Nekem már a neve is elég lenne, hogy messziről elkerüljem, sajnos, sokan nem tehetik meg, hogy kikerülik ezt a La Pazt és Coroico-t összekötő közel 70 km-es útszakaszt. Nem ok nélkül kapta ez a „becenevet” a Yungas, átlagosan heti egy halálos baleset történt itt 2006-ig. Rettentő veszélyes, ráadásul csak egysávos. Egyik oldalán mély szakadék, másik oldalán függőleges sziklafal, az út sáros, csúszós, a köd pedig szinte állandóan nehezíti a sofőrök életét. Szinte száz méterenként keresztek emlékeztetik az arra járókat a rengeteg emberre, aki ott veszítette életét. Szerencsére mára csökkent a forgalom, ugyanis 2006-ban megépült egy kétsávos út, korláttal, járdával, de még így is sokan használják a régi utat, ráadásul sajnos bőven akad veszélyre éhes turista, aki a mai napig ellátogat a Yungasra.

Patiopoulo-Perdikaki út, Görögország

Ez a hegyvidéki út két várost köt össze, Patiopoulót és Perdikakit és Európa legveszélyesebbjei között tartják számon. Ez egy jelöletlen, laza, murvás burkolatú rendkívül keskeny út, melyet meredek lejtők és emelkedők tesznek még veszélyesebbé. Az autó kereke alig képes megtapadni az ilyen felületen, ha pedig ez még nem lenne elég, a rengeteg kátyú és a kerülgetni való gyalogos és állat sem segít, hogy kellemes legyen az autókázás. Sőt! Meredek szakadékok peremén kell haladni, persze korlát sehol, ami esetleg segíthetné a tájékozódást. A következő néhány perces videóban jól látható mi vár arra, aki oda merészkedik.

Dalton, Alaszka

Az alaszkai olajmezőkön keresztülhaladó utat érdemes elkerülni. Aki nekivág a Dalton Highway-nek egy 666 kilométeres vadregényes tundrán keresztül vezető elszigetelt, zord kirándulásra számítson, ahol összesen három településsel és kamionokkal fog csak találkozni. Nem mindenhová jutott aszfalt, sokfelé óriási kövek, kátyúk és sártól, de legtöbbször hótól, jégtől csúszós utak. Szigorú szabályokkal kell szembenéznie, aki ide téved, ugyanis kötelező a CB rádió, az üzemanyag tartalék, több pótkerék, étel, több réteg ruha. És nem árt, ha egy kicsit ért az ember a puskákhoz is, mert bizony medvékbe is könnyen bele lehet botlani. Sokat elárul az útról, hogy a bérelt autókra általában nem érvényes itt a biztosítás.

Mindegy, hogy kényszer vagy kalandvágy visz ezekre a helyekre, sose felejtsd el, hogy mindig van, aki hazavár!

Kövess minket a Facebookon is!

Ha az ijesztő, zord utak után egy kis napsütésről olvasnál, kattints! :) 

2017. április 27., csütörtök

Szárnyak, vágyak, magyarok

Könyvajánló - Kordos Szabolcs: Airport, Hungary

"Az Airport, Hungary nem fikció, hanem sűrített összefoglalója annak, amit a légi közlekedésben dolgozók átéltek, tapasztaltak az elmúlt években [...] Kössék be magukat az első osztályon, lassan ráfordulunk a fényektől övezett kifutópályára, Kornél egyszer még idegesen végigvonul a soron, majd kezdődhet az utazás. Jó étvágyat a menühöz!"

Kordos Szabolcs legújabb tényfeltáró könyve ezúttal 10 kilométer magasba repít minket, hogy beleshessünk a légiutas-kísérők életébe. Mit gondolunk róluk? Csinosak, mosolygósak, szép fizetésért beutazzák a világot, de az életük valóban maga a megtestesült álom? Mi mindennel kell megküzdeniük? Riportok, különleges történetek, izgalmas életek, a repülés árnyoldalai, VIP-utasok és még sok-sok érdekes történet, kulisszatitkok a felhők feletti világról légiutas-kísérőktől, pilótáktól.

A kötet elején a vészhelyzetek kaptak helyet. Általában egy-egy légiutas-kísérő egy komoly incidenssel "megúszhat" több száz repülőutat, egy komolyabb rosszullét, pánikroham, dühroham, légörvény, vihar, műszaki hiba, merénylet. Legyen szó bármilyen rendkívüli körülményről nekik mindig higgadtan kell fogadniuk azt, és meg kell találniuk a lehető legjobb, legbiztonságosabb megoldást. Rengeteget tanulnak, sok mindenre fel vannak készülve, jól olvasnak az utasok tekintetéből, arcáról, mozdulataiból, de sajnos rengeteg olyan váratlan dolog következhet be, amit szinte lehetetlen kezelni a magasban.

"Egyetlen szemvillanásból látod, hogy ki részeg, ki bolond, ki az, akinél nagy a baj. Alig mondtam ki magamban, hogy itt nincs minden rendben, az asszony már el is ájult, arccal a folyosóra zuhant. Összekapartuk valahogyan, és sikerült magához térítenünk. Csak annyit mondott, hogy a mosdóba akar menni. Nem engedhettük ki egyedül, ezért vele tartottam, így a szemtanúja lehettem annak, ahogyan egy ember minden lehetséges testnyílásából vér tör elő."

A legnagyobb rejtély a magasban az átlagember számára elérhetetlennek tűnő "misztikus" első osztály és a magángépek fényűzése, ahol a diszkréció a legfontosabb. Milliárdosok, befolyásos üzletemberek, államfők, politikusok, világsztárok kiváltsága ez. Ezek a gépek rengeteg titkot hordoznak, így nem meglepő, hogy a szerző nem könnyen bukkant magyar légiutas-kísérőre ezen a területen, csak úgy említi a privát gépeken szolgálatot teljesítőket, mintha egy titkos társaság lennének. Vannak nyugodt utak, de itt is akadnak problémás ügyfelek és persze a mérhetetlen pazarlásra is találunk példát a történetek között.

"Egy kislányt és a szüleit vittük nyaralni Moszkvából egy Spanyolországhoz tartozó szigetre. Nem döntötték el, hogy mennyi ideig maradnak, néhány naptól akár pár hónapig is eltarthatott a vakáció. Egy-két héttel később ért bennünket az utasítás, hogy a kislány nagyon hiányolja a kutyáját, vigyük el őt neki. [...] Több tízezer euróba került az út, a fedélzeten pedig egyetlen utasra figyeltem: az ölebre."

Kordos egyik riportalanya már fél Hollywoodot köszöntötte a gépén, akadtak közöttük csendesek, udvariasak, jókedvűek, és van, akit csak úgy emlegetnek, mint a magángépek pilótáinak réme. Ilyen például Paris Hilton. Ne feledkezzünk meg a sztárvilág csemetéiről sem, akikkel könnyen meggyűlhet az utaskísérők baja. Például Bernie Ecclestone családjában egy kisfiú unalmában nyálas kekszdarabokkal kente tele a padlót. Persze a gyerekek egy része jól nevelt, remek iskolába jár, de akad olyan is, aki a rossz példát hozza otthonról:

"Nem feledem azt a kislányt, akit megkértem, hogy ne játsszon a csapokkal, mert előbb-utóbb elfogy a víz, ha pazaroljuk. Sziszegve válaszolta, hogy neki ne parancsoljon egy szolga, ez itt az ő gépe."

20131126-hiressegek-magangepei-maganrepulo-bombardier-challenger.jpg

A kötetben olvashatunk egy interjút egy magángép pilótájával is. Eddig a pozícióig kevés magyar jut el. Mivel jár ez? Vagány életmód, magas fizetés és a dúsgazdag üzletemberek utaztatása mellett olykor félelmetes alakokat is szállít, de a pilótának mindig az a legfontosabb, hogy az utasok és a gép biztonságban legyen, a kapitány szava szent. Volt már rá példa, hogy egy milliárdost rendre utasított, sőt amikor szükségesnek érezte a rendőrökkel vitette el, ezt pedig a munkáltatója sem veti a szemére, neki az volt a fontos, hogy megóvta a huszonötmillió eurós repülőgépet.

"Egyszer egy nagyon kemény viharon repültünk keresztül... kiderült, hogy az eredetileg kiszemelt célállomáson nem tudunk leszállni, épeszű pilóta ezt a veszélyt nem vállalhatta. Az utas nem fogadta el a döntést, beviharzott a pilótafülkébe, és követelte, hogy vigyük a megbeszélt helyre, a helikoptere ott várja, fontos találkozója lesz. Megkértem, hogy távozzon a pilótafülkéből, de nem nyugodott le, sőt egyre erőszakosabbá vált, ezért beszóltam a rádióba, hogy az utas veszélyezteti a repülés biztonságát [...] egy komplett kommandós osztag szállt ki, hogy elvigye a barátunkat." 

Aki a légiutas-kísérői pálya mellett dönt, tudnia kell, hogy itt sem működik másként, mint bármilyen más beosztásnál, bizony végig kell járni a szamárlétrát. Az első lépcső a fapados járat. Rengeteg tanulás után még több munka, sok stressz és a világlátás esélytelen. Kitartás, nehéz napok, évek várnak azokra, akik ezt a hivatást választják.

"Ha világot akarsz látni, ne a fapadost válaszd! Mondanám, hogy csak a repülőtereken nézhetsz körbe, de még ez sem igaz. Egy átlagos diszkont-légitársaság 25-60 perces fordulási idővel dolgozik, vagyis ennyit tölt a gép a betonon, mielőtt újra a levegőbe emelkedne, így a személyzetnek maximum arra van lehetősége, hogy kidugja az orrát a nyitott ajtón."

Még sok érdekes történet kapott helyet a kötetben. Egy fiatalember mesél a Malévvel történt '89-es gépeltérítési kísérletről, olvashatunk igazi sikersztorikról, közben bepillantást nyerünk a légiforgalmi tisztek életébe és kapunk egy kis ízelítőt a ferihegyi reptér mindennapjaiból. Arról is mesél egy ferihegyi veterán, hogy milyen sürgés-forgással járt, amikor az amerikai elnök megérkezett az Air Force One fedélzetén. Akadnak még vicces történetek flúgos utasokról, de arról sem féltek vallani Kordos Szabolcs interjúalanyai, hogy bizony rutinos légiutas-kísérőként is lehet félni a repüléstől. Ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy David Beckhem milyen utas vagy Madonna mennyire díva repülés közben, vagy mit tesz a rutinos steward, amikor David Guetta teljesen szétcsúszott állapotban felszáll a gépre, szerezd meg ezt a könyvet.

"Amikor megláttam a világ talán legismertebb DJ-jét, David Guettát, önkéntelenül is elkezdtem defibrillátort keresni a tekintetemmel. Enyhén szólva szét volt csúszva. Fogalmazzunk úgy, hogy a Homo sapiens sapiensnek normális esetben nem ekkora a pupillája, és emberünknek az sem a légkonditól száradt ki annyira."

Olvasva ezeket a történeteket mosolyogva nyugtáztam, hogy én vagyok minden légiutas-kísérő álma, ugyanis nekem a repülés mindig úgy néz ki, hogy beszállás, mosoly, köszönés, irány a helyemre, öv bekapcs, és amint elértük a repülési magasságot alvás. Ébredés kábé landolás előtt, egy gyors viszlát és már ott sem vagyok. :)

A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

kordos_szabolcs_airport_hungary_e.jpgSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

Kövess minket a Facebook-on is!

Ha érdekel egy izgalmas thriller, kattints!

2017. április 26., szerda

Különleges látnivalók, kirándulóhelyek Magyarországon

Itt a tavasz, mozdulj ki te is!

Remélem hihetünk a meteorológusoknak, és jövő héttől tényleg megérkezik a tavasz 20 fok feletti napi csúcshőmérséklettel és szép napos idővel. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én amint kisüt a nap, örömmel mozdulok ki egy kicsit a szabadba. Nézzünk pár gyönyörű látnivalót, amihez nem is kell messzire utazni!

Mésztufahegy, Egerszalók

Ez a csodálatos természeti képződmény a Laskó-patak völgyét teszi még páratlanabbá. A föld mélyéről feltörő, közel 70 Celsius-fokos forrás 18 méter magas domboldalon lefolyó vize egy gyönyörű 120 négyzetméteres mészkőlerakódást épített ki, mely évről évre növekszik, hogy egy napon az egész domboldalt maga alá temesse. Ez a sódomb helyi védelem áll, és ha hasonlót szeretnénk látni Törökországba, Pamukkaléba vagy az Egyesült Államokban található Yellowstone Nemzeti Parkba kéne utaznunk.

Visegrád, Dunakanyar

Ez a város egy igazi gyöngyszem a Dunakanyarban. Tökéletes találkozása a kultúrának és a természeti látnivalónak: reneszánszkori műemlékek, gyönyörű panoráma, kalandpark és bob-pálya. A Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza az ország egyik legfontosabb turisztikai körzete. Szépen gondozott parkerdők, természeti ritkaságok, vízi- és télisportok lehetőségei, valamint a Fellegvár teszik ellenállhatatlan kirándulóhellyé.

Tata, az „Élővizek városa”

Ez a barokk kisváros alig egy órányira fekszik a fővárostól. A legtöbben az Öreg-tó partján álló várról ismerik, de emellett helytörténeti gyűjteményei és geológiai múzeuma is népszerű. Nagy kiterjedésű tavai a horgászat, míg a Fényes strandfürdő a vizisportok szerelmeseit vonzzák a városba. Akik pedig egy hangulatos séta reményében vágnak neki a városnak, árnyas parkokra és tanösvényre számíthatnak.

Szalajka-völgy, Szilvásvárad

A Szalajka-völgyben található Európa egyik legszebb természeti képződménye, a Fátyol vízesés. Akad itt még forrás, patak, tisztás, kisvasút, kilátó, barlang, tanösvény, csupa olyan dolog, ami egy szabadban töltött napot izgalmasabbá tesz. A patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng, melyet a helyi éttermekben meg is kóstolhatunk, ha pedig elfáradtunk a túrázásban megpihenhetünk a legendás kisvasúton.

Hegyestű, Balaton-felvidék

A Hegyestű a Balaton-felvidéki Nemzeti Park éke, mely egy vulkán kürtőjének maradványa. Eredeti kúp formáját elveszítette a bazaltbányászat miatt, de aztán a kitermelés felszínre hozta a magma megrekedése és hűlése során megszilárdult bazaltoszlopokat, melyek szorosan egymás mellett állnak, akár az orgonasípok. Ez a különleges hegy hazánkban egyedülálló, de Európában is ritkaságnak számít.

Molnár János-barlang, Budapest

Sokan nem tudják, hogy a fővárosban lehetőségük van izgalmas barlangi búvárkodásra. Rózsadomb környékén találhatóak termálkarsztos barlangok, melyeket a mélyből feltörő hévizek hoztak létre és kiemelkedő természeti értéket képviselnek. A Molnár János-barlang felel a Lukács-fürdő vízellátásáért, míg korábban a lőpormalmokat hajtotta. A hetvenes években több száz métert sikerült feltárni, mára azonban több mint 8 kilométer bejárható és a kutatások még mindig tartanak. A fosszíliák sem ritkák odalent, például kagylók, cápafogak.

Gemenci-erdő

A Gemenci-erdő nem is egy erdő, hanem több mint húsz erdőség, melyeket a Duna holtágai és még élő kanyarulatai választanak el egymástól. Világhírű vadállományáról, élnek itt vaddisznók, őzek, gímszarvasok, vadmacskacsaládok, rókák, borzok és a sikeresen visszatelepített hódok és aranysakálok is. Nemcsak emlősök lepik el a környéket, láthatunk fekete gólyát, gémféléket, vízi és parti madarakat. Vadrécék, vadludak, kárókatonák pedig ezrével telelnek át a gemenci Duna-szakaszon.  

Kopaszi-gát

Ez a hangulatos közpark a főváros divatos, kedvelt szabadidős helyszínévé vált az elmúlt években. Sok zöld, változatos kávézók, éttermek, teraszok, játszóházak tarkítják. Tökéletes helyszín egy kellemes sétára vagy egy csendes piknikre a Duna partján. De játékra és sportra is ideális helyszín.

9_5.jpg

Kaptárkő, Szomolya

Szomolya központjából indul a tanösvény, mely a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. A Kaptár-völgyben helyezkedik el nyolc kőkúpra tagolódó riolittufa vonulat, melyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket faragtak. Ezek rendeltetéséről, korukról, alkotóikról számos legenda, feltételezés született. Bármelyik mesében megállnák a helyüket tündérek otthonaként.

8_6.jpg

Kövess minket a Facebook-on is!

Ha pedig kíváncsi vagy a világ legnagyobb könyvére BAZ megyében, kattints!

2017. április 25., kedd

Hogyan élt egy kóbor lovag a Trónok harca előtt?

Könyvajánló - George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja

"Királyvár nyomornegyedében malacokat hajkurászó Dunk élete először akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy kóbor lovag maga mellé vette fegyverhordozónak. Tíz évvel később az újdonsült lovag élete újabb fordulatot vesz, amikor első lovagi tornáján a Targaryen-ház tagjaival vívhat. Ám aki sárkányokkal táncol, könnyen megégetheti magát…"

George R. R. Martin nevét mára a világ minden táján jól ismerik. A tűz és jég dala sorozatáért milliók rajonganak minden kontinensen, a regényekből pedig az HBO készített egy látványos, milliárdokat hozó tévésorozatot Trónok harca címmel. A Hét Királyság lovagja közel egy évszázaddal korábbra repíti el az olvasót és Westeros egy más arcát mutatja be számunkra. A kötetet egy kiváló fantasyillusztrátor, Gary Gianni remek rajzai tesznek még színesebbé. A tűz és jég dala regények rajongói számára kötelező olvasmány!

A kötetben három történet kapott helyet, melyekben nyomon követhetjük két vándor útját. Megismerjük a 18 év körüli Dunk küzdelmét, hogy igazi lovaggá válhasson és hűséges kis fegyverhordozója, a 10 év körüli Egg mindennapjait. Ebben a kötetben nem a királyság sorsa a fő vonal, hanem az átlagember mindennapi gondjai, küzdelmei a napi betevőért és a remény, hogy az élet lehet jobb.

1_22.jpg

A történet úgy kezdődik, hogy Dunk, a kóbor lovag eltemeti hű barátját, kit fegyverhordozóként szolgál, s kinek a lovaggá ütését köszönheti. Épp egy lovagi tornára tart, amikor találkozik egy kölyökkel, aki csatlakozni szeretne hozzá fegyverhordozóként. Először ellenáll a tisztességéről és becsületéről ismert Dunk, végül Egg mégis vele tart, hogy együtt induljanak neki Dunk élete első lovagi tornájának. Így indulnak el a számos mozgalmas kaland felé vezető ösvényen, melyen aztán évekig kísérhetjük őket.

„– Nem, egy kés is elég lesz. És jobban teszed, ha itt leszel, amikor visszajövök, hallod? Ha kirabolsz és elmenekülsz, esküszöm, utánad megyek és elkaplak. Kutyákkal!
– Nincsenek is kutyáid – mutatott rá Egg.
– Szerzek néhányat, csak miattad.”

Az élet persze nem egyszerű, találkoznak jóval és gonosszal. Összeesküvés, intrikák, árulások, fennhéjázó nemesek és lovagok, felkelések. Aki már ismeri Westeros világát nem lepődik meg a sok dicstelenségen, kegyetlenségen, bár ami lényeges különbség, ezekben a történetekben jobban megjelenik a jó és rossz harca, ahol a rossz elnyeri büntetését, a jók pedig jutalmukat. Közelebb állnak a tradicionálisabb kalandregények világához, mint világhírű nagytestvérük, de azért fel-felbukkannak fantasy elemek is. Szórakoztató, olvasmányos történetek, könnyed hangvétel színes és érdekes szereplőkkel tarkítva. A két főhőst csak szeretni lehet és értük, velük izgulni, hogy a kalandjaik jó véget érjenek.

És egy kis érdekesség a bejegyzés végére, hogy bár A tűz és jég dala sorozat és A Hét Királyság lovagja eseményei között hosszú évtizedek teltek el, felcsillant a szemem, mikor ismerős nevekre bukkantam. Említésre kerül Aemon mester, aki akkor még ifjú Targaryanként éli mindennapjait és él-hal a könyvekért, de találkozunk Walder Frey-el is, akire a Stark család kedvelői biztosan nem jó szívvel gondolnak. Mondanom sem kell, hogy a pici Walder sem lett a kedvenc gyerekszereplőm a kötetben...

ahetkiralysaglovagja.png

Köszönjük az Alexandra Kiadónak a recenziós kötetet! Ha felkeltette az érdeklődésed, kattints a képre.

Kövess minket Facebookon!

A következő linken pedig olvashatsz Urbánszki László izgalmas kalandregényéről! Kattints!

 

2017. április 20., csütörtök

Érdekes, izgalmas, esetenként meghökkentő tények delfinekről

 Világ minden táján delfinrajongók milliói rohangálnak. Ez nem is meglepő, hiszen mosolygósak, okosak, szépek, barátságosak, elbűvölőek. Legnépszerűbbek a palackorrú delfinek, akiknek a hangja akár a nevetés és kivételes intelligenciájuk leveszi az embert a lábáról. Rengeteg regény- és forgatókönyvírót ihlettek meg az elmúlt évszázadokban. De azt tudtad róluk, hogy megismerik magukat a tükörben? Hála a sok éves kutatásnak a párhuzamos evolúció elmélete is igazolódni látszik, mely szerint teljesen más körülmények között is kifejlődhet két hasonlóan értelmes lény. A tükörteszten eddig az emberek kívül csak a főemlősöknek és a delfineknek sikerült átmennie, ami azt jelenti, hogy van öntudatuk, kialakult énképük, mivel képesek arra, hogy a tükörben látottakat saját testükkel azonosítsák be.

A delfin egy rendkívül intelligens, halakkal táplálkozó, vízi emlősállat, mely visszhang alapján tájékozódik és 50 faja él bolygónk vizeiben. A következőkben további érdekességeket tudhatsz meg ezekről a különleges tengeri emlősökről.

1. Hihetetlen memóriájuknak köszönhetően akár 20 év távlatából is képesek felismerni egy régi jó barátot, ismerőst. A delfinek egy jellegzetes hangjelzés alapján azonosítják magukat, amely egész életükben nem változik, gyakorlatilag nevet adnak maguknak csettintő, csattogó ultrahangok sorozatával. Emiatt jó eséllyel a társak felismerésében még jobbak is az embernél, hiszen mi főleg az arcok alapján azonosítunk, ami pedig rengeteget változik az évek alatt.

2. Sajnos a tenger veszélyes hely és legtöbbször fehér cápák támadnak delfinekre. Sokszor hatalmas darabokat tépnek ki az oldalukból, de kisebb egyedeket képesek egészben is lenyelni. Ilyenkor jön jól, hogy a delfinek csoportban élnek. Többen egyszerre támadják meg a cápát, hegyes, kemény szájukkal böködik a hasát, a kopoltyúit, egészen addig, míg az állat a belső sérülései miatt életét veszti. Ez elrettentésnek is ideális, ritkán téved ezekre a helyekre cápa a későbbiekben. Így lesz a vadászból áldozat.

3. Mivel nem ritkák a sérülések a következő tulajdonságuk nagyon jól jön a veszélyes vizekben: rendkívül gyorsan regenerálódnak. Ha egy cápa beléjük mélyeszti a fogait, szinte nem is véreznek, sőt a fájdalmat is kevésbé érzékelik. A tudósok úgy gondolják ez a lenyűgöző képesség a bőrük alatti zsírrétegnek köszönhető, mely organohalogéneket tartalmaz, ami antibiotikumként viselkedik.

4. Azt sokan tudják, hogy a legtöbb állat nyitott szemmel, éberen alszik, hiszen bármikor és bárhonnan érkezhet veszély. A delfinek és a többi nagy tengeri emlős esetében is másként zajlik az alvás, mint az embernél. Egyik szemüket állandóan nyitva tartják, valamint agyuk egyik féltekéje ébren marad. Ennek köszönhetően képesek úszni alvás közben, fel tudnak emelkedni a felszínre levegőt venni és gyorsan reagálni tudnak az esetleges veszélyhelyzetekre.

deli-delfin.jpg

5. A vadon élő állatokra az a jellemző, hogy tartanak az embertől, igyekeznek elkerülni. Ezzel ellentétben a delfinek szeretik az emberi társaságot, a közelséget, ezt bizonyítja az a sok eset, amikor együtt úsztak fürdőzőkkel, vagy követték a hajójukat és körülöttük ugráltak. Sajnos nem minden találkozás alakul jól, évente átlagos tizennégy ember támadnak meg delfinek. A következő videóban egy wakeboardos hölgy siklását tették örökre emlékezetessé:

6. A legismertebb tulajdonságuk, hogy társas lények, melyek csapatban élnek, sokat kommunikálnak, hatékonyan vadásznak együtt és a cápatámadásos példa is jól mutatja, hogy kiállnak egymásért, megvédik társaikat. Ami kevés fajra jellemző, hogy nem kizárólag nemzési időszakban párosodnak, hanem örömszerzés céljából is. Sajnos az intelligenciával időnként a negatív dolgok is párosulnak, ezt bizonyítja nap, mint nap a társadalmunk is. Előfordul köztük, hogy a nőstény nem vágyik a közösülésre, ilyenkor képesek megerőszakolni őket, de ha nincs nőstény a közelben, akkor még egy gyengébb hímre is rávetik magukat. Sőt arra is láttak már példát, hogy megölték a hímek a saját fajuk kicsinyeit, hogy az anya újra párosodjon velük.

7. A fejük középső részén található légzőnyílás segítségével lélegeznek. Vízben élnek, de rendszeresen fel kell jönniük levegőért, de az hogy mennyi ideig képesek a víz alatt maradni fajonként eltérő. Ez az intervallum lehet 1-5 perc, de egyes fajok 15 percig is képesek a víz alatt maradni.

8. A delfinek intelligenciáját az ember régóta használja arra, hogy munkára fogja őket. Bizonyos tengeri munkákat végeztetnek velük. Ez lehet például terepfelmérés, mely során világháborús aknákat keresnek a vizek mélyén, amelyeket aztán búvárok hatástalanítanak.

9. Nemcsak emlős mivoltuk különbözteti meg őket a halaktól, mozgásuk is eltérő. A halak kígyózó mozgással haladnak a vízben, balra-jobbra mozgatják a testüket, ezzel ellentétben a delfinek uszonyuk váltakozó fel-le mozgatásával hajtják magukat előre.

10. Tudósok sokat foglalkoznak a delfinek kommunikációjának megfejtésével, mára több tucat füttyjelet meg tudnak különböztetni és bíznak benne, hogy létre tudnak hozni egy olyan gépet, szoftvert, amelynek segítségével képesek lennénk kommunikálni a delfinekkel. De ezt nem könnyíti meg, hogy ezek az állatok másodpercenként akár 800 irányított hang kibocsátására is képesek. Ami azonban egy újabb számunkra különlegességet hordoz: segítségével képesek megállapítani, ha egy nő babát vár.

11. Sajnos a következő információ nem lesz meglepő: legnagyobb ellenségük az ember. Évente több millió egyed hal bele abba, hogy fenn akadnak halászhálókban és megfulladnak, és sajnos még mindig vannak országok, ahol húsuk miatt vadásszák őket. Az Államokban 45 éve törvény védi a tengeri emlősöket, melynek célja többek között a delfinek halászatának teljes mértékben való megszüntetése, de ennek eléréséig még nagyon hosszú az út.

12. Míg a delfinek általában halat esznek, azért akad közöttük egy igazi nagy ragadozó. A cetfélék közül a leginkább ragadozó természetű a kardszárnyú delfin (ismertebb nevén: gyilkos bálna), ő az egyetlen delfin, amely melegvérű állatokat is megtámad. Étrendjébe tartoznak például szürke bálnák, kék bálnák, különböző fókák, tengeri vidrák, pingvinek, de persze halakat is esznek. Tagadhatatlanul a tenger táplálékláncának csúcsán helyezkednek el.

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!